Von: Deli Árpád [mailto:deli@hbm.hu]
Gesendet: péntek, 2009. január 2 16:47
An: 'Kutasi József';
Betreff: Bátor Botond pálos tartományfőnök:
Wichtigkeit: Hoch
Szíves tájékoztatásul küldöm a kapott levelet. Üdv: DÁ
Tisztelt dr.Deli Árpád Úr!
Köszönöm levelét, mellyel megkeresett.
Vince atya iránti kiállását igazán nagyra értékelem. Pilisszántó falu vezetése nem kívánja az ottani temetést, amit határozottan ki is jelentettek. Ebben a kaotikus állapotban nagyon nehéz úgy dönteni, hogy azt mindenki megértse, elfogadja. (Különben ez nem is az én tisztem.)
Június 1-től lettem a rend vezetésére kiválasztva édes hazánkban, első lépéseim között szerepelt Vince atyával felvenni a kapcsolatot. Elmentem hozzá, szeretettel beszélgettünk, felajánlottam a közösséghez való visszatérését (Jelenleg: Budapest, Pécs, Márianosztra és Petőfiszállás-Pálosszentkút). Vince atya nem kívánt visszatérni. Akaratát tudomásul vettem és megbeszéltük, hogy folytatjuk a beszélgetéseket, amit a váratlan haláleset már nem tett lehetővé. Azonban számtalan tisztázatlan
dolgot hagyott maga után.
A pálos rend történetéről írt gondolatait hálásan veszem, köszönöm, hogy megtisztelt meglátásaival. Ha megengedi, a szólásszabadság jogán egy-két alázatos
megjegyzésem lenne. A pálosok 1934-től 1950-ig működtek (Lengyelországból érkezve) ismét Magyarországon. 1950-ben börtönbe zárták őket, kettőt kivégeztek, többen száműzetésbe mentek, bányában dolgoztak a hazáért. Azt hiszem, senkinek sincs joga azt mondani, hogy nem magyarok és nem a magyar alapítású rendben éltek, mert ők (Vértanúk és áldozatok) a vatikáni határozatot ismerték (mely visszaállította a rend eredeti állapotát már csaknem száz éve, ezt erősítette meg az 1930-as felújított Szabályzat pápai elismerése), tiszteletben tartották és szenvedtek a hazáért. Ők is jelen voltak az 1989-es újraindításnál! Egyházjogilag nincs mit újraindítani. A valóságban pedig van 21 pálos most Magyarországon. Küzdünk a hétköznapokkal az erkölcsileg nullára züllesztett édes hazánkban. Hatalmas lépéseket tettünk Lengyelország felé, ahol Boldog Özséb tisztelete a magyar gyökér egyre jobb felismerése sok-sok munkának eredménye, ma már anyatartománynak neveznek minket.
Édes hazámban meg azt mondják, hogy én nem vagyok magyar pálos és a társaim sem azok. Ez nagyon fáj. Ön ismeri szerzetestársaimat? Találkozott-e azokkal a pálos szerzetesekkel, akik börtönben ültek, megverték és kínozták őket? Utána pedig évtizedekig nem dolgozhattak papként, csak valahol kántorizáltak, sekrestyésként vagy gyárban dolgoztak. Ismerte őket?
Mi ezeknek a pálosoknak a tanítványai vagyunk. Elismerjük Vince atya érdemeit, de ismertük hibáit is. De természetesen mindenkinek joga van beszélni rólunk, anélkül, hogy jobban megismert volna minket. Éppen ezért az Ön iránt érzett nagyrabecsülésemet fokozza, hogy most levelével személyesen is megszólított. Isten áldja érte! Ugyanakkor igazán sajnálom, hogy korábbi találkozásunk alkalmával is lengyel pálos benyomását keltettem.
S ha úgy gondolják, hogy így ismeretlenül is vagy kevésbé ismerten mi 20,30,40 (és a 60 70)éves pálosok nem az igaziak vagyunk, bármennyire is fáj, de nem fogunk az igaziak útjába állni. Mi akkor is Boldog Özsébet tekintjük rendünk atyjának és Első Remete Szent Pált. Akkor is a hazáért akarunk élni, imádkozni. A lényeg, Jézus Krisztus evangéliumának terjedése és ezért a megnyomorított országért való engesztelés. S a függetlenségünket (az előttünk szenvedő pálosok példájára) meg akarjuk
őrizni.
Tisztelettel és nagyrabecsüléssel!
Bátor Botond pálos tartományfőnök
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
