Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. június 22., hétfő

2.783 - Magyarok Szövetsége 2009. augusztus 21-23. között rendezi meg a Magyarok Országos Gyűlését és Vásárát.

Magyarok Országos Gyűlése és Vására
2009, június 22 - 10:11 MSZ

2008. augusztus 8-10. között rendezték meg a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Bösztörpusztán a közel hetvenezer látogatót vonzó II. Magyar - Madjar Kurultaj találkozót. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyarok Szövetsége 2009. augusztus 21-23. között rendezi meg a Magyarok Országos Gyűlését és Vásárát. A helyszín ezúttal is kunszentmiklósi Bösztörpuszta lesz.  "egyet mondunk, s egyet gondolunk" - Ismerős Arcok -

A háromnaposra tervezett rendezvényen az ország minden megyéje számtalan programmal, előadóval képviselteti magát. A három színpadon reggeltől estig folyamatos műsort kínálnak a szervezők, ahol a versmondóktól a népdalénekeseken át a nemzeti rockot képviselő zenekarok is fellépnek, de lesz még táncház, íjászat, lovas és baranta bemutató, valamint az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kézművesség, és a népi mesterségek rejtelmeibe is.

További érdekességként ott lesznek a népi gyógyászat jeles ismerői is, neves előadók részvételével kerülnek megrendezésre azok az programok, melyek, ha csak egy rövid időre is, visszahozzák tudatosan elsinkófált történelmünket, kulturális örökségünket. Természetesen nem hiányoznak majd most sem a korabeli viseleteinket forgalmazó műhelyek képviselői, mint ahogy számtalan helyen találkozhatunk majd a nemzeti könyvesboltok kínálataival.
A gasztronómia iránt érdeklődők megismerkedhetnek eleink ételeivel, és nem csak éhségüket csillapíthatják, de megismerhetik azok elkészítési módjait is.

A felszabadult, kötetlen kikapcsolódás mellett ideális hely ez mindazok számára, akik újra szeretnék átélni a nemzet közösségteremtő erejét, akiknek fontosak a hagyományaink, kultúránk, történelmünk mélyebb megismerése, és akiknek fontos a nemzet jövője.

- Botz Domonkos –

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------