Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. október 16., szombat

6.786 - Palóc Társaság: J e l e n t k e z ő l a p a magyar vers ünnepére!

 

 A MAGYAR VERS ÜNNEPE – VERSEK A MAGYARSÁGRÓL

 A szülőföldhöz való hűség költője, Sajó Sándor születésének 142. évfordulója tiszteletére

 „MAGYARNAK LENNI: NAGY S SZENT AKARAT!”

 

címmel a Palóc Társaság tizedik alkalommal hirdeti meg a magyar költők hazafias verseinek szemléjét. A magyar vers ünnepére szeretettel hívja és várja a versmondó alap- és középiskolás diákokat az Ipoly mindkét partjáról és az egész Kárpáthazából.

 

- Egy tetszés szerint választott Sajó Sándor-költeményt valamint

- a magyar hazafias költészetből egy ugyancsak szabadon választott verset kell könyv nélkül előadni szakmai bírálóbizottság előtt.

 A versmondó verseny 2010. november 12-én, pénteken, a költő születésnapját megelőző napon  lesz szülővárosában,  Ipolyságon.

 A diákok ellátásáról és megjutalmazásáról a rendező és támogatói gondoskodnak.

 Jelentkezni jelentkezőlapon lehet, amelyen fel kell tüntetni a versmondó

nevét,

 életkorát,

a kategóriát  (alapiskolás  vagy középiskolás),

 az iskola és/vagy a versenyző elérhetőségeit (  villámlevélcím,  távbeszélőszám,)

valamint az előadandó versek  címét s a költő nevét.

 A jelentkezőlapot  2010. október 25-ig fogadja  a

 Palóc Társaság a

 z.urban@paloctarsasag.real-net.sk  villámlevélcímen vagy a

991 11  Balog nad Ipľom (Ipolybalog), Kör utca 194.  levélcímen.

 ( Érdeklődni még a  047 / 488 53 13 távbeszélőszámon lehet)

 A jelentkezőknek részletes tájékoztatást tartalmazó meghívót küldünk.

 

{Sajó Sándor válogatott versei 2000-ben Nem akarok gyáva csendet címmel jelentek meg a Ménrót Kiadó gondozásában; ugyancsak ez a kiadó adta ki 2001-ben a Trianont ledöntjük c. válogatást, amelyben Sajó-versek is olvashatók. 2006-ban a dunaszerdahelyi Lilium Aurum gondozásában jelent meg Sajó Sándor Magyarnak lenni című kötete, amelyhez az utószót Zalabai Zsigmond írta. Olvashatunk még Sajó-verseket a Benedek István szerkesztette Rendületlenül c. kötetben ( Officina Nova, 1989 ) és a Medvigy Endre szerkesztette A magyarokhoz c. kötetben ( Felsőmagyarországi Kiadó-Kiskapu Kiadó). }

 

J e l e n t k e z ő l a p 

a magyar vers ünnepére

 A versmondó neve:……………………………………………………………………………

 Életkora:……év        Alapiskolás      Középiskolás     (A megfelelő beosztás aláhúzandó!)

 Az iskola neve:…………………………………………………………………………………

 Villámlevélcíme:……………………………………………………………………………….

 A felkészítő tanár vagy szülő neve:…………………………………………………………..

 A jelentkező elérhetősége:…………………………………………………………………….

 A Sajó-költemény címe: ……………………………………………………………………….

 A 2. választott vers költője:…………………………………………………………...............

 A 2. vers címe:………………………………………………………………………………….

 Kelt:……………………………

                                                          …………………………..      …… ………………………

                                                     A felkészítő aláírása              A versmondó aláírása