Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. október 9., szombat

6.703 - "Közben nem történik igazából más, mint az elsikkasztott rendszerváltás meghosszabbítása, legitimmé tétele és az elmúlt 65 év folytatása."

From: Dr. Somogyfoki György

Date: 2010. október 9.
Subject: "Közben nem történik igazából más, mint az elsikkasztott rendszerváltás meghosszabbítása, legitimmé tétele és az elmúlt 65 év folytatása."
To: jozsef@kutasi.eu

A Természetvédelmi Világalap szerint is megelőzhető lett volna a baleset

A magyarországi mérgezőiszap-baleset már régóta készülődött, és megelőzhető lett volna - állítja a Természetvédelmi Világalap (WWF) szombaton kiadott sajtóközleményében.
 

Eszerint egy júniusban készült légi fotón jól látható, hogy az iszaptározó falai már három hónappal a környezeti katasztrófa bekövetkezte előtt is rossz állapotban voltak és szivárogtak.

"A mérgezőiszap-katasztrófát és annak nyomán a környező folyók - köztük a Duna - szennyezését meg lehetett volna akadályozni" - idézi a német hírügynökség a WWF közleményét.
 
Korábban írtuk: Német szakember: A MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség - el lehetett volna kerülni a katasztrófát
 
Egy német környezetvédő szakember szerint a MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség a Magyarországot sújtó eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófáért. A Greenpeace állítja: az arzén koncentrációja a vörösiszapra jellemző érték duplája a Kolontár térségében kedden vett mintában. Ezt két független labor vizsgálata mutatta ki.
 

Már a tragédia előtt szivárgott

A Berliner Zeitungnak adott pénteki nyilatkozatában Steffen Nichtenberger, a Greenpeace szakértője kijelentette: a katasztrófát meg lehetett volna előzni. Az Európai Uniónak a bányaüzemekre vonatkozó jogszabályai szigorúak, ám ezeket "a MAL két tulajdonosa, akik Magyarország leggazdagabb emberei közé tartoznak, figyelmen kívül hagyta".
 

Repedés a gáton!!!

"Ha betartják az EU biztonsági előírásait, akkor tulajdonképpen semmi baj nem történhet. Itt azonban mind a cég, mind a helyi felügyeleti szervek trehányak voltak. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a vörösiszapot tároló medence falát több ízben is megemelték (földdel), ami megengedhetetlen" - hangoztatta a Greenpeace képviselője.
A Berliner Zeitung szerint roppant valószínűtlen, hogy az ajkaihoz hasonló baleset Németországban is bekövetkezhet. Itt egyedül az alsó-szászországi Stadéban folyik bauxitfeldolgozás, ám az üzemhez tartozó vörösiszap-medence biztonságosnak számít. A cég közlése szerint nátronlúg egyáltalán nem kerül be a medencébe.
A Greenpeace állítása szerint az arzén koncentrációja a vörösiszapra jellemző érték duplája a Kolontár térségében kedden vett mintában, ezt két független labor vizsgálata mutatta ki.
Szegfalvi Zsolt, a szervezet magyarországi igazgatója pénteken sajtótájékoztatón Budapesten azt mondta: a településen a vízelvezető árokból vett mintában pedig az ivóvíz megengedett arzéntartalmának a 25-szeresét mérték.
Az igazgató hozzátette: a mért szennyeződési értékek jóval magasabbak azoknál, amelyek a hivatalos tájékoztatásban megjelentek.
 
(MTI, kép: Hírszerző)  /  http://kuruc.info/r/2/67566/
 
Kapcsolódó:

Megköszönheti az iszappakolást: közzétesszük az iszapárt okozó milliárdosok mobilszámait

Különböző adatokkal frissítettük a cikket a személyeknél. Köszönet annak a hat darab olvasónknak, aki információkkal segítette a Kuruc.infót!
 
Legalább féltucat ember mellett két kisgyermek halálát okozták a cég vezetői, akiknek csak a profit számított. A "szakértők" megmagyarázták: minden biztonságos volt, ők nem tehetnek a katasztrófáról, meg különben is: a lúgos vörösiszap nem veszélyes...


Bakonyi Árpád - "Árpád jómunkásember"...
 
Kétméteres (!) iszapár döntötte romba Devecsert, a környezeti kár óriási. A tragédia előre látható volt, a gát ugyanis már régóta szivárgott. De vannak, akiknek nem az emberek biztonsága számít, csak a saját zsebük.
 
Bakonyi Zoltán és Bakonyi Árpád - utóbbi a 28. leggazdagabb magyar
Bakonyi Árpád közvetlenül már nem vesz részt a cég irányításában. Ő az, akit az SZDSZ-es patkány, Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterként egyik legelső lépéseként Környezetünkért díjjal tüntetett ki - ezt csak azért jegyezzük meg, hogy tudjuk, honnan fúj a szél. A Napi Gazdaság által a leggazdagabb magyarokról összeállított listán Bakonyi Árpád és családja idén a százfős mezőnyben a 28. helyen található, 16,5 milliárd forintos vagyonra tett szert az alumíniumból.
Ma Bakonyi Árpád Zoltán nevű fia viszi a céget, aki az Indexnek magyarázta bizonyítványát a katasztrófa helyszínén.
 

Bakonyi Zoltán

A katasztrófa után kérdezi Bakonyi Zoltánt a sajtó
 
Bakonyi Zoltán tehát a cég vezetője. A MAL Zrt.-ben 30% tulajdonrésze van a Bakonyi-családnak.
 
Friss: Bakonyi Árpád az alábbi számon érhető el: 06-30-2375-903. A botrány kirobbanása után már nem ő, hanem egy nő (hozzátartozó, titkárnő) veszi fel a telefont, de nyugodtan üzenhetünk a Bakonyi-klánnak ezen a számon. Szeretetünket az éjszakai-hajnali órákban is kifejezhetjük és SMS-t is küldhetünk, az biztosan célba ér.
 
A MAL Zrt. titkárságának száma, ahol Bakonyi Zoltán is elérhető: 06-88/522-435. A nap 24 órájában várják a hívásokat. Voipos telefonról egyszerű regisztrációval ingyen és névtelenül hívható a vezetékes szám.
(A fenti személy egyszer-kétszer való felhívása semmilyen törvénybe nem ütközik, ugyanis bármely telefonszámot felhívhatunk egy kis kellemes beszélgetésre - pláne ha az érintett közszereplő -, amennyiben nem fenyegetünk, és nem utalunk semmilyen erőszakra. A félősebbek persze telefonálhatnak azonosíthatatlanul az internetről is (pl. Skype-ról, ha az egyenlegüket feltöltik, vagy hasonló programok a voipszolgaltato.lap.hu-n, melyek segítségével mobilt normál áron, vezetékest pedig sokszor ingyen hívhatnak a világ bármely pontján, névtelenül). 
 2009-es cégadatok:
Dr. Bakonyi Zoltán (an.: Wache Mária), 8220 Balatonalmádi, Budatava u. 1.
Dr. Bakonyi Árpád (an.: Aczél Zita), 8220 Balatonalmádi, Budatava u. 1.
2008-as cégadatok:
Dr. Bakonyi Árpád (an.: Aczél Zita), 1022 Budapest, Bimbó út 4.
 
Tolnay Lajos - 21. leggazdagabb magyar
 Gyurcsány Ferenc volt üzlettársa.
 

Tolnay Lajos

Sajttáj a katasztrófa után
 
A Napi Gazdaság összeállítása szerint a tulajdonosok közül Tolnay 23 milliárd forintos vagyonával a 21. leggazdagabb magyar.
A MAL-ban 40 százalékos tulajdonrésze van.
 
Friss: Tolnay Lajos privát mobilszáma: 06-30/943-5251. Köszönjük meg, hogy ingyen iszappakolással kényeztették a helyieket! Ha ki van kapcsolva, próbáljuk később vagy küldjünk SMS-t. Sajtóügyekért Németh Andrea felelős, az ő száma: 06-30-235-0435.
2009-es cégadatok: Dr. Tolnay Lajos (an.: Bota Mária), 1026 Budapest, Kelemen László u. 10.
Vállalati emailje: tolnayl@mal.hu
 
Petrusz Béla - 28. leggazdagabb magyar
 
A cég első vezérigazgatója, Bakonyival osztozik a 28. leggazdagabb magyar címen, ugyanis mindketten 16,5 milliárdos vagyonnal rendelkeznek, amit nyilván tisztességesen gyűjtöttek össze.
A 2000-ben átalakult, ma Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nek tehát ők a fejesei.
 
Friss: 2009-es cégadatok: Petrusz Béla (an.: Uhlárik Erzsébet), 8000 Székesfehérvár, Rekop u. 9. A 2008-as adatoknál pedig ez a cím szerepelt: 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 23.
Mobilszámát továbbra is várjuk!
Vállalati emailje: petruszb@mal.hu
 
 
További cégadatok:
MAL Zrt. - 1012 Budapest, Logodi u 34/B.,
Dr. Tolnay Lajos (an: Bota Mária) vezető tisztségviselő (igazgatósági tag), 1026 Budapest Kelemen László u. 10.
Petrusz Béla (an: Uhlárik Erzsébet) vezető tisztségviselő (igazgatósági tag), 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 23.
Dr. Bakonyi Zoltán (an: Wache Mária) vezető tisztségviselő (igazgatósági tag), 2083 Solymár, Kökörcsin u. 49.
Martin Rümmelein (an: Krista Rümmelein Ficker Krista) ) cégvezető, DE 91083 Buersdorff, Buchenweg 21.; 8000 Székesfehérvár Bártfai utca 67/B.
A felügyelőbizottsági tagok adatai:
Pataki Zoltán (an: Wolf Aranka) 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 2.
Tyuskay Ágnes (an: Zelizi Anna) 4028 Debrecen, Lugossy utca 8.
Fekete Ferencné (an: Molnár Ilona) 2049 Diósd, Muskátli utca 13.
Pad Ferenc (an: Kleinhans Mária) 8400 Ajka, Hunyadi út 24.
Székely Jenő (an: Molnár Irén) 8300 Tapolca, Kossuth utca 60.
 
Várjuk a gazemberek adatait
 
Akik joggal követelnék a fenti három ember felelősségre vonását, azoknak azt szokták mondani: "Az önbíráskodás rossz dolog, bízzuk a dolgot a független magyar bíróságra!"
 

Minél több profit - ez lett az eredménye
 
Azt sajnos mindannyian tudjuk, hogy mi szokott lenni a "független bíróság" ítélete... Ma Magyarországon megszokhattuk: nincsenek felelősök. Illetve majd találnak, valami alsó- vagy középbeosztásban lévőt, aki elviszi a balhét. A fő felelősök pedig nyerészkednek tovább. Általában ők azok, akiket a média védeni szokott, akiknek nagyon fontosak a személyiségi jogaik...
Nos, a Kuruc.info köp ezeknek a gazembereknek a személyiségi jogaira. Várjuk szerkesztőségi címünkre a lakcímüket, otthoni és mobiltelefonszámukat. Képeket, bizalmas adatokat, mindent közzéteszünk.
 
Kuruc.info főhadiszállás 
(Info: Index, HírTV)
 
Kapcsolódó:
 
 

Újabb katasztrófa fenyeget? [+fotók]

írta: gabeebee | Címkék:

Az ajkai katasztrófa kapcsán rengeteg levelet és információt kapunk, amik nem teljesen egyeznek a fősodratú médiában megjelentekkel. Nem akarok rémhíreket és valótlan információkat terjeszteni, de ismerve a magyar híradások és a korrekt tájékoztatás viszonyát, valamint látva a helyszínről megjelenő fotókat nekem a nem hivatalos beszámolók és az olvasói hírek elképzelhetőnek tűnnek, bár ha ezek tényleg igazak, akkor a baj sokkal, de sokkal nagyobb, mint aminek most látszik.

Az alábbi fotón, amit Eszter küldött nekünk az átszakadt gát látható. Az első medencében vörösiszap van, a mögötte lévőben pedig szürkeiszap. A pirossal jelölt helyeken rakodógépek vannak jelölve, amik egy 20-25 méter magas gátfalon állnak. Az is jól kivehető, hogy a szürkeiszapos tározó teljesen tele van.


[nagyításért katt a fotóra]

Ha megnézzük a műholdas képet is, akkor megállapítható, hogy egy ikertározóról beszélünk, ahol a két medence nagyjából azonos méretű. Az alábbi fotón jól kivehető az is, hogy a külső részen nagyobb tömegű támfalak vannak, míg a két medence között egy kisebb, hisz itt nincs szükség akkora ellensúlyra, mivel a két tározóban lévő iszap kölcsönösen megtámasztja egymást.


[nagyításért katt a fotóra]

Azaz eddig megtámasztotta, mivel azonban a vörösiszapos részből kifolyt a víz, így nincs már akkora ellensúly, mint ami kéne. Olvasónk beszámolója szerint a gát repedezik, egyre nehezebben bírja a nyomást, ami egyébként is nagyobb az átlagosnál, mivel ott is, akárcsak a másik medencénél a megengedettnél jóval több iszapot tárolnak.

A gáton látható munkagépek is valószínűleg a megerősítésen dolgoznak. De még így is kérdéses, hogy sikerül-e megakadályozni az újabb gátszakadást, mert a beszámolók szerint a gát szivárog és több helyütt csuszamlások is láthatók.

Jól szemlélteti a léptéket és a veszélyes anyag mennyiségét a legfelső képen sárga nyíllal jelölt munkagép, ami szinte eltörpül a gát mellett. De talán még ennél is megdöbbentőbb, hogyha megnézzük, hogy a tározó és Devecser milyen messze van egymástól. Az alábbi képen látható, hogy a távolság légvonalban cirka 4 kilométer. Milyen brutális mennyiség folyt ki, ha ekkora távolság után is még 1,5 méter magasan hömpölygött Devecser utcáin úgy, hogy előtte még letarolta Kolontárt?


[nagyításért katt a fotóra]


A katasztrófának a hivatalos közlések szerint négy halálos áldozata van, ezzel szemben a hozzánk érkező hírek szerint legalább 100 ember eltűnt. Szintén nem megerősített információk szerint állítólag csak Devecseren 44-en vesztették életüket.

Akinek vannak újabb hírei, vagy saját tapasztalatai, azt kérem, hogy a kommentekben ossza meg velünk is.

Aki pedig segíteni szeretne az, az alábbi elérhetőségeken érdeklődjön:

Polgármesteri hivatal Devecser: 88/512-730
Plébánia, Devecser 88/224-091 [nappal ügyelet van a telefon mellett]
Polgármesteri hivatal Kolontár: 88/512-810

A magánszemélyek adományait Hegedűs Árpádné 30/207-1850 és Csóka Zita 20/390-2382 koordinálja.

Kapcsolódó írásunk: Vérlázító
[katt a linkre]

http://www.origo.hu/itthon/20101007-iszapkatasztrofa-a-mal-zrt-tulajdonosai-tolnay-lajos-bakonyi-arpad-petrusz.html

 A cégvezetők nyilatkozata a katasztrófáról
 

A '90-es évek nagy játékosai állnak az iszapkatasztrófás cég mögött

Előbb magas állami pozíciókat töltöttek be, majd befolyásos gazdasági szereplők lettek a hétfői iszapkatasztrófában érintett nagyvállalat tulajdonosai. A céget elnökként most is képviselő Tolnay Lajosra egy korábbi munkatársa úgy emlékszik, hogy jó politikai kapcsolatai voltak, de "a farvízen ment, és nem mutatta magát". Ismerje meg a tulajdonosi kört és a cég felemelkedésének történetét!

Csúnya vége lett a miniszter banki karrierjének

Utolsó módosítás: 2008. 06. 19., 12:15
 
továbbított kiegészítések

Berliner Zeitung: A magyar oligarcha prototípusa az iszaptározó vezetője

A magyar oligarcha címmel közölt cikket első oldalán a Magyar Alumínium Zrt. tulajdonosáról a Berliner Zeitung szombati száma.

 A szerző, Peter Steinke a magyar oligarchák prototípusának nevezi Tolnay Lajost, aki - a Bakonyi családdal együtt - a Magyar Alumínium Zrt. részvényeinek többségi tulajdonosa. A hétfői katasztrófa bekövetkezése után alkalmazott kommunikációs stratégiája a kedélyek lecsillapítása volt: "a rozsdavörös massza nem mérgező", a céget nem terheli semmilyen felelősség. Ráadásul cinikusan 110 ezer eurónak megfelelő nevetséges kárpótlást ajánlott fel a katasztrófa által sújtott 400 családnak.
A Mal Zrt. tulajdonosai éveken át jó pénzeket kerestek - emlékeztet Steinke. 1995-ben kedvező feltételekkel vásárolták meg a korábban állami tulajdonban lévő ajkai gyárat. A magyarországi és szomszédos államokbeli nyersanyagágazatban végrehajtott terjeszkedés révén Magyarország 30 leggazdagabb vállalkozói közé törtek fel: vagyonukat 145 millió euróra becsülik. A politikához - legyen az bármilyen színezetű - fűződő jó kapcsolatok bizonyára segítségükre voltak ebben a fölemelkedésben. A kommunizmusból a kapitalizmusba történt rendszerváltásnak van azonban egy folyamatos tényezője: a környezet iránti gondatlanság.
Tavaly még rossz üzletmenetre panaszkodott Tolnay, ám idén már jó volt a gyár kihasználtsága, a zagytároló - amelyben nátronlúggal keveredett a nehézfémeket tartalmazó vörösiszap - megtelt. Alkalmasint az engedélyezett mértéknél is jobban. Hogy a katasztrófa okozóit valóban felelősségre vonják-e, az más lapra tartozik. A kohómérnök végzettségű Tolnay csütörtökön még a kormányt is megfenyegette: ha az időközben leállított üzemben a hétvégén nem indulhat be a termelés, akkor csőd fenyeget, és 3000 munkahely kerülhet veszélybe.
 
 
2010. október 7., csütörtök

Éppen most bontják a Velencei-tó keleti partját, és markológépekkel tövestől tépik ki a fákat a disznófejű városvezetés kaján vigyorával újabb gigaberuházás céljából....

Markoló munkagépekkel szedik ki a Velencei-tó keleti partján egy hosszabb szakaszon az ősöreg fákat, tövestől....

http://www.youtube.com/watch?v=mCJuaDOcm7Y&feature=player_embedded

A "disznófejű nagyurak és nagyúrnők" azt hiszik mindent megtehetnek Velencén. A TERMÉSZET ( = ISTEN) ÉVTIZEDES MUNKÁJÁT bontják le, mert alacsony lelki tisztaságuk nem teszi lehetővé, hogy világosan gondolkodjanak. Súlyos oxigénhiányos értelmük eltompult, és a pusztításban lelik örömüket, minden nemű polgári tiltakozás ellenére.

BÖRTÖNBE VELÜK!!!!!!!!!

Angelika Egylet leveléből idézve:

"Nem lesz fakivágás" - ígérték nagytudásó politikusaink. 

Velencén a pláza és a műtengerpart építése érdekében elkezdték fölszámolni a 30 év alatt kialakult parkosított szabadstrandot, ezzel lehetetlenné téve az egyszerű magyar emberek pihenési lehetőségét (természetesen a mi pénzünkből). Mindamellett, hogy a települést gazdaságilag is lehetetlenné teszi a beruházás, elképesztő tájrombolással jár. Esztelen, pocsékoló, tájidegen, valós igényeket nélkülöző jelenségről van szó."