Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. október 7., csütörtök

6.667 - Péteri Attila Árpád: A párt hívó szava! – „Tizedelés” az MSZP soraiban!

From: Péteri Attila Árpád
Date: 2010. október 5.
Subject: "Tizedelés" az MSZP soraiban!
To: Kutasi József


A párt hívó szava! – „Tizedelés” az MSZP soraiban!

 

Tisztelt Honfitársak!

 

Újabb döbbenet, ami tegnap történt.

 

A választások nemzeti oldalról való sikere mellett, nem mehetünk el szó nélkül az emberi butaság, szellemi, érzelmi restség és mérhetetlen önpusztító magatartás mellett sem, amelyet  az MSZP-re szavazók produkáltak. Milyen emberek ezek, teszi fel joggal a kérdést, a normálisan gondolkodók részéről, minden realista, a valóságot tisztelő honfitársunk?

 

Mi kell még e szerencsétleneknek, az aljasságok tömkelegéből, hogy felnyíljon a szemük? Ennyi pusztítás, ország rontó cselekedet-sorozat után, amit az utóbbi 8 évben imádottjaik műveltek a lakossággal, milyen bizonyítható értékrend alapján szavaztak rájuk, akik közül az utóbbi 20 évben, nem kevesen nyíltan kiálltak a hazugságok gyakorlói mellett, a megszorítások idején, még a 13. havi nyugdíj megvonást is örömmel konstatálva, tönkretett életük megkoronázásaként.

 

Ezeket tapasztalva megáll az ember esze, hogy a mi fajtánk között még mindig akad ennyi roncslelkű, tudatlan, tájékozatlan kenyérpusztító? Akik képtelenek észrevenni, hogy konok fafejűségükkel, magukkal rántják lakókörzetük teljes közösségét, ahol visszaszavazták a bűnben fogant, 100 millió áldozatot követelő marxista eszmerendszer emlőin nevelkedett  MSZP-s vezetőiket, polgármestereiket, önkormányzati képviselőiket, mindenütt, ahol maguk is élnek. (Akinek nem inge, ne vegye magára!).

 

Ezen agyalágyult cselekvéseik után, nem tűnik elképzelhetetlennek az sem, hogy amennyiben az MSZP, a párt hívó szavára, meghirdette volna soraikban  a nyilvános tizedelést a Hősök terén -kevesebb éhes száj maradjon címmel- zokszó nélkül megtették volna. Nem a Hazáért, az ország felemelkedéséért, hanem a MINDENHATÓ PÁRTJUKÉRT. Ez a sötét pufajkás szellem jól láthatóan, itt nyüzsög közöttünk, 54 évvel a dicsőséges forradalmunk és szabadságharcunk után. Szomorú, ám részünkről elfogadhatatlan tanulság ez, miért kellett ennek mindmáig így maradni, az állítólagos rendszerváltozás után? Hol maradtak a felvilágosító előadások a közszolgálati médiumokban, a nyílt FÓRUMOK, a tisztító PÁRBESZÉD, a társadalmi igazságosságot figyelembe vevő, azt tisztelő értelmiség tettrekészsége, ezen gúzsba kötött agytekervényűek megvilágosodásának elősegítéséhez?

 

Sajnos nem olvasták és nem népszerűsítették az illetékesek Dr. Bokor Imre prof. úr „Vörös vírus” c. kiváló könyvét, amelyet tanítani kellene az ált. iskolák felső tagozataiban, a középiskolákban és az egyetemeken.

 

Hol vannak tehát a felelősök, akik erre nem gondoltak s emiatt a társadalmi megújulásért két évtized óta küzdő tisztánlátóknak, máig kerülgetniük kell e nemzetpusztító szemlélet ránk maradt, két lábon járó múmiáit. Ki mer kiállni e mulasztásos törvénysértők közül, akik a T. Házban üldögélve nem álltak időben a sarkukra, hogy világossá válhasson minden állampolgárunk számára hazánk történelmi múltja?

 

Nem rejtem véka alá, sehol nem látjuk az érintett tolongókat. Se égen, se fődön- ahogy mondani szokták. Nos barátaim, részben itt van a kutya elásva! Az ország sorsának alakulásáért a fő felelősök között ott szerepel az ÁRULÓ ÉRTELMISÉG megalkuvó, tehetetlen, nyakbehúzós, megélhetési rétege is, amelyeknek mindig fontosabb volt a saját egyéni előmenetele, címe, rangja, beosztása, mint az ország aktuális jelene és jövője. Ezen figurák jelentős hányada is itt lézeng közöttünk, némelyek jobbnál jobb állásokban, magas nyugdíjakkal, holott menhelyen lenne a helyük, ahol elgondolkodhatnának, mit kellett volna jobban csinálniuk? Nem pedig másokra mutogatva maguk helyett, elsiklani a felelősségük mellett, mondvacsinált indokokkal, menekülni előle.

 

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, a kétharmados kormányzás és önkormányzati erőviszonyok birtokában, mit tesz majd a Fidesz vezetése, hogy végérvényesen megszabaduljunk a lakosság körében fellelhető gyászos MSZ(M)P-s múlt mameluk őrzőitől, mielőtt sírba viszik gyalázatos „örökségüket”?

 

Itt lenne az ideje, ITT AZ IDŐ, nemcsak a szlogenek szintjén, hanem végre a gyakorlatban megvalósítva is. Épp ezért sokak nevében javasolom, hogy a gazdaság talpra állítása mellett, az ország vezetői tekintsék kiemelt feladatuknak a lakosság szellemi és tudásszintjének radikális emelését, a bérek, nyugdíjak mellet. Amíg ugyanis az ország közel egyharmada, ilyen sötétségben leledzik, s hínáros béklyóként húzza vissza a pozitív irányú előmenetelünket -választásról választásra- akadályozva azt, nem lehet új HAZÁT fölépíteni, csak tüneti kezelésekkel bajlódón, vegetálásra ítélni e megnevezett társadalmi réteghez tartozókat, magunkkal együtt.

 

Kérjük, sőt követeljük az államapparátus, a közigazgatás irányítóitól, a mielőbbi lépések megtételét, elsősorban a közszolgálati hírközlő szervek irányítóinak megválogatásával, olyan szinten, hogy végre a nemzet érdekét képviselő munkatársi gárdával kiépítve megszabadíthassuk e területet, a liberális nihil, kiégettség, lelkiismeretlen műsorstruktúra ránk erőltetőitől, valamennyi, a közt ténylegesen szolgáló intézménynél.

 

A írott és elektronikus média, az oktatás- és művelődéspolitika, valamint társult szerveinél, nem sorolom végig.

 

Sok beszédnek híg a leve. Munkára föl!

 

Sikeres közreműködést minden érintett, felelős résztvevőnek.

 

      /Péteri Attila Árpád/

a Magyar Justitia Bizottság

           elnökségi tagja