Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. július 25., hétfő

10.180 - Az új közmunka programban - 4 órás munka esetén, hiszen egyre gyakoribb ez az időtartam - maximum ennyi fog járni egy közfoglalkoztatott embernek.

** www.nemzetihirhalo.hu *************
28.500 forint
barikad.hu 2011, július 24 - 19:37

Az új közmunka programban - 4 órás munka esetén, hiszen egyre gyakoribb ez az időtartam - maximum ennyi fog járni egy közfoglalkoztatott embernek. Függetlenül attól, hogy több diplomás pedagógus, vagy a nyugdíj előtt kirúgott szakmunkás, vagy esetleg a börtönből éppen kijött szociálisan rászorult.

A KSH szerint ugyanakkor már 2010-ben is legalább 78.000 forint kellett egy felnőtt létminimumához, ha azonban még gyermeket is nevel, akkor már 130 000 Ft. is kevés volt. Több gyerekesekről már ne is beszéljünk.

Megnyugtató, hogy Pintér Sándor szerint ez az összeg - 8 órás munka esetén 57 000 forint -lényegesen jobb életkörülményt jelent majd, mint ami a szociális támogatások révén elérhető. Nyilván sok olyan embert ismer, aki "lényegesen jobb"körülményeket tud magának teremteni napi 950 forintból, mindennapi fizikai munka mellett. Szerencsére önkéntesen lehet a programokra jelentkezni, igaz - és ezt már az időközben módosított törvényekből tudjuk -, ha nem vállal el egy felajánlott közhasznú munkát az álláskereső, akkor búcsút mondhat a támogatásnak.

Ha ezeket a tényeket figyelembe vesszük, akkor nem lehet elhessegetni a gyanút, hogy a valóságban itt egy kormányzati bűvészmutatványt látunk, hiszen a közfoglalkoztatásban elérhető összegek szinte senkit sem fognak munkára ösztönözni, ennél még az emberi munkaerő mindennapi visszaállításához is nagyobb összeg kell. Csonttá soványodott emberekkel árkot ásatni vagy stadiont építeni pedig nem túl eredményes vállalkozásnak tűnik.

Ugyanakkor a kormány hivatalossá vált tervei alapján már azt is lehet tudni, hogy 2012-től kb. hatodával csökkentik a munkaerő-piaci támogatásokat is.

Ha azzal a lehetőséggel nem számolunk, hogy egyes kormányzati szereplőknek elgurult a gyógyszere, akkor ezek után már csak arra lehet gondolni, hogy egy újabb restrikciós megoldással állunk szemben. Vagyis a fő cél nem a munkanélküliek számának csökkentése, az állástalanok átmeneti munkalehetőséghez juttatása, vagy a munka becsületének a helyreállítása, hanem a külföldi pénzügyi kölcsönök uzsora kamatainak a kifizetése.

Hiszen a valóságban nem a munkaerő-piac problémáinak megoldásán, hanem inkább további jelentős forráskivonáson törik a fejüket. Az újabb és újabb érthetetlen és a mai magyar valósággal szinte semmilyen összhangban nem lévő tervek igazából ezt próbálják meg leplezni. S ha tovább olvassuk a kormányzati terveket, akkor ez az érzésünk csak tovább növekszik (adójóváírás megnyirbálása, nyugdíjtervek, egészségügyi forráskivonás).

Végre őszintén kellene beszélni: a kormánynak nincs megoldása a problémákra, nincs semmilyen nemzeti koncepciója, a külföldi pénzmogulok pedig minden mostani és későbbi lépésételőre megszabják.

A kérdés már csak az, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy mi lesz az út végén.

Bertha Szilvia
Országgyűlési képviselő
Jobbik


Kapcsolódó:
   Folytatódik az oktatás szétverése: Tanév közben is bezárhatják az iskolákat
   Orbán: Munkaalapú társadalmat kell felépíteni (hírTV)
   Már több száz rezidens adta le a felmondólevelét (Kuruc.info)