Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. február 28., csütörtök

370 - Tisztelettel megkérünk mindenkit, aki környezetében ilyen családokat ismer, tájékoztassa őket az eseményről!

 

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"



Ismételt felhívás

Szeretettel felhívjuk azon magyar történelmi családok figyelmét, akik bizonyíthatóan legalább 400 éven keresztül részesei voltak a magyar nemességnek és ez idő alatt vezérelvük mindvégig a Haza és a nemzet szolgálata volt, a következökre.

Összejövetelt, bált, vagy fogadást kívánunk rendezni az Önök részvételével az alkalomhoz méltó helyen és formában. Az első összejövetel célja egymás megismerése és nemzetünk életében való szerepünk kiértékelése. Célunk együttmuködésünk és jövöbeli nemzetszolgálatunk alapjainak kidolgozása. A rendezvényen díszmagyarban vagy egyéb, az alkalomhoz illö ruhában kérjük megjelenni. Mivel előre még nem tudjuk, hogy a Kárpát-medencéből és a távoli országokból hány történelmi családhoz jut el a felhívásunk, első nekifutásunk az érdeklődők számbavétele lesz. Mi körülbelül négyszáz család megjelenésére számítunk. A végleges számot követően jelöljük ki a rendezvény helyét és a részvételi díj nagyságát.

Tisztelettel megkérünk mindenkit, aki környezetében ilyen családokat ismer, tájékoztassa őket az eseményről!

Kérjük az érdeklődők elektronikus jelentkezését a következő címekre:
1. dr. Horkovics-Kováts János, e-mail: junimed@t-online.de
2. Pirók Péter, e-mail: pirokp@t-online.hu

Már ötven család jelentkezett

Tisztelettel
Dr. Horkovics-Kováts János