Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. október 22., péntek

6.829 - Évek óta nem volt olyan magas a "derűlátók" aránya az ország ügyeit illetően, mint októberben > 2010.10.21 08:08 ma.hu


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Sikerül az altatás? Orbán Viktor az élen
Évek óta nem voltunk ennyire derűlátóak
2010.10.21 08:08 ma.hu

Évek óta nem volt olyan magas a "derűlátók" aránya az ország ügyeit illetően, mint októberben; a politikusok népszerűségi rangsorát továbbra is Orbán Viktor vezeti, de május óta csökkenő tendenciával - derült ki a Medián legfrissebb felméréséből, amelyet a csütörtöki HVG ismertetett.

A hetilapban megjelentek szerint a szavazótábor arányát tekintve változatlanul fölényesen vezet a Fidesz-KDNP pártszövetség, de az MSZP hónapról hónapra távolodik a 2010 júniusi mélypontról.

A kormánypártok előnye a választani tudó biztos szavazók körében több mint háromszoros, 63 százalék, nyár elején azonban még hatszoros volt.

Az MSZP támogatottsága 19, a Jobbiké 13, az LMP-é pedig 4 százalékos - olvasható a felmérésben. Az egyes politikusok népszerűségét tekintve Orbán Viktor a szeptemberihez képest 2 százalékpontot veszített, 59 százalékon áll.

A választások óta népszerűsége először csökkent 60 százalék alá - közölte a Medián.

A kormánypárti politikusok közül Kósa Lajos népszerűsége 4 százalékponttal 53 százalékra csökkent, Varga Mihályé ugyancsak 4 százalékponttal 49 százalékra, Semjén Zsolté 5 százalékponttal 37 százalékra, Kövér Lászlóé 8 százalékponttal 33 százalékra.

A kormányfő mögött a második helyen Schmitt Pál köztársasági elnök áll, népszerűsége 3 százalékponttal 57 százalékra csökkent.

Nőtt a népszerűsége Tarlós István főpolgármesternek (1 százalékponttal 48 százalékra), Pintér Sándor belügyminiszternek (4 százalékponttal 42 százalékra), Schiffer Andrásnak, az LMP vezetőjének (4 százalékponttal 33 százalékra). Ugyancsak népszerűbb volt (1, illetve 2 százalékponttal) októberben Mesterházy Attila, az MSZP és Vona Gábor, a Jobbik elnöke, de így is csak 25-25 százalékon állnak.

A lista utolsó négy helyén szocialista politikusok vannak: Kiss Péter, Simon Gábor, Szekeres Imre és Lendvai Ildikó.

A felmérést október 8. és 12. között készítették az ország több mint száz településén véletlenszerűen kiválasztott felnőtt állampolgárok személyes megkérdezésével.

A minta kisebb torzulásait a kutatók a KSH adatait felhasználva súlyozással korrigálták, így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően plusz-mínusz 2-5 százalék - írta a Medián.