Betreff: Még hogy nincs közvetlen veszély? - Kérdések-válaszok a mostani világeseményekrõl
Datum: szerda, 2008. október 22.
Von: Nemzeti Hirhalo
An: Kutasi József, Budapest
"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"
"Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtõl!"
Zsoltárok k. 120:2
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Nincs közvetlen veszély
2008.10.21. mszp.hu
Magyarországot nem fenyegeti a nyugatihoz hasonló bankválság, az általános negatív hatások alól azonban nem biztos, hogy meg lehet védeni az országot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Szegeden.
Teljes cikk: http://mszp.hu/belfold/bovebben/nincs-kozvetlen-veszely
Felfüggesztették az OTP-részvény kereskedését
Index | 2008. 10. 06., 17:07
A délután fél ötkori zárás elõtt nem sokkal felfüggesztették az OTP-részvény és még két kisebb papír kereskedését, mert 10 százalékot meghaladó mértékben estek. A befektetõk világszerte menekülnek a tõzsdétõl, különösen a pénzügyi szektor papírjaitól szabadulnak.
Teljes cikk: http://index.hu/gazdasag/magyar/felfu081006/
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Kérdések-válaszok a mostani világeseményekrõl
(rövidített kivonat) 2008 október 16
Nem kell nagyon tájékozottnak lennetek sem a politikai események, sem a gazdasági folyamatok tekintetében ahhoz, hogy lássátok, egy világméretû átrendezõdés elsõ hullámát éli meg most a Föld. Ez valójában nem most kezdõdött, hanem jóval korábban, minthogy ez a folyamat, hogy úgy mondjam, feltört volna a felszínre, de most vált láthatóvá, most vált nyilvánvalóvá számotokra mindaz, amirõl már régebben beszéltünk, és amire én is, és sok barátom is utalt, hogy be fog következni. Most az összegyûlt kérdéseitek tükrében - amelyek nem kevés aggodalomról árulkodnak - végignézzük ezen eseményeket, és megmutatom, hogy én a magam perspektívájából hogyan látom ezt a folyamatot, és hogyan értékelem, pontosabban, én minek látom ezt. Akkor lássuk a kérdéseket!
Kérdés: Adamus, említetted, hogy a mátrix recsegve-ropogva össze fog omlani. Amit most látunk a világon, ez a gazdasági válság, már ennek a jele lenne?
Azt mondtam nektek, hogy elindult egy olyan folyamat, ami az egész rendszert érinti, mint amikor az abakusz elemeit összeragasztva tolod azt át a másik oldalra; mindegy melyik részénél fogod meg, az egész sor mozdul vele együtt. Beszélgettünk még a közös munkánk elején a társteremtésrõl, arról a folyamatról, hogy hogyan lehetséges, hogy a te dia képeden megjelenik egy olyan elem, ami számodra olyan, mint a derült égbõl villámcsapás. Beszélgettünk arról is, hogy az a folyamat, amit ti most átéltek, mennyire egyéni és mennyiben kollektív is egyben. Beszélgettünk arról is, hogy a mostani tudatossági szinteteken a mindent meghatározó illúzióréteg, hiedelemréteg, amire aztán minden épül, az a pénz, s ez az, ami valójában, ezt az általam mátrixnak nevezett hazugság és illúziórendszert támogatja, összetartja, s az alapját képezi minden más illúziónak, hiedelemrendszernek. S most itt állunk, hogy mindezt a sok beszélgetést úgy tudjuk egy gondolatra fûzni, hogy van hozzá számotokra egy élõ háttér, egy mozgó és ör vénylõ díszlet, hogy úgy mondjam, ami gyönyörûen megvilágítja, hogyan mûködik a jelenlegi valóságotok, mely folyamat, ami az egyéneket érinti, mely, amely a kollektív tudatosságot, és valójában merre is tart ez a mozgás. Az újságjaitok tele vannak a gazdasági válságot elemzõ cikkekkel, és igazából az az egységes álláspont alakult ki az elemzõitek részérõl, hogy ez a folyamat elõre megjósolható volt, mégpedig azért, mert egy olyan rendszer élt és virágzott már hosszú ideje, ami mint egy lappangó betegség, magában hordozta a teljes összeomlás minden potenciálját, valójában más esély lehetõségét nem is nagyon foglalva magában.
S mit mondok én erre? Azt, hogy maximálisan egyetértek az elemzõitekkel, ez a folyamat már évekkel ezelõtt tisztán látható volt, mégpedig egy nagyon fontos dolog miatt, ami megint az én vesszõparipámmal, az illúziórétegekkel kapcsolatos. A legnagyobb illúziórétegnek a pénzt neveztük, mégpedig két okból: egyrészt azért, mert valójában nem fejezi ki már régóta a dolgok valós értékét; a másik ok, hogy valójában már igazából manifeszt módon nem létezik, csupán egy olyan fikció, ami mögött nincs valós fedezet. Mondok egy példát, hogy értsétek, mirõl beszélek. Veszel egy autót. Ez az autó egy konkrét tárgy, ez tapintható, ez használható, ez kielégíti a te igényeidet. Manapság az emberek jó része - országok közti differenciát azért mutatva, de alapvetõen általánosan - ezt az autót hitelre veszi. Ami azt jelenti, hogy te egy banknak befizetsz egy jelképes összeget, aminek fejében a bank kifizeti az autót a kereskedõnek, és te az autódat a banknak törleszted egy hosszútávú kölcsön fejében. No mármost. Ez a pénz, amit te annak a banknak fizetsz, valójában fikció, márpedig két okból. Egyrészt az autó a tiéd - hiába amíg nincs kifizetve, a bank formál rá egyfajta tulajdonjogot - de te használod, a te szolgálatodra válik. Másrészt a bank valójában a törlesztõrészletekkel, amiket neki juttatsz, semmilyen formában nem találkozik, mint számok formájában; mert a te befizetett pénzed megjelenik az õ rendszerükben, de nem kerül ezzel az autóval kapcsolatba, hanem ennek a rendszernek a körforgásába áramlik, teljesen elveszítve a kapcsolatot azzal a dologgal, aminek az értékét kifejezi. Ez valójában olyan dolog, mintha te úgy táplálkoznál, hogy nem megennéd az ételt, amit a szervezeted átalakít és amibõl fenntartja, építi magát, hanem egy elõre emésztett táplálékot juttatnál a testedbe, aminek valójában semmi köze nem lenne ahhoz, amit te megettél, mert a kettõ nem lenne kapcsolatban egymással. Most fals a példa, és kissé szürreális is, de csak azt akartam érzékeltetni, hogy valójában ti most egy olyan rendszer részeit képezite k, vagyis képeztétek idáig, amiben semmihez nem juthattatok hozzá közvetlenül; minden egyes pénzügyi manõveretek hátterében ott állt egy fiktív szûrõ, amit a modern pénzügyi rendszer intézményei képeztek. Tehát, amikor te veszel egy pár egység pénzért egy terméket, és azért készpénzzel fizetsz, akkor is ezt a rendszert támogatod, mert szinte megszûnt a nem intézményes pénzforgalom, te is a pénzedet egy bankból veszed ki, és a rendszer, ahol te megvetted a terméked, a bevételét, hogy így mondjam, egy másik pénzügyi rendszeren keresztül kezeli. S emiatt, a sokszoros áttétel miatt, a pénz elvesztette azt a fajta értékét, ami valójában az "értelmét" jelentené, mert igazából nem más, mint egy számhalmaz egy család, vagy vállalat költségvetési naplójában. S ha most úgy érzed, ez nincs így, akkor csak abba gondolj bele, hogy amikor a pénzetek mögött már nincs olyan tárgyi fedezet, ami objektíven kifejezné az értékét, akkor a pénz, mint energia, egész egyszerûen nincs mit tápláljon, pontosabban, amit táplál az egy i llúzió, és annak óhatatlanul le kell omolnia. Amikor azt mondod, hogy az ország államháztartása ilyen és ilyen értékkel bír, amikor állami adósságokról beszéltek, amikor a részvénypiac mozgását fejezitek ki a számokkal, valójában nem fejeztek ki mást, mint egyfajta viszonyrendszert, mindenféle kézzelfogható, valós tartalom nélkül.
És ugye, drágáim, már beszéltünk a számok kapcsán arról, hogy ha egy számsor mögé nem tudsz reális, meghatározható tartalmat rendelni, akkor az a számsor valójában számodra nem fejezi ki a valóság egy részletét, csupán azt mutatja meg, hogy mennyire relatív maga az a fogalom, hogy szám. Annak, hogy szám csak akkor van értelme, ha kifejez valamit és csak akkor lehet valójában értelmezni, mert e nélkül egy puszta elmélet marad, amivel csak viszonyokat, arányokat és folyamatokat, algoritmusokat lehet kifejezni, de valójában ennek is csak akkor van értelme, ha ezt a világ általatok megtapasztalt, most már rendkívül részletezett, ám a végtelenhez képest rendkívül véges tudásához viszonyítjátok. S amikor a pénz eljut egy olyan szintre, hogy nincs a mögött semmi konkrét jelentéstartalom, hogy "1 euró", vagy "1 dollár", mert ennek csak egyfajta viszonyrendszerben van értelme, akkor ez egy nagyon sérülékeny és borulékony rendszerhez vezet, ami mindenképpen idõvel összeomlik. Erre is mondok egy példát, hogy jobban megértsétek: van egy számítógépes fórum, ahol emberek beszélgetnek egymással. Mindenki választ magának egy nevet, ami meghatározza, hogy õ ki, azonban ez egyáltalán nem az a név, amivel õ magát az életében azonosítja, tehát ez valójában csak egy olyan megkülönböztetés, ami ezen a fórumon belül értelmezhetõ. Ha - tegyük fel - idõvel ezen a fórumon egy belépõ ugyanezt a nevet venné fel (mert ezt a rendszer nem zárná ki); az eredeti név gazdájának a sajátját meg kéne változtatnia, hogy megkülönböztesse magát a másiktól. Majd ezt a második nevet is felveszi egy új belépõ, ekkor az eredeti tag megint nevet változtat. És minél tovább zajlik ez a folyamat, minél többször kell nevet változtatnia az eredetihez képest, annál messzebb kerül ez a név energetikailag attól a személytõl, akit elvileg kifejez, és idõvel valójában már csak a többi név viszonylatában értelmezhetõ, mert attól függ a léte, hogy úgy mondjam, hogy valaki felveszi-e ezt a nevet, avagy sem. Tehát amikor a pénz mögött a tartalom olyan áttételeken k eresztül kapcsolódik, ami ebbe az egyszerû megfelelési rendszerbe behoz számos új elemet, akkor, mint a fenti példa esetében, maga a pénz semmit nem fejez már ki az adott dologról, sem annak objektív, a többi dologhoz kapcsolódó értékérõl, sem az emberek életében elfoglalt fontossági helyérõl. Ha megnézed, mennyibe kerül ma egy nívós, márkás óra, egy fogtömés, egy raklap tégla, egy liter üzemanyag, vagy egy köbméter tüzelõ, akkor rájössz, hogy ezek semmilyen megfelelési, fontossági sorrendben nem állnak egymással, az egyetlen érték-meghatározó tényezõ az az érdekcsoport, amely ezen termékek mögött áll. És ennek már, barátaim, semmi köze nincs a ti hétköznapi életetekhez, ez egy olyan mátrix, amit az emberiség a mostani tudatossági fokán nem fog már tovább támogatni, mert a szellemi nagykorúság azt is jelenti, hogy már szeretnétek végre ti magatok eldönteni, számotokra minek mi a valós értéke, és az emberek nagy része nem kér abból, hogy patriarchális piaci eszközökkel ezt meghatározzák számára. Tehát ez a má trix bizony össze fog omlani, a pénz, mint illúzió feltárja önnön sebeit, ez az élõsködõ megmutatja most, hogy hogyan is mûködött hosszú-hosszú idõn át, meghatározva a Földön élõ emberek tetemes részének az életével kapcsolatos minden tényezõjét. És most ez a szemetek láttára fog úgy összeomlani, mint az ismert dominóépítményeitek; el fog hamarosan dõlni egy dominó elem, hasra vágódik, hogy úgy mondjam, amit követ a többi, és hiába próbálgatják a hiedelemrendszer táplálói lázas igyekezettel ezt az építményt megmenteni, ha már láttatok ilyen hatalmas dominótornyot, akkor tudhatjátok; ez szinte a lehetetlennel egyenlõ. Ráadásul a düledezõ rendszert, ami most az alapjaiban ingott meg, a 34. emeleten állva visszaépíteni a 33. emelet szintjén, vagy még lejjebb, ahol épp düledezik, szintén lehetetlen. Ezt csak az alapokról lehetne megtenni, de akik most fejvesztve foltozgatni kívánják ezt az összeomló rendszert, nem az elsõ emeleten állnak, hanem ennek az alulról omló felhõkarcolónak a legtetején.
Kérdés: és akkor mi lesz, Adamus? Te hogyan látod, mi lesz ennek a folyamatnak a menete, és a világra gyakorolt hatása?
Jóslatokba ilyen széles körben nem bocsátkozunk, már csak azért sem, mert nem vagyunk sem jósok, sem egy determinált világ megfigyelõi, és úgynevezett éteri etikai szabály, hogy általános jóslatokat nem szolgáltatunk, csak irányokat, tendenciákat vázolunk, lehetséges potenciálokat mutatunk meg. Annyit elmondhatok, hogy én ezt a dinamikát hogyan látom. Most ugye egyik legkomolyabb és legmeghatározóbb illúziórétegetek létjogosultsága ingott meg, ez pedig a pénz. Majd meglátjátok, hogy fog ennek a rétegnek az illuzórikus volta egyre inkább a felszínre törni, és hogyan fogják megpróbálni az ebben érdekelt erõk ezt az illúziót minden eszközzel fenntartani, és táplálni. Majd amikor egyre többen csapnak a homlokukra, hogy: "hékás, hát mirõl is van itt szó? Pontosan miket fejeznek ki azok a fogalmak, amik körül itt ez az elhatalmasodó hisztéria zajlik? - akkor lesz egy kis csapat, az én meglátásom szerint (amirõl már tettem többször említést), amely egész egyszerûen ebbõl a mátrixból ki fog elegánsan sétálni. S hogy ez mit jelent a gyakorlatban? A hatalmát vesztett király alattvalói közül páran, nem fogják elismerni a király hatalmát, hanem egész egyszerûen nem vesznek róla tudomást. Nem hadakoznak ellene, nem ijednek meg a király fékevesztett utolsó fenyegetõ hadjáratától, és nem dõlnek be annak a hiedelemnek, hogy királyok nélkül nincs nép és nincs élet, csak nagyon csendben, és halkan nem tekintik a realitásuk részének. Van most egy ilyen népcsoport, hogy úgy mondjam, amit mi úgy látunk, hogy határozottan errefelé táncol, mint az elsõ olyan dominódarab, ami ha eldõl, azt senki nem fogja felállítani, mert rájön, egy lapjával álló dominókból álló torony ezerszer stabilabb, mint az élére állított dominókból álló. És ez nem azt jelenti, hogy ez a nép nem fog pénzt használni, de a pénz fiktív vonatkozásait egész egyszerûen annak összeomlása után nem fogja újra felépíteni, mert sok-sok évi, hogy úgy mondjam földalatti munka után ez a nép megértett valamit, és ez a mag most a felszínre fog törni mindenki szeme láttára. És utána jönnek a többiek, és létrejön egy olyanfajta folyamat, mint amikor te - belátva azt, hogy megizmosodtál, és már rég nem vagy az a nyeszlett figura, akit a társai valaha csúfoltak - meglátván a valóságot magadról a tükörben, végre elszánod magad, hogy kidobáld a két számmal kisebb ruhatáradat. És már nem félsz attól, hogy üres marad a szekrény, mert ez a felismerés, hogy "jé, én tényleg megizmosodtam", olyan szabadsággal és boldogsággal tölt el, hogy egyelõre boldogan beéred a két pulcsiddal, és az egyetlen, nagyobb nadrágoddal. Aztán szép lassan felépíted végre most már ehhez az izmos testhez méltó, és téged hûen kifejezõ valós ruhatáradat, a helyett a fikció helyett, ami csak abban az illúzióban tartott téged, hogy van egy szekrénynyi ruhád. Ez a folyamat most kezdõdik, egy darabig eltart még, amire egy kritikus többség meglátja végre a valós alakját abban a torzított tükörben, amit eddig elé tartottak, és ennek fényében határozza meg a jövõben önmagát. Nem kell aggódnotok, ami most itt összeomlik az a mátrix, s ha ti kint vagytok belõle, semmi, de semmi bántódásotok nem eshet. Semmi olyanra nem bíztatlak titeket, ami tagadás, ami lázadás, de ha bennetek nincs válság, akkor az titeket nem érint: húzódjatok be a magatok "szent házába", és nézzétek az ablakból azt, aminek a megszemléléséért idejöttetek, és készüljetek fel a romhalmaz után arra a feladatra, ami rátok vár, hogy a romok alatti remegõ, kétségbeesett túlélõket kivezessétek a fénybe. Ezen dolgozunk, ez lesz a mi missziónk, készüljetek rá!
Nyugodjatok meg, gondoljatok a születésre; milyen véres, fájdalmas folyamat, de mily felemelõ, és milyen feledhetetlen pillanat, amikor a hosszú vajúdás és szenvedés végén felsír az új élet, az a drága csoda.
Egy kis útmutató esetleges vészhelyzet esetére
2008 október 20.
Arról már beszéltem az elõzõ alkalommal nektek, hogy ti most egy olyan, az egész világot megrendítõ eseménysorozatnak a kezdõakkordját látjátok épp leütni azon a képzeletbeli zongorán, ami nemsokára egy monumentális darab hangjaitól lesz hangos, sok embert nagyon megrémítve ezzel. Valójában ez a folyamat sokkal, de sokkal régebbre nyúlik vissza, mint azt most páran emlegetik; egy több ezer éves ciklust zártok most le egy olyan végjátékkal, úgymond, amire még nagyon sokáig fog emlékezni a már megújult emberiség, hogy így mondjam. Mondok egy szemléletes példát, hogy pontosan lássátok, mirõl is van szó, kis ijedt tekintetû barátaim, és ezzel a képpel egyben szeretnélek megnyugtatni is titeket.
Tudom, sokan közületek nagyon érzékenyek vagytok azokra az érzésekre, amik most a világban az emberek szívében ébrednek, de tudnotok kell, ezek valójában nem a ti érzéseitek. Rengeteg most a zûrzavar és a félelem, és nagyon sok a bizonytalan elõérzet, de ti más helyzetben vagytok - és ez vonatkozik mindenkire, aki a tisztánlátást választotta, akármilyen úton és módon is jutott el a tisztánlátásig - tehát valójában, amit ti éreztek: zavart, némi kuszaságot, azt csak, mint egy adóvevõ veszitek, úgymond. De ettõl függetlenül szeretnék nektek is - és általatok mindenkinek, aki ezen a helyzeten úrrá kíván majd lenni - konkrét tanácsokkal szolgálni. Lássuk elõször is akkor, hogy én hogyan látom ezt a helyzetet, a kezdetektõl a mostani leomlás kezdetéig.
Volt valaha egy csoport, egy csodás építõmesterekbõl álló földi csoportosulás, akik elhatározták, építenek valamit, valami olyasmit, ami egyfelõl védelméül szolgál az embereknek, másfelõl keretezi õket olyan módon, hogy egyrészt egy fedél alá tereli õket, másrészt segít nekik meghatározni önmagukat. Ez nagyon régen volt, ha történelmi korban szeretnétek elhelyezni ezt a képet, tegyétek az idõszámítás elõtti idõkre, azokra az idõkre, amikor egy nagy birodalom elveszítette itt a Földön az egységét, a hatalmát és az emberek hasonló zavarodottságot éreztek, mint ti most. És akkor ezekbõl a csodálatos mesterekbõl álló csapat elkezdett építeni egy hatalmas, gyönyörû építményt. Kialakították az alapjait, jó mélyen beásták azt a földbe, mert tudták, e nélkül minden építmény ingataggá válik. Ahogy telt-múlt az idõ, ez az építkezés folyt tovább, és kialakult egy gyönyörû oszlopokkal tarkított hatalmas építmény, ami alatt menedéket találtak az emberek, és egyfajta egységet élhettek meg. (Direkt használok szimbólumo kat, mert a szimbolikus láttatás mindenki számára nyilvánvalóbb, mint ha én meghatározom, ki hogyan értelmezze ezt; igazából itt egy kottát rajzolok most elétek, amit mindenki a maga hangszerén és maga módján játszhat le.) Tehát elkészült ez az építmény, és az építõmestereknek jöttek olyan utódaik, akik szerettek volna erre az épületre még egy szintet emelni, hogy még erõsebb és még stabilabb legyen ez az építmény. És ez így ment generációról-generációra, mindig nõtt az emeletek száma ezen az építményen, úgymond, ám az az õsi tudás, az építészetnek az a csodája, amikor maga az építõmester volt az, aki mozgatta az anyagot, lassan eltûnt, és a helyét egyfajta monoton építkezés vette át, amikor nem gondos tervek alapján, hanem mindig az alsó emeletet megismételve épült ez az építmény. Az embereknek ez hihetetlen lehetõséget nyújtott, a változatosság csodáját; és õk egyre nagyobb örömükben szerettek volna minél több szobát birtokolni, úgymond, ebbõl az épületbõl. S ekkor az építõk azt látták, ebben az épületben elképesztõ hatalom rejlik, mert ez úgy mûködött egy idõn túl, mint egy varázskastély, olyan változatos és valósághû volt a maga monumentalitásában és változatosságában, amit a számos ráépített emeletnek köszönhetett, hogy aki egyszer ebbe belépett, el sem tudta képzelni, hogy van ezen kívül is élet, van ezen kívül is változatosság. No mármost. Látván ezt az építõk azt gondolták magukban; ha olyan hatalmasra építik ezt az épületet, hogy mindenki belefér, valójában õk uralhatják az ebben folyó dolgok mindegyikét, mert akkor az emberek ezt a struktúrát, ezt a rendszert fogják természetesnek venni, és ahová lifteket, szemétledobókat, csigalépcsõket, pihenõ és dolgozó szobákat, imaszobákat és szórakozó helyiségeket építenek, ott õk határozhatják meg az ebben létezõk életét. És így is lett.
Megint generációról-generációra folyt a lázas építkezés, egyre magasabbra és még magasabbra. Csak egy dolgot felejtettek el ezek a "nem beavatott" építõmesterek; hogy az eredeti épület egy lehetõség volt, egy a sok közül, és az alapjai ehhez mérten lettek kialakítva, nem bírnak el egy ekkora építményt. S amikor sok-sok évvel ezelõtt ez a rendszer meg is mutatta ezt a hiányosságát, és elkezdett inogni, mozogni, akkor arra vették rá az emberek nagy részét - azokat, akik ennek az építménynek az áldásosnak tûnõ gyümölcseit élvezhették - hogy ugyan segítsenek már abban, hogy tartsák ezt az épületet. Ezért létrehoztak a körül egy hatalmas falat, ami átláthatatlan, áthatolhatatlan; igazából, az épületbõl kilépõk számára nem is tûnik falnak, mert nem látni be a végét, olyan, mint a világ vége számukra. És akkor lassan, nagyon lassan kinyitottak pár ajtót ezen az eddig zárt rendszeren. (Politikában, közgazdaságtanban járatos barátaim, pontosan tudják most, mely kor mely áramlatára gondolok itt valójában, ez már a modern korotok történelmi eseményei közé tartozó vonulat volt.) Nos, akkor ezeken a nyitott ajtókon elkezdtek kiáramolni szépen lassan az emberek, és valójában egyfajta szabad járkálás kezdõdött meg az épületbõl ki-be. És mindezt azért tették ezek az építõk, ezek a legmagasabb emeleten lakók - akik e pozíciójuk folytán gyönyörûen belátták azt, amit az alsóbb szinten élõk nem - hogy lassan kialakítsanak ennek az épületnek egy élõ védelmi rendszert, ergo létrehoztak egy élõ állványzatot. (Belõled és belõled, meg belõled, jobb, ha tudod, te is ott álltál sokáig, és támasztottad nekik a falat, hogy össze ne dõljön ez az építmény.) De ez kevés volt, mégpedig azért, mert olyan nagy volt a mozgás az épület körül, és az épületbe ki-be, hogy ez nem tûnt elég stabilnak, és egyszer csak történt valami rettenetes, pontosabban a felsõ királyi lakosztályokban lakók szemének látható, és borzalmas dolog: az építmény alja egy ponton megrogyott. Az egész építmény ezáltal teljesen aszimmetrikussá vált; a falak ferdék lettek, a padló lejtõs és a csigalépcsõ is szinte járhatatlan. De õk azt mondták az alattuk lakóknak, hogy ez egy csodás újítás, ez valójában egy irányított, és teljesen természetes folyamat, és nagyszerû, hogy ezáltal az építmény egyik felében, a lejtõs padló alján le lehet csúszni, mert ez valójában egy ilyen mókás játék, sokkal izgalmasabb, mint az egyenes padló. De az emberek nem voltak képesek ezt a játékosságot ebben felfedezni, nagyon sokan a világból ezen a lejtõn lecsúsztak, megütötték az ülepüket, és nem volt erejük visszamászni a naposabb, magasabb részére az adott szobának, emeletnek. És aki lecsúszott ezen a lejtõn, azzal bizony elõfordulhatott, hogy az alatta lévõ emelet szintjére került, és miután ott is ferde volt a padló, csúszott a csálé lépcsõkön és ferde padlókon egyre lejjebb és lejjebb, míg a pincében nem találta magát. Ott nem volt sem fény, sem izgalom, sem változatosság, csak a puszta létért való küzdelem, miután nagyon sokan kerültek a pincébe viszonylag rövid idõ alatt. S ekkor megtörtént másodszor, amitõl a felsõ szinten élõk nagyon féltek; a sok mozgástól megint megrogyott az épület, alapjaiban rázkódott meg, sok-sok halottat temetve maga alá. Ezt a zûrzavart aztán több csoport kihasználva olyan ideológiákat gyártott, ami megmagyarázta az életben maradottaknak, hogy ez valójában egy szükséges szelekció volt, illetve voltak olyan csoportosulások, akik a félelmet kihasználva, önmagukat mentve próbáltak egyfajta elõnyhöz jutni, de ez a visszájára fordult; és sokat közülük is betemetett a sok potyogó tégla, törmelék. S amikor a házban maradottak meglátták, hogy valójában itt ez az egész építmény kerül veszélybe, ha tovább folyik a bentlévõk egymás ellen fordulása a különbözõ ideológiák mentén (aminek csak egy apropója volt, hogy ki milyen és hány szobát birtokol ebben az építményben), elhatározták, hogy bármi áron is, de ezt az építményt megmentik, fenntartják, és soha többé nem engedik, hogy ilyesmi megtörténhessen. Ennek fejében még több hatalmat adtak azoknak, akik fönt laktak, és jobban rá láttak erre az épületre, s õk cserébe azt a látszatot keltették ezekben a szerencsétlen lakókban, hogy az õ hatalmuk csak tõlük függ, és valójában a mindenkori kollektív lakógyûlés határozatai alapján cselekednek. De a valóság nem ez volt, mert õk már akkor pontosan látták, hogy ami itt megrogyott, alapjaiban ingatta meg ezt az építményt, és csak idõ kérdése, mikor fog ez tovább rogyadozni. S ekkor rájöttek egy dologra; ha az emberek kevesebbet mozognak, kevesebbet járkálnak, akkor stabilabban tudják tartani ezt az épületet. De ehhez az kellett, hogy ezt valahogy önszántukból tegyék, és ezért kitalálták, hogy elhitetik az emberekkel, hogy az, hogy õk tarthatják ezt az épületet, az valójában nagyon csodás. Aki nagyobb részt és erõsebben tart, az nagyon ügyes és okos, és ez valójában az élet célja, semmi több. Az a "trendi", ahogy ti mondanátok, aki a legnagyobb darabot tartja a legtöbb ideig! Egész rendszer épült ki ennek a hiedelemnek a táplálására, csak megint volt egy bibi, és lassan el is értünk a mesében a jelenhez, bogaraim. A bibi az volt, hogy azok a kezek, akik a legnagyobb darabokat tartották ebbõl az épületbõl, nagyon erõsen nyomták azt, mert valahogy azt hitték, minél nagyobb darabot tartok, azt annál erõsebben kell nyomnom. És az egyik ilyen kéz alatt beszakadt a fal! És akkor az épület végzetesen megmozdult és ez az instabil, agyontámogatott rendszer ezt már nem bírta elviselni, s mikor a kártyaváron megmozdul egy lap, elindított egy láncreakciót. S miután ez az építmény alapjaiban volt gyenge, ez a bomlás, hogy úgy mondjam, az alján indult el, s hiába az látszik most, hogy pár magasabb szoba fala düledezik, dõl ki, vagy omlik le, én a magam perspektívájából pontosan látom, hogy mi történik az alapoknál, és nincs rá jobb szavam, mint hogy a teljes összeomlás. És most ott állnak az emberek, sokan kiszaladva az építménybõl, hogy még jobban tartsák azt, sokan az ajtófélfába kapaszkodva próbálnak gyorsan feljebb jutni, mert azt gondolják, az majd megmenti õket, sokan meg épphogy próbálnak gyorsan lefel é futni, mert azt sejtik, az a biztonságosabb. De egy dologra senki sem gondol még, és senki sem számít rá - márpedig, mi ezt látjuk, mint a legvalószínûbb potenciált - hogy egyszer csak ebben a nagy ingadozásban, az épületnek ebben a nagy mozgásában, egy hatalmas darab ebbõl az épületbõl leszakad. És akkor az alattuk állók elkezdenek futni, elengedve a falakat, hogy ne temesse be õket ez a hatalmas faldarab, és egy részük sikeresen ki is menekül alóla. És a faldarab lehullik, rázuhan a kerítésre és összezúzza azt. És ez a csoport akkor meglátja: "Jé, ez egy kerítés volt!
Ez nem a világvége, emberek, csak egy kerítés, mögötte rét van! Mögötte ugyanaz van, mint a nagy házban, csak falak nélkül!" Utánam! - kiáltja majd egy közülük, és elindulnak. És erre a mozgásra felfigyelnek a többiek is, akik tartják ezt az egyre düledezõ építményt, és páran közülük szintén elindulnak a fény irányába. És amikor ez a tömeg elér egy olyan kritikus pontot, amikor már a tartó kezek száma nem lesz elég egyben tartani az épületet, az hatalmas robajjal össze fog zuhanni, maga alá temetve mindazokat, akik ott maradtak benne a felsõ szinteken, az alsókon, és akik nem voltak képesek elengedni a falakat abban a hitben, hogy a világot tartják, mert ezen túl nincs semmi. És amíg ez nem következik be, a fenti õrszemek, a valódi építõk utódai, nagyon sokszor el fogják nekik mondani, hogy minden rendben, és az a legügyesebb és legokosabb, aki most kitart, és akik elmentek, buták, gyávák és megvezetett emberek. De amikor ez a torony összeomlik, az hasonlatos lesz ahhoz a két hatalmas megrogyáshoz, ami e zt már megelõzte a közelmúltban, és az utódok el is fogják utólag majd a történelemkönyveikben a 3-as számmal látni, mint egy folyamat betetõzõdését, így emlegetve az elsõ kettõ után.
A háború a mai világban már nem fegyverekkel zajlik, de az a dráma, amit magában hordoz, ugyanolyan horderejû lesz, mint más korok más minõségû háborúi. Mi ezt a folyamatot látjuk most elindulni; sok helyen és sok módon volt utalás erre, sokan beszéltek már világvégérõl; s íme eltelik annyi idõ, ami számotokra már nem mondható soknak, és megtapasztaljátok annak a világnak a végét, amit most sokan a Világnak hisznek. Fogunk még errõl beszélni, de tartozom nektek pár olyan útmutatóval, ami segítségül szolgál most ennek a krízisnek, pontosabban annak nyitányaként történõ kisebb megrázkódtatásnak bölcs kezeléséhez. Most ott tartunk, drágáim, hogy légörvénybe került a gép, a pilóta sejti, hogy kényszerleszállást kell végrehajtania, bár azt is látja, még a lezuhanás is megtörténhet, és a légiutaskísérõk most újra megmutatják az utasoknak vészkijáratokat. Én is ezt teszem most, figyeljetek rám:
1. vészkijárat: Vizsgáld meg, hol és hogyan támogatod ezt a rendszert! Alapos legyél, sokszor észre sem veszed, mert annyira elhitették veled, hogy ez a kényszertartás úgymond a természetes számodra!
2. vészkijárat: Ha észreveszed, hogy támogatod a rendszert, hirtelen el ne engedd! A pánik úgy terjed, mint a futótûz, és amíg a kerítés egyben van, összetaposná egymást a sok rémült rohangáló. Magyarán, tudd, mit csinálsz, de még ne mozdulj!
3. vészkijárat: Légy éber, figyeld a híreket, sokan nem figyeltek régóta ezekre, de most érdemes figyelni, ébernek maradni, minden apró mozzanatra!
4. vészkijárat: Amikor már tudod, hogy hol és mekkora részt támogatsz az építménybõl, valamint átlátod az egész folyamatot, keress olyan téglákat, amik lehetõleg az építmény alján vannak, és még valahol annak az eredeti régi épületnek a darabjai! Ha nagyon fönt kapaszkodsz, akkor megtörténhet az, hogy amikor zuhanni kezd a faldarab, leesel. És nem fogsz tudni szaladni! Ez konkrétan azt jelenti, hogy menjetek vissza az alapokhoz, és nem azt, hogy bármit is megvonjatok magatoktól! Ez azt jelenti, hogy ne az illúziót támogassátok, hanem a valós építmény részeket: minden, ami most elmélet, fikció és nem kézzelfogható valóság, nagyon ingataggá vált. Minden, ami most propaganda, rábeszélés és reklám által elétek kínált lehetõség, azt hagyjátok lehetõleg figyelmen kívül, és határozzátok meg az igényeiteket, a valós, saját igényeiteket és ne késlekedjetek, elégítsétek azokat ki, lehetõleg a legközvetlenebb módon! Értitek, mire figyelmeztetlek benneteket? Minél több az áttétel, minél több a lépcsõ, annál magasabb an vagytok megint ezen az épületen, annál messzebb a földtõl. Erre nagyon figyeljetek!
5. vészkijárat: Legyetek békések, derûsek, kiegyensúlyozottak, ne akarjatok hatni a folyamatokra, csak éljétek meg azokat tudatosan, a magatok szerepét meghatározva ebben. Legyetek azok, Akik, Vagytok, és ne hagyjátok, hogy bármilyen hír, bármilyen propaganda letérítsen titeket az utatokról! Ami történni fog, már említettem, olyan lesz, mint a szülés: véres, szenvedéssel teli, hosszú és fájdalmas, de az eredmény, az csodás lesz, majd meglátjátok! Erõsnek kell lennetek és megmaradni önmagatok közepében, mert azt sem gyõzöm hangoztatni, abban a zûrzavarban, amit ez a folyamat eredményez, ti lesztek azok a segítõk, akik megmutatjátok az utat a másik világ felé, a leomlott kerítésdarabon keresztül. Nektek akkor vidámságot, bizakodást, reményt kell vinnetek a romok alá, és erre csak akkor lesztek képesek, ha most nem keveredtek bele a drámákba. Pihenjetek, készüljetek, töltõdjetek, legyetek tudatosak, most fontos, hogy mindig, minden pillanatban tudatosítsátok magatokban, milyen hatás alatt, mely pontotokból cselekedtek, pontosan hol, milyen helyzetben vagytok; és a legfontosabb, ne felejtsétek el egy pillanatra sem, hogy Vagyok, Aki Vagyok!
Írta: Adamus St. Germain
2008.10.22.
Hírháló rádió
Tárhely szolgáltatás javaslatunk
Ajándék domain név, 500Mb tárhely PHP és MySQL támogatás 10 e-mail cím évente bruttó 10 000,- Ft
www.nlgsys.net
BANNERCSERE
Dobogó
Best of Gyurcsány 2
tovább dübörög a hazugság
és gyûjtemény
Hírháló archívum CD
Programajánló!
FEKETELISTA
Székely miatyánk
Magyar Kézikönyv
Magyar Arcképcsarnok
Nemzeti Hírháló blog
Egységben a Szent Koronával!
Civil Jogász Bizottság
Nemzeti Jogvédõ Alapítvány
Debreceni tüntetõk
Újra Zenit TV
EURÓPAI IDÕ
Erdélyi tájakon
Trianon Emlékmû
Szent Korona rádió
Kossuth Tér Rádió
Szent István Rádió
Feltöltõdés zenével
Hírvonal: 1/222-0343
"Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtõl!"
Zsoltárok k. 120:2
