Von: cyberpress-bp
Gesendet: vasárnap, 2009. július 19. 12:25
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: http://www.prherald.hu/cikk2.php?idc=20090719-092249
Szemenyei-Kiss Tamás:
AZ SZDSZ VÉGÓRÁI
Szabad madarak a Rózsadombon
Akiket a hang zavar
Petõ Iván – a Szabad Demokraták Szövetsége egykori elnöke –, a 2009. július 12-én lezajlott tisztújító küldöttgyûlésrõl nyilatkozva, kissé cinikusan úgy vélekedett, hogy „– sikerült az érdektelennek ígérkezõ (valódi tét nélküli) összejövetelt érdekessé, sõt egzotikussá tenni…” Az SZDSZ története belátható idõn belül véget ér – fejtegette a Magyar Távirati Irodához (MTI) is eljuttatott (eredetileg a Magyar Narancs liberális hetilapnak adott) interjújában. Mindehhez hozzátette, hogy ez számára már régóta világos és egyértelmû. Hangot adott annak a véleményének is, hogy korábban az SZDSZ-nek többé-kevésbé összetartó vezetése volt, a meghatározó „elsõ vonal” szereplõinek együttesen (és külön-külön is) intellektuális és politikai tekintélyük volt, így az elnököknek is, s mindez elfedte a párt szervezeti gyengeségeit. Mára – mikor az erõteljes és önmaguknál többet jelentõ személyek eltûntek (kiléptek, vagy a háttérbe húzódtak) világossá vált, hogy valójában milyen állapotban van a Szabad Demokraták Szövetsége.
Az SZDSZ Tisztújító Küldöttgyûlés után Petõ Iván, az egykori elnök külön is kitért a - véleménye szerint - „politikai öngyilkosságot elkövetett” Fodor Gábor felelõsségére (aki nem csak a pártvezetésrõl, de az országgyûlési mandátumáról is) lemondott. Petõ Iván úgy fogalmazott: „Fodor Gábor politikai értelemben tíz évig abból élt, hogy õ az SZDSZ belsõ ellenzéke… megvalósíthatatlan ígéretekkel lett elnök és életében soha nem kereste magában a kudarcának okait.”
Bár a liberalizmus különbözõ formái más-más politikai megoldásokat kínálhatnak a társadalomnak, azonban néhány kérdésben – mint például a gondolkodás és a szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok és eszmék szabad áramlásában és a szabad választások lehetõségében – az egyéb kérdésekben más véleményen lévõ szabadelvûek egyetértenek.
A Petõ Iván által „érdekesnek, sõt egzotikusnak” nevezett összejövetel után úgy vélem, hogy ideje rámutatni néhány szabad, ámde liberálisnak vagy demokratának aligha nevezhetõ SZDSZ-politikus múltjára és jelenére – választ keresve arra is, hogy a miért vált népszerûtlenné, talán túlzottan is intellektuálissá a megszûnés határára sodródott Szabad Demokraták Szövetsége.
Az 1990-et követõ években (nagy kezdõbetûkkel) Demokratikus Ellenzéknek aposztrofált viszonylag szûk körû értelmiségi csoport a késõ kádári korszaknak kritikus, de mégis csak járulékos rétege volt. Írhatnám úgy is, hogy az állam-szocialista rendszer lojális ellenzéke a hatalom kritikus, de felelõsség nélküli tanácsadói voltak. Az eleinte Szabad Kezdeményezések Hálózatának nevezett, majd az alkudozások idõszakában Szabad Demokraták Szövetsége néven ismert párt nem is tagadta, hogy alkut kötött 1989-ben az MSZMP politikusaival – bár elõttük sem lehetett titok, hogy a paktum árát elõbb-utóbb meg kell fizetni. Magyar Bálint, a liberálisok egyik emblematikus figurája ugyan két évtized múltán az egyezkedés kulcsmondatának „ha ti nem lövettek, akkor mi nem börtönözünk” ajánlatot tartja, és bár napjainkra már elismeri, hogy a rendszerváltás radikalizmusa így csorbát szenvedett, mégis, véleménye szerint a rendszerváltás ténye megérte az alkudozást.
Mintegy igazolásul hozzátette még: „ezt az alkut bárki megkötötte volna a helyükben.”
Számukra, a kommunista rendszer lojális ellenzéke számára – megtapasztalván az elmúlt két évtized minden elõnyét, hátrányát – bizonyára megérte alkudozni, tízmillió polgár tudta és beleegyezése nélkül, de most, néhány hónappal a soron következõ országgyûlési választások elõtt, az eladott ország tömegei utolérték õket. A párt minden valószínûség szerinti megszûnését követõen maradnak ugyan liberális gondolkodók a magyarországi közéletben, ez kívánatos is, de hosszú évek (évtizedek?) telnek majd el, amikor ismét lesz parlamenti képviseletük.
Petõ Iván számára – emlékezzünk csak nyilatkozatára! – ugyan régóta világos volt, hogy az SZDSZ története hamarosan véget ér… mégsem adta vissza mandátumát pártjának és választóinak. A két évtizeden át felvett országgyûlési képviselõi tiszteletdíj (510.180.- Ft + havonta 162.330.- Ft költségtérítési átalány), az 1992-1997 közötti pártelnöki fizetés és a parlamenti bizottsági tagságok felhõtlen egzisztenciát teremtettek számára – olyan lehetõségeket is, melyekkel még a legyõzött pártállami nomenklatúra tagjai sem rendelkeztek.
A most 63 éves „liberális” politikus, ha csak a hivatalos életrajzát idéznénk, javára írhatnánk, hogy munkáscsaládban született… hiszen apját, Petõ (eredeti nevén: Richtmann) Lászlót egyszerû kárpitosként, anyját varrónõként tünteti fel – az 1990 óta keletkezett iratokban egyetlen mondatban sem említi meg, hogy Petõ-Richtmann László az ÁVH alezredese, majd 1956 után az MSZMP párthadserege (a Munkásõrség) egyik parancsnoka volt, édesanyja szintén az ÁVH-nál szolgált, természetesen nem varrónõként.
A Budapest II. kerületi 1544 sz. telekkönyvi „A” birtoklap tanúsága szerint a Petõ család feje (az ÁVH Határõrség és Belsõ Karhatalom Parancsnoksága osztályvezetõje) 1951. május 8-án kapta meg a Bethlen-villa (II. kerület, Torockó utca 8/a.) egy tekintélyes részét, melyben eredetileg a szovjetek által elhurcolt és a moszkvai Butirszkaja Börtönben elhunyt gróf Bethlen István miniszter lakott.
(Petõék 1973. március 20-ig birtokolták a budai villát, jeléül annak, hogy az ÁVH feloszlatása után a megbízható elvtársak családjai megtarthatták azt, amit addig összeszedtek – egzisztenciális problémáik nemigen adódtak az 1956-1990 közötti évtizedekben…)
Úgy tûnik, a rendszerváltó liberálisok (szüleikhez hasonlóan) különösképpen vonzódnak a történelmi személyiségek elhagyott vagy kényszer hatására üressé vált lakásaihoz…
1990 után – a csak szûken értelmezett történelmi igazságtétel közepette – költözött Hodosán Róza és Magyar Bálint a Rózsadombon lévõ, II. kerület, Trombitás utca 5. szám alá, abba a villába, amely - az ÁVH-idõket megelõzõen - Horthy Paula lakhelye volt, majd 1956 és 1989 között (Lukács Béla FM minisztériumi osztályvezetõ gondnoksága mellett) a párt-elitnek fenntartott ingatlanként szerepelt a nyilvántartásokban.
E történelmi vonatkozásokban bõvelkedõ villába került a két SZDSZ országgyûlési képviselõ, a 160 négyzetméteres lakásba – de mivel a társasházzá átalakult elegáns házban még néhány egyéb érdekeltségû személy is otthont kapott, kárpótlásul a II. Kerületi Önkormányzat, illetve maga az akkori polgármester: Póta Gyula csodákat mûvelt…
A két politikus lakrészéhez a megközelítés könnyítéséhez külön kaput csináltattak a kerületi politikusok – nem kellett többé a bizonytalan múltú földi halandókkal közös kaput használni – ezzel egyidejûleg az IKV-ból Épületfenntartó Kft.-vé lett rózsadombi szegénylegények szorgos, ámde az önkormányzat bõkezûségébõl következõen pénzigényes félmunkába kezdtek. A Horthy-villa felét, azt a részt, ahol az újdemokraták laktak, felújították, s mivel a Magyar-Hodosán párost zavarták a környékbeli galambok, az akkoriban még tekintélyes summának számító 510.000.-Ft pluszköltséget igénylõ ultrahangos madárriasztó-rendszert telepített a tetõre Póta Gyula polgármester megbízásából a házkezelési megbízott Fábián László és Gál Györgyné szabadcsapata.
És mert az elmélyült politikai tevékenységhez illõ kényelem is dukál: az új otthonhoz Rajk László belsõépítész tervezte meg a különleges lakóknak, illetve igényeknek is megfelelõ házi szaunát – miközben országszerte naponta ezres nagyságrendben kerültek utcára az emberek, váltak munkanélkülivé (sõt, tulajdonképpen a következõ választásig a demokrácia minden szempontból felesleges kellékévé…)
Ezek a tények is az árnyalt kép kialakításhoz tartoznak.
Az SZDSZ alapító tagjáról Kõszeg Ferenc liberális politikus azt írja az Élet és Irodalom 2008. augusztus 15-én megjelent számában, hogy „A Szabad Demokraták Szövetségét Magyar Bálint hozta létre –, õ is tette tönkre…”
2009.07.19. Forrás: PR Herald
| Szemenyei-Kiss Tamás (1945, Budapest – Szeghalom – Düsseldorf – Budapest) |
