Gulyás Lajos lelkész: a bitófa alá is vasalt nadrággal ment '56 után
Református lelkészként Gulyás Lajos mindig hű maradt Istenhez és a hazájához. A második világháborúban részt vett a fegyveres ellenállásban és az embermentés szolgálatában, majd kisgazda politikusként dolgozott az új demokráciáért. 1956-ban is a törvényes rend pártján állt, mégis a kádári megtorlás áldozata lett. Fiatalon, harminckilenc évesen ártatlanul végezték ki. Bátor volt, magyar hős.
A háború már családos emberként Balatonszepezden érte, ahol segédlelkészként szolgált. Mivel elutasította a totalitárius diktatúrákat, egyértelmű volt számára, hogy Magyarország 1944. március 19-i német megszállását követően csatlakozik a fegyveres ellenálláshoz, és menti az üldözötteket. A nyilas puccs után, mint „államfelforgató, angolbarát kommunistát"rövid időre letartóztatták, majd a háborút követően kiépülő kommunista hatalom is számos eljárást indított ellene.
Gulyás lelkészi szolgálata mellett a demokratikus átalakulás reményében 1945 tavaszán politikai pályára lépett, az 1947-es választásokon kisgazdapárti képviselőjelölt volt. „Amit végzek, magyar református papi kötelességemnek tartom" – írta esperesének 1947 novemberében. Miután 1948 nyarán megtörtént a kommunista- és szociáldemokrata pártok fúziója, Gulyás politikai tevékenységét abbahagyta. Ekkor már a nyugati határ melletti Levél és néhány szomszédos település reformátusainak lelkésze volt, amely terület hamarosan a szigorúan ellenőrzött határsáv része lett.
Az 1956-os forradalom kitörésének híre Csehszlovákiában érte. A felvidéki rokonság és a barátok próbálták marasztalni, de ő mindenképpen haza akart menni, bízva a változásokban. 1956. október 26-án, miután értesült a szörnyű áldozatokkal járó mosonmagyaróvári sortűzről, azonnal a helyszínre sietett. A határőr-laktanya udvarán a sortűz miatt feldühödött tömeg tiszteket ütlegelt, ám Gulyás Lajos nem értett egyet az önbíráskodással, odaférkőzött az egyik csoporthoz, és többekkel együtt kimentett egy határőrtisztet. Ezután átadták az új, városi nemzeti tanácsnak, hogy ítélkezzenek felette.
Másnap felszólalt a levéli falugyűlésen: a jelenlévőket nyugalomra és a bosszútól való tartózkodásra intette. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács. Október 29-én a mosonmagyaróvári nemzeti tanács megbízatásából a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel kellett felvennie a kapcsolatot. Hegyeshalomban két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval is beszélt. Ezt az epizódot később a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel" való kapcsolatnak minősítette.
A Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása után Gulyásra odafigyeltek a hatóságok. 1956 decemberében házkutatást tartottak a levéli parókián. 1957 elején egy személyét súlyosan rágalmazó újságcikk megjelenését követően, nemcsak felesége, hanem több kollégája is az ország elhagyására kérte. Sokaknak segített átszökni, de ő maga nem ment, pedig egy lovaskocsi várt rá a parókia előtt. Számára ez egy tudatos döntés volt: „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!" – mondta feleségének. Biztos volt ártatlanságában, hiszen a lincseléstől mentett meg egy határőrt. 1957. február 5-én tartóztatták le, amikor éppen a 39. születésnapját ünnepelték. Családjától elbúcsúzott, három kislányát ekkor látta utoljára.
Gulyás Lajost első fokon a Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottjaként ítélték halálra. A Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom" valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyás Lajosra kiszabott halálos ítéletet az ügyet másodfokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette.
A református egyház vezetősége és több magánszemély is kegyelmi kérvényt nyújtott be életének megmentése érdekében, de ezek mit sem számítottak.
