Dátum: 2017. december 13. 22:17
Tárgy:: Marosán napja
Címzett:
De Vona Gábor nagyapja is ehhez a Marosán, Biszku, apró csoporthoz tartozott‼
Marosán napja
> Pilhál GyörgyA salgótarjániak számára a mai nap – december 8. – 1956 legfájdalmasabb napja: a kádári karhatalom sortűzzel fogadta a letartóztatott munkásvezetők szabadon bocsátását követelő fegyvertelen tömeget. Az áldozatok pontos számát máig nem tudni, túlélők szerint száznál több halott maradt a megyetanács előtti tér kövezetén.Kádár János bábkormánya így próbálta „megoldani" a feszült helyzetet. A november 4-én indult szovjet invázió csak katonai győzelmet hozott, ám a gyárak álltak, a munkások nem voltak hajlandók fölvenni a munkát.
A Nagy-budapesti Központi Munkástanács kemény diónak bizonyult, Kádár nem tudott mit kezdeni velük, Rácz Sándor csapatát nem lehetett megvásárolni. Látnivalóvá vált, hogy a „Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány" mennyire hazugságban fogant: se forradalmi nem volt (épp azt tiporta el), se munkás, se paraszt.
Bunkó annál inkább. Közülük is kiemelkedett a piros fejű hajdani pék, Marosán György. Tenyérbe mászóbb alakot nemigen hordott még hátán a föld. Megesett, hogy lakossági fórumon a merész kérdésre – Ki hívta be az oroszokat? – öntudatosan válaszolta: – Én hívtam be őket, s megnyugtatom magukat, nagyon sokáig itt is fognak maradni. Emlékezetesek voltak „egyetemi fellépései" is, melyeken a proli elsőbbségét hirdette az értelmiséggel szemben. De még ha csak bunkó lett volna. Biszku Béla mellett Marosán volt a megtorlás „arca". Inkább pofája… Ő volt, aki a salgótarjáni vérengzés előtti napon bejelentette: „Mától nem tárgyalunk, lövünk!" És lőttek.
Nem sokkal később a munkástanácsokat feloszlatták, vezetőiket bebörtönözték, s megalakult az új „érdekvédelmi" csapat, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, amelynek első dolga volt – lemondani a sztrájkjogról…
Salgótarján után „rend" lett az országban. Ki pórázt kapott a nyakába, ki kötelet.
