Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. október 13., szerda

6.729 - Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-magyarországi Regionális Szervezete!

From: VOSZ KMRSZ Hírlevél
Date: 2010. október 10.
Subject: VOSZ KMRSZ
To: jozsef@kutasi.eu

A Menedzserek Országos Szövetsége - pályázatot hirdet

,, Az év menedzsere 2010 '' cím elnyerésére
A Joint Venture Szövetség, a Magyar Bankszövetség, a Menedzser Alapítvány, a Menedzsment Fórum, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, a Világgazdaság c. lap és a Demján Sándor Alapítvány közreműködésével – pályázatot hirdet „Az év menedzsere 2010" cím elnyerésére.

A pályázat ún. nyílt pályázat, amelyen közvetlenül vagy közvetetten – mások általi előterjesztés, illetve ajánlás (a továbbiakban: pályázati anyag) alapján – magyar menedzserek, vagyis olyan személyek vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában tovább>>> 

és  „Az év fiatal menedzsere 2010" cím elnyerésére
A pályázat ún. nyílt pályázat, amelyen közvetlenül vagy közvetetten – mások általi előterjesztés, ill. ajánlás (a továbbiakban pályázati anyag) alapján – az 1974. december 31. után született magyar menedzserek, vagyis olyan személyek vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában tovább>>>


Régió Prímadíj tájékoztató

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-magyarországi Regionális Szervezetének Elnöksége negyedszer hirdette meg 2010-ben a Regionális PRIMA díjat.

A Regionális Prima díj átadó helyszíne az EURÓPA HOTELS CONGRESS CENTER. A rendezvény díj átadóval, Gála mûsorral, vacsorával, ismerkedési esttel, és tombolával kellemes idõtöltést nyújt a kedves vendégeknek. A gálamûsor keretében szinkron úszó bemutató, ének és zenei bemutatkozás teremt hangulatot az estéhez.

Ízelítő programunkból:
Szöke Mirjam hastánc bemutató
Sasvári Sándor -énekes
St. Martin - szaxofonos
Horváth Gyula - hegedűművész

Szinkronúszó bemutató .....

Lehetõséget biztosítunk arra, hogy egy-egy cég számára,  üzleti vacsorára hívja partnereit, melyhez 10 fõs asztalok állnak rendelkezésre 20 000 Ft/fõ bruttó értékben .
 
Tombolára is várjuk a felajánlásokat. A tombola bevételét a Thököly LIONS Klubbal közösen jótékonysági célra a mozgáskorlátozottak részére ajánljuk.   Tovább>>> 

Elérhetõségek:  Radács Ferenc :
radacs.ferenc@radiant.hu
                      Inzsel Ottó: inzsel.o@vosz-kmrsz.hu

Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj Díjátadó Konferencia

ClientFirst Consulting 2009-ben megalapította a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat.
A 2009 évi pozitív visszajelzések megerősítettek minket abban, hogy ma Magyarországon is szükség van egy olyan objektív mérési platformra, mely lehetőséget nyújt a vállalatoknak, hogy saját teljesítményüket összehasonlítsák versenytársaik és a piac egyéb szereplőinek a teljesítményével. A Díjat az a vállalat nyerheti el, amelyik a legjobb eredményt éri el a próbavásárlások során, valamint amelyet a legjobban ítélnek meg az oda betérő ügyfelek

A „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban" verseny eredményhirdetésének a Corinthia Grand Hotel Royal ad otthont 2010. október 14-én egy konferencia és díjátadó gála keretében tovább>>>


Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs"
 A felelősségvállalás jegyében

K onferencia és kiállítás  
Időpont:   2010. november 18-19. (csütörtök–péntek)
Helyszín:   Balatonalmádi, Hotel Ramada

Az ENSZ által szervezett 1992-es Rioi és a 2002-es johanessburgi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozót majd 2012-ben követi a következő globális eszmecsere. Az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs"   http://www.fenntarthatosagicsucs.hu/   konferencia 2010-ben e világtalálkozók közé betagozódva, a magyar fenntartható fejlődésért tevő, cselekvő, felelősen gondolkodó és élő emberek, cégek, szervezetek évről évre visszatérő találkozója kíván lenni tovább>>>


FIVOSZ Hírlevél szemelvények

FIVOSZ Club Debrecenben
FIVOSZ Club kerül megrendezésre Debrecenben, melyen Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke mutatja be a szövetséget, ezt követően László Enikő megyei elnök tájékoztatót tart a helyi szervezet működéséről. A rendezvényre október 14-én, 18:00-kor kerül sor, regisztrálni László Enikőnél, az
elaszlo@fivosz.hu e-mailcímen lehet. Bővebb információ a FIVOSZ honlapján találtok!

Európai gazdasági verseny – ott a helyed!
Ajánljuk figyelmetekbe régi megbízható partnerünk felhívását egy ingyenes versenyen való részvételre, mellyel vállalkozásotok eredményességét növelve egyúttal értékes nyereményekre is szert tehettek! Jelentkezési határidő 2010. október 20. Bővebb információ a versenyről itt érhető el, a jelentkezési lapot pedig itt tudjátok letölteni.

Minőség és energiahatékonyság a CEP Expo konferenciáin
Építőipari és megújuló energiával foglalkozó FIVOSZ tagok részére ajánljuk az alábbi eseményt! A magyar építési piacra általában az a jellemző, hogy nem érvényesülnek kellően a korszerű, az Európai Unió színvonalának és elvárásainak megfelelő műszaki követelmények, emiatt az épületek minősége és tartóssága nem megfelelő. Felismerve a téma fontosságát a kiállítás szervezője a REECO 2010. október 27-28. közt nemzetközi szakmai konferenciát szervez, Passzívházak – minőség, minősítés, minőségbiztosítás címmel. Bővebb információ itt érhető el.

Partnerkeresés

V-STEP Kft. a következő területeken keres együttműködő partner(eke)t automatizált rendszereik felhasználását, forgalmazását és gyártását illetően.

Tárgy - Felhasználó cégek számára:
Milliókban mérhető azonnali költségmegtakarítás a beszerzés és raktározás területén a ………..   cégnél!! 
 
Tárgy – Disztribútorok számára:
Óriási piaci előnyhöz juthat egy új szolgáltatás bevezetésével versenytársaival szemben!!!!
 
A rezsianyagok, védőeszközök beszerzése, elosztása és a felhasználás kontrollja minden cégnél nagyon komoly emberi erőforrást, helyet és időt igényel.  A rendszerben benne van a pazarlás, lopás lehetősége.
 
Cégünk az egyes vállalatok igényei szerinti automatizált rendszerek kialakítását végzi.
 
Automatáink biztosítják, hogy dolgozóik folyamatosan, ellenőrzött módon hozzájussanak a munkavégzéshez szükséges  termékekhez. A fogyásról automatikus e-mail formájában kaphatnak információt.
 
Az eddigi amerikai automatákat a továbbiakban hazánkban előállított gépekre szeretnénk lecserélni. Öt év alatt 700-1500 gépet szeretnénk üzembe helyezni.
Ehhez keresünk hazai gyártót, aki jártas a gépgyártásban és az informatikában is.

DISTRIMAG technikai leírás

Érdeklődni: V-STEP Kft.
Dr. Várnagy Emese 
Igazgató
+36 22 456 056; +36 30 400 7089
E-mail:emese.varnagy@v-step.hu