FŐVÁROSI BÍRÓSÁG
BUDAPEST
Markó u. 27.
9.P.24651/2007/2 szám
Tisztelt Fővárosi Bíróság!
Király Béla ny. honvéd vezérezredes felperes képviseletében, dr. Wagner László ügyvéd úr által beadott „kereset" tárgyában, alulírott,- dr. Bokor Imre,- az alábbi anyagokat terjesztem elő a Tisztelt Bíróság számára, a kereseti tényállás sorrendjében.
Bevezető rész.
A felperes által sérelmezett (védője útján a T. Bíróságnak beadott) írásaim reális tényeket (megállapításokat) tartalmaznak, ezekkel a felperes személyiségi jogait és jó hírnevét nem sértettem meg, csupán feltártam azokat az ellentmondásokat, amelyek életútjának valós (igazolható) történései és az általa (számos helyen és alkalommal) előadott kitalációk (pontatlanságok, csúsztatások, hazugságok, stb.) elemzése során jelentkeztek.
Nem vitatom a keresetben lévő azon megállapítást, hogy a felperes – hosszú élete során -, számtalan történelmi eseménynek volt aktív részese, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy ezek döntő többségében (nyilatkozataitól eltérően) kifejezetten negatív, visszataszító és etikátlan szerepet játszott. Mindig azok mellé állt, akik (éppen) a hatalmat gyakorolták, gátlástalan, lelkes és elvtelen kiszolgálójuk volt.
Terhelő vallomásokat és becsmérlő kifejezéseket tett egykori tanárai vagy munkatársai ellen, katonáit (bajtársait) és nemzetőreit cserbenhagyta (dezertált), nem létező címekkel ruházta fel önmagát és ezek hangoztatásával kitüntetések, előléptetések, elismerések, megbízatások sokaságához, valamint anyagi előnyökhöz jutott.
Nem felel meg a valóságnak a kereset bevezető részének azon pontja, miszerint a felperes személyes érdeme volt, hogy Kőszeg városát nem rombolták le a háború utolsó szakaszában és egy nyilatkozata szerint Kőszegnél egy puskalövés sem dörrent el, mivel nappali és éjszakai bombázások és tüzérségi tűzcsapások is érték a helységet, valamint a katonák állásait, polgári személyek és katonák vesztették életüket a harctevékenység során.
Nem felel meg a valóságnak, hogy a felperes volt a kőszegi dandár parancsnoka, mert dandár nem volt Kőszegen (gyenge harcértékű műszaki és rendészeti alegységekkel megerősített zászlóaljnyi erő védte a várost, kiegészítve egy légvédelmi tüzér osztállyal), a védelem irányításával pedig Kubicza Kázmér vezérkari ezredes volt megbízva. Király Béla százados pedig Kubicza ezredes mellett segédtiszti feladatokat látott el.
A mellékletben lévő zászlóalj-naplóból, valamint Detre Gyula főhadnagy (századparancsok) visszaemlékezéséből (Antológia Kiadó, Lakitelek, 2007,. TÖRTÉNELEM KÖZELRŐL) kitűnik, hogy Király Béla a tisztikar és a katonák tudta nélkül elhagyta a várost, Paraj Ágoston századostól eltulajdonított (ellopott) gépkocsival (harmadmagával) átment a szovjetekhez, magával vitte a parancsnokság iratait (okmányait), Szilvási Lajos hadnagy által készített aknatelepítési tervrajzot és Paraj százados személyes poggyászát (is).
Király dezertálása akkor derült ki, amikor egy magyarul jól beszélő (a védőket megadásra felszólító) ruszin katonákból álló szovjet járőrt fogságba ejtették Detre Gyula harcosai, és a ruszinok a kihallgatásuk során elmondták, hogy Király Béla egy szovjet tábornok társaságában volt az alakulatuknál, ők indították a járőrt a magyar védővonal közelébe.
Király Béla állításával ellentétben,- a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában fellelt zászlóalj-(harci) naplóból az is kitűnik, hogy Kőszeg városában és környékén (Király árulását követően) még további súlyos harcok folytak, a zászlóalj csak a lőszerük rohamos fogytával vonult ki Ausztria irányába. A szovjetek a városban tartózkodó férfiakat és nőket külön összegyűjtötték, fosztogattak és raboltak (Sic!).
Király Béla tehát nem a várost mentette meg, hanem önmagát próbálta „beajánlani" a szovjetekhez. Bajtársai (és elöljárója) tudta nélkül tárgyalásba bocsátkozott az ellenséggel. Minősíthetetlen tettét még azzal is tetézte (évtizedeken át, külföldön és itthon), hogy nyilatkozataiban - önmagát hősként beállítva –, Kőszeg megmentőjének címkézte. A felperes talán ma sem érzékeli tettének súlyát, hogy előzetes egyeztetés (megbeszélés, engedély) nélküli átállását követően, a „királyi" tervről (szándékról) mit sem tudó zászlóalj, közel kétszáz hősi halottal „fizette" meg Király százados kiugrási „számláját".
/Zárójelben megjegyezve: Eger vár ostrománál,- Hegedűs István hadnagy is (talán) meg akarta kímélni a várat a pusztítástól, és ha Dobó István várkapitány nem végeztette volna ki a vár piacán a törökökkel való lepaktálása miatt, akkor meglehet, hogy Király Bélához hasonlóan, kitüntetések garmadával, valamint magas rendfokozattal,- hősként vonult volna be a magyar történelembe./
Nem vitatom, hogy a háború után Király részt vett az új hadsereg és a honvédelmi képzést szolgáló tanintézetek létrehozásában, csupán azt hallgatta el, hogy mindezeket a feladatokat Farkas Mihály megbízatása alapján, szovjet tanácsadókkal való legszorosabb együttműködésben végezte, elősegítve a szovjet katonai szabályzatokra való áttérést, és a szovjet szervezeti módszerek átvételét (például a komisszári-politikai tiszti beosztások rendszeresítését).
Eközben arra is szakított időt, hogy a Rákosi-Farkas bandának segítséget nyújtson a tábornokok elleni perek végrehajtásában. Közvetlen vagy közvetett módon, a bitó alá segítette Beregfy Károly, Sólyom László, Pálffy György és Kozma István tábornokokat, terhelő vallomást tett Czebe Jenő és Berkó István alezredesek ellen (Czebét menekülés közben lelőtték, Berkót „csak" börtönbüntetésre ítélték).
Tetteinek értékelése 1992-ben, a HVG március 14-i számában megjelent nyilatkozata szerint így hangzott: „Természetesen nem hittem el, amit Pálffyról és Sólyomról mondtak, de Farkas Mihály behívatott a perek előtt, mandulával kínált meg, meglepően nyájas volt, elismerem, hogy megtettem, amit kért tőlem kért. Megjegyzem, nem volt különösebb lelkiismeret furdalásom…"(Sic!).
Valótlanság az az állítás, hogy a Rákosi érában, „több mint öt évig, halálos ítélettel élt a börtönben". Király Bélát 1952. január 15-i hadbírósági tárgyaláson ítélték halálra (Kb. I.. 01./1952-33./) 01./ és ezt az ítéletet a Katonai Felsőbíróság 1952. január 29-én életfogytiglani börtönre változtatta (/II. 020/ Kat.fbság.-1952-4). Király Béla még 2000. november 18-án megjelentetett nyilatkozatában is azt állította, hogy 1951-től 5 évig volt a siralomházban, és csak 1955-ben szűnt meg a halálos ítélete.
Szabadulását követően - 1956. október 14-én (!) -, küldött levelében felajánlotta szolgálatát Bata István honvédelmi miniszternek, majd a forradalom kitörésekor kórházba vonult és 1956. október 29-én este, a forradalom és szabadságharc első fázisának győzelme után (a szovjet csapatok Budapestről történő kivonulása során), a kórházból kikerülvén Király Béla a BM Budapesti Főosztályán szervezett forradalmi tanácsot választó ülésen vett részt, ahol megválasztották tiszteletbeli elnöknek. Ezt követően Nagy Imre Vas Zoltán jelenlétében fogadta az elnökség tagjait, meghallgatta a terveiket, de elutasította Király Béla javaslatát, hogy hozzanak létre egy forradalmi szervezetet és őt bízza meg a szervezet vezetésével.
Október 31-én viszont a Minisztertanács kinevezte Királyt Budapest katonai parancsnokává. (Bizonyítások: dr. Kiss István ny. rendőr vezérőrnagy feljegyzésében, akit Kopácsi Sándor, a BM Budapesti Főosztály vezetője megbízott a közbiztonság helyreállításában részvevő polgári személyekből - főként fiatalokból -, álló fegyveres nemzetőrség létrehozásával).
Vagyis: a Nemzetőrség szervezése már 1956. október 24-től folyamatban volt, Király csak 30-án tudott volna bekapcsolódni ebbe a munkába, de a Minisztertanácstól más jellegű megbízatást kapott, amelyet el is fogadott!
Visszautasítom dr. Wagner László ügyvéd úr „minősítését", miszerint: „állításaim kisstílűek és valótlanok", sokkal figyelmesebben kellett volna tanulmányoznia védence nyilatkozatait és a történelmi eseményeket, de hiányosságait bepótolhatja a következő felsorolások, illetve mellékletek elemzése során.
Dr. Gellért Tibor, a történelemtudomány kandidátusa a következő véleményt fogalmazta meg egy tanulmányában 1993-ban: „Király Béla pályafutását végigkövetve azt kell konstatálnunk, hogy egyaránt kiszolgálta a Magyar Királyi Hadsereget, a Werhmachtot, a nyilasokat, az új magyar államot. Ám az is igaz, hogy mindegyiket cserbenhagyta, amikor saját egyéni – és nem a nemzet érdekei – ezt követelték".
RÉSZLETEIBEN
1/ Fenntartom azt az állításomat, hogy Király Béla nem akadémikus. Ez a felirat tévesen szerepelt a MINDENTUDÁS EGYETEME c. előadása során bemutatott fényképe alatt.
Az MTA-i törvény, alapszabály és ügyrend alapján a hazai akadémikusoknak minősülnek az Akadémia levelező és rendes tagjai.
Külső és tiszteleti taggá választhatók azok a külföldi tudósok, akik nem magyar állampolgárok és külföldön élnek, illetve tevékenykednek.
Király Bélát az Akadémia külső tagjává választották, holott nem külföldön él és valószínűleg magyar állampolgár, hiszen országgyűlési képviselő csak magyar állampolgár lehet!
Ezeket az ellentmondásokat érzékeltettem az akadémikus cím használatának észlelésekor, mert megtévesztheti a közvéleményt, hiszen külső vagy tiszteleti jelzőt használják azok, akik ezt a tagságot kapják, sőt még a levelező tagok is feltűntetik a „levelező" szócskát, érzékeltetvén a megkülönböztetést az Akadémia rendes tagjaitól.
Nem tartom kizártnak, hogy (mint sokakat) Király Béla az MTA-t is megtévesztette adatainak beadásakor, mert számos egykori nyilatkozataiból kimutatható, hogy mindig csak azokat az adatokat ismertette hallgatóságával vagy olvasóival, amelyek az adott helyen és időben kedvező képet szolgáltattak róla.
2/ Fenntartom és bizonyítom azt az állításomat, hogy a felperes nem volt a Nemzetőrség főparancsnoka! Azt viszont soha nem állítottam, hogy nem volt Budapest katonai parancsnoka, hiszen erre a posztra 1956. október 31-én Nagy Imre miniszterelnöktől kapott kinevezést, ezzel egyidőben Márton András ezredest Budapest külső övezetének parancsnokává nevezték ki.
Király Bélát egy Forradalmi Katonai Bizottság választotta meg Nemzetőrség főparancsnokává 1956. november 3-án a kora-délutáni órákban (pontosabban: javasolta erre a posztra, mert nemzetőri képviselet hiányában az FKB-nek nem volt joga választani), de ettől függetlenül, Király kinevezésére nem került sor (kinevezést nem kapott), és Nagy Imre már előzőleg is elzárkózott hasonló beosztás vagy cím létesítésétől.
Ha mégis elfogadnánk ezt a titulusát, akkor felvetődik a kérdés, hogyan volt képes „összeverbuválni" hajnalban egy menetkész nemzetőr ezredet (vagy akár egy zászlóaljat is) Budapesten, hiszen a szovjetek orvtámadásával senki sem számolt és nem készült fel.
Király ugyanis (a Mindentudás Egyetemében elhangzott előadásban) több millió néző előtt (mivel három csatornán is sugározták, majd ismétlések is voltak) azt állította, hogy egy nemzetőr ezreddel (!) elvonult a Szabadsághegyi váltóállásába. 2000-ben, a Népszabadságnak adott interjújában,- még csak egy ún. „biztosító" zászlóaljat jelölt meg elvonuló erőként, azzal a szépséghibával, hogy biztosító zászlóalj, mit szervezet, nem létezett!
Állításában három konkrét hiba van: a/ nemzetőr ezred és biztosító zászlóalj nem volt(!), b/ a nemzetőr vezetésnek váltóállása sem volt (váltóállás csak a tüzérségnél létezik), c/ Budapestet 1956. november 4-én hajnalban már körbefogták a szovjet csapatok, onnan egy ezrednyi erőt sem gyalogosan sem gépjárművekkel nem lehetett kivonni.
Mivel (a felperes védője is megemlíti) Király Béla Budapest (kinevezett!) katonai parancsnoka volt, jogos feltenni azt a kérdést, hogy mit tett a felperes a fővárosban és annak környékén diszlokált katonai erőkkel(?), hiszen a külső erők parancsnoka Márton András ezredes is a közvetlen alárendeltségébe tartozott!
A válasz egyértelmű: Király Béla egyetlen puskalövés nélkül dezertált a fővárosból, magára hagyta katonáit és nemzetőreit! Hasonló módon, mint ezt anno dacumál Kőszeg védelménél tette! Háborúban hasonló tettért FŐBELÖVÉSSEL FIZETTEK! Király kétszer „úszta" meg ezt a büntetést, mi több: ügyes és ravasz magyarázkodások sorozatával babér-leveleket font a feje köré, rettenthetetlen hőst kreálva önmagából ország-és világ előtt.
Semmitmondó és hibás a felperes hivatkozása Molnár Jánosra, Hegedűs B. Andrásra, Malasenkora, vagy Szatmári Lajosra és másokra, mert írásaik részben Király „meséire" támaszkodnak, részben semmilyen konkrét bizonyítást nem tartalmaznak.
3/. Fenntartom és bizonyítom azt az állításomat, hogy Király Béla nem volt négy kulcspozícióban. Nagy Imre nem vette be a kormányába, az általam (is) említett egyetlen „kulcspozíciónak" elfogadható „BUDAPEST KATONAI PARANCSNOKA" kinevezésére 1956. október 31-én került sor és november elsején lett közhírré téve (A Forradalom Hangja, Free Eurepe Press, New York 1957, és Századvég Kiadó, Budapest, 1989. 327. oldal, Szabad Kossuth Rádió 1956. november 1, 04.30 h.: „A Minisztertanács Király Béla vezérőrnagyot, Budapest katonai parancsnokává nevezte ki"), de Király ebben a „kulcspozíciójában" semmi említésre méltó tevékenységet nem végzett! Ennek következtében,- erről legtöbb esetben diszkréten hallgatott, de annál többször (unos-untalan) dicsekedett a félnapos nemzetőri parancsnoki funkciójával.
A többi-és esetenként szóbahozott pozíciói kimerültek az érintett szervezetek eszmecseréiben vagy vitáiban, intézkedési joguk semmire sem terjedt ki!
A Népszabadságnak adott interjújában (2000. november 18.) a KIK KICSODA biográfiára hivatkozva két funkciója van feltüntetve, vajon most miér pereskedik újabb két funkció miatt?
A kereset 7. pontjában megjelölt, Molnár János Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban, 195. oldalán például ez olvasható: „Király Béla….., mint Budapest főparancsnoka, valamint az Országos Nemzetőrség parancsnoka, elvileg tulajdonképpen (Sic!) ő rendelkezett volna az összes tényleges fegyveres erők felett…".
A könyvet 1967-ben adták ki, addig egy szerző már felderíthette volna, hogy Budapest főparancsnoka titulus nem volt, de Országos Nemzetőrség parancsnoki poszt sem létezett!
Ha a felperes (és védője) mégis erre a kitételre hivatkoznak, akkor illogikus a tiltakozásuk az ellen a kijelentésem ellen, hogy Király Béla nem volt a Nemzetőrség főparancsnoka!
A felperes védője ebben a pontban arra is hivatkozik, hogy Malasenko szerint Királyt Budapest város parancsnokává nevezték ki 1956. november 3-án, holott ilyen beosztás sem voltt.
Király Béla által számtalan helyen (és változatos tartalommal) hangoztatott „Nagykovácsi csata" a valóságban nem létezett! Az ún. Jelcin dossziéban publikált, Zsukov marsall, szovjet honvédelmi miniszter naponta kiadott harctéri jelentéseiben (összesen tíz ilyen jelentés készült) egy szóval sem említi meg Nagykovácsit!
Zsukov 1956. november 6-án, 09.00 h-kor készített magyarországi helyzetjelentésében azt írta, hogy: „információi szerint a lázadás(!) legfőbb vezetője állítólag Király Béla horthysta tábornok volt".
Tipikus „csúsztatás" és valótlanság. Zsukovéknak keresni kellett egy horthysta személyt, és az sem zavarta a nagy hadvezért, hogy Király Béla Horthy idejében százados volt, majd a Rákosi érában kapott tábornoki kinevezést!
Malasenko (Jevgenyij Ivanovics) altábornagy (aki 1956-ban Magyarországon állomásozó különleges hadtest hadműveleti csoportvezetője volt ezredesi rendfokozatban) visszaemlékezései szerint: „A budapesti felkelő erők (november 5-től) kisebb csoportokba verődve visszavonultak a Budától északnyugatra fekvő erdős-hegyes vidékre. A 97. gépesített ezredet irányították az erdőkben lévő csoportok felszámolására. Nagykovácsi és Telki körzetében tíz felkelőt semmisítettek meg, tizenhárom személyt ejtettek fogságba, elfogták a nemzetőrség Vezérkarának (!) 5 gépkocsiját és rádióadóikat. A fogságba esett nemzetőrök azt állították, hogy Király Béla az osztrák határ irányába távozott. I. I. Szkripko ezredes, a különleges hadtest felderítő főnöke vezetésével egy speciális csoport indult útnak Király Béla felkutatására, az akció azonban nem vezetett eredményre".
Érdemes megjegyezni, hogy Malasenko oroszul, angolul és magyarul megjelentetett anyagaiban és azok újabb kiadásaiban, némi (kisebb-nagyobb) tartalmi eltérés található. Király Béla a magyar kiadás előszavában azt írja, hogy "Ez az emlékirattá bõvített napló ÉRTÉKES történelemtudományi forrás", addig az angol változatból az derül ki, hogy "the general did not conduct research but relied on his memory", vagyis: a tábornok nem végzett kutatást, és csak emlékezetére támaszkodott.
Ha Malasenkó naplója értékes, akkor Királynak a naplóban rögzítettekkel szembeni állításai értéktelenek!
A Nagykovácsinál szovjet fogságba ejtett személyek története arra utal, hogy míg a szabadságharcosok (nemzetőrök) kisebb csoportja szembe szállt a szovjetekkel, addig Király Béla (a parancsnok?), eltűnt Ausztria felé, cserbenhagyván nemzetőreit, úgy, mint 1945-ben a katonáit, Kőszegnél!
Király által emlegetett „atomfelhő" jelenséget Malasenko visszaemlékezései nem tartalmazzák, a szovjetek nem futottak el, viszont Király Bélának nyoma veszett,- no comment!
Király Béla a Nagykovácsi-csatát több, egymástól (lényegesen) eltérő változatokban „tálalta" a nyilvánosság elé. Ezek közül, még a tájékozatlan civilek számára is meghökkentő volt az a Népszabadságban megjelent nyilatkozata (2000. november 18-án), amely a kabaréműsorok „gyöngyszeme" lehetne, illetve egy vezérezredes háryjánost is megszégyenítő hazugsághalmaza.
Idézet az interjúból (eredeti a mellékletben):
„November 8-án kivezettem a csapatokat (?) Nagykovácsiba, majd 10-éről 11-ére virradó hajnalon a kilátóhoz mentem, mert ott volt randevúnk egy dorogi küldöttséggel. És akkor mintha a föld és az ég is megindult volna: egy repülőszázad bombázni kezdett bennünket, tüzérséggel be voltam kerítve. Egyetlen légvédelmi ágyúnk volt, ami üzemelt, azt vették célba az oroszok. Az ágyú mellett silókban volt elhelyezve a teljes háborús lőszerkészletünk, mivel ez egy légvédelmi ezred volt. A szovjetek a magyar ütegre koncentrálva lőttek, és akkor történt a csoda. Az egyik rakéta becsúszott egy silóba, és felrobbantott egy vagonnyi lövedéket. A robbanás csak egy irányba terjedhetett, felment egy füstfelleg, és a tetején méltóságteljesen, gomba módjára szétterjedt. Olyan volt, mint egy atombomba robbanása. A repülőgépek másodpercek alatt, a tankok percek alatt, majd a gyalogság is eltűnt". (Sic!)
Az interjú magyarázata: (1) a háborúk történetében még soha nem kerítettek be tüzérséggel senkit; (2) silók nem voltak az ágyú mellett; (3) a teljes háborús lőszerkészlet központi tárolókban volt; (4) Nagykovácsiban nem volt légvédelmi ezred; (5) egy légvédelmi ágyú nem azonos az üteggel, az üteg a tüzérség legkisebb harcászati és tűzvezetési alegysége; (6) ha az „ütegre" lőttek, akkor rakéta nem „csúszhatott" be a (nem létező)silóba, mert rakétával nem lehet lőni! A többi stimmel!
Ezt nevezte tehát Király Béla Nagykovácsi csatának, azt terjesztve, hogy megverte az oroszokat, majd „bekaszált" érte számos kitüntetést, díszpolgári címeket, elnökségi tagságokat, okleveleket, tapsokat, tanácsadói helyeket és vezérezredesi rendfokozatot.
Király, illetve védője által kifogásolt szervezeti megjelöléssel kapcsolatban meg kívánom jegyezni, hogy a felperes visszaemlékezéseiben egyszer légvédelmi tüzér ezredről, egyszer légvédelmi tüzér osztályról, egyszer pedig „ágyúról", ütegről és silókról tett említést, mert hézagosak voltak ezirányú ismeretei. Valójában Nagykovácsinál diszlokált a 9025. honi légvédelmi tüzérezred állományában lévő 85-ős légvédelmi üteg, amely 8 löveggel rendelkezett, ezek közül 6 db állandó készenlétben, kettő pedig tartalékban volt. Pontatlan vagy pongyola meghatározás lenne tüzérosztályról beszélni, mert az több üteget foglal magában.
A páncélgránát és repeszgránát lövedékek tárolására hullámlemezből álló raktárak voltak, és a 85 mm-es lövedékeket nem silókban tárolták, így a felperes állításával ellentétben a lövegek körül siló nem volt, tehát azokat nem érhette találat a szovjet bombázók részéről. Az eddig megjelent vagy elhangzott vélemények közül egyedül Király Béla állítja az ellenkezőjét, de nem ez az egyetlen, amelyben téved vagy tömény hazugságokat fogalmaz meg!
Ebből következik, hogy a keresetben megfogalmazott és általam cáfolt Király-féle atomfelhő képződmény a felperes beteges szüleményének vagy képzeletének az eredménye.
Az viszont elfogadható (Szatmári Lajos: Régi és új barázdák nyomában c. munkájából), hogy egy lőszerraktár „repült a levegőbe", viszont sem a páncélgránátok sem a repeszgránátok robbanásából nem alakul ki atomfelhőszerű jelenség. Arról már nem is beszélve, hogy Malasenko szerint (Király ellenvéleménye nélkül) az összetűzés az éjszakai órákban zajlott le, tehát erősen korlátozott látásviszonyok voltak a robbanás idején.
Azt pedig még egy katonailag teljesen tájékozatlan személy sem állíthatja, hogy csatának nevezhető egy kisebb csoport elleni tevékenység, és az veszített, aki foglyokat ejtett, illetve az nyert csatát, aki elhordta az irháját az összetűzés környékéről.
7/ Meg kell erősítenem, hogy 1956. november 4-én hajnalban, Király nem kaphatott olyan utasítást Nagy Imrétől, hogy ne lőjenek a szovjetekre. Ilyen utasítás ellentétben lett volna Nagy Imre rádiószózatával (Szabad Kossuth és Szabad Petőfi Rádió Budapest, 05.20 h), miszerint: „FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szól a magyar néphez!
ITT NAGY IMRE BESZÉL, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSÁNAK ELNÖKE. MA HAJNALBAN A SZUVJET CSAPATOK TÁMADÁST INDÍTOTTAK FŐVÁROSUNK ELLEN AZZAL A NYILVÁNVALÓ SZÁNDÉKKAL? HOGY MEGDÖNTSÉK A TÖRVÉNYES MAGYAR DEMOKRATIKUS KORMÁNYT.
CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK! A KORMÁNY A HELYÉN VAN!
EZT KÖZLÖM AZ ORSZÁG NÉPÉVEL ÉS A VILÁG KÖZVÉLEMÉNYÉVEL!
Ha igaz lenne a felperes védője által beadott kereset 7. pontja, miszerint: „Király Béla 4 óra 15 perckor jelentést tett Nagy Imrének és utasítást kért , de Nagy Imre nem adott parancsot az ellenállásra", akkor kizárt dolog, hogy 65 perc elteltével, egy ellentétes rádiószózatot tegyen a "csapataink harcban állnak" kitétellel, hiszen állítását kizárólag Budapest katonai parancsnokának a jelentésére és tevékenységére (szándékára) alapozhatta!
05.56 h.-kor még Nagy Imre felhívást intézett Maléter Pálhoz, Kovács Istvánhoz (vezérkari főnökhöz) és a Tökölre távozott katonai küldöttség többi tagjaihoz, hogy haladéktalanul térjenek vissza és vegyék át hivatalaik vezetését. Nagy Imre nem tudhatta, hogy az előző este Tökölre küldött delegációt a szovjetek letartóztatták.
Feltételezhető, hogy ebben az időben Király Béla már javában szervezte nemzetőr „ezredét" Budapest elhagyására.
A bizonyítás egy része elmarad, mert Nagy Imrét kivégezték és nem nyilatkozhat ebben a kérdésben, Király Béla pedig már annyit hazudott, hogy az ő nyilatkozatait nem lehet hitelesként kezelni. Az a valószínűbb és logikusabb, hogy Nagy Imre az ellenállásra adott utasítást, Király pedig a „futást" választotta.
8/ A felperes védője cáfolja azt az állításomat, hogy Király Béla kitüntetést kapott Szálasitól, majd azt is elárulta. A keresetben azt írják, hogy a felperes a nyilas hatalommal szemben ellenállást szervezett, a kitüntetést pedig olyan harci cselekményért kapta, ami hetekkel Horthy kormányzó elmozdítása előtt történt, és a kitüntetési javaslat már a kormányzó asztalán volt Szálasi uralomra jutásakor.
A felperes keresete valótlanságokat és hazugságokat tartalmaz, miközben egyetlenegy elfogadható (hiteles) bizonyítást nem mutat fel. Király Béla úgy állt ellen Szálasinak, hogy önként jelentkezett Kőszeg védelmére, ott egy ideig Kubicza Kázmér vezérkari ezredes oldalán szervezte a város védelmét. Nem egy esetben látták Beregfy tábornok társaságában, mindkettejük balkarján ott volt a nyilaskeresztes karszalag! A zászlóalj naplóban rögzített feljegyzés szerint (1945. március 29-én, 09.00 h-kor) Király Béla azt közölte az eligazításán megjelent zászlóalj parancsnokkal, hogy: „most nem tart eligazítást, mert egy támpontra megy szemrevételezni,- 09.30-kor az ezredes úr tart eligazítást, de Kőszeget 12.00 h-ig feltétlenül tartani kell. Ebben az időben erős ellenséges aknavető tűz feküdt a HM épületén" ).
A keresetben említett „Szálasival szemben ellenállást szervező Király Béla" tehát szinte az utolsó napokig kitartott Szálasi és Beregfy mellett, majd március 29-én feltétlen ellenállásra buzdítván a zászlóalj parancsnokát, a zászlóalj parancsnoktól kapott jelentést magához véve, szemrevételezés címén elhagyta alakulatát és 11.00-kor átment a szovjetekhez! (Melléklet: zászlóalj harci napló, 11.00 h-nál bejegyzett rész).
Itt kell megjegyeznem, hogy az 5. sz. melléklet 3. pontjában Király Béla már-már HAZUGSÁGI VILÁGREKORDOT ÁLLÍT FEL a következő kitételével: „1944/45 . folyamán a HM-ban ellenállási csoportot szerveztem, amelynek felhasználásával a Kőszeg környékét védő csapatokat /:kb. 20 ágyut (Sic!) és 1500-2000 embert:/ a szovjet csapatokhoz átállítottam./(Sic!)
Ami a kitüntetést illeti: a Honvédségi rendeletek 1945. január 15. számában olvasható: A NEMZETVEZETŐ /t. i.: SZÁLASI FERENC/, KIRÁLY BÉLA VEZÉRKARI SZÁZADOSNAK, A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJÉT HADIDÍSZÍTMÉNYEKKEL ÉS KARDOKKAL ADOMÁNYOZTA".
Horthy asztalán aligha maradt meg ilyen kitüntetési javaslat (mert a németek alaposan feldúlták a rezidenciáját), és ha mégis (egyedüli) kivétel volt Király aktája, akkor nem érthető, hogy miért fektették el négy hónapig, és miért adta át Szálasi a saját nevében?
Vita tárgyát nem képezheti, hogy Király a kitüntetést a nemzetvezetőtől kapta! Primitív (és szánalmas) magyarázkodásai különben sem annullálják a nemzetvezetőre letett vagy letagadott eskü jelentőségét, mert Király tevékenysége a kívülállók számára azt tükrözte, hogy Szálasi elkötelezett híve volt (esküvel vagy eskü nélkül).
ÖSSZEGZÉS
A fentiek és a csatolt mellékletek alapján kérem, hogy a Tisztelt Bíróság állapítsa meg, hogy Király Béla keresete valótlanságokat, csúsztatásokat, hazugságokat és állításokat tartalmaz, kimerítve az irányomban elkövetett rágalmazás tényét.
Nem vagyok ellene a felperes képviseletében eljáró ügyvéd szakértői kijelölésre tett indítványának, de az általam csatolt anyagok minden szakértelem nélkül igazolják (bizonyítják) Király Bélával szembeni minősítésem igazságát.
Király Béla szinte sohasem mondott igazat, kihasználta mások tájékozatlanságát és „határozott" fellépésével, kitalációival, valamint az általa előadott események ellenőrizhetetlennek vélt gondolatával az árulását is sztaniolpapírba csomagolva „gyűjtögette" be a legmagasabb kitűntetések garmadát, előléptetések sorozatát, tiszteletbeli polgárságokat, valamint különféle szervezetekben (testületekben) lévő tisztségeket.
Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy kötelezze Király Bélát a nagy nyilvánosság előtti bocsánatkérésre (Tévék, napilapok, folyóiratok, stb), valamint kötelezze a perköltséggel kapcsolatos anyagi vonzatok kiegyenlítésére, továbbá a tárgyalás során az általam ismeretlen alperessel történt egyeztetésünket követően, az ügyvédi díjak, valamint a nem vagyoni kártérítésünk meghatározott összegének kifizetésére.
Továbbá (csatlakozva a keresetben feltüntetett felperesi kéréshez), az én megítélésem szerint is joga van a társadalomnak a történelem valós megismerésére, a hibát és/vagy bűnöket elkövetők felfedésére, ezért kötelezze a Bíróság a felperest eddigi „kapitális" „porhintéseinek" és hazugságainak korrigálására.
Budapest, 2008. január 6.
MELLÉKLETEK/később lesznek összeállítva/
Prof. Dr. Bokor Imre, a Justitia Bizottság elnöke
