Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. január 16., szombat

4.317 - Kutasi József sorai: A világ minden részéből érkezet gratulációk kis részét, itt közlöm!

4.317 - Kutasi József sorai: A világ minden részéből érkezet gratulációk kis részét, itt közlöm!

Nemzeti Újságírásért" kitüntetés, 2009. október 24.

Nemzeti Újságírásért" kitüntetés „bronz"  fokozatát adományozta:
KUTASI  JÓZSEF   Úrnak, Münchenből nyújtott hazafias tevékenységéért
Kutasi József sorai:

A világ minden részéből érkezet gratulációk kis részét, itt közlöm! Mindenkinek hálás köszönet, ami erőt ad a tiszteletbeli munkám végzéséhez, hogy egyszer és mindigre, Hazánkban megtörténjen a radikális rendszerváltás. Kívánatos egy magyar érzelmű kormányvezetés, az 50 éve óta elmaradt Anyaországot felépíteni, és a magyar testvéreimnek reményt adni a jobb élet jöveteléhez.

Kiosztották a "Nemzeti Újságírásért" kitüntetéseket a Hazatérés templomában: A Független Újságírók Szövetsége (FÚSZ) elnöksége idén második alkalommal osztotta ki a "Nemzeti Újságírásért" arany, ezüst és bronz fokozatú kitüntetését. A Nemzeti Újságírásért díj arany fokozatát Széles Gábor, a Magyar Hírlap és az Echo Televízió tulajdonosa, valamint Drábik János közgazdász újságíró kapta. A díj ezüst fokozatát Kovács Jánosnak, a Nemzeti Hírháló "mindenesének", valamint Konzili Krisztiánnénak ítélte oda az elnökség. Siklósi Beatrix, az Echo Televízió műsorvezetője, Frigyesy Ágnes szellemi szabadfoglalkozású újságíró a Nemzeti Újságírásért elismerés bronz fokozatát kapta Kutasi József, Münchenben élő, a magyarság érdekeit működtető honlap szerkesztője és Gyüre Csaba ügyvéd-jogász mellett.

Csordás Mihály dr.: Kedves Józsi bátyám!: Baráti szívvel:  Csordás Mihály dr.: Szívből gratulálok a „Nemzeti Újságírásért"-díj bronz fokozatához! További sikeres munkát és jó egészséget kívánok!

Aradi Éva: Tisztelt Kutasi József! Szívből gratulálok kitüntetéséhez. Megérdemelte, mint ahogy a többiek is.

A Független Újságírók Szövetsége: Nemzeti Újságírásért elismerés bronz fokozatát kapta Kutasi József, Münchenben élő, a magyarság érdekeit működtető honlap szerkesztője

Bogád Antal: Küzdőtársi tisztelettel-rokonszenvvel: Gratulálok a rangos elismeréshez. A magyarság szolgálatában végzett áldozatos munkájához további férfias erőt, kitartást kívánok.

Benedek Suck,újságíró, München: Örömmel gratulálok a FUSZ kitüntetéséhez. Kívánom, hogy a jövőben is minden tekintetben legyen módja a szabad vélemény nyilvánításért tenni.

Hrubík Béla, lapalapító, a Csemadok országos elnöke: A felvidéki ITTHON nemzeti kulturális havilap szerkesztősége nevében gratulálunk a kitüntetéshez.

Székely Kör: Szeretettel GRATULÁLUNK !


Jób: JO ERZES HOGY A MAGYAROK NEM HAGYJAK EL AZ ORSZAG ERDEKEIT Köszönöm a küldeményt, kedves Jóska, jelen voltam az átadáson, ezúton is ismételten gratulálok.

Szűcs Ilona: Kedves Józsi Bácsi! Gratulálok a díjhoz! Szívből mondom, megérdemelte a kitüntetést Szeretettel.

Bene Éva: Kedves Kutasi Úr! Gratulálok a kitüntetéshez, lám, nemcsak hálátlan olvasói vannak, hanem olyanok is, akik elismerik nemes munkáját és fáradhatatlanságát. Örülök az Ön elismerésének! Jó egészséget és további redíthetetlen munkabírást kívánok, szivélyes üdvözlettel: Bene Éva

István: Kedves Jóska bácsi! Nagy-nagy örömmel és meleg szeretettel gratulálok szép kitüntetésedhez.További rendíthetetlenséget, bátorságot és elszántságot kívánok harcaidhoz. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

Prof. Dr. I. Erős Department of Pharmaceutical Technology University of Szeged; Kedves József  bátyám!  A Jóisten éltessen tevékenységedért, ha nem is vagyunk eléggé hálásak, azért sokan vagyunk akik értékeljük odaadó munkádat, és megőrzött magyarságodat!  Családodnak is minden jót kívánva gratulálok az elismerés megtörténtéhez, szeretettel   Hermány Miklós

Blicha Tibor: Kedves Kutasi József! Köszönöm a naponta érkező hírleveleit és gratulálok kitüntetéséhez. Üdvözlettel és szeretettel.

Zsoldos Márta és családja: Kedves Jóska bácsi!  Szívből gratulálunk Önnek a megérdemelt kitüntetéshez. Vezesse Önt továbbra is a jó Isten minden lépésében, gondolatában, tettében

Sok tisztelettel, hálával küldi

Fruzsina: GRATULÁLOK !  Nem semmi !

Laci:  Kedves Ágnes és Jóska! Mindkettőtöknek igaz szeretettel gratulálok a "Nemzeti Újságírásért" kitüntetés bronz  fokozatához.  Adjon a Mindenható  felelősségteljes munkátokhoz további kitartást, erőt és egészséget! Barátsággal:

Hiripi Lajos: Kedves Jóska  Öcsém vagy  Bátyám! Nagyon örülök ,hogy elismerésben részesültél kívánok jó egészséget és sok lelkesítő írást a jövőben. Nagy szükség van rá mert nagyon nehéz helyzetben  vagyunk.

Sok sikert Magyarország helyre hozásáért Köszöntelek: Hiripi Lajos

JOBBÁGY ÉVA: TISZTELT DÍJAZOTTAK, KEDVES KUTASI JÓZSEF!  SZÍVBŐL GARTULÁLOK A TORMAY KÖR NEVÉBEN SOK JÓ EGÉSZSÉGET ÉS ÖRÖMET, ISTEN ÁLDÁSÁT ÉS TÜRELM!

SOK JÓ EGÉSZSÉGET ÉS ÖRÖMET, ISTEN ÁLDÁSÁT ÉS TÜRELMET!  ÜDVÖZLETTEL

Katona Imre: Kutasi úr, szívből gratulálok! Én is köszönöm a sok-sok hasznos, szép üzeneteit, a megrázó, lesújtó tartalmúakat is. Az Ön segítségével is épül az alternatív Magyarország és nemcsak a fejekben, lassan mindenhol! A jobbító harcunk folyik tovább, de különféle módszerekkel... Szívélyesen Üdvözli:

Marika: Kedves Jóska! Gratulálok a kitüntetéshez és sok erőt, egészséget kívánok. Szeretettel

IBOLYA: Szép Jó estét Kedves Jóska! MUNKÁSSÁGÁRT SZERETETTEL GRATULÁLOK, KIVÁNOK TOVÁBBI MUNKÁSSÁGÁHOZ TOVÁBBI KITARTÁST, ERŐT, EGÉSZSÉGET,

Pista: Kedves Jóska Bá'! Kitüntetésedhez szívből gratulálok, további jó munkát, jó egészséget kívánok! A nemzetvédő média szolgálatában végzett munkádat én is köszönöm, tisztelettel: Pista

Csonka Ernőné: Tisztelt Kutasi József Úr! Örömmel olvastam a "Nemzeti Újságírásért" kitüntetettek neveit, közöttük az Önét is! Őszinte szívvel gratulálok és kívánok Önnek további sikeres munkát és jó egészséget! Tisztelettel:

Bérczi Szaniszló: Tisztelt Uram: Kitüntetéséhez ezúton gratulálok.

Molnár Lajos HSZM Elnök: Tisztelt Kutasi József  Bajtárs!: Őszinte szívvel gratulálok Önnek, a Hungária Szabadságharcos Mozgalom nevében  a Nemzet Újságírásért kapott és megérdemelt kitüntetéséért. Remélem ez a folyamat  ebben a szellemben tovább folytatódik. Itt az Amerika-i emigrációban Major Tibor ötven éven keresztül mint a Szittyakürt főszerkesztője, a mai napig megállás nélkül harcolt a Nemzet szolgálatában. Nagyon hálás lennék, ha tudomásomra adná, hogyan lehetne Őt javasolni és hol erre az elismerésre. Maradok Tisztelettel

Kamocsárné Mező Szilvia: Kedves Jóska Bácsi! Szeretettel és szívből gratulálok a FUSZ által Önnek adományozott díjhoz.  Örülök, hogy áldozatos - legfőképpen időigényes - munkáját kitűntetéssel jutalmazták! Kíváncsian várom mindig hírleveleit és remélem, még sokáig módunkban áll ezeket olvasni! Mindehhez jó egészséget kívánok. Mindehhez jó egészséget kívánok. Üdvözlettel

Kata: Még egyszer, ezen az úton is sok szeretettel gratulálok

Csordás Mihály Dr.: Kedves Józsi bátyám! Szívből gratulálok a „Nemzeti Újságírásért"-díj bronz fokozatához! További sikeres munkát és jó egészséget kívánok! Baráti szívvel

Rasztoka Katalin: Kedves Kutasi úr! Szeretettel gratulálok a szép kitüntetéséhez, amit a Független Újságírók Szövetségétől kapott. Ott voltam a Templomban, de elég sokan vették Önt körül, nagy öröm volt, hogy láthattam Siklósi Beatrixet és dr Drábik urat. El kellett jönnöm, sajnálom, hogy nem beszélhettem Önnel pár szót. Nemsokára elutazom Münchenbe, talán egy kicsit kiszellőzik a fejem a bajorok között. Nagyon elfáradtam itthon az utóbbi 3 évben. Próbáltam figyelemmel kísérni az eseményeket, és részt venni ahol kellett, de ez a sok semmire sem való - csak az ország, a nemzet és a magyarság tönkretételére - örültség már több volt, mint amit el tudtam képzelni. Nagyon bánt ,hogy az emberek nagy része, sötét, érdektelen és csak a saját dolgai után szalad. A Lehel piac környékén lakom, bízom abban, talán máshol jobb a helyzet. Nem tudom meddig lesz itthon, örülnék ha elutazásomig sikerülne pár szót váltani. Szebb jövő reményében üdvözlöm szeretettel

Deli Árpi: Kedves Jóska Gratulálok a kitüntetésedhez! Üdv: Deli Árpi

lg Mireisz Tibor: Kedves József ! Szeretettel gratulálok a Nemzeti Újságírásért díj bronz fokozatának elnyeréséhez. További sikeres munkát kíván: lg Mireisz Tibor

Kolozs, Piliscsaba: Kedves Jóska Bátyám! Nagyon örülök a hírnek, hogy kitüntettek a Független Magyar újságírói díjjal. Bár tudom nem ezért csinálod, de azért ez mégis csak egy szakmai  elismerés, ezért is nagyon értékes.Szívből kívánok további munkádhoz sok erőt és kitartást. szeretettel

Kolozs, Piliscsaba: Kedves Lista tagok! Talán van aki tudja már a hírt, hogy kedves "falunk béli" is díjazott lett. Jóska bátyánk második otthona Piliscsaba. Gratulálunk neki az elismerésért, és kívánjuk, hogy még sokáig folytassa áldozatos munkáját.

KSM: Gratulálunk a díjazottaknak! És gratulálunk a többieknek is, akiknek nem jutott díj, pedig szintén megérdemelték volna, pl. a Honlevél folyóirat, a Kárpátia folyóirat,  a Kárpáti Harsona honlap, a www.utolag.hu honlap, a Turán, az Új Idők, a Magyar Világ, a Nemzetőr, és pl. "a Kossuth tériek" kiadványának szerkesztőségében. Üdv: KSM

Ágnes: Kedves Jóska Barátom! A Nemzeti Hírhálóból értesültem a FÚSZ által adományozott kitüntetésedről. A múltkori levélben tulajdonképpen reméltem, hogy nem csak részvételre szóló meghívást kapsz, hanem valamilyen szakmai-erkölcsi elismerésben is részesülsz. Hál' Istennek, bekövetkezett! Kívánom, hogy jó egészséged és akaraterőd legyen a viseléséhez.