From: Siklósi András
Sent: Friday, August 31, 2012 9:00 PM
To: Kutasi József Antal
Subject: Tudósítás
Sent: Friday, August 31, 2012 9:00 PM
To: Kutasi József Antal
Subject: Tudósítás
Kedves Jóska bátyám!
Sajnos csak most jutottam hozzá, hogy megírjam beszámolómat a másfél hete zajlott kongresszusról. Ilyenformán kicsit megkéstem vele. Mivel azonban érdemi tudósítás és értékelés nemigen jelent meg róla sehol (a "nemzeti" sajtóban sem!), ezért hiánypótló jellegénél fogva úgy érzem, hogy "jobb későn, mint soha". Hiszen bárki bárhogy vélekedik az MVSZ-ről és vezetőiről, a magyarság szempontjából ez mindenképpen jelentős esemény volt, tehát nem fölösleges (akár általam) hírt adni róla.
Baráti üdvözlettel Siklósi András
Siklósi András
Az MVSZ 2012-es Világkongresszusának eseményei dióhéjban
Azok kedvéért, akik egyáltalán nem ismerik közelebbről a Magyarok Világszövetségét, elöljáróban villantsunk fel néhány morzsát a legnagyobb magyar civil szervezet több évtizedes múltjából.
Az MVSZ határozottan nemzeti alapállású, amelynek feladata a világ magyarságának összefogása, értékeinek, kultúrájának őrzése és ápolása. 1938-ban, a Felvidék részbeni visszacsatolása és az Eucharisztikus Kongresszus évében alapították a Magyarok II. Világkongresszusán. Kezdeti célkitűzése szerint azért, hogy támogassanak „minden olyan munkát, amely arra irányul, hogy a külföldön élő magyarok között a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlessze, az összetartást ápolja, az óhaza és a külföldi magyarság közötti kapcsolatokat erősbítse, a külföldi magyarok életét és a külföldön elért eredményeit állandóan figyelemmel kísérje”. A két világháború között főleg a jobboldali politikai beállítottságú és az egyházhoz hű köröket támogatta. A „felszaba-dúlás” után elveszítette nemzetösszetartó szerepét, s főleg a nyugati emigrációval való kapcsolattartás (számos esetben sima információszerzés) volt a feladata.
A „módszerváltás” utáni újjászületése Csoóri Sándor elnökségéhez (1991–2000) köthető. 1992-ben az MVSZ szervezésében került sor a Magyarok III. Világtalálkozójára, ahol Csoóri javaslatot tett a műholdas Duna Televízió létrehozására, mely 1992. december 24-én megkezdte sugárzását. A megfáradt Csoóri vezetésének utolsó éveiben az MVSZ eléggé ellaposodott, s egyre kevésbé felelt meg a felfokozott várakozásoknak. Úgy is mondhatnám, alaposan ráfért már egy átfogó vérfrissítés.
A 2000-ben megválasztott új elnök, Patrubány Miklós, fiatalos lendülettel, nagy energiával kezdett a tetszhalott szervezet fölébresztéséhez. (Mivel azonban szolgalelkűségtől mentes személye nem tetszett a politikai hatalom akkori és későbbi képviselőinek, tucatnyi bírósági pert indítottak ellene, ill. máig szólóan megvonták az MVSZ-től a szokásos állami támogatásokat; s az egyre szorítóbb pénztelenség bizony nem használt a sokoldalú programok megvalósításának.) Az anyagi és egyéb problémák dacára a szervezet megélénkült, s 2000-ben (Külhoni magyar állampolgárság), 2004-ben (A magyarság és a Kelet), majd 2008-ban (Fordulat) hatásos és messze hangzó Világkongresszusokat szervezett, melyekkel számos ponton sikerült szemléletbeli áttörést elérnie. Patrubány s az MVSZ talán legjelentősebb eredménye a határon túli magyarok számára kedvezményesen megadandó magyar állampolgárság ügyében kikényszerített 2004. december 5-i népszavazás, amely azonban az agresszív balliberális ellenpropaganda miatti alacsony részvétel s a később tetten ért választási csalások következtében sajnos megbukott (nagy nemzeti traumát okozva!); viszont mégis ennek köszönhető, hogy évek múlva (2010-ben) a törvény már simán átment a Parlamentben. .A kisebb események közül megemlíthetem a Párizsban és Trianonban rendezett felvonulásokat és tüntetéseket a hazug békediktátum ellen, a hazai megemlékezések és szoborállítások tömkelegét (pl. Szegeden a gyönyörű székelykapuk és ősmagyar szimbólumok elhelyezését), a Magyarságtudományi tanulmányok, a Magyarságtudományi Füzetek és a Honlevél újság kibocsátását, számos rendezvény és előadás szervezését, dokumentumok tucatjainak (pl. Igazságot Európának! – A magyar kérdés rendezése nem tűr halasztást) megfogalmazását stb.
Hogy mi lesz az MVSZ jövője ilyen mostoha körülmények közt, azt nehéz megjósolni; mindenesetre az egyetemes magyarságnak óriási szüksége lenne a hatékony működésére (s ilyen értelemben pótolhatatlan!), pontosan azért, hogy a hivatalos politika árulásait és gaztetteit valamelyest ellensúlyozhassa.
A fenti előzmények után, 2012. augusztus 15-20. közt tartották meg a Magyarok VIII. Világkongresszusát, melynek kifejező, jelképes címéül az alábbit választották: Jövő a Szent Korona jegyében.
15-én, Ópusztaszeren, a Nemzeti Történelmi Emlékparkban emlékfákat ültettek a Magyar Nemzetért Aranyérem és Ezüstérem (posztumusz) kitüntetettjeinek, köztük a néhai Árva Vince atyának, aki a magyar alapítású Pálos rend életben tartásában és Boldog Özséb szentté avatásának szorgalmazásában szerzett elévülhetetlen érdemeket.
16-án, Budapesten, az ELTE Gólyavárában volt a Nyitó konferencia, ahol plenáris ülés keretében az MVSZ tb. elnöke (Rácz Sándor) mondott köszöntőt, majd Patrubány Miklós tartotta meg elnöki beszámolóját. Ezt követően az egyes szekciók vezetői vagy megbízottjai vázolták röviden a konferenciák célkitűzéseit és feladatait. Az ebédszünet után pedig egészen az esti zárásig olyan kiemelt előadásokat hallgathattunk meg, amelyek mintegy kedvet csináltak a további napok munkájához.
A 20-ai ünnepen volt a félnapos, szintén plenáris Záró konferencia, ahol már az eredményeket összegezték, határozatokat hoztak, ill. végső formába öntötték és elfogadták a Zárónyilatkozatot, valamint A magyar nemzet új meghatározását.
A szekciók ülései 3 napra elosztva (aug. 17-től 19-ig), egymással párhuzamosan zajlottak a budapesti Magyarok Háza előadótermeiben. Valamennyi konferencia egynapos volt, kivéve a tízediket, mely három napon át tartott (két napig 25-30 perces előadások, majd a harmadikon vita az elhangzottak alapján). Ennek időtartama és előadásainak száma is mutatta, hogy a Világkongresszus súlyponti rendezvényének szánták a rendezők is. Valóban itt dőltek el a legfontosabb dolgok, s a két alapvető dokumentum (a föntebb hivatkozott zárónyilatkozat és a vele szervesen összefüggő új nemzetfogalom) kimunkálásában is oroszlánrészt vállalt ez a társaság. Jómagam is e konferencia keretében tartottam meg előadásomat, Szellemi, lelki, erkölcsi és hitbeli adalékok a magyarság megmentéséhez címmel. Eredetileg az alant felsorolt 10 szekció mellett terveztek még egyet („Eltörött a hegedűm…” – Konferencia a cigánykérdésről), azonban ez előadók, vagy érdeklődők hiányában (pontosabb okát nem ismerem) elmaradt. A rend kedvéért soroljuk fel most a különféle szakmai csoportok megnevezését és tárgyát.
1. „Nem én kiáltok, a föld dübörög…” – Konferencia földről, vízről, élelemről
2. In vivo – Demográfiai és orvosi konferencia a magyar népet sújtó betegségekről
3. Mindennapi kenyerünk – Népjóléti konferencia
4. Szkíták és magyarok, hunok és magyarok, avarok és magyarok – Őstörténeti konferencia
5. A Fény üzenete – Kulturális konferencia
6. „Radványi Jenő” borászati konferencia és borverseny
7. Élő rovásírás – Kerekasztal a székely-magyar rovásírásról
8. „Hamvaidnak elhozása végett…” – Konferencia Petőfi Sándor haláláról
9. Konferencia Teleki Pál miniszterelnök haláláról
10. Jövő a Szent Korona jegyében – Nemzetstratégiai konferencia
Az egyes előadások vázolása meghaladná lehetőségeimet, ha pedig csak néhányat ragadnék ki közülük, bizonyára igazságtalan lenne a mellőzöttekkel szemben. Ezért inkább a két fő dokumentumot ismertetném, értékelném röviden. A Zárónyilatkozat tömören összegzi a kongresszus tevékenységét, s megfogalmaz néhány ajánlást, feladatot a magyarság fölemelése érdekében. Azaz, mielőbb el kell érnünk, hogy hazánkban helyreálljon a törvényes, alkotmányos rend és a jogfolytonosság, mely nélkül nem létezhet életképes nemzet. Megemlíti, hogy a Szent Korona országában soha nem volt nemzetiségi, kisebbségi elnyomás, mert minden ember és nép egyenlő méltósággal bírt, s szabadon fejlődhetett; melynek viszonzásaképpen a trianoni utódállamoktól is elvárható, hogy ugyanerre nekünk is alkotmányos garanciákat adjanak, tehát elismerjék, hogy a kényszerűségből uralmuk alá került magyar nemzetrészek is megbonthatatlanul az összmagyarsághoz tartoznak. Továbbá leszögezi a kétkamarás nemzetgyűlés szükségességét, természeti kincseink, termőföldjeink magyar kézben tartását, s ha ez másképp nem megy, akkor ki kell lépnünk az EU-ból. A kormányzati és állami szervekkel való kapcsolattartásra az ’56-os hőst, Rácz Sándort kéri fel. Emellett több ponton jelzi, hogy a zárónyilatkozat szerves részét képezik a különböző nemzetstratégiai, elemi sorskérdéseinket érintő határozatok, amelyek azonban homályban maradnak, mert egyelőre nem érhetők el sehol. Meglehet, egy zárónyilatkozatba nem fér bele minden, vagyis nincs kifogásom ellene, ha a hivatkozások nem a szövegbe simulnak, hanem utána mellékletekben vagy lábjegyzetekben következnek, azonban valahol föltétlenül meg kellene jelenniük. (Mintaként vehetjük erre íratlan történelmi Alkotmányunkat is, mely szintén csak az évezredek alatt kikristályosodott legfőbb eligazításokat adja meg, viszont az alaptörvény és a sarkalatos törvények mindezt jól kiegészítik és magyarázzák.)
A Világkongresszus legfőbb eredménye a sokoldalúan alátámasztott és előrevivő, korszerű magyarságkép fölmutatása (7 oldalon), ill. más szempontból a nemzet(fogalom) új, magyar meghatározása; ami kétségtelenül fölülmúlja a kissé féloldalas zárónyilatkozatot, s bizonyos értelemben a mély válságban vergődő világ népeinek, nemzeteinek is követhető példával szolgál(hat). Mivel a teljes anyagot nem idézhetem, ezért csak szemelgetek belőle. (A dokumentum egyébként 1 preambulum-féléből, 3 fejezetből, ezeken belül 8 fő pontból, valamint számos alpontból és 1 zárszóból áll.) A Fogalmak c. I. fejezetben világosan definiálja, hogy mit ért nép, nemzet, állam, nemzeti közösség(ek), népcsoport(ok), nemzeti kisebbség és nemzetiség (utóbbi használatát nem ajánlja a zavaró átfedések miatt!) alatt. (Pl. „a nemzet az a nép, amely fejlődése során eljut önrendelkezési igényének megfogalmazásáig és kinyilatkoztatásáig”. Az önkényesen elcsatolt magyarság nemzeti közösség, viszont egy más országba önként betelepülő népcsoport nemzeti kisebbség.)
A magyar nép, a magyar nemzet, a Szent Korona országa c. II. fejezetben ilyen passzusok találhatók: „A magyarság az a rejtélyes módon megmaradt nép, amely őrzi egy, a görög-római korszak előtti, jelentős civilizáció nyelvét, kisebb mértékben kultúráját és még kevésbé – a szerves műveltség, a mitológia, az archaikus népmese által – a hitvilágát. A magyar nép olyan történelmi gyökerekkel rendelkező közösség, amelynek tagjai azonos módon viszonyulnak teremtő, mindenható Istenükhöz és természeti környezetükhöz. (…) A magyar nép legnagyobb értéke, tudatának, lelkének kifejezője, alakítója a magyar nyelv, amit gyökrendszere és ragozó természete különleges tömörséggel és időbeni állandósággal vértez fel. A világot egységben látó logikája, amely az általánostól a sajátos felé, az összetettől a részletek felé mutat, mélyen beépül e nyelvet beszélők életébe, lelkiségük részévé válik, és alapvetően összefüggésbe hozható a magyarság békés természetével, igazságközpontú életszemléletével, egyszóval a magyar néplélekkel. A magyar nyelv fogalmi ereje kimagasló tudományos eredmények, képi ereje pedig páratlan művészi értékek forrása. (…) A szkíták hitvilágában gyökerező egyistenhit egy szakrális királyság hitvilága. A világi és a szakrális hierarchia szükségszerűen egybeesett. A szakrális király táltoskirály volt. A magyar nép alkotta közösségek legalapvetőbb értékei az igazság, a tisztesség és a méltányosság, amelyek akkor érvényesülnek, ha áthatja e közösségeket a szolidaritás, a szeretet és az életigenlés. E nélkül a magyar közösségek gyarapodása nem képzelhető el. A magyar társadalomban – régészeti adatokkal alátámaszthatóan – ősidőktől fogva érvényesült a mellérendelő szemlélet, és most a keményen alárendelő környezetben is konokul ez a szemlélet uralja a magyar gondolkodást. (…) Válságos történelmi időszakokban a világszórványnak nemzetmentő szerep jut. (…) A magyar állam a Szent Korona közjogi rendje szerint létrehozott és fenntartott igazságalapú, joguralmi intézményrendszer. (Az igazság az erények közt a legfőbb jó, a jog középrendű, a jogtudomány a legkisebb.) A magyar királyságot, tekintettel alapítóinak ősiségére, egyetlen archiregnumként, azaz őskirályságként ismerte el a kor domináns hatalma, a pápaság, és ugyancsak egyetlenként, egyedi jogállású, a pápasággal mellérendelő viszonyban levő, apostoli királyságként határozta meg. Ez az az állam, amely immanens fejlődése folytán jutott el a főhatalomnak a Szent Koronára, mint az állam első számú személyiségére, első számú közjogi méltóságára való átruházásáig. A magyar alkotmányosság a nemzet által ismert, követett, gyakorolt, vezetőitől megkövetelt 5 alapelve: a személy védelme; a joguralom elve; a függetlenség; a törvény előtti egyenlőség; az önkormányzat. (…) A Szent Korona országa az első és mindmáig az egyetlen olyan állam, amely a legmesszemenőbben épít az Isten arcmására teremtett, minden egyes embert megillető emberi méltóságra. A Szent Korona országa történelmileg egyedülálló biztosítékát nyújtja az élet teljességének és szentségének, az emberi méltóságnak, az osztott, ellenőrzött, mellérendelő hatalomgyakorlásnak, a nyelvi sokféleségnek és nyelvközösségi önrendelkezésnek. A Szent Korona országának tagja minden nép és népcsoport, mely a Szent Korona főhatalma alá helyezi magát, történelmi létével hozzájárul értékrendje formálásához, megszilárdításához, vállalja és megvalósítja a Szentkorona-tagságból fakadó (azzal járó) sorsközösséget, megalkuvás nélkül védelmezi azt minden (külső vagy belső) ellenségével szemben. A Szent Korona országának ellensége az a személy vagy közösség, aki/amely szándékosan, vagy a magyar nemzet törvényes vezetőinek figyelmeztetése ellenére, alkotmányos rendjét bomlasztó vagy romboló tevékenységet fejt ki, illetve a Szent Korona ellen cselekszik. (…) A magyar nemzet nem ismeri el a trianoni és párizsi diktátumok általi jogtipró szétdarabolását.”
A nemzet Trianon és Lisszabon után c. III. fejezetben a következők olvashatók: „Mivel az államhatalom a második világháború után a nemzet védelmezőjéből valójában a nemzet árulójává vált, továbbá mivel a globalizációs és uniós erőtérben a magyar államhatalom napjainkban is nemzetközi (államközi) egyezmények alávetettségében működik, elengedhetetlen az erőhatalmi szétdaraboltságban élő magyarság egyetemes képviseleti jogot és legitimitást bíró nemzeti szervezetének (MVSZ) hatalmi rendszeren és vetélkedésen kívüli, államilag támogatott működtetése. (…) A kétkamarás országgyűlés értékelvű nemzeti képviselet. A külhoni magyarok az országgyűlés mindkét házában képviselettel bírnak. (…) Az állam kötelessége a nemzet létérdekeinek szavatolása (pl. a magzatok, a nők és családok, az idősek, a fogyatékosok védelme; a tulajdon, a birtokjog és öröklési jog biztosítása; a személyes szabadság és a törvény előtti egyenlőség, továbbá az ellentmondás és ellenállás jogának garantálása stb.). Az állam dolga a nemzeti vagyon védelmének biztosítása (a stratégiai termelőeszközök, föld, víz, ásványkincs, szellemi örökség végső tulajdonosa csak és kizárólag a közösség, a Szent Korona lehet). (…) A Nemzeti Bank feladata a nemzet pénzügyi szuverenitásának megőrzése; vezetői kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezhetnek. (…) A média alkotmányos működésének nemzeti felügyeletét erre a célra létrehozott intézmény látja el. (…) Nemzetközi szerződés csak a magyar történeti Alkotmány alapján köthető, minden egyéb megállapodás érvénytelen. A népek önrendelkezési jogát sértő trianoni és párizsi diktátumok, valamint az alapvető emberi jogokat sárba tipró benesi dekrétumok semmisek.”
A Zárszóból is idéznék néhány gondolatot: „A magyar nemzet új meghatározásának középpontjában a nemzet által belülről megélten és kívülről elismerten megteremtett értékek állnak. Ezen értékek a történelmi idők során, nemzeti tragédiák árán és életet nyitó győzelmek hozadékából születtek, nemzedékek vérével-verejtékével, építő munkájuk, közjogi harcaik, honvédő áldozataik gyümölcseként, honvesztő árulások és eltévelyedések ellenére. A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szentkorona-tanra alapozták, és mi a Szent Korona országának nevezzük. (…) A magyarság által megteremtett államnak a legfőbb ismérve a földi hatalomnak az égiekkel való összekötése, az emberi esendőségtől való mentesítése; legfőbb értéke az igazságalapú jog folyamatos uralma; és legfőbb eszköze a jogfolytonosság. Ezért történeti Alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítása a legfőbb korparancs, a legelső nemzetstratégiai feladat. Csak egyetlen valóságos alkotmánybiztosíték van: a nemzet ragaszkodása alkotmányához, s önfeláldozó elszántsága annak megvédelmezésére. Ha ez hiányzik, ha az én érdeke felette áll az alkotmány sérthetetlenségének, akkor a legszebben megfogalmazott alkotmánybiztosítékok is üresen kongó, tartalom- és érték nélküli papiros-garanciák.”
Végezetül hadd tegyem közzé néhány személyes benyomásomat. Ami elszomorító, hogy rendkívül kevesen voltunk. (8 évvel ezelőtt megtöltöttük a Kongresszusi Központ nagytermét, s még a szekcióüléseken is mindenütt zsúfolt ház volt. Ezzel szemben most a lényegesen kisebb Gólyavár is alig fél házzal üzemelt, a konferenciákon pedig ennek csupán a töredékét tette ki a hallgatóság.) Nehéz megítélni, miből fakad ez az általános közöny és érdektelenség, hiszen alig 3 hónapja magam is hasonlóval szembesültem, az általam rendezett Szittya Világtalálkozón; de más efféle nemzeti eseményekre és köztéri rendezvényekre, táborokra is ugyanez jellemző. Mindez persze nem vont le semmit az egyébként kiváló program formai és tartalmi értékeiből, ám a felhőtlen hangulatot jelentősen csorbította. Régóta visszatérő, „költői kérdés” az is, hogy szerencsés-e egyszerre több helyszínen tartani az előadásokat, vagy legyen inkább kevesebb belőlük, de mindenki által elérhető és élvezhető. S ami több alkalommal is bosszantott már, hogy legalább a közös célokért (is) dolgozó nemzeti szervezetek (pl. az MVSZ és az MSZ) miért nem képesek rugalmasan egyeztetni rendezvényeik időpontját, hiszen ha ugyanakkor tartják, ezzel egymással is kiszúrnak, leginkább azonban azokkal a hazafiakkal, akik tán mind(kettő)re elmennének, ám így képtelenek jó szívvel választani. Itt is többen voltak olyanok, velem együtt, akik Bösztörpusztán is tartottak előadást, s bizony nem könnyítették meg a dolgunkat ezzel a párhuzamossággal. (Esetemben ez azt jelentette, hogy a Világkongresszuson csak csütörtöktől szombatig vehettem részt, míg a MOGY-on csak vasárnaptól hétfőig, tehát sehol se nyerhettem teljes képet.) Ellenben dicséret illeti az MVSZ vezetőségét azért, hogy ilyen siralmas anyagi háttérrel is ingyenes ebédeket nyújtottak minden előadójuknak.
Mindent összevetve, a Magyarok VIII. Világkongresszusa a korábbiakhoz méltó, magas színvonalon zajlott; s bár lehetnek apróbb hiányérzeteink, a pozitívumok túlsúlya mindenképpen jó irányba billentette a mérleget. Remélhetőleg az ígért kiadványok (könyvek) is mielőbb elkészülnek, melyek az előadások, határozatok és egyéb dokumentumok szövegét tartalmazzák majd; hogy valamennyit együtt tanulmányozhassuk, kiváltképp azokat, amelyeket személyesen nem hallgathattunk meg. (Itt javasolnám, hogy a drága és korlátozott példányszámú nyomtatványokon túl, tegyék lehetővé a teljes anyag ingyenes internetes elérhetőségét is – ez korábban nem így történt –, mondjuk az MVSZ honlapján. Aligha kell magyaráznom, hogy ezzel hány honfitársunk – függetlenül világszövetségi tagságától – juthatna értékes, felvilágosító szellemi-lelki táplálékhoz, mely mindnyájunk közös érdeke.) Hiszek abban, hogy hamarosan átfogó változások indulnak el hazánkban, s a sokat sanyargatott, üldözött magyarság ismét megtalálja valódi hivatását, küldetését a világban. Ennek előmozdításában (más szervezetekkel karöltve) az MVSZ is betöltheti élenjáró, úttörő szerepét. Azt most is igazolta, hogy eszméire, cselekedeteire szükségünk van a hőn óhajtott nemzeti föltámadáshoz és újjászületéshez. Úgy vélem, nagyrészt rajta múlik, hogy a jövőben megfelel-e várakozásunknak és bizalmunknak.
