Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. január 20., péntek

11.776 - Orbán Viktor: "Magyarország demokratikus, és az is marad"

From: Hirszemle
Date: 2012. január 20.
Subject: [polgari_hirszemle] Fw: Orbán Viktor interjúja legolvasottabb német lapnak.
To: Kutasi József Antal
 

"Magyarország demokratikus, és az is marad"

 

Orbán Viktor a Bild című német bulvárlapnak adott interjút, melyben miniszterelnök kifejtette, hogy a Klubrádió azért nem kapott új műsorszórási engedélyt, mert a pályázaton kevesebb pénzt kínált, mint a versenytársak, ezt pedig most politikai nyomással igyekeznek ellensúlyozni. A lapinterjúban a média "pórázon tartására" vonatkozó kérdésre válaszolva a kormányfő azt tanácsolta, vessen egy pillantást az újságokba, aki ilyesmivel vádolja.

A legnagyobb példányszámú német bulvárlap munkatársai első kérdésükben idézték Konrád Györgynek a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lapban kedden megjelent cikkét, amelyben a magyar író rossz embernek nevezte Orbánt, majd megkérdezték a kormányfőtől, hogy valóban rossz ember-e. Válaszában a miniszterelnök úgy fogalmazott: családjának véleménye eltér Konrádétól, aki ugyan nézete szerint "jó író", de a liberálisok híve, akik régi ellenfelei kormányának; említett cikke ezért "nem Magyarország hangja, hanem ideológiai színezetű propaganda."
   
Orbán hangsúlyozta: "nem is gondolok arra, hogy alávessem magam a nemzetközi baloldal értékrendjének". Ugyanakkor arra a közbevetésre, hogy az amerikai külügyminisztertől és az Európai Bizottság elnökétől kapott "dühös levelek" talán mégsem minősülnek baloldali propagandának, a kormányfő hozzátette: "Ameddig a bírálat a tényeken alapul, meghajolunk az érvek súlya alatt."
   
"Kár, hogy Európában idáig jutottak a dolgok"

Arra a felvetésre reagálva, hogy az új alkotmány emlékeztet az oroszországi úgynevezett irányított demokráciára, Orbán leszögezte: "Magyarország demokratikus, és az is marad. Mi a szabadságharcosok hazája vagyunk. Ezt a hagyományt én magam is ápolom. A lehető leghatározottabban szembeszállunk azzal, aki kétségbe vonja a jogállam és a demokrácia iránti elkötelezettségünket." Hozzátette: az alkotmány olyan alapelveket hangsúlyoz, amelyek dühödt támadásokat váltottak ki, "mindenekelőtt a nemzetközi baloldal táborában. Kár, hogy Európában idáig jutottak a dolgok" - jegyezte meg.
   
Orbán tiltakozott arra a kérdésre válaszolva, hogy miért akar párthíveket helyezni "például" a Magyar Nemzeti Bankba. "Szó sincs ilyesmiről!" - fogalmazott. Hozzátette: az MNB elnökét az előző parlament választotta meg. Van továbbá két alelnök és a monetáris tanács, amelynek taglétszámát ugyancsak a régi parlament határozta meg. A kérdés az, hogy növeljék-e két fővel a tanács létszámát, és legyen-e egy harmadik alelnök.

"Úgy gondoljuk, ez a megoldás jó lenne a jegybank számára, de meghajolunk az EU bírálata előtt, ha szükséges". A média "pórázon tartására" vonatkozó kérdésre válaszolva a kormányfő azt tanácsolta, vessen egy pillantást az újságokba, aki ilyesmivel vádolja. A lapokban "engem szidnak és fenyegetnek" - fejtette ki, hozzátéve, szerinte a pórázra fogott sajtó "máshogy néz ki".
   
"A magyar politika kemény világ"

A Klubrádió pályázatáról szólva azt mondta: az adó azért nem kapott új műsorszórási engedélyt, mert a pályázaton kevesebb pénzt kínált, mint a versenytársak, ezt pedig most politikai nyomással igyekeznek ellensúlyozni. "Nem engedem, hogy politikai nyomással gazdasági előnyre" tegyen szert bárki is - hangoztatta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a Klubrádió "ismét pályázhat frekvenciára, és ismét tehet ajánlatot. Ez ilyen egyszerű." A médiatörvényre vonatkozó alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban elmondta: "a bírák kívánságának megfelelően megváltoztatjuk a törvényt", továbbá hogy a testület döntése nem érintette "a törvény fontos részeit".
   
Arra a kérdésre válaszolva, miért nem ismeri el az új alkotmány a melegek életközösségét, Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy ezen a területen nem történt változás a kilencvenes évek elején alkotott jogi szabályozásban. A nők politikai szerepvállalásával kapcsolatban pedig kifejtette, hogy "a magyar politika kemény világ", és a legtöbb nő inkább átengedi a terepet a férfiaknak. Gazdasági kérdésekkel összefüggésben azt emelte ki, hogy Magyarország biztonsági hálót kér a Nemzetközi Valutaalaptól.
   
Az interjú készítői - Jörg Quoos, Dora Varro és Hans-Jörg Vehlewald - végül azt kérdezték, hogy "valóban segít-e, ha az Európa-politikában ön továbbra is úgy tevékenykedik, mint az autópályán a menetiránnyal szemben haladó vezető, aki üvöltözik a sok szembejövő autóssal". Orbán válaszában hangsúlyozta: "kiállunk az értékeink és a nemzetünk mellett, ellenszélben is. És akkor is, amikor az ellenszél orkán erősségű."

(MTI - fidesz.hu)