Von: Péteri Attila Árpád [mailto:pa01@interware.hu]
Gesendet: péntek, 2008. április 4. 12:15
An: Kutasi József
Betreff: prof. Bokor I.-A magyarság tragédiái
A MAGYARSÁG TRAGÉDIÁI
BEVEZETŐ
Ez a rövid – összefoglaló – tanulmány abból a célból készült, hogy felvillantsa a Kárpát-medencében gyökeret vert (államot alapított) kis népünk történelmének egyes fejezeteit, és érzékeltesse azokat az eseményeket, amelyek negatív előjellel befolyásolták erkölcsi, gazdasági, népességi, kulturális, tudományos, technikai, művészeti és területi helyzetünk alakulását.
Bizonyítható, hogy a magyarság ún. „befogadó” nép volt (minden időben), és az is tény, hogy más államok gyakorlatától eltérően, nálunk nem került senki sem hátrányos helyzetbe attól, hogy az anyanyelve, a vallása, a faji hovatartozása vagy a bőre színe eltér a magyarokétól. Az erőszakos asszimiláció alkalmazására nem került sor hazánkban, és az sem követelték meg az ide települt idegenektől, hogy családi nevüket magyarosítsák.
Ezek a megállapítások akkor is igazak, ha több mint ezeréves történelmünk során (átmenetileg) voltak olyan rövid időszakok, amikor (általában külső nagyhatalmak nyomására) előfordultak kisebb (helyi) kilengések, de a kezdeményezők vagy végrehajtók elnyerték méltó büntetésüket.
A címben felvetett kérdés vizsgálatánál még azt is figyelembe kell venni, hogy geostratégiai helyzetünkből kifolyólag olyan „ütköző” zónában élünk, ahol útjában voltunk a tatároknak, a törököknek, az osztrákoknak, a németeknek, az oroszoknak (szovjeteknek), és súlyos véráldozattal valamint felmérhetetlen nagyságrendű anyagi veszteséggel „fizettünk” azért, mert szabadságszerető nép lévén, nem akartunk senkinek sem behódolni.
HÁBORÚK ÉS VESZTESÉGEK
I./Tatárjárás
1241. április 11-én, a Nyugat felé tartó (Batu kán vezette) mongol-tatár fősereg súlyos csapást mért a IV. Béla király vezette magyar csapatokra a Sajó menti muhi-puszta körzetében. IV. Bélának sikerült elmenekülnie a tatárok elől, akik feldúlták az egész országot, raboltak, gyilkoltak és válogatás nélkül mindent pusztítottak.
A tatárok dúlása 1242 márciusáig tartott, akkor Ögödej nagykán halálának hírére a tatárok kivonultak az országból. A tatárjárás során az alföldi megyékben a települések mintegy 50%-a elpusztult.
A második honalapító néven emlegetett IV. Béla király hatalmas, látványos és eredményes munkával, politikai, katonai, gazdasági intézkedések sokaságával talpra állította az országot, elutasította a mongolok által felajánlott szövetségi javaslatot (IV. Orbán pápa támogatásának birtokában), majd az ismételten betörő tatár sereget megfutamította.
II./ Mohács + törökdúlás
II. Szulejman 1526. április 23-án indult el (kb. 75-80 ezer főt számláló csapataival) Isztambulból Magyarország ellen, és augusztus 26-án érkezett Mohács alá, ahol II. Lajos király készült 25 ezer fős seregével megakadályozni a törökök térnyerését. A mohácsi csata augusztus 27-én vette kezdetét, és két óra leforgása alatt a törökök döntő győzelmet arattak a magyarok felett. Mintegy 14-15 ezer katonánk lelte halálát a csatatéren, II. Lajos király menekülés közben a Csele patakba fulladt.
A törökök előtt megnyílt az út Buda felé, hazánk a Török Birodalom hódító háborúinak szenvedő alanyává vált 1699-ig. Az ország területének nagy részét megszálló (elsöprő erőfölényben lévő) török csapatok kíméletlenül fosztogattak, gyilkoltak, raboltak, gyújtogattak, és csupán a nemzet élni akarását fémjelző ellenállásának volt köszönhető, hogy irtózatos erőfeszítéssel sikerült átvészelnünk ezt a hosszú - gyötrelmes – időszakot, majd külső segítséggel kiverni a törököket az országból.
A törökökkel vívott hon-és nemzetvédő háborúink során, a magyarság ember-veszteségének nagyságrendjét jól érzékelteti az a demográfiai összehasonlítás, miszerint a török hódoltság előtt, az ország lélekszáma nagyjából megegyezett Franciaország vagy Nagy-Britannia lakosságának számával! Európa,- a magyarok hősi ellenállásának köszönheti, hogy a törökök nem voltak képesek tovább terjeszkedni nyugati irányba.
Mérhetetlen nagy véráldozat, és felbecsülhetetlen anyagi veszteség árán védtük önmagunkat és a keresztény világot, a pogány népirtókkal szemben.
III./ Habsburg uralom.
A török hódoltságot egy mérsékeltebb módszerekkel operáló, de az ország gazdaságát fosztogató, valamint a magyarság jogait megnyirbáló,- osztrák elnyomás váltotta fel. A császári katonaság túlkapásai, valamint az adóterhek növekedése felkéléshez, majd (1703-ban) II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kitöréséhez vezetett. A szabadságharc a kuruc seregek vereségével, illetve a szatmári békével (1711-ben) ért véget.
A Habsburgok uralma ígérgetésekkel, látszat-intézkedésekkel és rendőrterrori módszerek, illetve eszközök alkalmazásával tovább folytatódott, de az 1848 elején kitört európai forradalmi megmozdulások hatására,- márc. 15-én Pesten is győzött a forradalom, amely szabadságharcba torkolt, és csak I. Miklós cár 200 ezer fős csapataival tudták térdre kényszeríteni szabadságharcos erőinket 1849. augusztusában.
A Haynau császári generális vezette megtorlás áldozatává vált: gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, 13 tábornok, továbbá mintegy 260 civil és katona. Ezreket vittek el Ausztriába katonai szolgálatra, több száz főt ítéltek többéves börtön-büntetésre vagy várfogságra.
A Habsburg uralom (hazánkat is érintő) betetőzését képezte az I. világháború kirobbantásában való aktív részvétele, és Magyarország bevonása az agresszorok táborába.
IV./ Trianon
Az I. világháborút lezáró párizsi (trianoni) békeszerződésben Magyarországot megfosztották területének kétharmadától, ötmillió magyar ajkú személyt rekesztettek ki határainkon túlra, és 200 millió aranykorona megfizetésére kötelezték a győztes nagyhatalmak. Ekkora csapás egyetlenegy agresszort sem ért, arról nem is beszélve, hogy Magyarországnak a háborúban való részvétele kizárólag az osztrákoktól függött.
V./ Második világháború
Magyarország 1941. június 27-én, az európai államok között a legutolsóként üzent hadat a Szovjetuniónak. Mindennemű mentegetődzés és magyarázkodás mellőzésével kijelenthető, hogy hazánk vis maior helyzetben volt (!), a két nagy birodalom konfliktusában vagy a német megszállást választhatta, vagy a németek mellé áll. Harmadik változat nem volt!
A Szovjetunió elleni agresszióban való részvételünkért újabb területcsonkítással, valamint 300 millió USA dollárral kellett „fizetnünk” a békeszerződésben meghatározott követelményeknek alapján.
A „felszabadító” Vörös Hadsereg e mellett, speciális „zsákmányoló” alakulatával kifosztotta hazánk gyárait és üzemeit (gépi felszereléseket, nyersanyagokat és raktári készleteket), számolatlanul rekvirálták el mezőgazdasági terményeinket, haszonállatainkat, műkincseinket, sőt több százezer polgári személyt vagoníroztak be, és szállítottak a Szovjetunióba többéves vagy életfogytiglani munkavégzésre.
A mintegy százezer fős megszálló kontingens összes költségeit fizetnünk kellett, és azt is el kellett tűrnünk, hogy a nyakunkra ültessék a Moszkvából ideirányított Rákosi-féle bandát, akik sikeresen tönkretették a magyar gazdaságot, bevezették a proletárdiktatúrát és adaptálták a koncepciós perek végrehajtására vonatkozó kinti ismereteiket.
VI./ ’56-os forradalom és szabadságharc
A sorozatos törvénysértések, a bevezetett lelki és fizikai terror, az erőltetett szövetkezeti mozgalom és a kuláküldözés, az esztelen munkaverseny, a nemzeti szimbólumok és ünnepek eltörlése, őseink és hőseink feledtetése tömeges elégedetlenséget szított, amely mindent elsöprő forradalommá alakult át.
Az MDP szervezetei napok alatt felbomlottak, az ÁVH-sok, a vezető pártfunkcionáriusok és a forradalmi tömegekre sortüzet vezénylők gyáván szétszaladtak, a forradalom leverésébe beavatkozó szovjet harckocsikat és katonákat a zömében fiatal, silány fegyverekkel és benzines palackokkal harcoló Pesti Srácok megfutamították.
A hazug szovjet nagykövet (Andropov), valamint a szovjet kormány kétszínű magyarázkodása az újonnan beözönlő intervenciós csapatok eredeti célját „takargatta”, miszerint: Hruscsov és kormánya döntése alapján leverik a forradalmat, és a számukra megbízhatatlanná vált Nagy Imre miniszterelnök helyett a magyar történelem legnagyobb árulóját ültetik a nyakunkra, duplájára növelik a megszálló kontingens létszámát, majd hatékony segítséget nyújtanak Kádárnak a megtorlás „példamutató” végrehajtásához.
Az utóbbi olyan „jól sikerült”, hogy Kádár nagyságrendileg túltett Haynau generálison: közel ezer ember halála terheli a lelkét, 25-30 ezer embert lett letartóztatva és hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre ítélve. 200 ezer ember menekült ki az országból, a megszállók által okozott kár összértéke pedig 10 ezer milliárd forint körüli értékre rúg!
Az MVSZ Justitia Bizottsága által készült tanulmányban (amely a HONLEVÉL …….számában is fellelhető) ki lett mutatva a károkozás tételes felbontása, amely tartalmazza:
(1) a harckocsik, a tüzérség és a légierő okozta károkat;
(2) a termelés leállásából keletkező károkat;
(3) az út-és vasút hálózatban okozott károkat;
(4) a kereskedelemben és a turizmus visszaeséséből eredő károkat;
(5) a kb. kétszázezer fős katonai kontingens 35-36 évig tartó költségkihatását;
(6) a hazánkban diszlokált szovjet katonai kontingens által a természeti
környezetben okozott károkat (víz, gyógyvíz, élővilág, stb.).
EPILÓGUS
Sajnálatos tényként kell megemlíteni, hogy a Justitia Bizottság dolgozatát a magyar médiák konzekvensen agyonhallgatták.
Az MVSZ tiszteletbeli elnökének (Rácz Sándornak), elnökének (Patrubány Miklósnak) és a Justitia Bizottság elnökének (Bokor Imrének) aláírásával, a legfőbb közjogi méltóságoknak elküldött anyagot (érdemi) válaszra sem méltatták, és a parlamenti pártok elnökeihez továbbított jelentés is hasonló „elbírálásban” részesült!
Az MVSZ és a Justitia Bizottság időt, energiát és anyagi áldozatot nem kímélve megkísérli áttörni a hallgatás és/vagy a közömbösség falát. A Brüsszelben megtartott (mérsékelt sikerrel járó) nemzetközi sajtótájékoztató csupán az első lépés volt kitűzött célunk érdekében, hogy a hazai és a világ közvéleményét megismertessük a magyarságot ért tragédiák (eddig elhallgatott vagy eltorzított) tényanyagával, és elérjük, hogy megfelelő szinten, egy illetékes testület foglalkozzon ezzel a kérdéssel.
(Prof. Dr. Bokor Imre)
a Justitia Bizottság elnöke
