Betreff: Egy érdekes hír innen: magyarorszag.ma
Datum:kedd, 2008. november 4. és 2008. november 19.
Von: cyberpress-bp<cyberpress-bp@freemail.hu>
An: Kutasi József - Dág/Magyarország
Visszaemlékezés: PROHÁSZKA OTTOKÁR ÉS A MODERN NEMZETISZOCIALIZMUS
Dátum: 2008. október 31. péntek, 16:40
Szemenyei-Kiss Tamás
Prohászka Ottokár, a néhai székesfehérvári püspök politikailag is képviselt modern antiszemitizmusa a két világháború közötti középosztályra, és az 1990. utáni esztendõkben Magyarország jobboldali köreire is, alapvetõ hatással volt. A székesfehérvári püspök politikai nézete és antiszemitizmusa elsõsorban abból a felvetésbõl táplálkozott, mely szerint a modernitás, a kapitalizmus és a zsidóság összefüggõ fogalmak. „Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel – írta már 1893-ban (jóval megelõzve a hungaristák másik ideológusát Istóczy Gyõzõt), majd hozzátette: A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet." Nézetei késõbb sem változtak. A zsidóság „sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot" – fogalmazta meg 1923-ban – ezért nemzeti önvédelemnek tartotta az általa pozitívnak nevezett, a keresztényeket elõnybe helyezõ antiszemitizmust, a „liberalizmus mételyével" az általa megalkotott nemzetiszocialista eszmét, a hungarizmust állította szembe. Prohászka már 1918 óta követelte a numerus clausust – melyet két másik zsidótörvénnyel együtt Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökei iktattak törvénybe – 1944-ben azután éppen Prohászka vált az egyik legtöbbet idézett hivatkozási alappá.
„A magyarság egyik legkiemelkedõbb lelki embere"
Bár a Holokauszt Emlékközpontban Prohászka Ottokár fotóját „A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja" felirattal Hitler fényképe közelében állították ki és a magyarországi szélsõjobboldali szervezetek egyértelmûen a hungarista-nemzetiszocialista eszme egyik legjelentõsebb ideológusának tartják napjainkban is az 1927-ben elhúnyt fõpapot – az elmúlt évszázad borzalmainak ismeretei, az Európa-szerte feltámadó modern nemzetiszocialista mozgalmak sem késztették gondolkodásra azokat a jobboldali politikusokat és egyházi személyeket, akik résztvevõi voltak 2008. október 10-én Prohászka mellszobrának leleplezésén a Lakiteleki Népfõiskola kertjében. A másfél évszázaddal ezelõtt született püspök, fõrendiházi tag, országgyûlési képviselõ érdemeit Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti fõegyházmegye érseke, Prohászka egykori tanítványa méltatta, kihangsúlyozva: „a magyarság egyik legkiemelkedõbb lelki embere meggyõzõdéssel vállalta az antiszemitizmust, hangoztatván, hogy mindez a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen: a legjogosultabb mozgalom.
A megemlékezést és Kliegl Sándor szobrász alkotásának felavatását Lezsák Sándor, a Fidesz MPSZ parlamenti képviselõje, az Országgyûlés alelnöke szervezte – az a politikus, aki 1990 és 1994 között (az Antall-kormány idején) közbenjárt két háborús bûnös, gróf czegei Wass Albert és Kecskési Tollas Tibor állami kitüntetéseinek ügyében, valamint a beregszászi zsidók 1944-es deportálásában parancsnoki beosztásban volt csendõrtiszt rehabilitálásának érdekében. A lakiteleki szoboravatáson résztvevõként ott volt a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnöke, a Fidesz MPSZ országgyûlési képviselõje, Balog Zoltán is – íly módon a legnagyobb ellenzéki párt nyíltan eszmei azonosságot vállalt az egykor volt székesfehérvári püspök ideológiájával: a hungarizmussal és a teológiai mûveiben antijudeizmusnak nevezett antiszemitizmussal. A már említett kalocsa-kecskeméti fõegyházmegye érseke mellett – ismételten, immár sokadszor cáfolva a római katolikus egyház által hírdetett politikamentességet – Prohászka Ottokár szoboravatása kapcsán félre nem érhetõ állásfoglalásként a nyílvánosság elé lépett Spányi Antal székesfehérvári püspök is, aki korábban (2006 júniusában) a nyitrai zarándoklat megszervezésével, majd 2006. szeptember 26-án a szélsõjobboldali erõk által rendezett kormányellenes tüntetésen történt részvételével és beszédével hívta fel magára a figyelmet. „Fáj, hogy tudatosan és hosszan, megfontoltan hazudtak, becsaptak és félrevezettek mindenkit, miközben Orbán Viktort nevezték hazugnak. Fáj, hogy a múlt miatt és nem a jövõért kell megszorító csomagokat a nyakunkra venni… Fáj, hogy azt állítják szélsõségesek vagyunk, és nekünk kell mindig védekezni. – Változást akarunk! Azt kérjük, hogy a morális válság szünjön meg! – A miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc) mondjon le…" - követelte Spányi, a Szentatyára is hivatkozva az Árpád-sávos lobogók alatt felvonult tüntetõk elõtt. Prohászka Ottokár múltjára emlékeztetvén híveit, megtévesztõ és meglehetõsen támadó hangnemben lépett fel a liberálisokkal és név szerint említve Gusztos Péter szabaddemokrata országgyûlési képviselõvel szemben, kijelentve: „történelmi tény, hogy Prohászka híresen jó viszonyt ápolt a zsidósággal, a Tanácsköztársaság bukását követõen pedig, a keresztényi megbocsátásra hivatkozva, a püspök maga járt közben azokért, akiket a népharag fel akart akasztani…" – Lezsák Sándor ehhez, a nyilas hatalomátvétel 64. évfordulóján, 2008. Október 15-én a Népszabadságnak nyilatkozva, annyit tett hozzá, hogy „Prohászka Ottokár az egyházi-politikai mûködése idején szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért."
A hitvédelemtõl a hungarizmusig
Spányi Antal püspök Gusztos Péter liberális képviselõvel folytatott polémiájából kitûnõen nem eléggé tanulmányozhatta tanítómestere életmûvét – vagy egyszerûen csak félrevezette az általa is „szélsõségesnek" nevezett neonácikat. 1920-ban a Nemzetgyûlés 6. ûlése jegyzõkönyve szerint ugyanis február 26-án Prohászka Ottokár állapította meg, hogy „a Tanácsköztársaság zsidó forradalom volt, amely teljes egészében idegen volt a magyar ideológiától." Azt pedig, hogy értelmezése szerint mit jelent a „magyar ideológia" – az 1918. július 31-én, Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején, a Fõrendiház CXIV. ûlésén elmondott zsidóellenes kijelentései is igazolják. Talán nem egészen a véletlen mûve, hogy ezen a júliusi napon elhangzott megnyilatkozásaira figyelt fel Horthy Miklós kormányzó és Meskó Zoltán belügyi államtitkár, aki 1932 júniusában alapítója volt az elsõ magyar nyilaspártnak, a Magyar Nemzeti Szocialista Földmûves és Munkás Pártnak, õ alkalmazta pártja jelvényeként elõször a nyilaskeresztet és a zöld inget. – Horthy éppen a fõrendiházi felszólalása hatására kérte fel a székesfehérvári püspököt a miniszterelnöki megbizatás elfogadására 1920-ban, emlékezve hû katonája és belügyi államtitkára, Meskó Zoltán harsány helyeslésére.
Az 1858-ban született Prohászka (eredeti nevén: Prochaska) Ottokár mint német-svájci felmenõkkel bíró, német anyanyelvû püspök jól ismerhette az osztrák politikai elitet és a magyar fõnemesség gondolkodását – azt az ellentmondást is, hogy a magyar gazdasági és politikai elit (miközben az ország teljes függetlenségére törekedett) elfogadhatatlannak tartotta a Nagy-Magyarország területén élõ kisebbségek és népcsoportok egyenjogúságát. Széchenyi már 1935-ben felismerte, hogy azonos jogokat kell adni az itt élõ nemzetiségeknek…, azt is, hogy nem támadni kellene a jóval mûveltebb, korszerûbben haladó szellemû Ausztriát, hanem bölcsebb dolog lenne tanulni tõlük. A kiegyezés után az osztrákok kezdeményezték azt is, hogy a Monarchia szövetségi állammá alakuljon át – ez az államforma biztosította volna a nemzetiségek autonómiáját, a vallások közötti különbségtétel megszûnését, a szabad nyelvhasználatot és a választójogot. – A terv azonban nem valósulhatott meg: a magyar nemesség, a magyar társadalmi elit nem tudta elviselni, hogy a csehek vagy a zsidók ugyanolyan jogokat kapjanak, mint õk.
Prohászka a múlt évszázad elsõ felének a legismertebb egyházi személye volt, a nyílt – már akkor is a tömegeknek és az alsóbb néprétegeknek szánt – antiszemita kirohanások helyett a szalonképesebbnek tûnõ antijudeizmus kifejezést használta, mint teológiai fogalmat, hitvédelemnek tüntetve fel a zsidóellenességet. A faji alapon differenciáló keresztény-szocialista mozgalmának az 1920-as évek elején is lelkes hívei voltak, ezzel Magyarország, a polgári középosztály és a társadalmi elitet jelentõ felsõ tízezer jóval megelõzte a hitleri Harmadik Birodalom Alfred Rosenberg és Adolf Hitler neveivel fémjelzett faji alapon szervezõdött nemzetiszocializmusát. Ahogy azt Ungváry Krisztián történész, a szélsõjobboldali mozgalmak kutatója a tényeknek megfelelõen állapította meg: „Tévedés volna azt gondolni, hogy ezek az emberek (ti. a székesfehérvári püspök hívei, politikájának folytatói) mûveletlen, a világtól elrugaszkodott futóbolondok lettek volna. A numerus clausus törvényjavaslat a Budapesti Egyetem orvosi karáról indult ki, és a parlamentben 64 képviselõ közül csak heten szavaztak ellene…" /Ungváry Krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd – Beszélõ, 2001. 6. sz./ A „The Jewish Question in Hungary" címû, 1920-ban megjelent – korántsem csak teológiai mû – szerzõjét, Prohászka püspököt támogatta Méhely Lajos, a Cél címû fajbiológiai szemle szerkesztõje, akadémikus és elismert egyetemi tanár, Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara elnöke (késõbb a Katynba küldött nemzeközi orvoscsoport vezetõje), gróf Teleki Pál egykori és leendõ miniszterelnök, a már említett Meskó Zoltán fajvédõ politikus és 1935-tõl a Hungarista Mozgalom, a nemzetiszocialista alapon szervezõdött pártok politikusai is.
A zsidóság elleni harc szellemi vezetõje
Halála után Prohászka a nemzetiszocialisták, mindenekelõtt a hungaristák számára megfellebbezhetetlen szaktekintéllyé vált. A zsidókérdést tárgyaló mûvei adták az ideológiai alapot a képviselõháznak elõször a numerus clausus törvény elfogadásához, majd a két ezt követõ zsidótörvény kihirdetéséhez. Gondolatai közül kiemelték az antiszemitizmust legitimáló érveit, melyek így önálló életre keltek, és a polgári jobboldal, majd a magyarországi nemzetiszocialista pártok fõ hivatkozási alapjává váltak. Ravasz László református püspök 1944-ben a demokratikus nyilvánosságnak címezve „elborzadt és tiltakozását jelentette be" mikor a deportálások körülményeirõl értesült – ugyanakkor számára köztudottan már 1917-et követõen a zsidókérdés faji kérdés volt, 19 parlamenti felszólalásában konzekvensen támogatta a zsidótörvényeket. Ennek megfelelõen sokan Prohászka szellemi örökösének tekintették, amit dr. vitéz Endre László, a Sztójay-kormány belügyi államtitkára (a magyarországi zsidóság deportálásának egyik fõ szervezõje) a hozzá intézett levelezõlapja sorai is igazolnak: „Nemcsak mint a magyar közélet és a magyar protestánsok fõpapjának, hanem mint boldogult Prohászka Ottokár szellemi öröksége letéteményesének (is) Boldog Új Évet Kívánok." A szociálpolitika (értsd: hungarizmus) forradalmasítói az írók körébõl eleinte Oláh György és Milotay István voltak, majd Erdélyi József, Kerényi Károly, gróf Wass Albert, Matolcsy Mátyás, Nyírõ József tûntek fel – és hát nem tagadható az a tény sem, hogy a faji alapú szociálpolitika és nemzetvédelem szellemi megalapozásáért, majd gyakorlati megvalósításáért felelõsség terhelte az ún. népi írók jelentõs részét is…
Az egyértelmûen hungaristáknak nevezhetõ írók mellett az irodalmi élet akkori jeleseit is bûvkörébe vonta a nemzetiszocialista eszme. A harmincas évek közepétõl – mikor Szálasi Ferenc Prohászka hungarista ideológiájára alapítva létrehozta a Hungarista Mozgalmat és a Nemzet Akaratának Pártját, majd a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot és ezek utódszervezeteit. – Olyan nagyságok, mint Féja Géza, Sinka István, Kodolányi János, Darvas József, Kovács Imre, Németh László, Veres Péter, Zilahy Lajos csatlakoztak olyan, a mai szemmel rasszistának és sovinisztának nevezhetõ körökhöz és egyesületekhez, mint például a Törzsökös Magyarok Budapesti Asztaltársasága (ahol érthetõen csak „fajmagyarok" kaphattak helyet.) Illyés Gyula, aki a Nyugat 1932. augusztusi számában Budapest zsidó szellemi hegemóniájáról panaszkodott, 1938-ban Párizsban már Károlyi Mihálynak is kijelentette, hogy csak a zsidó földbirtokok felosztását tartja szükségesnek és a zsidótörvények kapcsán kifejtette: a magyar kultúra védelmében szükségesnek látja a zsidóságot sújtó rendelkezéseket. – Kovács Imre, Darvas József és Erdélyi József még irodalmi díjakat is átvettek a nyilas Oláh Györgytõl, az Imrédy Béla által alapított Egyedül Vagyunk címû lap fõszerkesztõjétõl. – 1938. augusztus 25-én Pethõ Sándor, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent cikkében (mintha az orgánum múlt heti számait olvasnánk!…) meghírdette, hogy „a lap küzd azért, hogy Magyarország magyar ország maradjon és ezért nem szükséges kitérni a zsidókérdés elõl sem: erre nézve se lehet álláspontunkra és magatartásunkra más parancsoló tekintet, mint a fajmagyarság megdönthetetlen felsõbbségének szerves és intézményes megalapozása."
Magyarországon szalonképes a politikai antiszemitizmus?
Hazánkban – bár a többpártrendszer bevezetése, a rendszerváltást követõen azonnal megkezdõdött a nemzetiszocialisták szervezkedése – nem alulról indult az a kezdeményezés, amely lényegében kísérletet tett a két világháború közötti eszmékhez történõ visszatérésre. Az Antall-kormány egy egész sor olyan háborús bûnöst rehabilitált, akiknek a bocsánatos bûne legfeljebb „csak" az antiszemita magatartásukkal valósult meg a második világháború éveiben vagy azt megelõzõen. Horthy Miklós kenderesi újratemetése, gróf Teleki Pál történelmi szerepének átértékelése, Kecskési Tollas Tibor és gróf czegei Wass Albert magas állami kitüntetései után logikus folytatásként következett Prohászka Ottokár erkölcsi felmentése. A nemzetiszocialista elnevezést, a szinte zavartalanul építkezõ hungarista akciócsoportok kivételével, hivatalosan sehol sem használták – Szálasi Ferenc nevét is olykor kínos következetességgel hallgatták el az egyre inkább szélsõjobboldali irányba fordult pártok – ezzel pedig akarva-akaratlanul (esetleg tudatlanul?) arra az útra tértek, mint õsellenségük Joszif Visszarionovics Sztálin. (Magát a kifejezést feltehetõen a generalisszimusz utasítására 1931-32-tõl tilos volt használni a Szovjetúnióban. Ettõl fogva a szovjet politikusok és általában a kommunisták Hitlerre, a nemzetiszocialistákra vagy a Harmadik Birodalomra mindig a „fasiszták" vagy „hitleristák" szavakkal utaltak…)
Azzal, hogy Prohászka Ottokár püspököt, a hungarizmus legnagyobb hatású ideológusát a magyarországi jobboldali pártok a közelmúltban piedesztálra emelték és munkásságában a legkeményebb nemzetiszocialista megnyílvánulásokat a nemzeti szociális szókapcsolattal, a hungarizmust pedig a hit- és nemzetvédelem kifejezésekkel helyettesítették, a lényegen mit sem változtat. – Azt a rehabilitálást, amelyen az Országgyûlés alelnöke és a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnöke továbbá a római katolikus egyház két magyarországi fõpapja is tevékenyen részt vettek – azt a politikai tevékenységet nem lehet összeegyeztethetõnek nevezni a demokráciával. A történelmi ismereteinkbõl merítve tisztában lehetünk azzal, hogy a magyarországi fõpapság jelentõs hányada aktívan vett részt annak a helyzetnek a megteremtésében, amely a Holokauszthoz vezettek. – A jelen jobb- és szélsõjobboldali politikusai ugyan még nem követték el a múlt évszázad legszörnyûbb bûntetteit, de a megnyílvánulásaik súlyosan sértik a magyarországi lakosság túlnyomó többségének az erkölcsi érzékét és egy egész népcsoport ellen követnek el bûncselekményeket, mikor a hóhérokat és azok segédeit állítják példaképül az ifjúság elé. Szintén a történelem lapjairól és részben a személyes tapasztalatokból ismert, hogy a napjainkban már kibékíthetetlennek hirdetett ellenfél – a nácizmus és a katolikus egyház – 1933-ban, a nemzetiszocializmus hatalomra jutása évében mégis egyezséget kötött. Bár kezdetben mindkét intézmény a másik ellen prédikált (mai szóhasználattal élve: elhatárolódtak), 1933. július 8-án Rómában a Szentszék és a Német Birodalom között konkordátum aláírására került sor – a katolikus papság hûséget és a politikai életbõl való kivonulást ígért az NSDAP-nak…
Jelenleg az önmagukat Isten szolgáinak nevezõ egyházi személyek és az egyre inkább szélsõjobboldali politikát folytató „nemzeti alapokon álló" pártok egyesíteni igyekeznek a legkülönbözõbb tipusú elégedetlenségeket. Az elégedetlenkedõk tömegében majdnem teljes egészében alulról érkezett, frusztrált, magukat kisemmizettnek érzõ lumpenrétegek találhatók – amin nem változtat az sem, hogy ennek az utcákon tomboló csõcseléknek olyan úgymond értelmiségi vezetõi is vannak, akik nem jutottak jó pozicióhoz 1990-et követõen (ezért is frusztráltak), íly módon a politikán keresztül igyekeznek érvényesülni. Prohászka Ottokár ideológiája ezen a keskeny sávon egyensúlyozik: populista, szociális igét hirdet a társadalom perifériájára szorult tömegeknek – ugyanakkor a felelõsök megnevezésével szélesre tárja a kaput a xenofób, rasszista indulatok elõtt, a „nemzetvédõ hungarizmus" pedig szinte észrevehetetlenül alakul át Rosenberg és Hitler neveivel fémjelzett nemzetiszocializmussá.
Szemenyei-Kiss Tamás
szemenyei_kiss@magyarorszag.ma
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
