Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. február 9., kedd

4.594 - Nemzeti Hírháló 2010-02-09 11:21 barikád.hu: Az MSZP-lista alapján kezdi a számonkérést a Jobbik

Von: Nemzeti Hirhalo
Gesendet: kedd, 2010. február 09. Februar 2010 14:32
An: Kutasi József
Betreff:
Az MSZP-lista alapján kezdi a számonkérést a Jobbik

Varga Mihály: a munkahelyek megvédése nemzeti ügy
2010. február 09. 13:17 hirado.hu/mti

A Fidesz alelnöke szerint addig amíg ilyen mértékben nő a munkanélküliek száma, addig Magyarország nincs túl a válságon

A Fidesz elnökségének álláspontja szerint a munkahelyek megvédésének nemzeti ügynek kell lennie.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke elmondta: amíg a munkanélküliek száma olyan mértékben nő Magyarországon, mint most, addig nem lehet arról beszélni, hogy az ország túl lenne a válságon.

A Fidesz szerint a következő kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, és lehetőség szerint biztosítsa a foglalkoztatottság növekedését, valamint a munkanélküliség csökkenését. Ehhez több munkahelyre, a munkanélküliség megállításához pedig új kormányra, nemzeti ügyek kormányára van szükség - mondta a politikus.


Az MSZP-lista alapján kezdi a számonkérést a Jobbik
2010-02-09 11:21 barikád.hu

Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és európai parlamenti képviselője a Baranya megyei Harkányban tartott lakossági fórumot. A politikus a rendezvényen elárulta: a Jobbik számonkérési listaként fogja használni a szocialisták országos választási listáját.

"Pont a kocsiban beszélgettem kabinetvezetőmmel, hogy mennyire jó, hogy összeállították ezt a listát, mert megspóroltak nekünk egy listaösszeírási időt, hogy legalább már ők összeállították ezt a listát helyettünk, így nekünk csak magunk elé kell vennünk az MSZP országos listáját, és akkor megvan, hogy kiket kell szépen számon kérni" - mondta Szegedi Csanád.

"Bevezetünk egy új terminus technicust a jogi fogalmak közepébe, ez pedig olyan embereknek a számon kérése, akik a nemzeti vagyonnal felelőtlenül bánnak, tehát nemzeti, állami vagyonnal szemben elkövetett bűncselekmények tulajdonképpen" - árult el részleteket a nemzeti párt terveiről az alelnök.

Heti Válasz - barikád.hu

Jobbik: le a Szabadság téri szovjet emlékművel

A Jobbik kedden a budapesti Szabadság téren található szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezte.

Novák Előd, a párt alelnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az emlékművön látható önkényuralmi jelképek jogsértő voltát korábban az ügyészség is kimondta, azonban az obeliszk szoborparkba, vagy valamelyik temetőbe történő elszállítását a rendőrség, a fideszes többségű V. kerületi önkormányzat, illetve a kormány sem hajtotta végre.

A Jobbik korábban arról adott tájékoztatást, hogy kedden, egy szimbolikusnak szánt lépéssel az emlékművön található domborművek fekete fóliával történő letakarása készül, ám Novák Előd szerint erre az éjjel-nappali rendőri őrzés miatt nem nyílt lehetőségük. MTI