Im Auftrag von Lengyel Károly
Gesendet: péntek, 2009. június 19. 07:50
An: Kutasi József
Betreff: A PATKÓSZEG
A PATKÓSZEG
Bizonyára legtöbbünk halotta azt a népi gyermekmondókát, ami a legkisebb részletek fontosságát is igyekszik megörökítését is igyekszik szívünkben-tudatunkban rögzíteni
„A szeg miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a huszár elveszett. A huszár miatt a csata elveszett. A csata miatt a király elveszett. A király miatt a Haza elveszett. Hát verd be jól azt a szeget!” Egy idézetből indulok ki, amit a Nemzeti Hírháló oldalán olvastam ma reggel. Előre bocsátom, egy szó neheztelés nélkül, csupán a tárgyilagosság kedvéért nyúltam a billentyűzet után.
Spontán alakult meg a Jobbik
„….Emlékezetes volt az a felhívásuk pl., hogy a nemzeti oldal (FIDESZ) szimpatizánsai viseljenek kokárdát. ….” - Eddig az idézet S. Csaba tollából, az egyik mai összeállítás végén.
Most nézzük a továbbiakat! Érdekes módon alakul az emberek történelmi emlékezete!
Határozott emlékem van arról, hogy 2002-ben a MIÉP Magyar Útkörök kezdeményezése volt a parlamenti választások első fordulója előtt elhangzott kokárdás felhívás. 2002 március 15-én volt egy igen nagylétszámot (többszázezres) mozgósító, híres nagygyűlése a MIÉP-nek a budapesti Hősök terén, ahol Csurka István bejelentette, ha a helyzet úgy kívánja, a MIÉP bianco visszalépteti nagyjából 170 jelöltjét olyan választási körzetekben, ahol a nemzeti erők bármely résztvevőjének győzelméhez annyi szavazatra van szükség, amennyi biztosítani látszik, nehogy az MSZP, vagy az SZDSZ szerezze meg a kérdéses mandátumot. Ezzel párhuzamosan hangzott el a Magyar Útkörök vezetőségének felhívása. Ez arról szólt, szimpatizánsaik, és mindenki, aki a nemzeti erőkhöz húz, a választásokig viseljen nemzeti színű kokárdát, sőt utána is, ameddig ezek el nem tűnnek a közhatalomból.
Noha a Jobbik ma már politikai értelemben nagyon közel áll hozzám, mégis el kell mondanom, és valljuk meg, akkor még a Jobbik csekély erőt jelentett. Mindössze a fiatalabb korosztály formálódó, és egyre markánsabb véleményét jelenítette meg a közéleti színválasztékban.
Maga a Jobbik, mint tudjuk, 2004 október 24-én alakult át mozgalomból párt formációvá.
Megjelenésének fő oka szerintem válasz volt a MIÉP-ben létrejövő erőteljesen központosított vezetési stílusra, amellyel a MIÉP Ifjúsági Tagozata sem tudott igazán mit kezdeni.
Nyilvánvalóvá vált a tragikus 2002-es választási vereség hatására, hogy ami a MIÉP vezetésében történik, nem tartható fenn, nem hogy hosszabb távon, de azonnali megújulásért kiáltott.
Emlékezzünk Pokorni széles mosolyára a 2002-es választás második fordulójának estéjén, amikor a Fidesz kampányközpontjában fennen örvendezett a politikai „szélsőség” parlamentből kiesése kapcsán szólva. Mintha csak egy eltaposott rovarról szólt volna! A kis liberális!
De hát fogott ember fiaként mit is szólhatott volna, amikor ő maga is, az idő szerint, egy vesztes párt vezető tagja volt. Nem arról szólt a fáma, hogy 2002-ben tömeges választási csalás történt az idegenszívű MSZP vezénylettel, Ron Werber súgása nyomán! Á, nem! Nekik nem ez volt a fontos! Libsiéknek az volt a fontos, hogy tartó gazdáik elvárásainak a legszélesebb értelemben véve szalonképesen megfeleljenek. Magyarul megmondva az igazat, barna volt a nyelvük. Nem kicsit, nagyon! – Balatonöszöd után rémklasszikussá vált diktátori retorikát felelevenítve.
Az akkori, bejelentett választási bűncselekményeknek elenyésző részét vizsgálta a választási szervezet, de főként a rendőrség. A mára nyilvánvalóvá vált, alávaló csalássorozatról büntető feljelentések végeláthatatlan sora született és máig lezáratlanul tanúskodik. Ezek közül néhányat vizsgáltatott a bíróság, ám egyikben sem született elmarasztaló határozat. Ezeknek az ügyeknek nagy hányada valójában máig leplezetlenül elsikkadt, vagy éppenséggel figyelembe sem vették, nem született belőle vizsgálati jegyzőkönyv sem.
A Jobbik addigi tevékenysége is figyelemreméltó volt, de akkor indult a kemény munka, hogy egy radikális pártot formázzanak a feltörekvő fiatalok az eredetileg mozgalomnak indult közösségből.
Mindezeket áttekintve, gondoljuk meg! Ha ilyen, viszonylag kicsi időtávlat alapvető tévedéseket nevelget, hosszabb idő alatt az emlékezet útvesztőiben mivé lesz történelmünk?
Tisztelettel ajánlanám soraimat azoknak a buzgó, ám kevésbé figyelmes mozgalmároknak és szimpatizánsoknak, akik esetleg jó szándékú, mégis alapvető apróságokban téves megfogalmazásokat jelentetnek meg. Idézzék fel gyakorta emlékezetükben arról a bizonyos patkószegről szóló mondókát!
Ehhez kapcsolódva szeretnék elmondani egy rövid esetet.
Abban az időben Angyalföldön az Elzett Gyárban dolgoztam, a Váci úton. Kora reggel szerettem a nagy forgalom előtt a metrótól sétálva a munkahelyemre menni. Azon a tavaszon magam is hordtam a felhívás szerint a kokárdát.
Előtte néhány évvel a környékre költözött egy cigány család. Az egyik fiú tőlem érdeklődött egy hűvös reggelen egy óvoda után. Kora reggel, Angyalföld, Váci út! A szülei hajnalban indultak dolgozni.
Ez a fiú 2002-ben már nagykamaszként jött velem szembe a járdán, ugyanazon az utcasarkon találkoztunk. Meglátta rajtam a színeket, odalépett, mintegy apró sasszéval kitérőt téve, és hangos „Pfúj, büdös magyar!” felkiáltást követően egy lépésről nagyot köpött a kokárdámra. Túl azon, hogy nagy ütéssel megszabadítottam egy fogától, az eset máig bélyegként él bennem.
Ennek a fiatalembernek már akkor árkok voltak a fejében. Hiányárkok. Méghozzá olyan mélyen az életébe tagozódva, ami mostanság a híreket olvasva, és közvetlen környezetemben tapasztalva, maradandó módon rontotta meg az emberek gondolkodásmódját. Az MSZP és az SZDSZ árkai, és átkai. Nem az a cigány fiú tehetett róla. Ő csak elszenvedője volt hirtelen indulatomnak. Hetekig törtem a fejem az eseten, de máig nem ülepedett le bennem annál helyesebbnek vélt tanulság, minthogy a liberálbolsevik bűnszövetkezetet végleg és örökre száműzni szükséges minden vezetői lehetőség közeléből.
Mostanság, amikor előre hozott parlamenti választás elől bujkálnak a listás naplopók, oda-vissza mindenféle ordenáré mocskot vakolva ellenfeleik szeme közé, fel kell tűnjön minden hazáját szerető magyar embernek, mivé leszünk, ha még egyszer, csak egyetlen egyszer, bárhol ebben az országban gyökeret verhet a nemzetgyalázó, magyarirtó, végül is politikai bűnszövetkezet.
El velük! Messzire! Nincs helyük ebben a rendszerben! Gyakorlatilag az emlékük sem érdemesíthető a történészek figyelmére, legfeljebb elrettentő jellegű tanulság gyanánt.
Mondjuk tehát tovább a magunkét. A semmiért? A lehetetlenért? A patkószegről! Azért, hogy ennek a kicsivé szaggattatott Hazának egykor talán több is megadasson, mint Európa koldusaként vándorolva vergődni.
Ehhez adjon az Isten minden magyarnak szebb jövőt!
Ferencváros, 2009. június 19.
Lengyel Károly
-------------------------------------------------------------------------------------
