Von: Dr. Bene Éva
Gesendet: hétfő, 2009. szeptember 14. 11:32
An: Kutasi József
Betreff: Népességfogyás
KÉSZ konferencia, Esztergom, 2009. szeptember 5.
Dr. Bene Éva
Indirekt népirtás: a népességfogyás okai Magyarországon
Lesz-e magyarság a XXII. században a Kárpát-medencében? A magyarság demográfiai krízis-helyzete közismert; a népességfogyás megkerülhetetlen, mindent megelőző sorskérdésünk. Ha az évenként bekövetkező 30 – 40 000 fős emberveszteség nem változik, néhány évtized múltán a magyarság számszerűen is kisebbségbe kerülhet saját hazájában.
A népességfogyást az élveszületések alacsony, az abortuszok magas száma, az elvándorlás és a nagyarányú halálozás okozza.
Hazánk népességének egészségi állapota évtizedek óta romlik, és ezért romlásért elsősorban a szív- és érrendszeri-, a daganatos-, az alkoholos máj-, az ideg-elmebetegségek és az erőszakos halálokok szaporodása felelős.
A legtöbb halálozást előidéző, krónikus, nem fertőző, ún. „civilizációs” betegség nem egyetlen okra vezethető vissza, kóroki tényezői összetettek: a környezeti ártalmak, a társadalmi és a szociális viszonyok, az életszínvonal, a lakosság életmódja, egészségkultúrája, erkölcsi állapota, az egészséget veszélyeztető magatartások elterjedtsége és az egészségvédelem hiányosságai egyaránt szerepet játszanak a leggyakoribb megbetegedések kialakulásában. Bántóan mellőzött kérdés, hogy a népesség erkölcsi állapota és egészségromlása között mennyire szoros összefüggés van, pedig az adaptációs vagy civilizációs betegségek okai között tagadhatatlan a tartós feszültség, szorongás, félelem, bűntudat révén halmozódó, lelki és társadalmi – pszichoszociális – stressz kóroki szerepe.
A magyar népesség égre kiáltó egészségromlása nem pusztán a közismert ártalmakra: a környezetszennyezésre, a helytelen táplálkozásra, a dohányzásra, az alkoholizmusra, a kábítószer-fogyasztásra, az agresszív magatartásra vagy a mozgáshiányra vezethető vissza, az okok között fel kell ismernünk az erkölcsi hanyatlás szerepét is.
Az erkölcs az ember magatartását szabályozó törvények, elvek összessége. Az állatok viselkedését a testi szükségletek irányítják, az ember gondolkodását, magatartását az erkölcsi szabályok és az értékek vezérlik. Az ember a természeti törvények uralma alatt él, de szellemi életében a normák uralkodnak.
A keresztény ember erkölcsi kódexe nemcsak a Tízparancsolat, hanem a teljes Szentírás. Az „örök törvény” Istentől származik. A Biblia valamennyi könyve erkölcsi útmutató, amelyből az istenfélő ember megismerheti Isten akaratát, rendelkezéseit, elvárásait, erkölcsi ideáljait, az erkölcsös élet értékeit és eredményeit, mert Isten az erkölcsi világrend ura, az erkölcsi tökéletesség forrása.
A legtöbb halálozást okozó, krónikus, nem fertőző betegség kialakulásában az egyén felfogásának, magatartásának, életmódjának kulcsfontosságú szerepe van. Az ember életét, gondolkodását, viselkedését, cselekedeteit viszont az erkölcsi normák szabályozzák. Az ember számára nincsen etikai kényszer, az ember morálisan szabad: az élete azon múlik, engedelmeskedik-e Isten törvényeinek, vagy nem. Az erkölcsileg jó és helyes magatartás Isten parancsainak a követésén, a keresztény értékrend elfogadásán alapul, magában foglalja a jóra való törekvést és a felismert jó önzetlen megvalósítását. Ezzel szemben az istentagadás az erkölcsi törvények semmibevételét, elutasítását jelenti, és erkölcstelen magatartást eredményez. Az erkölcs tükrözi a lélek minőségét.
Generációk óta hiányzik az ifjúság hit- és erkölcstan- oktatása, valláserkölcsi nevelése, és ez a fájdalmas hiány megmutatkozik a nép egészségi állapotában is. Az ember Istentől elszakadva, az eltorzult közgondolkodás által megfertőzve a modern világ bálványainak védtelen, kiszolgáltatott játékszerévé vált. Megszűnt a kapaszkodó és zuhanunk.
Az erkölcstelenség minden téren tetten érhető: ahol a bankok százezrek feje fölül rabolják el a tetőt, a koalíciós pártok hű képviselői milliárdos végkielégítéseket tesznek zsebre, ahol a rendőrök saját zsebre dolgoznak, és az államfő bevallottan hazudik, ott nem lehet egészség! És Magyarország népegészségügyi mutatói bizonyítják, hogy nincs is. Európában a leggyorsabban fogyatkozó nép a magyar!
Az egészség ugyanis nem csupán testi természetű, lelki egészség nélkül nem őrizhetjük meg testi egészségünket sem. De lelki egyensúly, lelki békesség nem létezik lelki tisztaság makulátlan erkölcs nélkül. A régi görögök azt állították: ép testben ép lélek. De ez fordítva is igaz: ép, egészséges lélek nélkül nincs ép test. Az erkölcstelenség rányomja a bélyegét a lélekre, a bűnnel terhelt lélek pedig előbb-utóbb megbetegíti a testet. A morális helyzet és a testi egészség kapcsolatában az erkölcs a meghatározó.
Azzal, hogy az ember elszakadt istentől, erkölcse megromlott, és ennek következtében – Isten által engedélyezett amúgy sem túl hosszú – életidejét önmaga rövidíti meg. Az egészségromlásért az ember a fizikai-kémiai és lelki környezetszennyezés révén közvetve, egészségét veszélyeztető magtartása, bűnei révén pedig közvetlenül felelős. Aki nem ismeri fel idejében, hogy szabad akarata lényegében egyetlen választás a jó és a rossz, Krisztus és a Sátán között, annak számolnia kell azzal, hogy ezért előbb-utóbb az életével fizet. Mert Isten nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül nincs egészség!
Azt tudjuk, hogy az élveszületések alacsony száma, a magas halálozás és a növekvő szétszóródás miatt a magyar nemzet instabil, fogyatkozó populációvá vált. De miért e fogyatkozás? Ismerjük-e a mélyebb okokat? Felismerjük-e, hogy milyen társadalombiológiai, társadalomlélektani és humán etológiai torzulások működnek a népességfogyás hátterében? Felismerjük-e rendkívüli önpusztítás valódi rúgóit?
A biológiai törvények a humán populációkra, a népekre is érvényesek. A nemzetek megmaradása is csak nagyfokú alkalmazkodóképesség, egészséges ellenálló-, védekező-, és szaporodóképesség esetén várható. Az egészséges populáció szaporodik, vagy legalábbis nem fogy, tehát stabil: a halálozások, és a születések száma egyensúlyban van.
Az emberi faj a tágtűrésű fajokhoz tartozik, és szélsőséges körülményekhez, az életfeltételek nagyfokú romlásához szaporodóképességének a csökkenése nélkül is képes alkalmazkodni. Azonban a humán populáció szaporodása sem független a külső: a gazdasági, társadalmi, politikai viszonyoktól, és az élő környezettől sem; szaporodását az együtt élő populációk kölcsönhatása, küzdelme, vetélkedése gyakran az egyéb külső tényezőknél is jobban befolyásolja.
Alapvető biológiai törvény, a kompetitív kizárás elve kimondja, hogy az azonos ökológiai igényű populációk tartós együttélése nem lehetséges, az erősebb, életképesebb faj kiszorítja a gyengébbet: az adott területen a túlélést csak a fajok szelekció során bekövetkező karakterváltozása teszi lehetővé, különben a gyengébb faj vagy elvándorol, vagy kipusztul. A kompetitív kizárás elve a direkt és indirekt népirtások során valósul meg.
A népirtás fogalmának jelző nélküli használata fogalmi zavart okoz, mert összemossa az alapvetően különböző folyamatokat, ezért kétségtelen tények tagadására és vitára ad okot. A népirtás ugyanis nem egységes eljárás, miként a gyilkosságot és az öngyilkosságot sem lehet egy kalap alá venni, a direkt és indirekt népirtás fogalmát élesen meg kell különböztetni egymástól. A megkülönböztetés elmaradása ugyanis akadályozza az okok feltárását.
A direkt népirtás egy nép vagy népcsoport nyílt, véres és idegenkezű fizikai megsemmisítése. Ezzel szemben az indirekt népirtás álcázott, vértelen, önkezű folyamat, de a látványos emberölésnél nagyobb arányú, veszélyesebb eljárás, és csupán demográfiai adatokkal igazolható. Az indirekt népirtás nem más, mint a népességfogyás szándékos kikényszerítése. Az indirekt népirtás nem véletlen körülmények szerencsétlen összejátszásának az eredménye, hanem célszerű és összehangolt lépésekből álló terv tudatos végrehajtása.
Az utódállamokban és a csonka országban egyaránt kisebbségi sorban élő magyarság – mint gyengébb populáció – rohamos fogyatkozása bizonyítja, hogy a többségi nemzetek, illetve a globális hatalom elnyomása következtében a magyarság túlélése kétségessé vált.
A magyar nép történelme során számos alkalommal vérzett idegen hatalmak keze által, népessége háborúkban és háborúkon kívül ismételten megfogyatkozott. De a direkt pusztítás következményeit a természetes szaporulat rendre pótolta. A magyar nép túlélt tatárt, törököt, németet, oroszt, és most – mint a világ más népeinek is – a globalizmus fenyegetésével és saját árulóival kellene szembenéznie, de ebben a küzdelemben a magyarság már nem képes kollektív ellenállást tanúsítani.
A családok pénzügyi helyzetét sokan jelölik meg a népességfogyás okaként, holott azt látjuk, hogy a gyermekvállalásban éppen a legjobb anyagi körülmények között élő házaspárok kullognak leghátul, sokan hamarabb vesznek két gépkocsit, luxuslakást, világkörüli utakat, mint gyerekkocsit, a putrikban felnevelnek 5-6 gyermeket, a luxuslakásokban pedig egyet vagy egyet sem. A legszegényebb, pária sorban élő népek szaporodása messze megelőzi a fejlett, magas életszínvonalon élő népekét. Fekete Gyula által „világméretű sikkasztásnak” nevezett, kétségtelen tények tehát csak részben magyarázzák a népességfogyást, a jelenség mélyebb okait más tényezőkben kell keresnünk.
A kérdés kulcsa tehát nem a szándék bizonyítása – a szándék egyértelmű, de végrehajtása nem kötelező – hanem az önpusztításban való önkéntes együttműködés társadalombiológiai, társadalomlélektani és humán etológiai okainak a feltárása.
A természetes szaporulat, mint társadalombiológiai folyamat, nem egyetlen, hanem számos különböző, társadalmi, politikai, gazdasági, szellemi, és lelki tényező eredője.
Azokat az eljárásokat, melyek révén egy népesség biológiai életereje hatásosan gyengíthető, a népszaporulat népességfogyássá változtatható, az indirekt népirtás módszereinek nevezhetjük. Ezek a módszerek jól felismerhetők, egységes rendszert alkotnak, és a népesség egésze ellen irányulnak. Az indirekt népirtás tehát szándékosan előidézett külső körülmények által kiváltott társadalombiológiai, társadalomlélektani, szociológiai és magatartásbeli változások eredménye.
Az indirekt népirtás módszerei megroppantották a népesség fizikai és lelki ellenálló-képességét, és előidézték azokat a változásokat, melyek a kollektív védekezés meggyengüléséhez és a védekezés elégtelenségéhez vezettek. A tartósan, generációkon keresztül ható katonai, politikai, gazdasági, és kulturális elnyomás a nemzetben olyan mélyreható és kedvezőtlen belső változásokat idézett elő, melyek következtében a népesség önmaga ellen fordult, és méhen belül és kívül is pusztítja önmagát.
Egy népesség fizikai ellenálló-képességét elsősorban a lélekszáma határozza meg. Minél nagyobb, minél népesebb egy nemzet, annál erősebb, annál ellenállóbb. Az indirekt genocídium alapvető célja tehát a létszámcsökkentés, amely a természetes szaporulat visszaszorítása, a halálozás növelése, és az elvándorlás elősegítése révén valósítható meg.
Az ön- és fajfenntartó ösztön szembeállítása esetén az önfenntartás az erősebb. Az indirekt népirtás módszerei ezért a fajfenntartás elnyomására irányulnak. Ha valaki munkanélküli, ha éhezik, ha beteg, ha az igényeihez képest elmaradnak a lehetőségei, sokszorosan is meggondolja a gyermekáldást, és ha hiányzik az anyagi biztonság vagy az egészség, nem fog családot alapítani. Az ország gazdasági és politikai függő helyzete, a nemzetgazdaság tönkretétele, a nemzeti vagyon kiárusítása, az ország eladósítása, az életszínvonal csökkentése, a munkanélküliség növelése, a jövő elbizonytalanítása külön-külön és együttvéve az önfenntartást állítja az előtérbe. Ha az embereket számukra elfogadhatatlan nyomorba taszítják, az önfenntartás ösztöne akadályozni fogja a fajfenntartást.
De a nyomor nem elegendő, a természetes szaporulat visszaszorítása érdekében a célnak megfelelő agymosás mellett népszerűsíteni kell a fogamzásgátlást, liberalizálni kell az abortuszt, be kell vezetni az abortusz tablettát és az éretlen fiatalok művi meddővé tételét is.
A létszámcsökkentés másik útja a halálozások számának a növelése. Ezt a célt szolgálja a népesség egészségi, fizikai állapotának a rombolása, a deviáns, önpusztító magatartásformák: a dohányzás, az alkohol- és a drogfogyasztás népszerűsítése, az egészségtelen hajsza, valamint a betegellátás beszűkítése és megdrágítása. Végül a létszámcsökkentés érdekében az életfeltételek megnehezítésén kívül lehetővé és vonzóvá kell tenni az elszivárgást, a külföldi tanulást és munkavállalást is.
A nemzet lelki ellenálló-képességének a gyengítése érdekében mindent rombolni kell, ami a lelkeket erősítené. Ezek között első helyen a hit és az erkölcsrombolás, az ateizmus terjesztése áll. Az ideológiai átnevelés eredményes volt: a hamis próféták, a médiumok az ősi kígyóhoz hasonlóan bujtogatják az embert a bűnre, és hazugságokkal, a szabadság és az önrendelkezés hamis maszlagával vezetik félre az embereket. Az Istentől elszakadó ember pedig a Gonosz prédájává válik, átveszi Isten szerepét, és felruházza magát azzal a joggal, hogy döntsön életről és halálról: hogy megölje magzatait és betegeit. De Isten törvényeinek a megcsúfolásán kívül a népesség lelkierejének a megtöréséhez hozzájárul a nemzeti öntudat felszámolása, a szellemi, kulturális hanyatlás előidézése, a lelki sérelmek okozása, a megfélemlítés, és a jövő elbizonytalanítása is.
A fizikai és lelki ellenálló-képességet gyengítő külső tényezők generációk sokaságára hatottak, és megteremtették az indirekt népirtás belső feltételeit, azokat a tudati, lelki-szellemi torzulásokat, amelyek az önpusztításért felelősek.
Az ember magasrendű alkalmazkodásra képes, és a legszélsőségesebb viszonyokhoz szaporodóképességének a csorbulása nélkül tud alkalmazkodni. Ha azonban az ön- és fajfenntartás olyan fokú alkalmazkodást követel, amely a népesség toleranciahatárát meghaladja, akkor úgy viselkedik, mint a ketrecbe zárt állat: nem szaporodik. Ha pedig az életfeltételek az önfenntartáshoz sem elégségesek, az ember is elvándorol, mint a költöző-madarak; vagy önmaga idomul, azaz végleg feladja önmagát; vagy kipusztul. A tűrőképességet meghaladó alkalmazkodás tartós kényszere tehát menekülést, karakterváltozást, vagy a szaporodás tartós gátlását, tehát a népesség kihalását idézi elő.
A magyarság örökös függő helyzetben, elnyomásban, életét és egzisztenciáját fenyegető büntetés, illetve az árulások jutalmazása közepette, erőszakos ideológiai átnevelés mellett sajátította el a túlzott alkalmazkodást: a közösségi érdekek feláldozását, a meghunyászkodás és a behódolás gyakorlatát. Az indirekt népirtás eszköztára lényegében a tűrőképességet meghaladó kóros alkalmazkodásra kényszerítette a népességet, és életgyakorlattá tette a kompetitív kizárás elvét: a karakterváltozást, az önpusztítást, a szaporodás gátlását, és az elvándorlást.
A toleranciát meghaladó alkalmazkodás a tájékozódás, a hazához való viszony, az értékrend és az életmód torzulásaiban, a társas viselkedés zavaraiban, és a devianciák elszaporodásában nyilvánul meg. A társas viselkedés zavara a magyar társadalomban minden téren tetten érhető: az önzés-önzetlenség aránya az önzés felé tolódott el, a közösségi szolidaritást felváltotta a széthúzás, és az egészséges kiválasztás helyére abnormis kiválasztáson alapuló, korcs hierarchia lépett. A társadalomban a hatalmi és az egyedi agresszivitás megnövekedése észlelhető: az erőszak az egyik oldalon a politikai elnyomásban, a közélet gátlástalanságában, a kontraszelekcióban és a tömegtájékoztatásban tükröződik, a másik oldalon az egyedi agresszivitás, az ön- és közveszélyes erőszak fokozódásáért a modern bérrabszolgaság szenvedéstömege és a széleskörű sikertelenség felelős.
Az önzéssel párosuló agresszivitás pedig nemcsak gyengíti, fel is számolja a népesség kollektív cselekvőképességét. A közösség önző egyedekre hullott, és a társadalom elemeire bomlott, atomizálódott. A népesség mára megtépázott öntudatú, akaratgyenge, cselekvőképtelen egyedek silány halmazává vált, ezért hiányzik az egységes fellépés és összefogás a magyar érdekek, a magyar föld, a magyar nyelv és kultúra, a magyar egészségügy és oktatás védelme érdekében.
Az értékrend, az erkölcsi normák fellazulása fokozódó belső bizonytalansághoz és a humán etológia, a magatartás kóros jelenségeihez vezetett. A deviáns magatartásformák közül azok kerültek előtérbe, amelyek önpusztító jellegűek: az abortusz, az öngyilkosság, az alkoholizmus, és a drogfogyasztás. Ezekhez képest a kifelé forduló agresszivitás, a bűnözés minőségében és mennyiségében elmarad, még akkor is, ha a súlyos, erőszakos és gazdasági bűnözés számaránya növekszik. A devianciák gyakorisága bizonyítja, hogy a magyar társadalom elérkezett a strukturális és értékrendi hanyatlás mélypontjára, az anómia állapotába.
Az indirekt népirtás külső és belső tényezői a népesség kollektív védekezőképességének végzetes legyengülését eredményezték. Az önvédelmi rendszer összeroppanása pedig cselekvőképtelenséghez, harcképtelenséghez, önfeladáshoz, totális fegyverletételhez vezetett: tragikus körülmények folytán saját megsemmisítésünket mi magunk idézzük elő. Az a népesség, amelyik nem védekezik, ne csodálkozzon, ha végeznek vele. A lélekhalál nemzethalált is jelent.
A veszély lekicsinylése, a védekezés feleslegessé nyilvánítása, a megalkuvás nemzeti öngyilkosság. Hogy a magyar életfa végképp kidől-e vagy talpra állítható, a felismerés, a védekezőképesség regenerációján múlik. Tisztánlátásra, a kórokozók, a kártevők felismerésére, az ellenállás fokozására, és a kollektív önvédelem mozgósítására volna szükség. A felelősség nagy, mert az indirekt népirtás sikere rajtunk múlik.
Hogy mi lesz velünk, megmaradunk-e? Attól függ, megmarad-e a lelkünk. Hogy megmarad-e a lelkünk, attól függ, képesek leszünk-e megtérni Istenhez. Ha az őrállókat, szellemi vezetőinket, lelkipásztorainkat, tanárainkat, orvosainkat elaltatja a félelem, a kényelem, vagy a világ, akkor elveszünk. Az egyházban hatalmas nemzetmegtartó erő van, ezt látjuk Lengyelországban, Erdélyben és a szórvány magyarság körében is. A keresztény egyházak nemzeti felelőssége nagy: vissza kell foglalni az életet, meg kell menteni Isten szerint a nemzetet. El kell fogadtatni: az életet, amelyet Istentől kaptunk, tovább kell adnunk.
„Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait. De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről, nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr. (Zsolt 33. 10-12.) Hogy mi Isten terve Magyarországgal? – nem tudhatjuk. De ha Istenre hallgatunk, ha követjük parancsait, megmenekülhetünk. Mert „az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.” „Az Úr a gonosztevők ellen fordul, emléküket is kiirtja a földről. Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból.” (Zsolt 34, 8. és 17.)
-------------------------------------------------------------
