Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. január 10., szerda

22.760 - Gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor Berlinben 2018. január 10.

Gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor Berlinben
2018. január 10. 10:18

Oláh Gellért
Az Axel Springer kiadó által szervezett gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor szerdán Berlinben.
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a kormányfő válaszol a résztvevők kérdéseire is. Az esemény a szervezők kérésére nem nyilvános – tette hozzá.

Blikk úgy tudja, hogy a téma az identitását kereső Európa lesz. Az Axel Springer által kiadott lap információi szerint Orbán Viktor arról beszél majd, hogy Európának meg kell tartania keresztény gyökereit, valamint arról, hogy az unió szerinte nemzetek közösségeként lehet sikeres. Beszédében hangsúlyos szerepet kaphat az uniós bevándorláspolitika kritikája, amely a magyar kormányfő szerint már megbukott.
Úgy tudják, a miniszterelnök hangsúlyozni kívánja majd azt is, hogy minden ország kötelessége teljesíteni emellett a gazdasági "házi feladatokat", ahogyan azt Magyarország teszi. A visegrádi négyek szerepéről pedig Orbán eddig sem titkolta véleményét, hogy a németek szemé­ben gazdasági tekintetben a V4 nagyobb súllyal esik latba, mint például­ Franciaország – írták.
A lap szerint Orbán Viktort elkíséri Berlinbe Leslie Mandoki zenész, akivel régóta jó viszonyt ápol a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor a múlt héten, bajorországi látogatásakor a Mandoki lakásán tartott informális találkozón jelen volt a német gazdasági és szellemi elit számos kiválósága is.