Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. május 7., péntek

5.783 - http://fidesz.hu/index.php?Cikk=149772


fotó: Pelsőczy Csaba
Íme a Fidesz-kormány névsora
Hivatalosan is bemutatta kormányának minisztereit Orbán Viktor leendő miniszterelnök hétfőn a Parlamentben. A második Orbán-kormányban nyolc minisztérium lesz.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot Navracsics Tibor, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot Réthelyi Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztériumot Fazekas Sándor, a Külügyminisztériumot Martonyi János, a Nemzetgazdasági Minisztériumot Matolcsy György, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor, a Honvédelmi Minisztériumot Hende Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot pedig Fellegi Tamás vezeti majd.

Emellett Navracsics Tibor és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesek lesznek, Varga Mihály pedig a Miniszterelnökséget vezeti majd államtitkárként.







A Fidesz-KDNP kijelölt kormányfője leendő minisztereinek bemutatása előtt arról beszélt, mi az, amit felfogásuk szerint az emberek elvárnak a leendő magyar kormánytól. Mint hangsúlyozta, a választópolgárok döntése nem egyszerűen egy kormány megalakításáról szólt, hanem a kétharmados parlamenti eredménnyel megalapítottak egy új gazdasági és politikai rendszert. Ennek része a kormány, amely feladata a nemzeti ügyek képviselete, illetve megvalósítása.

Kifejtette, hogy Magyarországnak olyan kormánytagokra van szüksége, akik meg tudnak felelni a már említett új politikai és gazdasági rendszer megalapításának, követelményeinek. Hozzátette, ezek az emberek megfelelő kvalitásokkal és jártassággal rendelkeznek, tapasztalt vezetők. Készen állnak arra, hogy politikai vezetőként viselkedjenek, azaz döntéseket hozzanak és azokért vállalják a felelősséget. A miniszterelnök-jelölt ezt követően személy szerint is megnevezte leendő kormányának tagjait.

Orbán Viktor a Nemzetgazdasági Minisztérium megalakítására és vezetésére Matolcsy Györgyöt kérte fel. Mint mondta, tőle azt várják az emberek, hogy Magyarország sereghajtóból éllovassá válhasson, és talpra állítsa a gazdaságot, Széchenyi országépítő politikájának szellemében vezetve a számára kijelölt területet. Matolcsy György munkát vállalt az Antall-kormányban, illetve az Orbán-kormányban is komoly szerepet játszó miniszter volt.

A külügyi munka irányítására Martonyi János kapott felkérést. Mint a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje megfogalmazta, tőle azt várja Magyarország, hogy szerezze vissza hazánk nemzetközi tekintélyét, vezényelje le a januártól esedékes európai uniós elnökségi munkát, valamint tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a közép-európai együttműködés fölépülhessen.

Pintér Sándor a Belügyminisztériumot vezeti majd. Orbán Viktor megjegyezte, itt egy tapasztalt rendőri vezetőre van szükség, "aki úgy ismeri ezt a területet, mint a saját tenyerét". Hozzátette, a belügyi tárca leendő vezetőjének a munkája a legnehezebb, mert "nincs vesztegetni való idő". A választópolgárok a közrend és a közbiztonság helyreállítását várják tőle.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot Fellegi Tamás irányítja a jövőben, akitől Magyarország azt várja, hogy védje meg a "közvagyont az oligarchákkal szemben", és vegye fel velük a küzdelmet. Orbán Viktor reményei szerint, a jelölt be fogja bizonyítani, hogy az állam lehet jó gazda, továbbá lehetséges az állami fejlesztések gyors és hatékony lebonyolítása. Fellegi Tamás az, aki rendelkezik a munka ellátásához szükséges megfelelő politikai, tudományos és üzleti tapasztalattal - tette hozzá.

Réthelyi Miklóstól, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának jövőbeni vezetőjétől az emberek a magyar egészségügy megmentését, a szociális biztonság újraépítését várják, illetve hogy megteremtse a "jövő kibontakozásának lehetőségét a fiatal nemzedékek számára". Orbán Viktor elmondta, Réthelyi a leendő kormány legtapasztaltabb tagja. Dolgozott az Antall-kormány népjóléti tárcájánál, a SOTE rektora volt, valamint a KDNP egészségpolitikai műhelyének is több mint húsz éve tagja.

Orbán Viktor Fazekas Sándort vidékfejlesztési miniszterként jelölte meg, akinek feladata a magyar vidék talpra állítása, bebizonyítása annak, hogy a vidék, a falu és a mezőgazdaság nem a múlthoz tartozik, hanem a jövő egyik erőforrása. Fazekas 1990 óta Karcag polgármestere, és társelnöke a Magyar Önkormányzatok Szövetségének is.

A Honvédelmi Minisztérium vezetője Hende Csaba lesz, akivel szemben külön elvárás, hogy "vessen gátat annak, hogy a honvédség a bűnügyi krónikák folyamatos főszereplője legyen". Hende Csaba feladata, hogy megtalálja a honvédség, a honvédelem helyét a 21. századi nemzetközi együttműködésben. Orbán Viktor emlékeztetett rá, hogy a kijelölt tárcavezető 1998 és 2002 között az Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt, illetve az Antall-kormány idején már dolgozott a Honvédelmi Minisztérium igazgatási főosztályán.

Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy Semjén Zsolt elfogadta a felkérést a miniszterelnök-helyettesi munkára, amely egy általános miniszterelnök-helyettesi munkát jelent. Hozzátette, a következő hét során újabb szerződést köt a Fidesz és a KDNP.
(hírTV, fidesz.hu, orbanviktor.hu)