Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. október 14., hétfő

17.896 - Nemzeti Erőforrás Minisztérium: 12 milliárd forintos finanszírozásfejlesztés az egészségügyi alapellátásban


Feladó:
Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Dátum: 2013. október 14. 18:23
Tárgy: Az EMMI 41. heti hírlevele
Címzett: jozsef@kutasi.eu



Az EMMI 41. heti hírlevele 2013-10-14
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 41. heti hírlevele
Az EMMI vezetői idén is fogyatékkal élőkkel indultak a Budapest Maratonon

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának csapata: Balog Zoltán miniszter és a tárca államtitkárai idén is részt vettek a Budapest Maratonon, ahol folytatva a tavaly általuk elindított hagyományt, vak és mozgássérült sporttársaikkal együtt teljesítették váltóban a versenytávot.

Elsősorban a nagyobb városokban kellene több bölcsődei hely

Elsősorban Budapesten és a nagyobb városok agglomerációiban kellene több bölcsődei hely - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az MTI-nek.

Közösségmegőrzés keresztény szemmel határon innen és túl

„Szatmár főutcáján” címmel rendeztek ifjúsági hétvégét október 11-13. között Szatmárnémetiben. Az esemény vendége volt Hölvényi György, egyházügyekért felelős államtitkár, aki a keresztény értékrendű civil szervezetekben való részvételre bátorította a fiatalokat.

Több helyszínen és nagyobb keretösszeggel folytatódik a Szociális Földprogram

Az idén 151 település nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán, amelynek célja a hátrányos helyzetű településeken élők megélhetésének biztosítása, munkalehetőségek teremtése, és a helyi közösségek fejlesztése. A program résztvevői idén a termelés mellett már házi feldolgozással és kézműves termékek készítésével is foglalkoztak, így helyi adottságokra épülő, hosszútávon fenntartható programok indulnak el. A földprogram a települések teljes közösségének nyújthat a jövőben egyre bővülő lehetőségeket.

12 milliárd forintos finanszírozásfejlesztés az egészségügyi alapellátásban

Novembertől az egészségügyi alapellátás finanszírozását 6,14 milliárd forinttal emeli meg a kormány – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.

Halász János: közös siker a Mátyás-templom teljes körű felújítása

Halász János kulturális államtitkár a Budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) teljes körű felújítását közös sikernek nevezte a munkálatok befejezéséről tartott sajtótájékoztatón 2013. október 11-én Budapesten.

Letették a nyíregyházi tömbkórház-beruházás alapkövét

Letették az európai uniós és állami támogatásból megvalósuló, 14,5 milliárd forint összértékű tömbkórház-beruházás alapkövét csütörtökön a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház területén.

Doncsev András nyitotta meg a Corvin Mátyás és Firenze című kiállítást

„Mátyás kard által szerzett dicsősége alig fél évszázad alatt elveszett, de szellemi öröksége több mint fél évezred múltán is ugyanolyan fényesen csillog. Ám ennek a csillogásnak a megőrzéséhez nekünk is, mindnyájunknak újra és újra hadba kell szállnunk, és még az oszmán seregnél is nagyobb erőt kell legyőznünk: az Időt és a Feledést” – mondta Doncsev András parlamenti államtitkár szerda este Firenzében a Corvin Mátyás és Firenze című kiállítás megnyitóján.

Élen a tanulásban, élen a sportban

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár részvételével adták át a 2013. évi ,,Élen a tanulásban, élen a sportban” díjakat Budapesten, az Új városháza Dísztermében.

A kormány garantálja a Pető Intézet stabilitását és kiegyensúlyozott működését

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének képviseletében Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a Pető Egyesület által szervezett 8. „Mozgás és Egyensúly” címmel megrendezett világkongresszus résztvevőit. A találkozónak 2013. október 10-én München ad otthont.