Date: 2012, március 14.
Subject: Petőfiért március 15-e előestéjén
To: Kutasi József Antal
Március 15-e előestéjén második levelet írt a Magyarok Világszövetségének elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnökének Petőfi Sándor földi maradványainak felkutatása és a haza földjében való méltó eltemetése ügyében. Patrubány Miklós újból kérte az Akadémia elnökét, hogy segítse elő a Barguzinban feltárt, Petőfi Sándornak tulajdonított földi maradványok tudományos azonosítását, amihez elegendő az MTA gyűjteményében őrzött Petőfi-hajtincs három szála.
Patrubány Miklós Pálinkás Józsefhez intézett levele mellékleteként elküldte a Magyarok Világszövetsége Petőfi Bizottságának összegző jelentését (http://mvsz.hu/sajtoszolgalat/20120306_emlekmuvet.html), amely számos bizonyíték alapján arra a következtetésre jutott, hogy az 1848-49-es magyar szabadságharcot leverő cári seregek igenis vittek magyar hadifoglyokat Szibériába.
Az MVSZ elnöke második levelének megírásához (az előző itt olvasható: http://mvsz.hu/sajtoszolgalat/20110731_petofi1.html) a végső indíttatást az adta, hogy az MVSZ Petőfi Bizottsága birtokába került Dr. Józsa Antal címzetes egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora hagyatékából egy levél, amelyet az 1849-es cári katonai intervenciót behatóan vizsgáló és arról könyvet író történész 2001-ben írt. A Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez címzett levelében Dr. Józsa Antal leszögezi:
„Mindenesetre érdeklődéssel várom a barguzini lelet mostani azonosítását a költő hozzátartozóinak csontmaradványaival. A negatív eredmény esetében sem módosítom meggyőződésem, hogy vittek ki hadifoglyokat 1849-ben Oroszországba, elsősorban az ötödik orosz gyaloghadtest hadműveleti területéről. Maga az az axióma, hogy 1849-ben a cári hadsereg nem vitt magával orosz területre hadifoglyokat, már a hiteles osztrák konzuli jelentések tanulmányozása alkalmával is megdől.” (Kiemelés: MVSZ Sajtószolgálat)
Dr. Józsa Antal levelének legfontosabb közlése, hogy ő egy erdélyi levéltárban olyan dokumentumot talált, amelynek tanúsága szerint:
„Ebből kiderült, hogy 1849. augusztus 3-án este Petőfi még élt, és jelentett Bemnek! Szóval, még nincs vége a dalnak…”
Amennyiben az említett dokumentum hitelesnek bizonyul, úgy megdől az a máig fenntartott hiedelem, mely szerint Petőfi Sándor 1849. július 31-én esett volna el a fehéregyházi csatatéren. Dr. Józsa Antal felveti: „Ha viszont a barguzini lelet Petőfiként azonosítható, akkor kiderítendő, mi történt 1849 augusztusa és 1856 között.”
Az MTA elnökéhez írott levelében Dr. Józsa Antal örömmel nyugtázza az MTA szemléletében – véleménye szerint – bekövetkezett szemléleti változást: Gratulálok a bátorságért, hogy végre a tabupecsét-nyomkodás helyett a tudományos vizsgálati módszerek érvényt kapnak egy társadalom-tudati szempontból igen fontos kérdés eldöntésében.” – írta 2001-ben a történész a Magyar Tudományi Akadémia elnökének.
Pálinkás Józsefhez intézett második levele végén Patrubány Miklós Dr. Józsa Antal 11 évvel korábban írott leveléből idézve leszögezi, hogy „a tudománynak bátor, objektív feltárásokkal, historiográfiai dolgozatokkal kell szolgálni a békesség, a hasznos együttműködés ügyét”. A Magyarok Világszövetségének elnöke megismétli előző, 2011. július 31-én kelt levelében megfogalmazott kérését: „Tisztelettel kérjük, hogy a Magyar Tudományos Akadémia működjék együtt a Barguzinban feltárt lelet azonosításában, és adja ki a megőrzésében levő Petőfi-hajtincs három szálát a Magyarok Világszövetségének. A Magyarok Világszövetsége, mint az erkölcs mindenek fölöttiségét nyíltan valló, a világ magyarságát képviselő testület kezességet vállal azért, hogy a rábízott ereklyét gondosan megőrzi, és a genetikai vizsgálatot a világ három, arra illetékes laboratóriumában egymástól függetlenül, egyidejűleg elvégezteti.”
Levele végén az előző esetre utalva, tekintettel az ügy jelentőségére, nyomatékkal kéri a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, hogy erre a levélre maga válaszoljon, és azt ne bízza sem titkárságvezetőjére, sem más beosztottjára.
Szégyen és pirulás nélkül tovább nem tűrhetjük a bizonytalanságot s még jókor el kell magunkról hárítani a késő kornak bizonyosan bekövetkező vádját, hogy kortársunknak, a nemzet nagy költőjének sírját felkeresni restek valánk, s a helyett megelégednénk naponkint megújuló mendemondákkal, melyeket részint a jóakarat, de többnyire a rövidlátóság s nem ritkán szándékos áltatás koholt végnélküli ámításunkra. Tudni akarjuk, tudnunk kötelesség: Petőfi Sándor hol és mikor halt meg! – írta 1860-ban Pákh Albert, a Vasárnapi Újság alapító főszerkesztője.
„Behantozatlan áll S hazám leányi közt
Hamvai fölött a hely. Nincs egy Antigoné,
Hol, merre nyugszik ő, Ki sírját fölkeresve
Nem mondja semmi kő, Hantot föléje nyesve,
Nem mondja semmi jel. Virággal hintené!”
(Arany János)
„Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!”
(Petőfi Sándor: Rákóczi)
MVSZ Sajtószolgálat
7446/120314
