Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. október 16., szombat

6.768 - Drábik János: Mindenkit szeretettel várok, akit ez az előadás és ez a gyűlés érdekel.

Kedves barátaim!

A 2006. évi tüntetést szervező csoportok felkértek, hogy 2010. október 22-én, pénteken 18 órakor vegyek részt gyűlésükön. Elfogadtam azt a kérésüket is, hogy a gyűlésen beszédet mondjak. Beszédemben elsősorban a magyar nemzet fölé telepedett nemzetközi pénzhatalommal kívánok foglalkozni, amely az általa létrehozott Európai Unió útján is szorongatja azt a nemzeti kormányzatot, amely felvállalta, hogy a magyar nemzet szükségleteinek, érdekeinek és értékeinek megfelelő politikai programot kísérel meg végrehajtani.

Mindenkit szeretettel várok, akit ez az előadás és ez a gyűlés érdekel.

Barátsággal,
Drábik János