Hazánkban először állítottak emlékoszlopot a volt kitelepítettek.
2009. június 21-én 10 órakor ökumenikus megemlékezés keretében került leleplezésre a Heves megyei Mikófalván az 1951–1953 között Budapestről kitelepített családok által állított emlékoszlop.
A kommunista diktatúra a jelenlegi ismereteink szerint 14 864 hazáját szerető értelmiségi családot fosztott meg az alapvető emberi és állampolgári jogaitól, valamint minden ingó és ingatlan vagyonától.
Az emlékoszlopot állító 31 budapesti családot 1951. június 14-én éjjel, ácsolt deszkapados teherautókon, fegyveresek gyűrűjében szállították a teherpályaudvarra kézipoggyásszal, némi ingósággal. (A lakást és a benne maradt ingóságokat azonnal elkobozták.) Ezután lemeszelt ablakú, lezárt vasúti kocsikba zsúfolva, fegyveres kísérettel indították őket útnak Budapestről a Heves megyei Mikófalvára. A „célállomást” nem közölték velük. Abban a szörnyű hitben utaztak a fegyveresek által szigorúan ellenőrzött vasúti kocsiban, hogy kiviszik őket az országból. Egy családnak egyetlen ülőhely jutott a vagonban! A Mónosbél vasútállomásról a 78 ember -- idősek, gyermekek is -- ökrös szekereken érkezett meg a faluba. A Mikófalvára kitelepített családok között ügyvédek, értelmiségiek, katonák és kereskedők voltak. Olyan ember is akadt közöttük, aki megjárta Mauthausent.
Ezek az emberek ötvennyolc évvel ezelőtti otthonaikba azóta sem térhettek haza, holmijukból semmit vissza nem kaptak. Ha ma becsöngetnének oda, ahonnan elhurcolták őket, a küszöbre sem tehetnék a lábukat. A rablott lakások rablott bútorai között élő rablók vagy utódaik nyomban rendőrért kiáltanának… (2009 nyarán!) A kommunizmus ezen áldozatait azóta sem rehabilitálta és nem is támogatta senki.
A kitelepítetteket a faluban, a „kuláknak” titulált gazdákhoz szállásolták be, abban a reményben, hogy a kényszerítő körülmény hatására sikerül a „két ellenséget” összeugrasztani. Ezzel szemben az emberi együttérzés és a szolidaritás példa nélkül álló összekapcsolódását érték el. (Egyetlen szobában olykor 2 családot is „elhelyeztek”. )
A pestiek "kulákjait" éppen olyan gyűlölettel, embertelenséggel kezelték a kommunisták, mint a lakásaikba berakott kitelepítetteket. A befogadók is szűkölködtek, kenyérben is, fekhelyben is. Igaz, emberségnek bővében voltak. Aki ma és ezután arrafelé jár, az elgondolkozhat az emlékoszlop megtekintésekor ezeken a sorsokon.
A későbbiekben, - a kitelepítettek 1953-as eltávozása után - a jó kapcsolat továbbra is megmaradt a családok között. A volt kitelepítettek csak 1956 után mehettek vissza Budapestre. Az állam által törvénytelenül elvett javaikat soha nem kapták vissza, a tanulási és érvényesülési lehetőségeiktől többnyire megfosztva, egészen a rendszerváltozásig megfigyelés alatt tartották őket.
58 év elteltével, a Mikófalvára kitelepített 78 emberből már csak 10-en voltak fellelhetők, akik akkor gyermekként a szüleikkel együtt kerültek ide. Ezek a ma már koros emberek megkeresték egymást, s elhatározták, hogy saját költségen emléket állítanak, elsősorban azoknak a mikófalvi családoknak, akik annak idején befogadták őket és szüleiket, és a nehéz időkben is tisztességes, jóravaló emberek maradtak.
Az emlékoszlop 3 méter magas, sötétzöld gránitból készült. Felső részén egy honfoglalás kori életfa motívum látható, alatta aranyozott betűkkel a következő felirat:
„ A kommunista diktatúra által 1951–1953 között jog és tulajdonvesztést elszenvedett, Mikófalvára kitelepített 31 budapesti család (78 fő) állította hálából az Isten gondviseléséért a befogadó falura és mikófalvi családokra emlékezve.” 2009
A „befogadó” családok neve is fel van felsorolva ARANYOZOTT BETÜKKEL!
A köztéri emlékoszlopot a volt budapesti kitelepítettek 2009. június 21-én 10 órakor leleplezték le a Bükk lábánál fekvő Mikófalván. A szemerkélő esőben mintegy 200 fő vett részt a felemelő, de egyben az átélők szörnyű emlékeit is felidéző megemlékezésen, ill. az ökumenikus szertartáson. Majd virágokat és koszorúkat helyeztek el a szép oszlopnál. Többek között koszorúzott az MSZP megyei elnöke is. (Vajon mire gondolhatott?)
Heves megye egy újabb szomorú, szégyenletes és ember ellenes „emlékkel” gyarapodott. NE FELEDJÜK EL SOHA SEM! A Bükk felé tartó utunk során megéri betérni Bélapátfalva után a múlt században passió-játékairól is híres kicsike faluba, ahol a világháborúk áldoztaira emlékezve szép, gondozott terecske is található.
(MNO, Heti Válasz, Szent Korona Rádió alapján)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
