Betreff: Szomorú ez a város!
Datum: szombat, 2008. október 25.
Von: Apu Lengyel
An: Kutasi József - Budapest
Szomorú ez a város!
Budapest, Kossuth tér (Országház), 2008. október 25., 11 óra
Szomorú ez a város! Ebben az id?benmindössze egy tucat embernek jutott eszébe, hogy 52 évvel ezel?tt mi történtezen a helyszínen. Akik eljöttek, azokat a szívük hozta oda. Többségük megtörtid?s ember, akik túlélték a sortüzet.
Az újkori magyar történelem egyiklegmocskosabb történése, ahogy a helyszínen ma délel?tt Fónay Jen? fogalmazotta beszélget?k között. Volt, aki egy mécsest tett le a lyukas zászló tövébe, s volt,aki le is térdelt imát mondani. A jelképes sír el?tt térdepl? hölgy pontosantudja, hogy néhány hónapos korában ott volt édesanyja karján, s pusztán azisteni gondviselés különös kegyelme által lehetett ma közöttünk. Kínra,verg?désre, embertelen munkanélküliségre tartotta volna meg a Teremt?? Vagyakik repeszt hordoznak eleven húsukban némaságra maradtak?
Az egyik túlél? el?vett egyinggallért, ami abból a ballon ingb?l való volt, amit akkor viselt. A golyóütötte lyuk körül és mellett ma is látszik a vérnyom. Nem tud szabadulni ett?laz ereklyét?l, állandóan vele van. A lövedék mindössze két centiméterrelkerülte el a nyaki üt?eret. ?t is a gondviselés tartotta meg az utókornak, hogybeszélhessen a következ? nemzedékeknek err?l a szörny?ségr?l.
Fiammal valamivel 11 óra el?ttérkeztünk a lyukas zászlóhoz. A 2-es villamosról leszállva el?vettükzászlóinkat és hátunkra terítettük. Odasétálva az emlékm?höz már öt ember voltott. Lassan beindult a beszélgetés. Fiam lelke itta a történeteket. Fényesedettszemekkel szinte felnézett a mára nála jóval alacsonyabb emberekre. Ott álltel?tte az eleven történelem.
Az els? kép a térre érkezésünkkor azvolt számomra, hogy nem volt fent az árbócon az állami zászló. Mi történt? Csaknem féltik t?lünk a saját zászlónkat? Netán csupán látványként, kellék gyanántszerepelt a kötelez? programok között a zászló, és utána nem tör?dik velesenki? Ugyanis eddig a mószerváltás (nem elírás!) után az volt a szokás, anovember 4-én zajló záróünnepségen volt a zászlólevonás.
Mint mondom, hátunkon zászlóinkkalközelítettünk az emlékhelyhez. a strázsa szemei megm jöttek kifelé ameglepetést?l. Mintha el sem tudta volna képzelni, hogy ilyen az ? szolgálataidején megeshet ezen a „Feri bácsi"-tól szennyezett téren.
Beszélgettünk az id?s emberekkel, sközben a szemem sarkából láttam, hogy a hústorony el?veszi szolgálati rádióját,amin feltehet?leg segítségért vartyogott.
Jött is egy nála id?sebb tiszt komorszemekkel méregetve a gyülekez? megemlékez?ket. Ám amikor a két zászlót ismeglátta, ? is a rádióért nyúlt.
Csak nevettünk a hasmenésükön. Beteglelkek ezek, akik a rácsok mögött élik szánalmas vegetációjukat. Csak a fegyverhatalmát ismerik. Eszükbe sem jutott, hogy megkérdezzék, miért vagyunk ott.Nekik csak bejelentetlenül gyülekez? cs?cselék voltunk. Lerítt az arcukról a várhatópréda iránti mélységes megvetés.
Ennek a parlamenti csürhének és anemzet ellen idomított ver?gépeiknek a hátra terített zászló, és a kommunistakarhatalom gyilkos sortüzére emlékez? túlél?k már fenyegetettséget jelentenek.
Ne is legyen egyetlen percnyugalmuk! Minden id?ben attól kelljen rettegniük, hogy akármikor kitörhet azellenállhatatlan népharag. De nem olyan békésen, mint 52 évvel ezel?tt! De nemám! Forró lávaözönként éljen bennük a félelem reggel éjjel meg este, ahogy aztaz id?ben desorientált félesz? ripacs böfögte.
Kevesen figyeltek fel erre azid?rendi rándulásra azóta. Pedig már akkor elszólta magát atudat-hely-alattija, hogy fogalma sincs a körülötte zajló valós folyamatokmikéntjér?l, és miértjér?l. Szerencsétlen pojáca, akit golyófogónak odalökött aszoci-libsi b?nszövetkezet az istenadta nép szeme elé. Ez meg fel is vállalta.Tetszelgett is szerepében, s hovatovább ez a vörös gólem kezdi felfalniteremt?it, életbentartóit.
Közel a vég! Az volt az érzésem alyukas zászló tövében, hogyha a múltra ilyen nagyon nem emlékeznek, akkorleginkább a jöv? lehetséges rezdüléseit firtatják az emberek. Nem a parlamentihazaárulókról, hanem az emberekr?l beszélek.
Ahhoz volt eszük, hogy a magyarnépet a végletekig ketté osszák. Ahhoz is volt eszük, miként húzzanak hasznotaz életterünk eladásából. Ahhoz már nem volt eszük, hogy a leend? rabszolgatömegnek megfelel? életteret hagyjanak, akik dolgos napjuk után a földisugárzású szellemi szemeteken békésen kér?zve kezelhet?ként génletétbenmegmaradjanak.
Nem. Nekik és megbízóiknak nincs máregy emberölt?nyi idejük arra várni, hogy kiürüljön a Kárpát-medence. Tenniakarnak róla, hogy ez miel?bb be is következzen.
Ezek a gondolatok mindig ugyanúgyköröznek mindannyiunk fejében. Már 1956-ban is hasonló aggodalom fogalmazódottmeg sok-sok tiszta szív? magyar ember lelkében.
A szavak elszálltak, énekeiket ahegyek nem visszhangozzák, társaik többsége temet?ben. Megmaradt a mocskosfegyverek hatalma. A kommunista és ivadékai, valamint újdonsült segít?i acion-globál hódítók máshoz nem is értenek lassan - mint azt országunk gazdaságiállapota mutatja.
Nem tart ez sokáig - mondta az egyiktúlél? a lyukas zászló tövében - meglátjátok.
Ne is, mert abba valóban belepusztula nemzet. Annál jobb az országnak, ezek a biológiai kísérleti példányok minélmesszebb kerülnek t?lünk. Persze üres zsebbel, ahogy az agyalágyult az els?miniszterelnöki sajtótájékoztatóján kedélyeskedett. Mintegy el?revetítve sorsátbájolgott a bamba objektíveknek. A póz, a tánc, a hazugság, egyetlen emberialakba beles?rítve kicsit sok.
Éltessen minket az Isten, hogylássuk bukásukat, nyomaik törlését! Éltessen minket az Isten, hogy régészetimélységbe taposhassuk ?ket, akik csak olyan rend?röket kapnak a napi aljaspolitikai céljaikhoz, hogy teleereszti a szolgálati fehérnem?t a nemzeti színekés az árpádsávok közeledtén.
Dics?ség a h?söknek! Köszönet atúlél?k szavaiért! Tartsa meg a Jó Isten közöttünk az emberi életkor lehetségesvégs? határáig, hogy az utókor ne felejthessen. Hogy az utókor egyszereszméljen, és számon kérjen. Számon kérjen lopást, csalást, hazugságot,szemeket az aszfalton, CR gáz miatt repedezett tüd?ket. Mindent, mindent,mindent. Tekintet nélkül. Mert ugyanazzal a szívvel Krisztust és Pilátustszolgálni nem lehet. Ezeket pedig egyáltalán nem!
Ismét kérem magyar testvéreimet,hogy aki bármi okból nem jött el ma délel?tt erre a megemlékezésre, este tegyenki egy mécsest ablakába, és mondjon egy fohászt 56 h?si áldozataiért!
Budapest, 2008. október 25.
Lengyel Károly
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
