Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. október 5., kedd

6.642a - Budaházy György az utolsó szó jogán azt mondta: valóban meg akarta változtatni az ország közjogi berendezkedését, de nem erőszakkal,/...

www.nemzetihirhalo.hu *************
Budaházy: 'Itt utoljára Rákosi tisztogatott'
MTI - NOL 2010. szeptember 16.

Magyarországon még mindig vannak politikai foglyok - mondta az interneten közzétett írásai miatt államellenes bűncselekményekkel vádolt Budaházy György büntetőperének másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán.


Budaházy György és ügyvédje, Gaudi Nagy Tamás
MTI - Beliczay László

Budaházy György tagadta bűnösségét az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészítése vádjával folyó büntetőper csütörtöki másodfokú tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtáblán.

Budaházy György a bíróságon órákon át olvasta fel és kommentálta azt a tucatnyi, a 2006 őszi utcai zavargások után az interneten közzétett írását, amelyek miatt ez a büntetőper folyik ellene. A vádlott főként azt hangsúlyozta: négy éve nem tett mást, mint közzétette az akkori kormányról vallott elítélő politikai véleményét, és ma már számtalanszor hallani az övénél sokkal keményebb megfogalmazásokat a nemzeti tévék és rádiók betelefonálós műsoraiban. Továbbá nem is konkrét személyekhez, csoportokhoz szólt, hanem a néphez, honfitársaihoz.

Budaházy György szerint koncepciós eljárás folyik ellene, és a bíróságnak már csak azért is vigyáznia kellene, mert ha őt a kormány, illetve a rendszer megdöntésére való felhívással vádolják, akkor ugyanezért felelősségre vonhatják akár Orbán Viktort is.

A vád szerint Budaházy György inkriminált írásaival olyan erőszakos cselekményekben való részvételre hívta fel olvasóit, amelyek közvetlen célja a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatása volt. Ennek érdekében többek között konkrét utak és közlekedési csomópontok megjelölésével Budapest blokád alá vételére, a kormány elkergetésére, a parlament feloszlatására, emberek személyes szabadságának jogellenes és erőszakos megfosztására, valamint a Magyar Televízió székházánál 2006 őszén történt események kapcsán előzetes letartóztatásba helyezettek erőszakos kiszabadítására buzdított.

A büntetőper következő tárgyalásán kerülhet sor a perbeszédekre; a másodfokú határozatot a tervek szerint október elsején hirdeti ki a Fővárosi Ítélőtábla az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével vádolt Budaházy György ügyében.

Budaházy György a bíróságon azt hangoztatta, hogy "az európai szervek állásfoglalása szerint" még akkor is politikai fogolynak számítana, ha igazak lennének az ellene felhozott vádak. A vádlott több mint egy éve előzetes letartóztatásban van egy másik ügy miatt, amelyben terrorcselekmények, országgyűlési képviselők ellen elkövetett bűncselekmények gyanújával folyik büntetőeljárás.

Az ítélőtáblán folyamatban lévő büntetőperben Budaházyt a fővárosban 2006 őszén lezajlott erőszakos utcai események utáni hónapokban az interneten közzétett tucatnyi írása miatt vádolta meg az ügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével. A Fővárosi Bíróság 2008-ban kihirdetett nem jogerős ítélete szerint ezek az írások túllépik ugyan a véleménynyilvánítás határait, de nem valósítanak meg bűncselekményt. Ezt a döntést azonban másodfokon a tábla hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. Másodszorra 2009 őszén a Fővárosi Bíróság felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta Budaházyt, aki azonban ez ellen fellebbezett, így került az ügy másodfokon ismét a Fővárosi Ítélőtáblára.

A csütörtöki tárgyaláson Budaházy György azt fejtegette, hogy az elmúlt nyolc évben a politika próbálta ellehetetleníteni, most pedig azok a hatóságok, amelyek "a politikával karöltve, sokszor a politika utasítására vadásztak" rá. A vádlott szerint a hatóságok nyolc éven keresztül amiben csak lehetett, "pert akasztottak a nyakába", koncepciós eljárásokat folytattak ellene, csak azért, mert ki mert állni, és nyíltan elmondta az igazat, hogy Magyarországon nem volt elitváltás, itt "utoljára Rákosi Mátyás tisztogatott".

A bíróság Budaházy György felszólalása közben a tárgyalást félbeszakította, mert a hallgatóság zajosan kifogásolta, hogy rosszul lehet hallani a vádlott szavait, és követelte, hogy adjanak neki mikrofont.

A tárgyalás elején a bíróság ismertette, hogy az ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította az eljáró bírói tanács elnöke ellen Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a vádlott védője, a Jobbik országgyűlési képviselője által jegyzőkönyvezéssel kapcsolatos közokirat-hamisítás miatt tett feljelentést. A bíróság pedig azt az elfogultsági kifogást utasította el, amelyet szintén a tanácselnök ellen terjesztett elő a védelem.

A tárgyalás jelentős késéssel kezdődött, és amikor fokozott biztonsági intézkedések mellett a terembe kísérték a fogva tartott Budaházy Györgyöt, hívei "Szabadság!", "Ártatlan!" felkiáltásokkal fogadták.

A következő tárgyaláson kerülhet sor a perbeszédekre, és októberben hirdethet másodfokú határozatot a Fővárosi Ítélőtábla a Budaházy György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete vádjával folyó büntetőperben.

Budaházy: Meg akartam változtatni, de nem erőszakkal

A perbeszédekkel és Budaházy György utolsó szó jogán elmondott beszédével folytatódott a Fővárosi Ítélőtáblán a radikális vezető ellen indított eljárás. Az ügyészség szerint Budaházy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására buzdított 13 írásával, amelyek 2006 őszén és 2007 tavaszán jelentek meg.

Az ügyész az első fokon kiszabott ítélet helybenhagyását, vagyis felfüggesztett börtönbüntetést kért Budaházyra, Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy védője pedig felmentést.

Budaházy György az utolsó szó jogán azt mondta: valóban meg akarta változtatni az ország közjogi berendezkedését, de nem erőszakkal, hanem az ellenállás demokratikus jogával élve. Ítéletet október 13-án hirdet a bíróság. (hírTV)