Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. január 11., péntek

66 - NYÍLT LEVÉL PAUL LENDVAINAK (Írta: Szonyi Bartalos Mária, Író Kilencek Nemzetközi Köre elnöke)

Írta: Szőnyi Bartalos Mária, Író Kilencek Nemzetközi Köre elnöke; Komárom – Szőny, 2008. január 3.

 

 

NYÍLT LEVÉL PAUL LENDVAINAK

 

Tisztelt Uram!

 

Néhány félreértést tisztázok az önhöz írt nyílt levelemben.

 

A magyar népre jellemző:

 

ha valamit nem ért, akkor gondolkodni kezd, ami azt jelenti, hogy csendben figyeli a körülötte zajló és vele történő eseményeket.

 

Ismerni fontos ahhoz a magyar népet, hogy ez a kezdeti csendesség a figyelés időszakában nem jelenti a depresszióba esést.

Sőt, minden ember megpróbál – alkalmazkodva körülményeihez és lehetőségei szerint – úgy gondolkodni, hogy felkészül a várható kedvezőtlen körülményekre, eseményekre. Mint napjainkra is jellemzően romló gazdasági helyzetben a magyar nép egyrészt túlélésre rendezkedik be, másrészt pedig hangot ad elégedetlenségének, nem tetszésének a jelenlegi kormány, a jelenlegi országgyűlés helytelen döntései miatt.

Az a nép, amely depresszióba esik, az nem szól semmit, hanem befelé fordulva emészti önmagát.

 

A magyar nép esetében nem a nép emészti önmagát, hanem a jelenlegi kormány emészti fel a magyar nép birtokában levő Szent Korona tulajdonát. Amely tulajdonhoz senkinek nincs köze; nem adható el, egyedül a magyar nép birtokolhatja.

 

Egy depresszióban levő nép ezt nem ismeri fel, de a magyar nép felismerte, tudatában van a fentebb leírtakkal, és megtesz minden tőle elvárhatót, hogy a jelenlegi kormány által félrevezetett külföldi befektetőket is felvilágosítsa arról, hogy itt, magyar terület el nem adható, mert az igazi törvény jogfolytonossága él Magyarországon még akkor is, ha a jelenlegi kormány nem akar tudomást venni róla.

Igen, Magyarországon is vannak dühös emberek, vannak depressziósak is, mint minden országban. Mégis azt kell írnom önnek, hogy Magyarországon sokkal több a józanul, racionálisan gondolkodó, és egymásról is gondoskodó ember, mint azt bárki hinné rólunk, magyarokról a nagyvilágban.

A mai magyar politikusok mindezt nem veszik észre azért, mert nem is akarnak tudni róla. A pénz és a hatalom rabjaivá válva homályba vész szemük elől a nép, a felelősség és a szolgálat.

 

Mi, magyarok nem vagyunk öngyilkosok, de nem is leszünk azok!

  

A jelenlegi kormány öngyilkos politikája nem vetíthető a magyar népre. Csupán a jelenlegi kormányra, amely a bukása előtt áll. Nem a magyar nép beteg, hanem a jelenlegi kormány nagyon beteg és már éppen agonizál, amely agonizáció eléggé hosszadalmas. A magyar nép tudatában van annak, hogy egy hazug kormány, amelynek vezére ennyire betegesen, szinte rögeszmének is nevezhető infantilis daccal ragaszkodik a hatalomhoz, az a kormány önmaga által ítéltetett „halálra". Ezt az agonizációt a magyar nép csak szemléli és nem tesz ezért a kormányért semmit. A magyar nép nagyon jól tudja, hogy ennek a kormánynak ez a sorsa, ez a végzete, amely érvényes a kormánytagokra nézve is, mert belemennek a miniszterelnök infantilis játszmáiba és a népakaratot figyelmen kívül hagyják.

 

A magyar nép nem fél ettől a kormánytól még akkor sem, ha agresszorként lépnek fel a magyar néppel szemben. Tévedés ezért azt hinni, hogy nálunk, Magyarországon általánossá vált a depresszió. Nem a magyar népnek van félni valója, hanem a kormánynak, amit néhány kormánypolitikus már felismert.. Magyarországon a kormány idegbetegként kapkodva cselekszik és a mának él, félelmükben összefognak, mert nem tudják a kormánytagok sem, hogy mit hoz számukra a holnap.

 

A nép tudja mit akar: feloszlatni az országgyűlést.

A nép azt is tudja, hogy nem csak joga, hanem kötelessége is ezt megtenni.

Amennyiben nem látja be az országgyűlés, hogy jobb, ha önmagát oszlatja fel, akkor megteszi a nép.

 

Ugyanis, egy igaz országért csak igaz emberek képesek eredményesen küzdeni és nem egy hazug, hitelét teljesen elveszített kormány.

 

A jelenlegi magyar kormány pedig a magyar nép szemében hazug és hiteltelen.

 

Ezért nem érti a magyar nép azt, hogy külföldön egyesek miért adnak még hitelt a mai kormánytagok hazug szavainak és a külföldi befektetők miért tartózkodnak még mindig Magyarországon. Ugyanis hiába fizettek esetleg nagy pénzeket, itt semmi – hangsúlyom: semmi – nem az ő tulajdonuk. Hiába kötöttek a mai kormánnyal bármilyen kedvező szerződéseket! Minden olyan szerződés, amit ezzel a kormánnyal kötött bárki, az hamis és semmisnek tekintendő. Ugyanis

 

a jelenlegi kormány nem azt teszi, amivel a magyar nép megbízta.

A jelenlegi kormány bosszút állva a magyar népen elad mindent – ami nem a tulajdona -, becsapja a szerződő feleket is, akik nem gondolnak arra, hogy őket is átveri ez a kormány, mint ahogyan az egész világot.

A magyar nép szégyelli, hogy ilyen hazug és hiteltelen kormánya van. Ezért időben figyelmeztet mindenkit, akik magyarországi területekre vadásznak, hogy ne tegyék, mert nem lehet az övék soha.

 

Tisztelt Paul Lendvai, a Szent Korona a magyar parlament kupolatermében van elhelyezve. Ez, azt jelenti, hogy

 

az országgyűlés által megszavazott minden olyan törvényt, jogszabályt, rendeletet felülír egy olyan jogi folytonosság, ami a magyar népet, a magyar nép érdekeit, az általa birtokolt vagyont és a magyar földet sérti.

 

Ezért Szili Katalin – bár számomra szimpatikus – nem lehet megoldás az országban uralkodó jelenlegi problémára.

 

A megoldás akkor rajzolódik ki, ha az országgyűlés valamilyen módon feloszlik.

Vagy feloszlatja önmagát, vagy a nép oszlatja fel.

 

Amennyiben önmagát oszlatja fel, akkor bizonyára ezt méltányolni fogja a magyar nép; ha a magyar nép oszlatja fel az országgyűlést, akkor nincs bocsánat!

 

Tisztelt Uram! Magyarországon születve, itt élve más szemszögből próbáltam megvilágítani az ön számára jelenlegi helyzetünket. Lehet, hogy kormánypárti újságírók és a kormánypárti média is elgondolkodik soraimon, ami ajánlatos lenne számukra. Ugyanis a magyar nép nem érzi magát olyan kilátástalan helyzetben, mint amilyen helyzetjelentéseket adnak sokszor rólunk a külföld számára. A magyar nép többsége nem depressziós, hanem elégedetlen és  megvan a jövőképe. Igen, van olyan réteg, amely lecsúszott a jelenlegi kormány agresszív, diktatórikus politikája, a népakaratot figyelmen kívül hagyó intézkedéseinek következményei miatt.

 

Igen, rosszabbul élünk, szegényebbek vagyunk azóta, mióta az Európai Únió tagjai vagyunk.

 

Az elszegényedés nem jelenti azt, hogy morálisan is szegény a nép. A morál, az erkölcs felerősödött a népben, mert látja, hogy a jelenlegi kormány immorális minden szinten a néppel szemben és immorálissá tette az országgyűlést is.

 

Ezért, a morálisan és gazdaságilag működésképtelenné váló országgyűlésnek fel kell oszlatnia önmagát.

 

A magyar népnek az élet-és világszemlélete, más népeket, népcsoportokat befogadó és azokat segítő tulajdonsága a legnagyobb erényei közé tartozik.

 

Ezért a magyar népre nem kell ráerőszakolni senkit. A magyar nép a békességet, a nyugalmat kedveli. Akik hazánkban akarnak élni, vagy letelepedni véglegesen, és elfogadják e békeszerető népet, a kultúránkat, a szokásainkat, azoknak a kultúráját, szokásait szintén méltányoljuk. Nem kell ellenünk hangolni népcsoportokat, mert ez, a mai magyar nép élet- és világszemléletétől távol áll.

 

Tisztelettel megköszönöm soraimra vetett figyelmét és kérem, gondolja át ebben a szemléletben is a rólunk, a magyar népről alkotott véleményét.

 

Komárom-Szőny, 2008. január 3.

 

 

Szőnyi Bartalos Mária

Író Kilencek Nemzetközi Köre elnöke