Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. augusztus 27., hétfő

15.416 - Gróf Endre közgazdász nyílt levele Áder János köztársasági elnökhöz

From: MVSZ Sajtószolgálat
Sent: Tuesday, July 10, 2012 10:18 AM
To: Kutasi József Antal
Subject: Schweitzer ügy: Gróf Endre közgazdász nyílt levele Áder János köztársasági elnökhöz

 

Sűrű vizeket kavart a Schweitzer József főrabbit a budapesti utcán ért szóbeli inzultus, valamint az ezt követően elhangzott számos politikusi és egyházi vezetői állásfoglalás. Előbb Morvai Krisztina hirdetett mozgalmat a Magyarországon megalázott magyarok védelmére, most pedig egy magyarsága miatt durván inzultált pécsi közgazdász, Gróf Endre küldött nyílt levelet Áder János köztársasági elnöknek, amelyben felszólítja, hogy a Magyarországon magyarságuk miatt megalázott magyarokat – így őt is – személyesen látogassa meg, vegye védelmébe, biztosítsa együttérzéséről. A levél írója az államfőtől a személyes látogatást nem önmagához, hanem a Magyarok Világszövetsége elnökéhez kéri, mert álláspontja szerint a keresztény magyarokat, így őt is, az MVSZ elnöke képviseli. Alább közzétesszük Gróf Endre közgazdász levelét.

 

MVSZ Sajtószolgálat

7566/120710

 

Áder János Úr

köztársasági  elnök

 

Tisztelt Elnök Úr !

 

A minap az újságok hírt adtak arról, hogy Schweitzer József  nyugalmazott főrabbihoz a körúton  odalépett valaki és szemébe vágta, hogy gyűlöli a zsidókat. Ő  emiatt panasszal élt az államvezetésnél, melyet követően Ön soron kívül személyesen kereste fel  a főrabbit.  Eme szokatlan jellegű elnöki látogatás nyilván mély együttérzéséről tanúskodik  a hasonló esetekkel kapcsolatosan, ami felbátorított engem is arra, hogy megkérjem Önt, hogy  nekem, mint  egy  hazáját szerető, féltő, és megmaradásáért, virágzásáért tenni, küzdeni és harcolni is képes keresztény állampolgárt ért  utcai inzultus elszenvedőjének is nyújtsa azt a  megkülönböztető, netán bocsánatkérő, avagy engesztelő figyelmet, melyet  nevezett fenti személynek  soron kívül biztosított.  Erre  magyar állampolgárként annál is inkább apellálhatok, mert saját hazám vezetőjétől felém ez morálisan még inkább elvárható, és mert az  engem ért személyes jellegű inzultus kétséget kizáróan, bizonyítható módon történt meg. Ennélfogva az  én esetemmel  kapcsolatosan  nem merülhetnek fel olyan kételkedő, rosszindulatú felvetések, kérdések, mint amik szárnyra kaptak  Schweitzer  rabbi panaszával összefüggésben.

Így:

valóban megtörtént-e az eset? 

és ha megtörtént        

-          nem csupán egy casus belli jellegű esetről van-e szó, aminek célja  egy  újabb,  felfokozottabb  hangvételű  hazai és nemzetközi magyargyalázó kórus beindítása, avagy

-          lehetett  szonda jellege is, hogy meddig lehet még büntetlenül gyalázni, megalázni a magyart.

 

Nyilvánosságot kapott az a döntő kérdés is, hogy  vajon  milyen nemzetiségű volt az illető, s így egyáltalán releváns volt-e az Elnök Úr és a kísérő egyházi kórus  reflektációja? Az is kérdéssé vált, hogy az inzultáló személy mondott-e valamit, hogy miért gyűlöli a zsidókat:

-          ha magyar volt, akkor talán azzal indokolhatta gyűlöletét, hogy az ún. szocializmus alatt  az  ország és különösen a megtorló ÁVÓ, az ÁVH zsidó vezetői, irányítói  elfelejthetetlen és megbocsájthatatlan tettek sorozatával gyűlöltették meg  magukat, és még ma is úgy érzi, tapasztalja az inzultáló, hogy  jelenleg is kiváltságos, megkülönböztetett elbánásban részesülnek vele, mint  magyar őslakossal szemben.

-          ha palesztin volt, úgy  Izraelnek  az ő hazájuk földjének önkényes kisajátításai, és sok esetben népirtás jellegű  támadásaik lehettek gyűlöletének okai

-          ha nemzetközi békeharcos volt, úgy a közvetlen izraeli érdekeket is  szolgáló kiagyalt, a valóságban anyagi és uralkodási  okok miatt kezdett  háborúk lehettek  a gyűlölete okai, amelyek igazságtalan voltukon  felül  még veszélyeztetik  a világbékét és a létbiztonságot  is,

-          ha pedig Európai Uniós volt,a gyűlölet megnyilvánulásának  eredőjét szolgáltathatta az a felismerés, hogy a mai világválságot, néptömegek nyomorát a cionisták uralta bankrendszer zúdította a világra   stb.

 

Ha pedig csak röviden  azt mondta a rabbit inzultáló személy, hogy gyűlöli a zsidókat, abban viszont semmi rendkívüli, meghökkentő újdonság, így azonnali reflektációs igény   sincs, hiszen több százmillió megkérdezett vallja ezt a nemzetközi statisztikai felmérések szerint. Erre vonatkozóan a  Pew Research Center közvélemény kutató a  zsidóellenességet vizsgálva a következő felmérési eredményt  tette közzé (Magyar Nemzet 2008. szept. 9.)„Spanyolország 46 %, Lengyelország  36 %, Oroszország 36 %, indiaiak 32 %, kínaiak 55 %, Japán és Dél-Korea a két érték között helyezkedik el, USA 7 %.”

 

Engem  minden ok nélkül  támadott le az elkövető, s minősített  fasisztának, rasszistának, antiszemitának. Lettem hirtelen  gyűlölködő árvalányhajas fajmagyar, náci magyar, magyarkodó magyar.

Mire vagy büszke te senkiházi  üvöltötte felém, a Szent Koronára, amely nem más mint svájci sapka,  Szent István ereklyéje tetem cafat, a Turul madár  egy   dülledt szemű tojó, a Himnuszotok pedig elavult nóta? Vagy  Az Ember tragédiájára amely  tömören gecy, a Feszty körkép  kártékony hazugság, nyelvetek pedig szedett-vedett ócskaság.

Landesszmann Rabbi is megmondta már 1993-ban, hogyha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk  Magyarországról, akkor nem maradna más, mint a bőgatya és a fütyülős barack” .

Láthatod Te fajmagyar, hogy mi elértük Kertész Imrével azt is, hogy  bár az előző évi Frankfurt-i könyvkiállításon, – amely a magyar irodalom  kiemelése jegyében  került megrendezésre –,  ott még Kertész  Imréről nem is tudtak, de a következő évben mégis irodalmi  Nobel-díjat kapott.

 

Ne erőlködj hát öcsi – kezelt  le az inzultáló –, mert úgyse fogsz  ezzel semmit elérni, hiszen ti „genetikailag alávaló népség vagytok”, amit Kertész Ákos írónk egyértelműen meg is fogalmazott.  Viselkedjetek hát a mi irányvonalaink szerint, mert ha beteljesedik Simon Peresz  izraeli államelnök  által hivatalosan megfogalmazott törekvésünk, hogy felvásároljuk Magyarországot, akkor majd számon kérünk magyarkodásotokért  benneteket. És távozása közben még oda ordította: aztán ne merj ám erről senkinek se szólni, mert  lecsukatlak nacionalizmus, sovinizmus, rasszizmus fasizmus és főleg antiszemitizmus vádjával.          

 

Röviden ez az inzultus ért, amit magyar keresztényként el kellett szenvednem. Így hát kérem Elnök Urat látogasson meg, oszlassa el aggodalmaimat, és gondoskodjon arról, hogy eme egyedülálló incidens kellő nemzetközi publicitást is kapjon a további inzultusok és kártékony következmények  hatékony  elháríthatósága és magyar keresztény lelkem megnyugvása érdekében.

A Schweitzer  rabbi  esetéhez hasonlóan elvárható  soron kívüli   személyes látogatását pedig a Magyarok Világszövetsége elnökénél, Patrubány Miklósnál kérem eszközölni, mint aki  engemet, vagyis  minket,  keresztény magyarokat személyében is képvisel.

2011 jún. 30.

 

Mély tisztelettel

Egy ismeretlen magyar keresztény állampolgár

 

/Gróf Endre közgazdász Pécs/