Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. január 1., csütörtök

1.497 - Lengyel Károly: ...a néhai mészáros, Petrovics István lángelméjű fiát újra és újra megidézzük.

Von: karolyorama@gmail.com [mailto:karolyorama@gmail.com]

Im Auftrag von Apu Lengyel
Gesendet: csütörtök, 2009. január 1. 15:59
An: Kutasi József
Betreff: A MÉSZÁROS FIA


Petöfi Sándor

1823. január 1. - A legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor születésnapja van.

     Sehol nyoma gyönyörű verseinek, bárhova nézek. Említenék legalább csak futólag, de még azt sem, hisz ápolná talán nyelvünket. Ennyit a kanlistévék és kalmárrádiók színvonaláról - tisztelet a hihetetlenül kevés kivételnek. Emlékeztetne szókincsünk bő forrására, s ez globális terroristaveszélyt idéz. Ébredne esetleg a magyar, s kapkodna utána kezével, mit ősei örökségéből egyetlenként oly sokan megénekeltek. A szabad, igaz, és tiszta magyar nyelv gerincegyenesítő varázslatára gondolok.

     Egy kicsi faluból a világhírig hosszú, rögös, vérrel áztatott út vezetett. A jövő fiai ma éppen feledni készülnek, s egyedül rajtunk, makacsul hajlíthatatlanul kitartóknak a vállán és szívében maradt a megélt felelősségtudatból szikrányi, hogy a néhai mészáros, Petrovics István lángelméjű fiát újra és újra megidézzük.

     Lelket simogató, acélozó, rímcsodákat hagyott ránk örökül. Olyan írások maradtak tőle, aminek hallatán ennyi év után is a szó legszorosabb értelmében egyszerre dobban a magyarok szíve. És ilyen egyszerre dobbanások után általában egyszerre lép is a magyar.

     Lépünk-e egyszerre? Leszünk-e méltók örökében?

Budapest, 2009. január 1.

Lengyel Károly

Petőfi Sándor

A téli esték

Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.

Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Ugy áll a hidegben s didereg... az inség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában.

Áldja istenét, kit istene megáldott,
Adván néki meleg hajlékot s családot.
Milyen boldogság most a jó meleg szoba,
S meleg szobában a barátságos család!
Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,
Ha van honnan rakni a kandallóra fát,
S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe
Röpûl tán, most beszáll a szív közepébe.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!
El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
A családfő ott fenn ûl a nagy asztalnál
Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,
Szájokban a pipa, előttök palack áll
Megtelve a pince legrégibb borával;
A palack fenekét nem lelik, akárhogy
Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.

Kinálgatja őket a jó háziasszony,
Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,
Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,
A kötelességét ő jól megtanulta,
Nem bánik könnyen a ház becsületével,
Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.
Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:
"Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!"

Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,
S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek,
És mint a pipafüst csavarog a légben,
Akkép csavarognak szanaszét elméik,
És ami már régen elmult, nagyon régen,
Összeszedegetik, sorra elregélik.
Akitől nincs messze az élet határa,
Nem előre szeret nézni, hanem hátra.

A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,
Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.
Mit is törődnének a multtal? az élet
Előttök vagyon még, nem a hátok megett;
Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,
Merengve nézik a rózsafelhős eget.
Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,
Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.

Amott hátul pedig a kemence körül
Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva ûl,
Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek
Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...
Űzi pillangóit a boldog jelennek,
Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. -
Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:
Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!

Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a
Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.
Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,
Lovait itatj' a kocsis éjszakára.
Húzzák a cigányok valami víg toron,
Távolról hangzik a bőgő mormogása.
S e különféle zaj ott benn a szobába'
Összefoly egy csendes lágy harmóniába.

Esik a hó, mégis fekete az útca,
Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.
Járó-kelő ember nem is igen akad,
Egy-egy látogató megy csak hazafelé,
Lámpája megvillan az ablakok alatt,
S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,
Eltûnik a lámpa, a bennlevők pedig
Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?


(Pest, 1848. január.)

Petőfi Sándor

NEMZETI DAL


Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
          A magyarok istenére
          Esküszünk,
          Esküszünk, hogy rabok tovább
          Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
          A magyarok istenére
          Esküszünk,
          Esküszünk, hogy rabok tovább
          Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
          A magyarok istenére
          Esküszünk,
          Esküszünk, hogy rabok tovább
          Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
          A magyarok istenére
          Esküszünk,
          Esküszünk, hogy rabok tovább
          Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
          A magyarok istenére
          Esküszünk,
          Esküszünk, hogy rabok tovább
          Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
          A magyarok istenére
          Esküszünk,
          Esküszünk, hogy rabok tovább
          Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------