From: Lajos Jager <jagerlajos@gmail.com>
Date: 2011. február 17.
Subject: 8.544 - A Csodálatos Budapest! >>>>>> Akinek magyar szíve van, illetve szereti a magyar népet, annak ezt látni és olvasni kell!
To: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>
Budapest ismét kezd szépülni. A képek szebbek, mint a való élet.
A kilencvenes évek elején úgy mentem el az országból, hogy nem akarok itt élni. A kint töltött évek alatt látogatóba szívesen jöttem, mert kellett nosztalgiázni. Általában két hét után már visszavágytam új otthonomba, annak ellenére, hogy egyszerűbb munkából éltem - nem "alkothattam" igazán, de jobban éltem - mint korábban itthon.
Subject: 8.544 - A Csodálatos Budapest! >>>>>> Akinek magyar szíve van, illetve szereti a magyar népet, annak ezt látni és olvasni kell!
To: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>
Budapest ismét kezd szépülni. A képek szebbek, mint a való élet.
Amikor tizenhat éves koromban elkezdtem dolgozni, kinyíltak a lehetőségek, hogy megismerjem Magyarországot. Sokat dolgoztam, tanultam, de szakítottam időt és lehetőséget, hogy élvezzem Budapest adottságait - műjégpálya, strandok, uszodák, színház, mozi, kulturális intézmények látogatása - és járhassam az országot. A hatvanas, hetvenes években a sok munkát azért vállaltam, mert ezzel lehetőségem volt "élni". Otthont szerezni, családot alapítani, megismerni az Országot, műemlékeivel, vidéki életével.
Sokszor, elszomorító látvány volt, hogy műemlékeink hogyan pusztulnak a nem megfelelő használat - kastélyokat hordtak szét, vagy Tsz irodának használtak, volt amiből istállót alakítottak ki - miatt.
A "szocializmus" nem volt alkalmas az értékek megőrzésére. Ma sem alkalmasak a maradék képviselőik!
Amikor először "nyugatra" mehettem - 1972 - kinyílt a világ előttem. még nagyobb lendülettel képeztem magam, hogy megismerhessem a világot, hogy a sok új információt hasznosítva még jobb eredményeket érjek el a munkám során.
A hetvenes évek végére rá kellett döbbennem, hogy mint örökös párton kívülinek limitálva vannak a lehetőségeim. Kezdtek a politikai korlátok körül venni.
A nyolcvanas években több alkalommal elmenetem az országból, mert nem láttam a jövőt és a politika erősen korlátozta a teljesítmény alapú fejlődést a páton kívülieknek.
A kilencvenes évek elején úgy mentem el az országból, hogy nem akarok itt élni. A kint töltött évek alatt látogatóba szívesen jöttem, mert kellett nosztalgiázni. Általában két hét után már visszavágytam új otthonomba, annak ellenére, hogy egyszerűbb munkából éltem - nem "alkothattam" igazán, de jobban éltem - mint korábban itthon.
A rossz sorsom itt tartott a "Hazámba" egy látogatás alkalmával. Elveszítettem a külföldön élés lehetőségét.
Itthon újrakezdtem, de már nem úgy működtek a dolgok a kilencvenes évek második felében, mint korábban.
A társadalmi forma váltás megerősítette a "szocialista" erőket, és most a gazdaságot kezdték bitorolni. A korrupció és a gazdasági kiszolgáltatottság, züllesztette az Országot.
A körülmények romlása élhetetlenné tette Hazánkat a köznép számára.
Évtizedekkel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy nyugdíjas koromra a megélhetési minimum szélén fogom tengetni az életem. Színház, mozi, szolid szórakozás, "ismerd meg Hazádat ismét" mozgalom, csak álom manapság. A mindennapi megélhetés is gond.
Az Ország szépül, a fényképeken jól mutat, de benne élni egyre nehezebb. Kormányok mennek, kormányok jönnek, de a volt "középosztály" ami napjainkban eltűnőben van hónapról hónapra él és nem látja a jövőt, amit csak a regnáló kormány vizionál.
Ha fiatalabb lennék, gondolkodás nélkül elmennék ismét az országból, annak ellenére, ha tudnám, hogy a sorsom ellem cselekszem.
Az élettér amit megtaláltam megfelelő, de nem tudom élvezni a állandóan romló életkörülmények miatt.
Tamási Áron: "Azért születtünk a világra, hogy valahol otthon legyünk benne".
A remény hal meg utoljára.
Így gondolja és érzi a Vadász, a tízmilliomodik Magyar nyugdíjas.
Magyarország 2011.02. 17
