Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. január 10., szerda

22.759 - ​Tallózó összeállításunk különlegessége: rákattintva, eredetiben olvashatóak! > 2018. január 9. 23:15​


Feladó: mandinka.bt
Dátum: 2018. január 10. 9:23
Tárgy: "Csoda" is történt.
Címzett: 
137 határozati javaslat landolt az elmúlt esztendőben a Tisztelt Ház asztalán. 127 története lezárt.
2018. január 9. 23:15

Szabad jelzésre számíthattak a kormányoldalról érkezők, és bár az ellenzék indítványai is a retorika lángján lobogtak, többségük már a bizottságok szintjén elhamvadt. A bizottságok szerint ugyanis az eredményes meggyőzési taktika olyan gondolatokat közvetít, amelyekkel a befogadónak nem ellentétesek a nézetei. Márpedig erre  szerintük elvétve volt példa, ezért a végső döntésre felhatalmazott Országgyűlés elé már csak a töredéke érkezett.

Látványos, egészen ritka pillanatnak számított, hogy három, azaz három, az ellenzéki pártokkal közösen kezdeményezett (!) indítvány is landolt a végső döntésre hivatott Országgyűlés asztalán. Kétség sem fért hozzá: egy „eltévedt" tartózkodást  (Fodor Gábor) leszámítva, mindhármat tapssal kísért „igenekkel" köszöntötte a Tisztelt Ház. Folytatásként hat kormánypárti padsorokból érkező indítványra is – néhány „tévelygő" kivételével – „igennel" szavaztak az ellenzéki padsorokban.  Ezt követően azonban, a kormánypártokhoz hasonlóan, visszatértek a hagyományokhoz: a „másik oldal" indítványira következetesen „nemmel" voksoltak.

​​
Tallózó összeállításunk különlegessége: rákattintva, eredetiben olvashatóak az  elfogadott  „szent és sérthetetlen" határozatok, miként a Tisztelt Ház által „száműzött" javaslatok is.

FRAKCIÓK KÖZÖSEN

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Jobbik: Dúró Dóra, Szilágyi György

KDNP: Földi László

LMP: Ikotity István

MSZP: Mesterházy Attila

Fidesz: Dr. Vas Imre

A Magyar Sport Napjáról, a Magyar Parasport Napjáról és a Magyar Diáksport Napjáról.

szövege: PDF

177

0

0

Jobbik: Szávay István , Gyöngyösi Márton

LMP: Dr. Szél Bernadett

Fidesz: Pánczél Károly, Németh Zsolt

MSZP: Mesterházy Attila

KDNP: Dr. Hoffmann Rózsa

A jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről.

szövege: PDF

170

0

0

Fidesz: Kövér László

KDNP: Dr. Semjén Zsolt, Dr. Vejkey Imre, Móring József Attila
Jobbik: Farkas Gergely, Szávay István

LMP: Schmuck Erzsébet

2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról.

szövege: PDF

185

0

1

 

Fidesz-KDNP 

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Fidesz: Dr. Gulyás Gergely, Balla György,  Németh Szilárd István, Dr. Répássy Róbert

KDNP: Hollik István

Az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben.

szövege: PDF

142

3

0

Fidesz: Dr. Gulyás Gergely, Bóna Zoltán, Hende Csaba, Budai Gyula, Németh Szilárd István,

KDNP: Hollik István

A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről.

szövege: PDF

148

3

0

Fidesz-frakció

KDNP-frakció

Ajánlóív ív a  köztársasági elnök megválasztásához.

szövege: PDF

131

0

0

 

Fidesz

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Becsó Zsolt, Balla Mihály, Balla György

A hazatérés falvairól.

szövege: PDF

177

0

0

Dr. Tapolczai Gergely, Nyitrai Zsolt

A magyar jelnyelv napjáról.

szövege: PDF

177

0

0

Lázár János, Dr. Kovács Zoltán

A Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről és székhelyéről szóló 67/1990. (VIII. 14.) OGY határozat módosításáról.

szövege: PDF

140

0

22

 

KORMÁNY

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Dr. Simicskó István

honvédelmi miniszter

A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről.

szövege: PDF

133

61

2

 

BIZOTTSÁG

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatásáról.

szövege: PDF

176

0

0

 

BESZÁMOLÓK  

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Igazságügyi bizottság

Az ügyészség 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló(szövege: PDF) elfogadásáról.

szövege: PDF

117

54

0

Igazságügyi bizottság

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója(szövege: PDF) elfogadásáról.

szövege: PDF

117

54

0

Igazságügyi bizottság

A Kúria elnökének a Kúria 2016. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámolójának (szövege: PDF) elfogadásáról.

szövege: PDF

145

0

24

Gazdasági bizottság

A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója(szövege: PDF) elfogadásáról.

szövege: PDF

117

57

0

Igazságügyi bizottság

Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló(szövege: PDF) elfogadásáról.

szövege: PDF

141

0

27

Gazdasági bizottság

Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló (szövege: PDF)  elfogadásáról.

szövege: PDF

130

61

1

Honvédelmi és rendészeti bizottság

 

Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló beszámoló (szövege: PDF) elfogadásáról.

szövege: PDF

161

0

23

 

Európai ügyek bizottsága

A villamos energia belső piacáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet (átdolgozás) [COM (2016) 861; 2016/0379 (COD)], valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvtervezet (átdolgozás) [COM (2016) 864; 2016/0380 (COD)] vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek   fennállásáról szóló jelentés (szövege: PDF)elfogadásáról.

szövege: PDF

144

 

30

 

4

 

Gazdasági bizottság

A Magyar Nemzeti Bank 2015. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója(szövege: PDF ) elfogadásáról..

szövege: PDF

115

52

0

 

MENTELMI JOG FENNTARTVA 

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Mentelmi bizottság

Dr. Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő mentelmi ügyében.

szövege: PDF

22

117

0

Mentelmi bizottság

Dr. Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő mentelmi ügyében.

szövege: PDF

23

120

3

Mentelmi bizottság

L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi ügyében.

szövege: PDF

20

139

2

Mentelmi bizottság

Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi ügyében.

szövege: PDF

21

133

3

Mentelmi bizottság

Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi ügyében.

szövege: PDF

20

135

3

 

Jobbik-MSZP-LMP 

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Jobbik-MSZP-LMP-független

A FIDESZ kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról.

szövege: PDF

65

116

0

 

MSZP

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Gúr Nándor, Bangóné, Borbély Ildikó, Tóth Csaba, Dr. Szakács László, Heringes Anita, Dr. Tóth Bertalan

A munkabérből való biztos megélhetés és a munkavállalói biztonság feltételeinek megteremtéséhez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről.

szövege: PDF

57

112

0

Dr. Tóth Bertalan, Bangóné Borbély Ildikó

Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről.

szövege: PDF

57

109

0

Korózs Lajos, Dr. Tóth Bertalan, Dr. Szakács László, Heringes Anita,
Horváth Imre, Gúr Nándor

Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtéséhez valamint a rászoruló idősek és az ápolásukat végzők megélhetésének fokozottabb támogatásához szükséges intézkedésekről.

szövege: PDF

58

113

0

Dr. Tóth Bertalan

 Dr. Bárándy Gergely

A civil szervezetek önkényes, hátrányos vagy ésszerűtlen megkülönböztetésének megszüntetéséről.

szövege: PDF

43

115

23

 

Jobbik

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Vona Gábor

Gyöngyösi Márton

Szávay István

A Visegrádi Csoport (V4) megerősítéséről és bővítéséről.

szövege: PDF

54

115

1

Dúró Dóra, Hegedűs Lorántné, Ander Balázs, Dr. Apáti István, Sneider Tamás, Z. Kárpát Dániel
Vágó Sebestyén

A családtámogatások bővítésének szükségességéről.

szövege: PDF

57

112

1

Vona Gábor

Gyöngyösi Márton

Szávay István

A közszférában kialakult bérfeszültségek enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről.

szövege: PDF

59

124

0

Szávay István

 Farkas Gergely

A 2020. év Trianon Emlékévvé nyilvánításáról.

szövege: PDF

31

0

108

 

LMP

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Ikotity István

"Közös nevező" - az oktatáspolitika pártfüggetlen alapelveinek elfogadásáról

szövege: PDF

61

108

0

Dr. Szél Bernadett
Dr. Hadházy Ákos

A nyugati demokráciák ellen irányuló orosz dezinformációs tevékenységről.

szövege: PDF

33

113

19

Sallai R. Benedek

Az élelmiszer-biztonság és az élelmiszerek minősége javítása érdekében szükséges intézkedésekről.

szövege: PDF

59

116

0

 

Független 

ELŐTERJESZTŐ

HATÁROZATOK

IGEN

NEM

TART.

Kónya Péter

Az Európai Ügyészséghez (EPPO) való csatlakozásról.

szövege: PDF

62

119

0

Szelényi Zsuzsanna

Az eurózónához való csatlakozási folyamat megkezdéséről.

szövege: PDF

29

110

22

III. Zúgott, zakatolt a törvénygyár

208 új törvényt köszöntött pártállástól függően tapssal vagy füttyel, dörömböléssel az elmúlt esztendőben a Tisztelt Ház.

I. Kormány a vártán..!

Az elmúlt esztendő első felében harcos összecsapások révén született és a kihirdetett 104 új törvényből 91 a kormányt fémjelezte.

II. Kormány a vártán..!

Harcos tavasz után, az esztendő második felében, semmivel sem csendesebben, 74 törvényjavaslatát fogadta el a Tisztelt Ház.

Szóltak nappal, szóltak éjjel..!

12 749 nem bekiabálásként jegyzett képviselői felszólalás színesítette az elmúlt év hatvannyolc ülésnapján a Tisztelt Ház hangulatát.

Bartha Szabó József