Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. január 6., szerda

4.212 - Botz Domonkos > Független Újságírók Szövetsége: MÁR MEGINT A MAGYAR GÁRDA - avagy, amit a liberális média elhallgat -

Von: Monostori Csaba
Gesendet: szerda, 2010. január 6. 18:44
An: Kutasi József
Betreff: Már megint...

 

MÁR MEGINT A MAGYAR GÁRDA  - avagy, amit a liberális média elhallgat -  
 
Talán már a liberális média számára is sok volt az a nemtelen és aljas támadás, amit a Magyar Gárdára zúdított annak megalakulása óta. Legalábbis csak erre tudtam gondolni, amikor azt tapasztaltam, hogy a gárda legutóbbi megmozdulásairól nem tettek említést, pedig lett volna miről írni. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak nem akarták megzavarni a korábban már sikeresen befolyásolt társadalmi rétegeket, mint ahogy nem akarták földig rombolni saját hazugságpropagandájukat sem, mellyel sikeresen támadták be Európa és a világ közvéleményét.
Pedig képzeletben már láttam, amint öles betűkkel hirdetik majd a másnapi lapok:  
LAPÁTOKKAL ÉS MŰANYAGZSÁKOKKAL FELFEGYVERZETT GÁRDISTÁK ROHANTÁK MEG AZ ÁRVÍZ ÁLTAL FENYEGETETT PARTOT. 
Jó lett volna azt is hozzá tenni még, hogy "félelmet keltve ezzel a cigány lakosság körében," de erről szó sem lehetett, hiszen ők a helyi közmunka-program részeseiként a gárdistákkal együtt serénykedtek a gáton. - Na, ezt látta volna meg a világ! Romba is dőlt volna menten a korábbi liberális hazugságáradat! - Azok a derék társaik pedig, akik távol maradtak, vélhetően csak a lapát, vagy a homok hiánya miatt tették, de még az is meglehet, hogy valahol épp a veteményest "gyomlálták," vagy esetleg tanulván a múlt hibáiból, a villanypásztorok felderítésén fáradoztak, megelőzendő az ebből eredő későbbi baleseteket.
Persze lehetett volna még riogatni a lakosságot olyan szalagcímekkel is, hogy: 
VÉRFÜRDŐT RENDEZETT A MAGYAR GÁRDA ESZTERGOMBAN! 
Micsoda szenzáció lett volna! A helyzet azonban sokkal prózaiabb. 2008. június 27.-én Esztergomban a Magyar Gárda Hunyadi Mátyás százada önkéntes véradásra jelentkezett, mellyel nem orvosolni kívánta a szétvert egészségügyi rendszerben uralkodó katasztrofális állapotokat, csupán az ennek következményeként fellépő vérhiányon akart segíteni. Igaz, akik korábban mocskolódtak és fasiszta, félkatonai szervezetként aposztrofálták a gárdát, ezúttal is hallgattak. 
Hosszasan lehetne még sorolni az érveket a gárda mellett, de nem teszem. Szükségtelen. Helyettük a tetteik beszélnek. Pusztán csak a hazai médiában uralkodó jelenségekre akartam ráirányítani a figyelmet, a hazugságra, félrevezetésre, a tömegek manipulálására. Arra, hogy miként lehet tisztességes, jó szándékú, a nemzetért tenni akaró embereket, szervezeteket, méltatlanul a sárba taposni.
Botz Domonkos
Független Újságírók Szövetsége