Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. január 14., csütörtök

4.288 - FIDESZ KÖZPONTI KOMMUNIKÁCIÓ 2010. január 13., szerda

Von: Kovács Endre [
Gesendet: csütörtök, 2010. január 14. 13:12
An: Kutasi József

Betreff: Sajtó szemle

ELNÖKI STÁB

SAJTÓOSZTÁLY

 

 

FIDESZ KÖZPONTI KOMMUNIKÁCIÓ

2010. január 13., szerda

 

TILTOTT KAMPÁNYFINANSZÍROZÁST FOLYTAT AZ MSZP-KORMÁNY (Balsai István)

§  Újabb százmilliókat pazarol el az MSZP-kormány önmaga hazug fényezésére – az adófizetők pénzéből.

§  A gazdasági mutatók napról napra romlanak, így semmi sem indokolja a sikerpropagandát, csak az, hogy országgyűlési választás közeledik.

§  Márpedig így tiltott párt- és kampányfinanszírozásról van szó, hiszen az MSZP az adófizetők pénzéből próbálja kicsit javítani mélyponton lévő támogatottságát.

§  A MEH által indított 200 millió forintos kommunikációs és PR-kampány valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség választási időszakra időzített kampánya bűncselekmény gyanúját veti fel, ezért a következő Fidesz-kormány az elsők között fogja megvizsgálni az ezek alapjául szolgáló szerződéseket.

§  Nem maradhat ugyanis büntetlenül az, hogy az emberektől a pénzt megszorításokkal elvevő MSZP-kormány az emberek pénzén folytat sikerpropagandát, hogy újra megtévessze, átverje az embereket.

 

AZ MSZP ÉS AZ MDF GYURCSÁNY PÁRTJAI (Répássy Róbert)

§  Minden eddiginél világosabban bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc vissza akar térni a hatalomba, vagyis a Gyurcsány-korszak újra támad!

§  Gyurcsány Ferenc ennek érdekében két pártot is indít a választáson: az MSZP-t és az MDF-et. Mindkét párt tehát Gyurcsány Ferenc hatalomban való visszatérését készíti elő.

§  Gyurcsány Ferenc ott lapul az MSZP-lista negyedik helyén, az ő egykori helyettese a listavezető, vele fotózkodhatnak az MSZP-jelöltek, ő a felelős a vidéki bázis mozgósításáért. Az MSZP tehát Gyurcsány Ferencre építi kampányát és az ő hatalomba való visszatérését készíti elő.

§  Az MDF-listát egy Gyurcsány Ferenchez hasonlóan megszorításairól hírhedtté vált szocialista politikus, Bokros Lajos vezeti, a listán ott található az a Debreczeni József, akinek álnevén gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc írt könyvet Orbán Viktorról, és az MDF fővárosi listáját a Gyurcsány-kormány washingtoni nagykövete, Simonyi András fogja vezetni. Az MDF-lista tele van Gyurcsány embereivel, tehát az MDF Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készíti elő.

§  Gyurcsány Ferenc igazából soha nem ment el, a háttérből irányított, rendszeresen az Apró-villába hívta rapportra utódát, a jelenlegi miniszterelnököt, néha persze nem bírt a vérével és kilépett a porondra.

§  Tegyük tehát egészen egyértelművé és világossá: aki az MSZP-re, az MDF-ra vagy az éppen most alakuló úgynevezett Demokratikus Centrumra szavaz, az valójában Gyurcsány Ferencre szavaz!

 

AZ MSZP KILOPTA A PÉNZT AZ ÁLLAMI CÉGEKBŐL (Cser-Palkovics András)

§  Ha a szocialisták nem lopták volna el a pénzt a közösségi közlekedési cégekből, akkor lenne pénz tisztességes fizetésekre és tisztességes utazási körülményekre, és akkor nem lenne sztrájk!

§  Ha az MSZP – teljesen felesleges megbízási szerződések és sok tíz- és százmilliós végkielégítés címén – nem tolt volna talicskán milliárdokat a BKV-ból, akkor maradt volna pénz a már alig működő buszok felújítására és a dolgozók – felelősségteljes munkájához járó – tisztességes fizetésére.

§  A MÁV-nak sem lenne tragikus a helyzete, és nem fenyegetőzne állandóan sztrájkkal az egyik szakszervezet, ha nem tették volna tönkre a céget a vasútvonalak bezárásával, stratégiai ágazatok (pl. teherszállítás – MÁV Cargo) áron aluli privatizációjával és sokmilliós vezetői fizetésekkel.

§  Az szintén sztrájkhelyzettel küzdő Malévnál is más lenne a helyzet, ha az MSZP-kormány nem adta volna el bagóért a céget, amit most milliárdos tartozásokkal kénytelen sokkal drágábban visszavenni. 

§  A közszolgáltatásoknak működniük kell, ezt a mostani kormány azonban képtelen garantálni, mert ellopta a pénzt ezekből a cégekből.

§  A helyzet megoldása tehát egyszerű: a szocialisták adják vissza az ellopott pénzeket, és minden rendeződni tud! Ha ezt addig nem teszik meg, akkor a következő kormány fogja visszaszerezni a kitalicskázott pénzeket.

 

HORVÁTH CSABA MEGINT RENDET TETT – BALESET LETT BELŐLE(György István)

A BKV után Horváth Csaba MSZP-s kormánybiztos a fővárosi utakon is "rendet tett", miután – a KRESZ-t önkényesen felülírva – megengedte az autósoknak a buszsáv használatát. Az első balesetre nem is kellett sokáig várni: egy autó és egy teherautó reggel összeütközött a buszsávban, a kocsi sofőrje Horváth Csaba bejelentésére hivatkozott, amit a rádióban hallott.

Ráadásul a rendőrök sorra bírságolják a belvárosban a buszsávokat Horváth Csaba biztatása alapján használó autósokat. Mit képzel magáról Horváth Csaba? Milyen jogon írja felül a hatályos magyar jogszabályokat? Hány balesetnek kell még bekövetkeznie, mennyi átvert autóst bírságolnak még meg addig, míg észreveszi magát, és abbahagyja kártékony és ostoba ténykedését?

 

Összeállította:

Havasi Bertalan sajtófőnök,

Mányai Zoltán