Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. február 19., vasárnap

12.035 - Küldte: Kovács Endre > Akik a saját hazájuk ellen szavaztak

From: Kovács Endre
Date: 2012. február 19. 
Subject: Akik a saját hazájuk ellen szavaztak
To: jozsef@kutasi.eu

Akik a saját hazájuk ellen szavaztak

A magyar baloldal összefogott európai szövetségeseivel, hogy többséget teremtsen a magyar kormány megbélyegzéséhez

Magyarországot elítélő négypárti állásfoglalást szavazott meg tegnap az Európai Parlament. A magyar néppárti képviselőcsoport szerint a koncepciós perek gyakorlatát idéző baloldali párthatározatnak nincs jogi kötelező ereje.

Kitörő örömmel üdvözölte Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt euró­pai parlamenti képviselőinek delegációvezetője tegnap Strasbourgban, hogy az uniós törvényhozás hazájáról – a saját maga és Göncz Kinga által is jegyzett indítvány alapján – elítélő határozatot szavazott meg. Az állásfoglalást 315 támogató szavazattal, 263 ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A határozatban az EP „súlyos aggodalmát” fejezi ki „a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben”. Felszólítja a magyar kormányt: tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket.

A határozat nem javasolja közvetlenül az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen, ami a magyar uniós szavazati jog és a támogatások elvesztésével járhat, de felszólítja az EP házbizottságaként működő Elnökök Konferenciáját, hogy „vizsgálja meg további lépések, például a 7. paragrafus szerinti eljárás alkalmazását”.

Tabajdi tegnapi közleményében azt írta, hogy a Fidesz valótlanságot állít a 7. cikkely alkalmazásáról. „Mindössze egy folyamatos monitoringeljárás megindításának lehetőségét veti fel az állásfoglalás” – állította Tabajdi.

A brit euroszkeptikus Függetlenségi Pártot (UKIP) vezető Nigel Farage strasbourgi irodavezetője a Magyar Hírlapnak kifejtette: Orbán Viktor kormányzása alatt a magyar demokrácia igazi újjáébredése ment végbe. „Az UKIP nagyon örül e folyamatnak, és azt teljes szívből támogatja. A magyar alkotmányt az EU autokratái részéről ért támadások azt jelzik, hogy a magyar kormányzat helyes úton jár” – fejtette ki Andrew S. Reed.

Kovács Zoltán szerint politikailag motivált eredmény született csütörtökön Strasbourgban. A kormányzati kommunikációs államtitkár az MTI-nek azt mondta: a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a döntést, mert a kabinetnek nincs vitája az EU alapelveit illetően.
_____________________________________________________________________________

5 perces interjú: Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz európai parlamenti képviselője

– Egy tál lencsével „hálálta” meg magyar szocialista kollégáinak, hogy azok megszavazták a Magyarország elleni EP-határozatot. Miért tette ezt?
– A Göncz Kingának átadott lencse a bibliai történetre utal, amikor Ézsau egy tál frissen főtt lencsefőzelékért habozás nélkül feladta elsőszülötti jogát. Hasonló módon áldozták fel a magyar szocialisták is hazánk hosszú távú érdekeit cserébe a rövid távú haszonnal kecsegtető politikai sikerekért. Véleményem szerint hátat fordítottak az egész országnak, s egy olyan, a demokrácia eszközeit felhasználó módszerhez folyamodtak, amelynél alantasabbat nehéz találni. Felfoghatatlan számomra, hogy saját céljaik érdekében attól sem riadnak vissza, hogy Magyarországtól megvonják az uniós forrásokat, és szavazati jogát felfüggesszék.

– Ez ugyan csak 2014-től következhetne be, de mi várható addig?
– Két év múlva eleshetünk a kohéziós forrásoktól, de odáig persze hosszú még az út. Tegnaptól kezdve azonban másfél évig újabb és újabb vizsgálóbizottságok járhatják majd Magyarországot. Mindennek a végén pedig nem a „megállj” gombot fogják megnyomni, hanem automatikusan megy tovább a hetedik cikkely szerint a történet. Milyen politikai célok írják ennyire felül egy ország érdekét? A szocialisták akciója egész Magyarország ellen szól. Minden magyar ember ellen. Ráadásul rendkívül aljas módon és gyáván bebújtak az Európai Parlament demokratikus ernyője alá. A magyar emberek pedig mindenből csak azt látják, hogy eszközként használják fel a szocialisták az EP-t, mert csak itt van meg a többségük a kommunistákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal együtt. Az európai baloldalnak már csak ez az egyetlen helye maradt, ahol fel tudja építeni következő kampányát, de olyan módon, hogy a mostani állásfoglalás szerint konkrétan behívja segítőtársnak az Európa Tanácsot vagy a Velencei Bizottságot. Ráadásul az állásfoglalás utasítja az EP elnökét, hogy továbbítsa ezt a dokumentumot az Európai Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, a tagállamok kormányai­nak és parlamentjeinek, az Alapvető Jogok Ügynökségének, az EBESZ-nek és – döbbenetes – az ENSZ-főtitkárnak is.

Nevetséges, nem?
– Ez mosolyogtató, igen, de rendkívül súlyos eset. 1956-ban a szovjeteket hívták be, most pedig az ENSZ-hez fordulnak. A legsúlyosabb dolgot követték el, amit politikus megtehet hazájával, amelynek gazdaságát lepusztított állapotban hagyták hátra kormányzásuk végén.

– Mit tehet még a Fidesz ezek után Strasbourgban és Brüsszelben?
– Teszi a dolgát. Kormányozza otthon az országot a legjobb tudása szerint, az emberek érdekében. Mi pedig – úgy látszik, most már egyedül – képviseljük a hazánk, és benne minden magyar ember érdekét. Azokét is, akiket a szocialisták cserbenhagytak.
________________________________

5 perces interjú: Bagó Zoltána Fidesz európai parlamenti képviselője

– Mennyire mély ön szerint az a gödör, amelybe belerángatták Magyarországot a magyar szocia­lista EP-képviselők és európai szövetségeseik?
– Tovább folytatódik a hazánk ellen indított támadássorozat, amely sajnálatos módon a Magyarországról delegált szocialista képviselők támogatásával kezdődött el. Az Európai Parlament most tulajdonképpen egy olyan állásfoglalást szavazott meg, amely jogi értelemben nem jár kötelező érvénnyel. Ez csak tisztán politikai állásfoglalás, amely egy koncepciós per logikáját követi, hiszen nagyon igyekezett az európai összefont baloldal, hogy ezt a határozatot minél hamarabb megszavaztassa a parlamenttel. Az eredetileg márciusra tervezett döntést is előre hozták februárra. Ennek valószínűleg az az oka, hogy időközben a magyar kormány az Európai Bizottság szinte valamennyi kérését teljesítette, és a kétoldalú tárgyalásokon sikerült a legtöbb kérdést tisztázni. Szerdán a magyar kormány be is jelentette, hogy valamennyi felvetett kérdésre van megoldás. Ennek ellenére mégis megszületett az állásfoglalás, amely felszólítja a magyar kormányt a hiá­nyosságok pótlására. Nagyon rossz volt látni, ahogy az MSZP képviselői örültek a szavazás eredményének.

– Ráadásul most még a támogatások megvonásával fenyegető hetedik cikkely alkalmazásának a lehetősége is közelebb került.
– Ennek a dolognak éppen az a hátulütője, hogy pont az Európai Unió logikáját, a tagállami rendszer lényegét gyengíti. Érthetetlen számomra, miért kell egy országot a szavazati joga és a támogatási pénzek megvonásával fenyegetni akkor, amikor egyébként is súlyos gazdasági válság van, az EU vezetői még szorosabb és még összefonottabb gazdaságpolitikát hirdetnek, az összetartozás és az összefogás eszményét, valamint több európaiságot kérnek. Ennek ellenére – állítólag felelős európai képviselők – éppen mindennek az ellenkezőjét indítványozták.

– Magyarországon viszont e pillanattól kezdve exponenciálisan növekszik majd az euroszkeptikusok száma.
– A legutóbbi közvélemény-kutatások is ezt igazolják. Az Európai Néppárt és ezen belül a magyar néppárti delegáció a kezdetektől hangsúlyozta, hogy e politikai adok-kapok legnagyobb dupla csavarja az  euroszkepticizmus megerősödése lesz. Ez részben annak tulajdonítható, hogy magyar baloldali képviselők folytatnak lejárató kampányt saját hazájuk ellen, s ehhez nemzetközi segítséget vesznek igénybe. Másrészt ezt az egész kérdéskört egyre kevesebben értik Magyarországon, hiszen nem logikus, hogy egy képviselő a hazája érdekei ellen politizál, és az is érthetetlen, hogy egy európai uniós tagállamot más uniós tagállamból érkező politikusok miért vegzálnak politikai alapon, valós tényeket valótlanként, valótlanságokat pedig valóságosnak beállítva, a szakmaiság teljes hiányában.

Kristály Lehel