Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. január 5., csütörtök

11.526 - Magyarország üzen - 2012. január 4. 22:15

Feladó: Rozsnyai Laszlo

Dátum: 2012. január 4. 22:15
Tárgy: Fw: Magyarország üzen
Címzett: Kutasi József Antal


Magyarország üzen - 2012. 01. 04. 2012-01-04

Összefogásra, józan döntésekre és kemény munkára van szükség az új évben

Összefogásra, józan döntésekre és kemény munkára van szükség az új évben – mondta az esztendőt köszöntő üzenetében Schmitt Pál köztársasági elnök. Úgy fogalmazott: minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a közösség javát szolgálja. Schmitt Pál az elmúlt év sikerei között említette, hogy Magyarország fél éven át felelős és eredményes soros elnöke volt az Európai Uniónak, illetve hogy „az Országházban, a Szent Koronával egy fedél alatt megszületett Magyarország új alkotmánya, az alaptörvény.”

Az alaptörvény 2012. január elsején lépett hatályba, ezzel új korszak kezdődhet a magyarság életében. Fontos lépés, hogy Magyar Köztársaságról Magyarországra változott az ország elnevezése, de természetesen továbbra is a köztársasági államformát őrzi hazánk. Az új alkotmány a kapcsolódó jogszabályokkal számos ponton változtat az eddigi közjogi rendszeren. Nem vállalja a folytonosságot a fasiszta és kommunista diktatúrák, az idegen megszállás évtizedeivel, amit az is kifejez, hogy az alaptörvény - a sokszor módosított - 1949. évi alkotmányt váltotta fel. Jelentős változás az is, hogy a magyar állampolgárságot felvevő külhoni nemzettársaink választójoghoz is jutnak. Újévi köszöntőjében a köztársasági elnök arra is utalt, hogy bár Magyarországon továbbra sem születik annyi gyermek, amennyit szeretnénk, állampolgárként többen vagyunk. Schmitt Pál szólt a nemzethez való kötődés fontosságáról, és felidézte az ünnepélyes állampolgársági eskütételek emelkedett hangulatát.

Orbán Viktor újévi köszöntője

Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta, 2011 Magyarország megújításának éve lett. – Azt kívánom, hogy a 2012-es év mindannyiunk számára a remény éve legyen. A Jóisten őrizze meg biztonságban a hazánkat, a családunkat és az otthonunkat – fogalmazott újévi köszöntőjében a kormányfő.

Az új alaptörvény szövegét elérhetik a Nemzeti Regiszter oldalán magyar, angol, francia és német nyelven egyaránt. A politikusok üzeneteit a keh.hu, illetve a mininiszterelnok.hu internet címen tekinthetik meg Olvasóink.

The new Fundamental Law had entered into force

We need cohesion, clear-minded decisions and hard work in the new year,’ said Pál Schmitt, President of Hungary, in his New Year’s speech. He stated that it is not only the right of every person and every nation to follow their own path when serving the needs of the wider community, but this is also a duty. Mr. Schmitt counted among the successes of the past year Hungary’s responsible and productive six-month EU presidency, and the fact that ‘...in Parliament, under the same roof as the Holy Crown, we saw the creation of the new Constitution: the Fundamental Law of Hungary’.

The new Fundamental Law entered into effect on 1 January 2012, marking the start of a new epoch in the lives of Hungarians. Changing the name of the country from ‘the Republic of Hungary’ to ‘Hungary’ is an important step, but of course the State continues to be in the form of a republic. The new Fundamental Law and relevant Acts change public law in many respects. The new Fundamental Law does not recognise legal continuity in the years of fascist and communist dictatorships and in the decades of foreign occupations; this is also expressed by the fact that the new Fundamental Law replaced the (much-amended) constitution of 1949. Another significant change is that our compatriots worldwide who are acquiring Hungarian citizenship are also enfranchised. In his New Year’s speech Pál Schmitt, President of Hungary, said that although there are still fewer children being born than we would like, the number of Hungarian citizens has increased. Mr. Schmitt emphasised the importance of emotional ties to the nation, and he recalled the dignified atmosphere of citizenship oath ceremonies.

2012 the year of hope

Prime Minister Viktor Orbán said that 2011 had been the year of Hungary’s renewal. ‘My wish is that 2012 will be the year of hope for all of us. May God keep our country, families and homes safe,’ said the Prime Minister in his New Year’s Eve speech.

You can read the text of the new Fundamental Law on the homepage of the Hungarian Register, both in Hungarian and in English. Messages from our politicians can be read on keh.hu and mininiszterelnok.hu.