 |
 |
 |  | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium heti hírlevele | 2013-10-11 | |  |
 |
 | |  |
 |
 |  | Hosszú késés esetén is kártérítést kaphatnak a légitársaságok utasai |  |
 |
 | A légi fuvarozók segítségnyújtási, ellátási és kártérítési kötelezettségeinek hatékonyabb betartatását célozza a légi utasok jogaival összefüggő uniós rendeletmódosítás. A készülő előírások egyértelmű jogi helyzetet teremthetnek a csatlakozó járatok lekésése esetén is. A tagállamok szakminiszterei irányadó vitát folytattak a tervezetről a Közlekedési Tanács ülésén 2013. október 10-én, Luxembourgban. Közlemény. | |  |
 |
 |  | Németh Lászlóné: előnyhöz jutnak a közbeszerzéseken a kkv-k |  |
 |
 | Az új magyar közbeszerzési törvény megteremtette a lehetőségét annak, hogy az uniós szabályok keretei között a magyar cégek, elsősorban a kkv-k előnyösebben férjenek hozzá a közpénzek felhasználásához – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a nemzetközi közbeszerzési konferencián, csütörtökön Budapesten. | |  |
 |
 |  | Egymilliárd forint értékű útfelújítás kezdődik Nógrád megyében |  |
 |
 | Egymilliárd forint értékben kezdődnek útfelújítások Nógrád megyében októberben: a felújításokat hét helyszínen, összesen 15 kilométernyi szakaszon végzik el - mondta a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, megyei útügyi miniszteri biztos szerdán Salgótarjánban. | |  |
 |
 |  | Útfelújítások kezdődnek Borsodban |  |
 |
 | Útfelújítások kezdődnek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még az idén, egyebek mellett új burkolatot kap a megye legrosszabb állapotban lévő útja, a 37-es, de megújul a 25-ös főút egy szakasza, és alsóbbrendű utak is. Minderre több mint 2,7 milliárd forint jut - közölte a megye útügyi miniszteri biztosa szerdán Tolcsván, sajtótájékoztatón. | |  |
 |
 |  | Felgyorsuló keleti nyitás a közlekedéspolitikában is |  |
 |
 | Közös nyilatkozatot fogadtak el a Keleti Partnerségben résztvevő államok közlekedési miniszterei második találkozójukon 2013. október 9-én, Luxembourgban. A felek megállapodtak, hogy folytatják az együttműködést és a jogszabályok fokozatos közeledését az uniós joghoz minden közlekedési ágazatban. Közlemény. | |  |
 |
 |  | Elkészült a Nemzeti Űrstratégia terve |  |
 |
 | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nemrégiben előkészítette a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Űrstratégiát, amelyet a közeljövőben a kormány elé terjeszt – mondta el Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára 2013. október 9-én, Budapesten, a Magyar Űripari Klaszter (HUNSPACE) konferenciáján. A rendezvény fővédnöke Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár volt. | |  |
 |
 |  | AZ ENSZ képviselője üdvözli hazánk energia- és klímapolitikai törekvéseit |  |
 |
 | Kandeh K. Yumkella, a „Fenntartható energia mindenkinek” ENSZ-kezdeményezés képviselője Horváth Attila Imre klímapolitikáért, Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkárral és Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkárral tárgyalt 2013. október 8-án, Budapesten. A felek a fenntarthatóság, az energiabiztonság, a klímavédelem, a megújuló energia és a nukleáris energia szakterületeken elvégzett és elvégzendő teendőket összegezték a találkozón. | |  |
 |
 |  | Nem áfa-csökkentéssel mérséklődnek a közlekedési kiadások |  |
 |
 | A közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a sajtóhírekkel szemben nem tervezi és nem kezdeményezi a közösségi közlekedési tarifák áfa-tartalmának csökkentését. A kérdésben szakmai javaslat nem készült és politikai döntés sem született. | |  |
 |
 |  | Megkezdődtek az új globális klímapolitikai megállapodás előkészületei |  |
 |
 | Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez csatlakozott államok szakminiszterei és az üzleti világ vezetői új globális klímapolitikai megállapodás előkészületeit sürgették 2013. október 2-4. között tartott varsói találkozójukon. Magyarország egyebek mellett a kibocsátás-csökkentési célok valamennyi résztvevő országra való kiterjesztésére tett javaslatot. | |  |
 |
 |  | Formálódik az Energia- és klímatudatossági Szemléletformálási Cselekvési Terv |  |
 |
 | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az NKEK Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. bevonásával szakmai fórumon egyeztette a Nemzeti Energiastratégiára épülő Energia- és klímatudatossági Szemléletformálási Cselekvési Terv tartalmi elemeit 2013. október 4-én, Budapesten. Közlemény. | |  |
 |
 |  | Közel 16 kilométeren újul meg a Dad és Mór közötti mellékút |  |
 |
 | Teljes körű mellékúti rekonstrukció kivitelezési munkálatai kezdődnek meg a napokban az Új Széchenyi Terv forrásaiból a Komárom-Esztergom megyei Dad és a Fejér megyei Mór között. A 15,7 kilométeres szakaszt összesen több mint 2 milliárd forintos uniós támogatásból hozzák rendbe 2014 nyaráig. | |  |
 |
 |  | A versenyképesség kulcsa az infokommunikációs szektor erősítése |  |
 |
 | Lendületet adhat az infokommunikációs szektornak, hogy a terület önálló prioritásként szerepel a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus tervezése során: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tíz százaléka infokommunikációs fejlesztésekre lesz fordítható – mondta el Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára 2013. október 3-án, a HTE MédiaNet 2013 konferencián, Velencén. | |  |
 |
 |
|
|
|
|