Szomorúan tapasztalom szinte nap mint nap, hogy egyre „betegesebb” ez a világ, ez a társadalom, amelyben élünk. Ennek egyik okát én abban látom, hogy nem tudunk elegendő időt szakítani sem önmagunkra, sem egymásra. Egyre szélesebb a rendelkezésünkre álló kommunikációs eszközök skálája, de mi mégis egyre kevesebbet beszélgetünk. Mert nincs időnk, mert sok a dolgunk, mert nagyon foglaltak vagyunk, mert szorít a határidő… Elég, ha csak a mindennapi találkozásokra gondolok, amikor a köszönés, a kézfogás, esetleg a tekintetek összefonódása után jön a rutinszerű, jól ismert kérdések hangos csattanása vagy halk elmorzsolódása: Na, és hogy vagy? Hogy vagytok? Óh, bárcsak meghallgatna, óh bárcsak lenne ideje rám! – játszadozom a gondolattal, s közben átvillan az agyamon, vajon tényleg érdekli az illető személyt, hogy vagyok vagy csak illendőségből tette fel a kérdést? És legtöbbször a gyanúm be is igazolódik, hisz barátom, rokonom, jó ismerősöm gyorsan megfogalmazott további kérdéseiből, sietős mozdulataiból arra következtetek, bizony inkább utóbbi a helyes válasz. Az „egészség van és a többi valahogy telik”-en túl megint nem jutottunk, mert ő is, most is, ismét rohan.
Lehet, szívesen zörgettünk volna egymás lélek-ajtóján, de időhiány miatt azok zárva maradtak.
Hála Istennek vannak életünkben mélyebb találkozások is, amikor nemcsak elrohanunk egymás mellett, szinte meg sem állva a másik hogyléte felől érdeklődve, hanem leülünk szemtől szembe, alkalmat, időt adva őszinte érzéseink felfakadásának. Ilyen egy-egy őszinte baráti beszélgetés, egy betegágynál való megállás, egy jól sikerült családlátogatás. Amikor a rutinszerű kérdések és válaszok világából kitörve egy másik világba kalauzoljuk el lényünket, olyanba, ahol fontos a lélek is. Amikor nemcsak lelkiismeretünket próbáljuk megnyugtatni az illendőség szabályainak betartásával, hanem figyelembe vesszük: az ember nemcsak test, hanem lélek, szellem is. Amikor megérezzük, hogy létezik, jelen van Ő, a mindenütt jelenlevő, az Örökkévaló, és vezet bennünket lélektől lélekig.
Óh áldott lelki találkozások! Mennyivel „egészségesebb” lenne ez a világ, ha mindenkinek bőven jutna belőletek! Csak rajtunk múlik…
Forrás: Facebook
Szomorúan tapasztalom szinte nap mint nap, hogy egyre „betegesebb” ez a világ, ez a társadalom, amelyben élünk. Ennek egyik okát én abban látom, hogy nem tudunk elegendő időt szakítani sem önmagunkra, sem egymásra. Egyre szélesebb a rendelkezésünkre álló kommunikációs eszközök skálája, de mi mégis egyre kevesebbet beszélgetünk. Mert nincs időnk, mert sok a dolgunk, mert nagyon foglaltak vagyunk, mert szorít a határidő… Elég, ha csak a mindennapi találkozásokra gondolok, amikor a köszönés, a kézfogás, esetleg a tekintetek összefonódása után jön a rutinszerű, jól ismert kérdések hangos csattanása vagy halk elmorzsolódása: Na, és hogy vagy? Hogy vagytok? Óh, bárcsak meghallgatna, óh bárcsak lenne ideje rám! – játszadozom a gondolattal, s közben átvillan az agyamon, vajon tényleg érdekli az illető személyt, hogy vagyok vagy csak illendőségből tette fel a kérdést? És legtöbbször a gyanúm be is igazolódik, hisz barátom, rokonom, jó ismerősöm gyorsan megfogalmazott további kérdéseiből, sietős mozdulataiból arra következtetek, bizony inkább utóbbi a helyes válasz. Az „egészség van és a többi valahogy telik”-en túl megint nem jutottunk, mert ő is, most is, ismét rohan.
Lehet, szívesen zörgettünk volna egymás lélek-ajtóján, de időhiány miatt azok zárva maradtak.
Hála Istennek vannak életünkben mélyebb találkozások is, amikor nemcsak elrohanunk egymás mellett, szinte meg sem állva a másik hogyléte felől érdeklődve, hanem leülünk szemtől szembe, alkalmat, időt adva őszinte érzéseink felfakadásának. Ilyen egy-egy őszinte baráti beszélgetés, egy betegágynál való megállás, egy jól sikerült családlátogatás. Amikor a rutinszerű kérdések és válaszok világából kitörve egy másik világba kalauzoljuk el lényünket, olyanba, ahol fontos a lélek is. Amikor nemcsak lelkiismeretünket próbáljuk megnyugtatni az illendőség szabályainak betartásával, hanem figyelembe vesszük: az ember nemcsak test, hanem lélek, szellem is. Amikor megérezzük, hogy létezik, jelen van Ő, a mindenütt jelenlevő, az Örökkévaló, és vezet bennünket lélektől lélekig.
Hála Istennek vannak életünkben mélyebb találkozások is, amikor nemcsak elrohanunk egymás mellett, szinte meg sem állva a másik hogyléte felől érdeklődve, hanem leülünk szemtől szembe, alkalmat, időt adva őszinte érzéseink felfakadásának. Ilyen egy-egy őszinte baráti beszélgetés, egy betegágynál való megállás, egy jól sikerült családlátogatás. Amikor a rutinszerű kérdések és válaszok világából kitörve egy másik világba kalauzoljuk el lényünket, olyanba, ahol fontos a lélek is. Amikor nemcsak lelkiismeretünket próbáljuk megnyugtatni az illendőség szabályainak betartásával, hanem figyelembe vesszük: az ember nemcsak test, hanem lélek, szellem is. Amikor megérezzük, hogy létezik, jelen van Ő, a mindenütt jelenlevő, az Örökkévaló, és vezet bennünket lélektől lélekig.
Óh áldott lelki találkozások! Mennyivel „egészségesebb” lenne ez a világ, ha mindenkinek bőven jutna belőletek! Csak rajtunk múlik…
