Nyílt levél Draskovics Tibornak 2008. február 25-én – a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Tisztelt Draskovics Tibor Igazságügyi és Rendészeti Miniszter!
Elődje, Takács Albert egyik pillanatról a másikra, megalázó módon történt menesztésének, majd az Ön kinevezésének hírére megkezdődött a találgatás: miért tartotta szükségesnek Gyurcsány Ferenc ezt a hirtelen lépést. Sokan gyanakodtak arra, hogy Takács miniszter úr nem volt elég „keménykezű”, nem segédkezett a miniszterelnöknek és a kormánynak teljes odaadással a demokrácia és a jogállamiság szétverésében.
Az Ön első intézkedései komoly aggodalomra adnak okot mindazoknak, akik még reménykednek abban, hogy Magyarország demokratikus jogállam lehet. Ennek fontos fogalmi eleme ugyanis a hatalmi ágak megosztásának elve és gyakorlata, tehát egyebek között az, hogy a kormány (embere) nem utasítgathatja a bíróságot, az igazságszolgáltatást. S persze az is, hogy az igazságszolgáltatás az ilyen utasítgatásra, nyomásgyakorlásra határozott nemet mond – ahogy első „körben” tette Lomniczi Zoltán az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Elnöke, amikor ön a Magyar Gárda ügy tárgyalásának soron kívüli elbírálását kérte.
A nyomás azonban igen erős lehetett. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végül mégis igent mondott a kormány tagjának – önnek – a „javaslatára”, s elrendelte a soronkívüliséget, március 12. napjára tűzve az egyesület feloszlatására irányuló ügy tárgyalását.
Miért ilyen sietős, miniszter úr? Miért pont ez az ügy ilyen sietős? Ön nem hallott más olyan ügyről Magyarországon, ahol a soronkívüliség ennél sokkal indokoltabb lenne? Akkor látogasson el, kérem, a www.nefeljetek.hu
internetes oldalra, és ismerkedjen meg néhány olyan magyar állampolgár történetével (a több százból), akiknek a testét, az életét az ön kormányfője által „példamutatónak” ítélt módon - gumilövedékekkel, könnygázgránáttal - roncsolta össze a magyar rendőrség, 2006. őszén. Van közöttük többgyermekes tanárember, aki agysérülése folytán 67%-os rokkant lett. Van hivatását elhagyni kényszerült vendéglátóipari főiskolás, akinek két ujját szakította le a gránát. S szerepelnek ott néhányan a tizennégy szemsérült közül. Néhányan vannak csak, „mutatóban” a sok száz sérült közül. Az önök kormányának áldozatai közül.
Remélem, nem ezt az őrjöngést kívánják megismételni idén március 15-én, miniszter úr! Remélem nem azért volt olyan sürgős néhány nappal az elkeseredett, megtaposott magyar nép ünnepnapja elé tenni a Magyar Gárda (önök által nyilván biztosra vett) feloszlatását, mert azt remélik, így akadálytalanul fitogtathatja erejét az adóforintjainkból fenntartott, azóta sem átvilágított, meg nem tisztult magyar rendőrség. Azt remélem, nem akarják ismét lovasrohammal, kardlapozással, lövöldözéssel szétkergetni az ünneplőket. Ugye nem erre célzott, miniszter úr, amikor kemény fellépést ígért „a rendbontókkal” szemben március 15-re? (Ez volt a Magyar Gárda feloszlatása ügyében történt sürgetése mellett a másik „fontos bejelentése” a megválasztását követően.) Az ön kormányfője és társai még mindig nem kértek bocsánatot, amiért másfél éve rendbontónak mertek nevezni ártatlan embereket, akiket földre vittek, összevertek, összerúgtak, börtönbevetettek, megkínoztak. A rendbontó szót használták mindenkire, aki a saját országában, a saját fővárosában, a saját nemzeti ünnepén ki mert menni az utcára. Most is ki fogunk menni, most is ünnepelni fogunk. S megkérem, hogy ne intézzenek ellenünk lovasrohamot, ne kardlapozzanak, ne lődözzenek gumilövedékkel, ne hajigáljanak könnygázgránátokat közénk. Mert jogunk van az utcán lenni, jogunk van ünnepelni, s ha jónak látjuk jogunk van tiltakozni az önök kormányának hazugságai, csalásai és ország romboló intézkedései ellen. Ez ugyanis a mi hazánk. Ennyit erről.
S most visszatérnék a bírósági eljárások soronkívüliségének kérdésére. Ön tehát minden más eljárásnál fontosabbnak tartotta a soronkívüliséget a Magyar Gárda feloszlatásának ügyében. S mit szól ahhoz, illetékes miniszterként, hogy a kilőtt szemű, megcsonkított, félig agyonvert, megkínzott emberek ügyében másfél éve alig haladtak előre valamit az eljárások? Az ön irányítása alatt álló rendőrség ma már mindenki által tudottan nyíltan akadályozza a bűnelkövetők parancsnokok és alárendeltjeik bűnösségének megállapítását, a tárgyalásokra, az ítéletekre beláthatatlannak tűnő ideig kell várni, soronkívüliségről szó sincs. Mint ahogy nincs szó soronkívüliségről az áldozatok kártérítési ügyeiben sem. Az ön által irányított rendőrség cinikus módon megtagadja a peren kívüli egyezségek kötését a kilőtt szemű, a félig agyonvert, a megcsonkított, a teljesen vagy részlegesen munkaképtelenné vált áldozatokkal. Noha a rendőrségi brutalitás ténye, azaz a jogalap vitathatatlan ezekben az ügyekben, arra kényszerítik az áldozatokat, hogy bírósághoz forduljanak, s ott újra és újra idézzék fel a lidérces perceket, órákat, mondják el, mitől is olyan nehéz fél szemmel, nyolc ujjal, károsodott beszéddel, vagy másként megrokkanva élni. Az első egy-két ilyen ügyben most, másfél év elteltével születtek elsőfokú ítéletek, amelyek írásba foglalás alatt állnak, így a fellebbezés, a másodfokú eljárás, még odébb van, jogerős ítélet aligha lesz a véres hétfő második évfordulója előtt. Azaz: a rendőr-terror hihetetlen testi és lelki szenvedéseket megélt áldozatai mind a mai napig egyetlen fillér kártérítést nem kaptak, ki tudja miből és hogyan élnek.
NEM EZEKBEN AZ ÜGYEKBEN KELLENE ÖNNEK SORONKÍVÜLISÉGET KÖVETELNIE, MINISZTER ÚR? ESETLEG NEM KELLENE – ELEGET TÉVE AZ ENSZ KÍNZÁS ELLENI BIZOTTSÁGA TÖBB MINT EGY ÉVVEL EZELŐTTI FELSZÓLÍTÁSÁNAK – PEREN KÍVÜLI EGYEZSÉGEKET KÖTNI HAZUGSÁGBAN FOGANT, SZEMKILÖVETŐ KORMÁNYUK ÁLDOZATAIVAL? Felszólítom Önt, miniszter úr, szíveskedjen a nyilvánosság előtt bocsánatot kérni a tavalyelőtti tömeges emberi jogi jogsértések áldozataitól, s azonnal intézkedni a peren kívüli egyezségkötések, illetve a soronkívüliség iránt kártérítési ügyeikben s a bűnelkövető rendőrök és felbujtóik felelősségre vonása ügyében! Felszólítom, adjon magyarázatot a nyilvánosság előtt arra, miért tartotta fontosabbnak a Magyar Gárda feloszlatásának ügyében a soronkívüliséget, mint a 2006. őszi tömeges brutalitásokkal összefüggő ügyekben, különös tekintettel az áldozatok kártérítési ügyeire? Hány szemet lőtt ki, hány ujjat szaggatott le, hány embert kardlapozott a Magyar Gárda? Kötődik –e a Magyar Gárda nevéhez akár egyetlen pofon, egyetlen szemen köpés?
S azzal összefüggésben, hogy a Gárdát szükségesnek tartották még március 15. előtt feloszlatni, továbbá arra utalva, hogy ön „kemény fellépést” ígért a nemzeti ünnepre: megkérem, szíveskedjék tájékoztatni a nyilvánosságot - válaszlevelét haladéktalanul továbbítom, így ideértve természetesen a külföldi nyilvánosságot, az Európai Uniót, a külföldi hírügynökségeket és diplomáciai testületeket is- milyen stratégiával készül a kormány és a rendőrség a március 15-i ünnepre? S milyen stratégiával készül a március 9-i népszavazás napjára meghirdetett, majd esetlegesen azt követő tömeggyűlésekre, demonstrációkra? Hogyan óhajtják biztosítani a magyar embereknek azon – Alkotmányban és nemzetközi egyezményekben – biztosított jogát, hogy politikai véleményüket, másokkal együtt, tömegesen, szabadon kinyilvánítsák? Bár az Önök kormánya rendszeresen úgy beszél a véleménynyilvánítási jogukat és gyülekezési jogukat gyakorló tüntetőkről, mint „zavargókról”vagy „randalírozókról”, bizonyára tudja, hogy az Alkotmány nem ezen emberi jogok elfojtását, hanem ellenkezőleg, e jogok gyakorlásának BIZTOSÍTÁSÁT teszi az állam – így adott esetben a kormány, illetve a rendőrség – feladatává. Ne fenyegetőzzön tehát „kemény fellépéssel”, hanem – úgy is mint igazságügyi miniszter – gondoskodjon arról, hogy 2008-ban egy európai uniós tagállamban az emberek fenyegetettség érzés nélkül ünnepelhessenek és/vagy demonstrálhassanak.
Miniszter Úr! Önre ma Magyarországon igen fontos feladatok várnak. Ideje, hogy az erőszakos és vagyon elleni bűnözés hihetetlen elharapózása miatt rettegésben, félelemben élő lakosságot a rendőrség szakszerű és határozott fellépéssel megvédje a bűnözőktől, mégpedig azok etnikai hovatartozásától függetlenül. Vezessenek be valódi bűnmegelőzést, és valódi bűnüldözést. Bűn felderítetlenül és büntetlenül ne maradjon.
A magyar rendőrség adjon végre biztonságérzetet az embereknek, azoknak, akik ma - különösen a városokon kívül élők tömegei - vagyonuk, vagy akár életük elvesztésétől rettegnek. Ha majd a kormánya és ön által irányított rendőrség a bűnmegelőzést és a bűnüldözést komolyan veszi, akkor az emberek, a lakosság a biztonságérzetet nem a Magyar Gárdától fogják várni, hanem az államtól, a rendőrségtől. Itt van a helye a keménységnek, kedves miniszter úr, nem az ünneplő tömeggel, vagy az ország rombolás ellen demonstrálókkal szemben!
Vegye fel a munkát, miniszter úr és vegye fel a munkát a magyar rendőrség! Vegye fel ott és úgy, ahol feladata van. Az erőszakos bűncselekmények, a vagyon elleni bűnözés megfékezése terén! Az életét, a vagyonát féltő falusi ember félelmének, rettegésének megszűntetése terén. És hagyják abba a fenyegetőzést, a keménykedést ott, ahol eddig szükségesnek tartották. Az eddigi „keménykedéseikért”, a szemkilövésekért, a megcsonkításokért, a kínzásokért, pedig haladéktalanul kérjenek végre bocsánatot, és fizessenek kártérítést – a kártérítési alapokba bevonva a vérengzésekért felelős politikusok és főrendőrök magánvagyonát is. Tegyék EZT soron kívül, miniszter úr!
Mindez most az Ön feladata, tekintettel arra, hogy a törvény alapján a kormány a rendőrséget a rendészeti miniszter útján IRÁNYÍTJA.
Munkájához jó egyészséget kívánok a nyilvánosság előtti válaszát várva
Morvai Krisztina
