Von: mailto: cyberpress-bp@freemail.hu
Gesendet: péntek, 2008. április 11. 11:25
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: Magyar Újságírók Országos Szövetsége
(Dátum: 2008-04-10 16:33:17)
Rovat: Visszaemlékezés
A “KECSKÉSI-ÜGY” - MIÉRT HALLGAT A MÚOSZ?
(Dátum: 2008-04-10 16:33:17)
Rovat: Visszaemlékezés
Dátum: 2008. április 10. csütörtök, 16:33 Szerzõ: 
Kollár Erzsébet
Az elmúlt hónapban, mintegy mentőövet dobva a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (a MÚOSZ) vezetőinek, az eMasa honlapján ismét jelentkezett Godó Ágnes hadtörténész – aki, mint a téma jó ismerője, érveket sorakoztatott fel az egykori csendőrtiszt, Kecskési Tollas Tibor védelmében.
Godó (született: Farkas) Ágnes ny. ezredes, a Sztálin Akadémia egykori főtanára ugyan hivatkozik arra, hogy “a hatvanas években, Jugoszláviában kutatásokat folytatott” és az ottani partizánok igen jó véleménnyel voltak a csendőrtisztről, ám e szubjektív megállapításon kívűl más, értékelhető dokumentumot nem hozott nyílvánosságra. – Voltaképp érthetetlen is, hogy az etikai kérdéseket felvető polémia során miért védelmezi közel 50 esztendő késedelemmel a beregszászi, és ki tudja hány zsidóközösség deportálásában közreműködött Kecskési Tollast? Információit miért nem hozta nyílvánosságra a hatvanas években – vagy később, 1970 és 1990 között? Neki, a Sztálin Akadémia főtanárának, majd a Kádár-rendszer tábornoki rangban lévő professzorának bizonyára hittek volna – még az sem elképzelhetetlen, hogy az elmúlt hónapban közzétett nyilatkozata (“A Kecskési-ügy” – MÚOSZ honlap) akkor, a hatvanas években, átalakíthatta volna az egész belpolitikai helyzetet.
Felfedezését 1980 után miért nem küldte el az MSZMP központi lapja akkori főszerkesztőjéhez, Eötvös Pál úrhoz – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége jelenlegi elnökéhez? A mostani MÚOSZ-elnök bizonyára komolyan vette volna 1981-ben (a hasonlóan demokrata) professzorasszony dokumentumait… Vagy talán tévesen ítélem meg a napjainkra ismét mértékadóvá fejlődött egykori mértékadók lehetőségeit?
Történelmi tény: Sztálin Szovjetuniójában és a sztálini Magyarországon – ebből következően a Sztálin Akadémián is – sajátosan ítélték meg a zsidóságot. Majdnem olyan sajátosan, mint a Harmadik Birodalomban Adolf Hitler idején. Napjainkra már köztudott az is, hogy Kádár János alkirálysága évtizedeiben sem tekintették megbízható állampolgároknak a zsidó honfitársainkat – a Magyar Népköztársaság még diplomáciai kapcsolatokat sem tartott fenn Izrael Állammal.
Szükséges tehát objektív mércének tekinteni a Sztálin Akadémia egykori oktatója véleményét?
Olvassuk csak figyelemesen Godó-Farkas Ágnes sorait:
“A magyar királyi csendőrség különleges helyet foglalt el a Horthy-rendszer erőszakszervezeteinek sorában. A reviziós, irredenta és nacionalista eszmék feltétlen elkötelezettjeként odaadással hajtotta végre a társadalmi rend belbiztonsága védelmében rá háruló feladatokat. A nem nagy létszámú, de országosan jól kiépített testület fenntartás nélkül verte szét a munkások, bányászok és a szegényparasztok tüntetéseit, sortűzzel oszlatta sztrájkjait…
A Németországba történő kitelepítés hírére Kecskési Tibor 1945. március 21-én megszökött – és egy hét mulva századával a Kőszegtől északkeletre lévő Horvátzsidánynál átállt a szovjet csapatokhoz. Budapestre visszatérve a bemutatott igazoló iratokat elfogadva ’Igazoltnak’ nyílvánította az illetékes bizottság, ezután vonult be a demokratikus hadseregbe… Kecskési Tibor mindössze 36 éves volt, amikor 1956-ban szabadult a börtönből. Hamarosan elhagyta Magyarországot, előbb Bécsben, majd 1997-ben bekövetkezett haláláig Münchenben élt. Megalapította és szerkesztette a magyar nyelvű emigráns politikai újságot, melyben – ismereteim szerint – általában náci-, nyilas-, szovjet- és kommunistaellenes cikkeket írt…”
Nem lévén tudományos szintű kutató, csupán a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete egyik alapítója (ugyanakkor Godó-Farkas Ágnes akadémiai oktatóval és eszméikkel szemben álló fél) – néhány információt tárok a nyílvánosság elé Kecskési Tollas Tibor és a Magyar Királyi Csendőrség 1944-es ténykedéseivel kapcsolatban.
Jaross Andor – dr. Mengele – és a Magyar Királyi Csendőrség
Az 1944. június 29-én felvett auschwitzi jegyzőkönyvekben az alábbiak is olvashatók: “Die Nummern A-8270 bis A-8273 erhalten vier Zwillinge, die der SS-Lagerarzt Mengele unter der ungarischen Judinnen ausgesucht hat…” (Hefte von Auschwitz Nr. 20, Auszug aus Danuta Czech – Kalendarium der Ereignisse im Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau 1939-1945.)
Tehát a deportáltak, a “Transport” – a Magyarországról Auschwitzba szállított zsidók – sorsa, tételesen felsorolva, hogy egy-egy csoporttal mi a teendő, már igen korán eldőlt. Nem a táborokban betegedtek meg ezek a honfitársaink, hanem J. Mengele nyílvánította őket annak: vagyis a fiatalokat és egészségeseket a terv szerint fogolyként kezelték, az egyebekkel (“die übrigen Menschen”) a gázkamrák végeztek. A Magyar Királyi Csendőrség ebben az időszakban nem csupán Beregszászon, hanem több megyében, megyei központban végrehajtotta a belügyminiszter, Jaross Andor utasításait. A Hajdú, Bihar, Békés, Szolnok és Csanád vármegyékben lezajlott deportálásokra vonatkozó teljes anyag a Jad Vasem Intézet birtokában van – kutathatóak. A “VI. sz. műveleti zóna” dokumentumai között szerepel: Debrecenben 1944. májusában hozzávetőlegesen 5600 zsidót zsúfoltak össze az ideiglenesen felállított gettóban – ide Balmazújváros, Egyek, Földes, Józsa, Kába, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Nádudvar, stb. deportálásra szánt zsidó polgárait szállították. Minderről Kecskési Tollas Tibor cs. főhadnagynak tudni kellett. Nem csupán azért, mert a rimaszombati század parancsnokaként folyamatosan tevőleges közreműködője volt a szlovén ellenállók letartóztatásának, hanem mert parancsnoki beosztásából következően a Belügyminisztérium 9615/1944, 6136/1944. sz. titkos utasításait ő is megkapta és végrehajtotta. Dr. Kecskési Mária a MÚOSZ elnökének írott és a nyílvánosságnak szánt levelében szemérmesen elhallgatta azt is, hogy ő maga annak a Lányi csendőrtábornoknak a gyermeke (vagyis a lánya), aki az akkori hierarchiában igen magas beosztásban dolgozott – így, mint a később büntetőeljárás alá vont Kecskési Tollas Tibor apósa maga is érdekelt volt a vádlott védelmének megszervezésében, a tények elhallgatásában. A népbíróságok 1945-1948 között még nem voltak birtokában azoknak a kutatási eredményeknek, melyeket később Randolph L. Braham, dr. Gavriel Bar-Shaked vagy Tibori Szabó Zoltán tártak a nyílvánosság elé és abban az időben még nem létezett a Jad Vasem Intézet sem, ahol ma már tanulmányozhatók a Holocaust, a magyarországi zsidóüldözések dokumentumai is. Eötvös Pál, amint azt olvashatjuk a Magyar Újságírók Országos Szövetsége honlapján, figyelmen kívűl hagyta a honi értelmiségiek, a több mint száz újságíró tiltakozását, de ami igazán megdöbbentő, nem vette figyelembe Braham professzor protestálását sem 
Abban talán adatszerűen tévedett a Jewish News Agency, illetve a szélsőjobboldali mozgalmak ismert kutatója, Szemenyei-Kiss Tamás, hogy Horthy Miklós regnálása idején a beregszászi zsidók deportálása volt az első szégyenletes cselekmény. A Sztójay-kormány belügyminisztere, Jaross Andor, már a német invázió másnapján 1944. március 19-e után utasította a magyar királyi csendőrparancsnokságokat és a községi előljáróságokat, hogy állítsák össze a területükön élő zsidó személyek “egybeállított kimutatását” majd azt küldjék meg a felállított 6 műveleti (deportálási) zóna parancsnokságának.
Ezt a belügyminiszteri rendeletet Kecskési Tollas Tibor, a muraszombati csendőrszázad parancsnoka is megkapta és 1944. április 12-én az előírásoknak megfelelően tájékoztatta az illetékes “műveleti zóna” vezetőjét. A szlovéniai területen, ahol a csendőrszázad tevékenykedett, jelentősnek mondható német- illetve magyarellenes partizánakciók zajlottak, a Waffen-SS egységei és a magyar csendőrök 1943/44-ben összesen 3000 szlovén ellenállót likvidáltak vagy hurcoltak el koncentrációs táborokba. - Godó-Farkas Ágnes állítása, miszerint a csendőrszázad parancsnoka együttműködött a partizánokkal és ezért áthelyezték a beregszászi gettó őrzésére, hihetetlenül hangzik. Az ilyen együttműködést a német megszálló hatóságok azonnali kivégzéssel honorálták a háborús helyzetben. Miért irányították volna a megbízhatatlan főhadnagyot Beregszászra, ahol a deportálásoknál megbízható egységekre és parancsnokokra volt szükség?
Az özvegy, dr. Kecskési (született: Lányi) Mária, 2008. februárjában a MÚOSZ elnökéhez írott levelében – lásd a Szövetség honlapját -arra hivatkozott, hogy férje a tapasztalt kegyetlenségek miatt kedvetlenül végezte munkáját és több alkalommal, lakásán fogadva a gettóba zárt zsidó nőket (!), segítségükre volt a szenvedések elviselésében. Bár az ide vonatkozó tanúvallomásokat nem csatolta az Eötvös Pálnak írott leveléhez, mindösszesen csak a Népszava valamint Szemenyei-Kiss Tamás “sajtókampányát” említette, idézni szeretném a Beregszászról Auschwitzba deportált 11 000 zsidó sorsáról szóló Mengele-levél egy jellemző részletét: “Aus einem Transport des RSHA aus Ungarn werden nach der Selektion 150 Juden, die die Nummern A-15069 bis A-15218 erhalten, als Haftlinge ins Lager eingewiesen. Ein Teil der Jungen und Gesunden wird wahrscheinlich als ’Depot Haftlinge’ festgehalten. Die übrigen Menschen werden in den Gaskammer getötet…”
(Auschwitz-Birkenau, Juni 29. 1944 – A Holocaust Dokumentációs Központ gyűjteményében.)
Az 1944. június 29-én felvett auschwitzi jegyzőkönyvekben az alábbiak is olvashatók: “Die Nummern A-8270 bis A-8273 erhalten vier Zwillinge, die der SS-Lagerarzt Mengele unter der ungarischen Judinnen ausgesucht hat…” (Hefte von Auschwitz Nr. 20, Auszug aus Danuta Czech – Kalendarium der Ereignisse im Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau 1939-1945.) Tehát a deportáltak, a “Transport” – a Magyarországról Auschwitzba szállított zsidók – sorsa, tételesen felsorolva, hogy egy-egy csoporttal mi a teendő, már igen korán eldőlt. Nem a táborokban betegedtek meg ezek a honfitársaink, hanem J. Mengele nyílvánította őket annak: vagyis a fiatalokat és egészségeseket a terv szerint fogolyként kezelték, az egyebekkel (“die übrigen Menschen”) a gázkamrák végeztek. A Magyar Királyi Csendőrség ebben az időszakban nem csupán Beregszászon, hanem több megyében, megyei központban végrehajtotta a belügyminiszter, Jaross Andor utasításait. A Hajdú, Bihar, Békés, Szolnok és Csanád vármegyékben lezajlott deportálásokra vonatkozó teljes anyag a Jad Vasem Intézet birtokában van – kutathatóak.
A “VI. sz. műveleti zóna” dokumentumai között szerepel: Debrecenben 1944. májusában hozzávetőlegesen 5600 zsidót zsúfoltak össze az ideiglenesen felállított gettóban – ide Balmazújváros, Egyek, Földes, Józsa, Kába, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Nádudvar, stb. deportálásra szánt zsidó polgárait szállították. Minderről Kecskési Tollas Tibor cs. főhadnagynak tudni kellett. Nem csupán azért, mert a rimaszombati század parancsnokaként folyamatosan tevőleges közreműködője volt a szlovén ellenállók letartóztatásának, hanem mert parancsnoki beosztásából következően a Belügyminisztérium 9615/1944, 6136/1944. sz. titkos utasításait ő is megkapta és végrehajtotta.
Dr. Kecskési Mária a MÚOSZ elnökének írott és a nyílvánosságnak szánt levelében szemérmesen elhallgatta azt is, hogy ő maga annak a Lányi csendőrtábornoknak a gyermeke (vagyis a lánya), aki az akkori hierarchiában igen magas beosztásban dolgozott – így, mint a később büntetőeljárás alá vont Kecskési Tollas Tibor apósa maga is érdekelt volt a vádlott védelmének megszervezésében, a tények elhallgatásában. A népbíróságok 1945-1948 között még nem voltak birtokában azoknak a kutatási eredményeknek, melyeket később Randolph L. Braham, dr. Gavriel Bar-Shaked vagy Tibori Szabó Zoltán tártak a nyílvánosság elé és abban az időben még nem létezett a Jad Vasem Intézet sem, ahol ma már tanulmányozhatók a Holocaust, a magyarországi zsidóüldözések dokumentumai is.
Eötvös Pál, amint azt olvashatjuk a Magyar Újságírók Országos Szövetsége honlapján, figyelmen kívűl hagyta a honi értelmiségiek, a több mint száz újságíró tiltakozását, de ami igazán megdöbbentő, nem vette figyelembe Braham professzor protestálását sem.
Nemzetiszocialista restauráció?
Attila Bodo Kirchsteuer (Burg Kastl, Németország) a magyarorszag.ma portálján 2008. március 28-án megjelent nyilatkozatából idézek: “Kecskési Tollas Tibor németnek született. Egy olyan kultur- és etnikai kör tagjaként, amely nyíltan vállalta az alsóbbrendűnek ítélt emberek kiírtását.
A múlt évszázad hatvanas éveiben ’népi németnek’ jegyeztette be magát Nyugat-Németországban, így kérvényezte és kapta meg a német állampolgárságot – elhallgatva azt, hogy magyar mundérban vált becstelenné. A kakastollasok egyenruhájában szerzett érvényt annak, hogy Bajorországban németként egyúttal magyarnak érezze magát. – Ezek az emberek, Kecskési Tollas és bajtársai, németnek hitványak, magyarnak gonosztevők voltak. A Nemzetőr főszerkesztőjeként mindkét szerepben kiélhette magát: ebben a szellemi közegben irányítóként és irányítottként a ’magyar szellemiség’ papírmassé díszletei között igyekezett tudatalattijában tisztára mosni a katonai becsületén Beregszász városában esett foltokat”.
Azt már a működését 1998-ban befejezett Hungarista Mozgalom Hírszolgálata utolsó vezetőjétől, Szemenyei-Kiss Tamás újságírótól tudhattuk meg, hogy a Nemzetőr elnevezésű havilapot a nyugati világ legszélsőségesebb alakjai, javarészt a nyilas emigráció támogatásával hozták létre – a közreműködők között találhattuk meg gróf czegei Wass Albert, Zákó András tábornok (az MHBK irányítója) és a hungarista állam egyik bankvezére, dr. Radvánszky Antal neveit is, az utóbbi volt az a személy, aki kimenekítette és svájci bankokban helyezte el a nyilas emigráció, a HMH pénzalapját képező aranytömböket. 1993-ban, mikor Hajnal László Gábor, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztője megkérdezte Kecskési Tollastól, hogy miből hozták létre a Danubius Verlagot és miből vásároltak nyomdagépeket, a Nemzetőr főredaktőre csak annyit válaszolt: “Kaptunk egy bizonyos összeget…”
Érdemes elolvasni néhány olyan közéleti személyiség véleményét is, akik Kecskési Tollas Tibor “örökös tagsága” ellen tiltakoztak a MÚOSZ-nál. Benedek István Gábor: “Tisztelt Kollegák! Mivel 1944 nyarán a magyar állam, a csendőrség (6 évesen!) vagonba terelt, majd elvittek egészen Bergen-Belsenig… - tiltakozom Kecskési Tollas MÚOSZ örökös taggá nyílvánítása ellen. Nem szeretném, ha a Szövetség elfeledné korrigáni e tévedését, s például azt, hogy elnézést kérjen tőlem és mindazoktól a tagoktól, akiket sért ez a méltánytalanság.
Fekete György publicista: “Tiltakozom, hogy ez a néhai deportáló Kecskési Tollas Tibor a MÚOSZ örökös tagja legyen.”
Kerekes András: “Ha csak leheletnyi kétely fogalmazódik is meg az emberben az ’örökös tagság” megalapozottságát illetően, máris alá van támasztva a nem. A szakmai etikának szigorúbbnak kell lennie a törvénynél.”
Majsai Tamás: “Aki zsidók bevagonirozásánál ’rendfenntartóként’ sorfalat állt, semmiképpen ne rendelkezzen a nagyon magas presztizst jelentő MÚOSZ örökös tagsággal.”
Pünkösti Árpád: “Nagyon szomorú, hogy korbáccsal is be lehet íratkozni a halhatatlanságba.” Az ilyen és ezekhez hasonló véleményeket több oldalon keresztül sorolhatnám. De… - ha a Magyar Újságírók Országos Szövetsége figyelmen kívűl tudta hagyni R. L. Braham nyilatkozatát (is), akkor milyen súlya lehet 100-200 írástudó, gondolkodó embernek?
www.magyarorszag.ma
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
