A város eladósodása után, milliókért utaztak a képviselők
2013, november 11 - 09:46 Blikk - alfahir.hu
Jól járt Nyírlugos képviselő-testülete, a tagok ugyanis egyhetes olaszországi utazáson vettek részt, a nyaralás pedig egy fillérjükbe sem került, sőt még hozzátartozóikat is vihették magukkal - írta a Blikk.
A lapnak egy neve elhallgatását kérőhelybeli elmondta: Hovánszki György (Fidesz-KDNP) polgármester úr és a képviselő-testület tagjai, valamint a családtagok a múlt héten Rómába utaztak önkormányzati pénzből egy 40 fős busszal - összesen tizenhatan - egy szakmai útra.

A polgármester szerint a külföldi úttal a tiszteletdíj nélkül, ingyen dolgozó képviselők eredményes munkáját köszönték meg.
A városvezető azt is elárulta, hogy 2,4 millióba plusz az üzemanyag költségbe került az út.
1400 milliárd forint hiteltartozást vállalt át az állam az önkormányzatoktól
A legeladósítottabb város Hódmezővásárhely. Soha senki nem fogja vizsgálni, hogy ezt a tengersok pénzt mire költötték el? Amikor egy átlagember tartozik az államnak 1000 forinttal, 1000 felszólítást kap, és tönkreteszik miatta.
Az országrontók meg rombolhatnak tovább! (SVPSZ)
Kapcsolódó:
Tanyafejlesztési, mondom, tanyafejlesztési támogatást nyert Rogán Antal belvárosi önkormányzata!
Rogán kerülete a legnagyobb tanya
Rogán Anti tanyája
1000 milliárdot csalnak el a legnagyobb magyar cégek, a NAV pedig félrenéz?
1000 milliárd miatt jelentették fel a NAV-ot
Most vajon ki a "s(S)oros"? Pityinger?