Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. október 14., szerda

3.642 - Léhmann György Dr. > "Aki kapja, marja." című, Weboldalamon olvasható augusztusi írásomhoz csatolt Somogy Megyei Főügyészséghez címzett, ...........

Dr. Léhmann György  8600 Siófok Szűcs u. l. (tel: 84/313-176  és 20-4939851, e-mail: lehmann@invitel.hu)        

(Alábbi iratom http://invitel.hu/lehmann Internetoldalon „Bajnaiak egyik blöffje …” cím alatt olvasható)

 

Bajnainknak sok közül az egyik blöffje, és egyebek

 

     Blöff (átvitt értelemben): „nem létező erőkkel és eszközökkel való dicsekvés,  kitalálás, melynek célja, hogy másokat tévedésbe ejtsen”

 

„Aki kapja, marja…” című, Weboldalamon olvasható augusztusi írásomhoz csatolt Somogy Megyei Főügyészséghez címzett, és azóta már ennek alapján elrendelt nyomozást eredményező iratom 4. pontjában kitértem arra, hogy a DRV honlapján látható fényképes tablón az egyik igazgatósági tag neve mellett fénykép nem látható. Azért is dohogtam emiatt, mert augusztusban ennek az igazgatósági tagnak – Gonda Tibor – neve a cégnek hatályos cégkivonatában az aláírásra jogosultak között nem volt olvasható annak ellenére, hogy a cégnyilvántartásról szóló törvény 22. § 1. bek-e helyes értelmezése szerint csak a bejegyzéstől hiteles a cégről nyilvántartott adat. Azaz törvénybe ütközőnek tartottam azt, hogy a cégnyilvántartásba vétel előtt a törvényi rendelkezés ellenére már közzétették Gonda Tibor nevét az igazgatósági tagok között.

 

De a Gonda Tibor nevű igazgatósági tagnak augusztusi fénykép nélküli feltüntetésénél elírásra is gondoltam azért, mert egy hónappal korábban – július 23-án – adták közre a DRV-nél tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek alábbi közleményét:

 

„A társadalmi felelősségvállalás és szolidaritás érvényesítése érdekében a vagyontanács és a nemzeti vagyonkezelő a többségi tulajdonú állami társaságok igazgatósági és felügyelő bizottsági testületei összköltségét a felére csökkentette.”

 

Sőt egy hét múlva azt is olvastam, hogy ennek a társadalmi felelősségvállalásnak és szolidaritásnak érvényesítése során az állami tulajdonú DRV-től július 31-ig Sánta Béla és Gáspár Gyula igazgatósági tagoknak, valamint Illés Ferenc, Wágner Ernő, Csiki Károly felügyelő-bizottsági tagoknak adta ki az MNV Zrt. tulajdonos az útját, és így egyszerűen nem hittem el azt, hogy van bőr Bajnaiéknak képén ahhoz, hogy eközben egy Gonda Tibor nevű új igazgatósági tagot a DRV-nél kineveznek.

------------------------

                Bajnaiak által hirdetett társadalmi felelősségvállalás ide, szolidaritás érvényesítése oda, a DRV Zrt-re vonatkozó Cg. 14-10-300050 cégszámú szeptember 15-i cégkivonat 13/82. számú alábbi bejegyzése szerint Bajnaiaknak van a képükön bőr ahhoz, hogy  egyidejűleg ellentétesen beszéljenek és cselekedjenek:

 

                               Gonda Tibor igazgatótanácsi tag (vezető tisztségviselő)

                               7625 Pécs Vilmos utca 22.

                               A képviselet módja: együttes

                               Jogviszony kezdete: 2009/07/30

                               A változás időpontja: 2009/07/30

                               Bejegyzés kelte: 2009/09/08

                               Hatályos: 2009/07/30…”

 

Ezen cégadat észlelésekor természetesen semmit nem mondott nekem Gonda Tibor neve, ezért csak a Google keresőjén tudtam meg azt, hogy van egy Gonda Tibor nevű Pécs Város alpolgármestereként ismert személy. De még ekkor sem tudtam azt, hogy a cégadat szerinti Pécs Vilmos u. 22. sz. alatti személy azonos-e Pécs alpolgármesterével, ezért két nappal ezelőtt a tudakozó által erre a címre megadott telefonszámon az alpolgármester urat kerestem. A válasz az volt, hogy „csak voltam alpolgármester”.

 

Tehát Gonda Tibornak, Pécs volt alpolgármesterének, és a DRV Zrt-nek jelenlegi igazgatótanácsi tagjának életrajzi adataira vonatkozóan olvasható az interneten, hogy „Az MSZP alapító tagja, és azóta folyamatosan aktív alakítója a helyi párt életnek”.

 

Egyéb társadalmi megbízatásai között olvasható továbbá az, hogy a Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöki, Területfejlesztési Bizottság tagsági, Külügyi Bizottság tagsági, Tervezési Bizottság tagsági, Kulturális Bizottság tagsági, Operatív Programot előkészítő Regionális Tervezési Munkacsoport tagsági, Területfejlesztési Csoport tagsági tisztségei, és a civil szervezeti tagságait is elolvasva  megállapítható az, hogy tulajdonképpen volt már minden.

 

Csak igazgatósági tag nem volt Gonda Tibor vízműnél több mint 100 km-re a lakóhelyétől Siófokon. Eddig.

 

===================

Illetve Pécsett sem volt a vízműnél igazgatósági tag az MSZP alapító tagja, Gonda Tibor. Mely tényt figyelembe véve szerintem abból a vezetői társaságból, azok természetéből kiindulva, ahova a 100 km-rel távolabbi siófoki székhelyű DRV-nél befogadták, következik a pécsi illetve siófoki ivóvíz és csatornahasználati díj közötti különbözet magyarázata.

 

Ugyanis 2009. évre Pécs város csatornázott területein nettó díjként megállapítva a

 

                lakossági fogyasztók ivóvíz és csatorna díja együtt: 690 Ft/m3    (406,80 Ft/m3+283,20 Ft/m3), míg

 

                Siófok városi csatornázott területein  ugyancsak nettó díjként közölve a

                lakossági fogyasztók ivóvíz és csatorna fogyasztási díja 890 Ft/m3 (367 Ft/m3+523 Ft/m3),

 

                valamint   Siófokon 517 Ft   (190 Ft+327 Ft) fogyasztási helyenkénti havi „alapdíj”

 

És mindez úgy értendő, hogy a siófoki ivóvíz 60 %-át általában egyszeri derítéssel és fertőtlenítéssel a Balatonból közvetlenül nyerik.

 

Elfogadható magyarázat nincs a 25-30 %-os díjkülönbözet nagyságára Siófok és Pécs között. Csak az, hogy az MSZP alapítóhoz hasonlók irányítják már több mint tíz év óta a siófoki székhelyű DRV Zrt-t.

------------------------

Illetve van még egy magyarázat. Az, hogy Pécsett a Fideszes Páva Zsolt a polgármester, Kaposvárott a Fideszes Szita Károly, míg Siófokon a Fideszes Dr. Balázs Árpád.

 

El tudja valaki azt képzelni, hogy akár Páva Zsoltnál, akár Szita Károlynál lehetne úgy sanyargatni egy állami tulajdonú közszolgáltatónak a városuk lakosságát, mint ahogy Siófokon és környékén ezt teszik? El tudja azt képzelni valaki, hogy Páva Zsolt vagy Szita Károly városában egy magam fajta civilnek kellene ennek a fogyasztókat sanyargató cégnek tevékenységével kapcsolatos nyomozást az ügyészségen eredményesen megindítani akkor, amikor a szakminisztérium főosztályvezetője (Dr. Szűts Korinna) nyilatkozatából következően úgy építettek 30-40 % mértékben amortizációt a díjakba eddig, hogy jövőben emellett az elavult rendszerek helyreállításának teljes költségét még egyszer meg kívánják a lakossággal fizettetni?

 

Siófokon pedig a várossá nyilvánítás 40. évfordulóján a DRV Zrt-nek eddigi tevékenységéért Dr. Balázs Árpád polgármestertől és társaitól – közöttük a fideszes Dr. Gruber Attila siófoki országgyűlési képviselőtől úgy is mint önkormányzati képviselőtől – kitüntetés járt. Az ügyészségi eljárás kezdeményezése helyett pedig dr. Gruber Attila három nappal ezelőtt mint aki jól végezte dolgát, a tojásfesztivál megnyitóján valamiféle záptojásról beszélt. Háttal a Sió Áruház, valamint tulajdoni lap szerint többmilliárd forint keretbiztosítéki jelzálogjoggal előbb megterhelt, majd nyomban elbontott házak helyén tátongó, polgármesteri felelőtlen szerződés aláírásnak is köszönhetően létrejött, kilátástalan sorsra kárhoztatott gödörnek…

 

Siófokon 2009. október 12. napján.                                                             

                                                                                                                                             Dr. Léhmann György         

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------