Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. augusztus 30., vasárnap

3.243 - A Magyarok Szövetsége nem kívánt Alkotmányozó Nemzetgyűlést összehívni. Az alkotmányozás joga a nemzeté, amelyet jól előkészített társadalmi vita után, közvetlen módon, népszavazással tehet.

Magyarok Szövetsége Sajtótájékoztató

SzLenke, 2009, augusztus 27 - 22:16

A Magyarok Országos Gyűlését augusztus 21-22-23-án rendezték a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán. Köszönet érte Kunszentmiklós városának, vezetőségének és lakosságának. Köszönet annak a több ezer lelkes önkéntesnek is, akiknek a munkája nélkül ez az esemény nem született volna meg.

Ezekkel a szavakkal kezdte a Magyarok Szövetsége tegnapi sajtótájékoztatóját Vukics Ferenc.

Ez a nagyszabású, az eddigi legnagyobb magyarországi szabadtéri rendezvény a hitből épült fel. Állami és uniós támogatás nélkül, pusztán a magyar emberek lelkesedése és hite teremtette meg az elmúlt három nap feledhetetlen élményét. Erre a hitre nem kíváncsi a jelenlegi hatalmi elit. Azokra az emberekre nem kíváncsi, akik elkötelezettségből az országot előbbre szeretnék vinni.

A találkozó hatalmas társadalmi összefogással született, a szervezők, a fellépő csoportok, zenekarok, a tudományos előadók, a Nemzeti Érdek Program szakértői mind-mind önkéntes munkával vállalták a közreműködést, a felépített pódiumok, a sátrak, a segítők ellátása pedig adományokból állt össze.

A rendezvénynek több mint 180 ezer látogatója volt. A résztvevők számának kiszámításához a parkoló autók számát, a vasúti és a közúti tömegközlekedéssel érkezők számát és a légi felvételeket használták.

"A legerősebb nap, a szombati, augusztus 22. volt. A szervezők ekkor a teljesítőképességük határán álltak - mondta Benis Miklós a rendezvény főszervezője - de a Teremtő itt is a segítségünkre sietett, mert szombat este egy nagyobb esőt küldött ránk." Ennek következtében az esemény utolsó napján, vasárnap, csak dél körül kezdtek újra megtelni a parkolók, és lettek tele a rendezvénysátrak.

A rendezvény három napja során hét óriás sátorban adott elő a Pusztaegyetem szervezésében az a majdnem száz előadó, aki a magyar tudomány, művelődés, hitélet… szakterületeit reprezentálták.

A Gyógyítsuk meg Magyarországot címet viselő program keretén belül természetgyógyászok, orvosok, csontkovácsok segítettek a rászorulóknak. A Bárka program népi gyógyász csapatának sátra előtt napi 200 gyógyulni vágyó állt sorba folyamatosan.

A gyerekeket a nekik felépített várban, a mesesátorban, a kézműves foglalkoztatóban és sok egyéb helyszínen próbálták szórakoztatni és tanítani az önkéntes segítők.

A látogatóknak a majdnem 1000 őstermelő és kézműves biztosította a vásári forgatagot.

A Magyar Találmányok Házában bemutatták a legfrissebb magyar találmányokat (az elektromos autótól a hordozható repülőgépig), és a magyar környezetkímélő technikai megoldásokat (öko wc-től, környezetkímélő házi szennyvízrendszertől és energia ellátó rendszerektől kezdve, a házilag barkácsolható sörkollektorig...)

Felvonult a Magyar Nemzeti Lovas Díszszázad száz lovassal és megtörtént a történelmi élőkép bemutatása 1400 lovas, gyalogos és táncos résztvevővel. Megszervezték továbbá a kárpát-medencei táncegyüttesek találkozóját, a harcos magyarok harcművészeti bemutatóját.

Az eseményen hét óriás sátorban került sor a Nemzeti Érdek Program bemutatására, melynek keretében a Magyarok Szövetsége 13 tagozata ismertette a jelenlegi gazdasági és társadalmi ágazatoknak szóló ajánlásait, többek között a kétkamarás parlament, az új választási rendszer és a civilek képviseletének koncepcióját, valamint a jelenkor számos társadalmi-gazdasági gondjai megoldásának azon változatait, amelyek a nemzeti érdek elsődlegességét tekintik alapvetőnek.

A három nap alatt az ország 1200 településéről érkezett a szövetségi tagok megválasztották a Magyarok Szövetsége járási, megyei és országos vezetőségét. A választás után a területi és szakmai vezetőkből álló 70 tagú országos vezetőség összeült és kiáltvánnyal fordult a magyar társadalomhoz, amelyben felszólították a magyar országgyűlést és a kormányt, hogy kezdje meg az alkotmányos rend helyreállítását. A Magyarok Szövetsége kiáltványban foglaltak határideje 2009. október 23. Eddig kell elindítani a magyar alkotmányos rend helyreállításának, az alkotmányozásnak a folyamatát.

Magyarok Szövetsége augusztus 25-én a kiáltványt átadta az illetékes állami vezetők, a Köztársasági Elnök úr, az Országgyűlés Elnöke és a Miniszterelnök képviselőinek.

A Magyarok Szövetsége a kiáltványban megszabott határidőig hetente tart sajtótájékoztatót, amelyeken a Nemzeti Érdek Program egyes szakterületei kapnak szerepet.

A következő sajtótájékoztató időpontja 2009. szeptember 1. kedd, délelőtt 10.00 óra, amelyen a Magyarok Szövetsége gazdasági tagozata ismerteti programját.

A feltett újságírói kérdésekre Vukics Ferenc, Herpai Sándor és Benis Miklós válaszoltak:

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés, békés, de a nemzeti érdekekért határozottan kiálló társadalmi mozgalom kíván maradni a jövőben is, nem kíván párttá alakulni. Célja a társadalmi önszerveződés segítése, az, hogy az emberek ráébredjenek arra, hogy nekik kell saját sorsuk, s ez által az ország sorsának irányítását a kezükbe venni. Célja, hogy felderítse hazánk állapotát, meghatározza a nemzet jövője szempontjából legfontosabb lépéseket és megszervezze a társadalmi önvédelmet.

Felelős közéletiségre van szükség, amelyben a helyi társadalmi érdekek érvényesülnek, a társadalom felső vezetésének döntéshozatalában is.

A Magyarok Szövetsége nem kívánt Alkotmányozó Nemzetgyűlést összehívni. Az alkotmányozás joga a nemzeté, amelyet jól előkészített társadalmi vita után, közvetlen módon, népszavazással tehet.

Az elmúlt héten megválasztották a Magyarok Szövetsége európai és amerikai (Egyesült Államok) országokban élő szervezeteinek helyi vezetőségét, ezáltal a szövetség nemzetközivé vált. A Magyarok Szövetsége előbb kapott meghívást a svájci parlamentbe, mint a magyarba.

A Magyarok Szövetsége fontosnak tartja az ifjúság bevonását a munkába. A fiataloknak olyan nehéz feladatokat kell adni, amely kihívás számukra - mondta Vukics Ferenc - és akkor még a legkevésbé munkára fogható fiatal is szárnyakat kap. A szövetség átlagéletkora 41 év.

A Magyarok Országos Gyűlését jövőre is megszervezik. Az ideihez hasonlóan Bösztörpusztán, augusztus 15-e (Nagyboldogasszony napja), vagy augusztus 20. közelében.

Magyarok Szövetsége Sajtószolgálat
2009. augusztus 26. Budapest, Fortuna hajó

-----------------------------------------------------------------