Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. november 3., kedd

20.636 - Nemzeti Hírháló > 2015 november 03. > Obama világháborút kockáztatna Szíriáért? > 2015. 11. 2.> Alfahír


Nemzeti Hírháló hírlevél
2015 november 03.


Soros György pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást

Összeállítás a magyar származásúnak mondott Soros (Schwartz) György tetteiről 


"Soros György üzletember - különböző nemzetközi és magyar szervezetek támogatásával -pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP képviselője egy október elején Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. 
Hollik úgy fogalmazott: a baloldal annak ellenére maradt bevándorláspárti, hogy a nemzeti konzultáció egyértelműen bebizonyította, a magyar emberek szerint meg kell védeni az országot. Soros György a hozzá köthető szervezetek segítségével mindent megtesz azért, hogy az illegális bevándorlók korlátlan számban érkezzenek Magyarországra - mondta a fideszes politikus, aki az érintett civilekre példaként a Magyar Helsinki Bizottságot, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Migration Aid nevű szervezeteket említette. 
Hollik István szerint a szintén a Soros Györgyhöz kapcsolható Welcome to Europe szervezet adta ki azt a migránsokat segítő zsebkönyvet, amely arra buzdította a bevándorlókat, hogy ne működjenek együtt a magyar hatóságokkal, ne adjanak ujjlenyomatot Magyarországon. A Fidesz képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy Soros György arra buzdította Európát, hogy minden egyes bevándorlónak fizessen évente 4,5 millió forintot, az ehhez szükséges forrást pedig hitelfelvételből fedezze. Ezek alapján nem lehet csodálkozni azon, hogy Soros György támadta Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz bevándorlás-politikáját - jegyezte meg Hollik István. (MTI/kuruc.info.hu

Soros hatpontos javaslata 
Soros György Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz hasonlóan szintén a probléma keletkezési helyén, Szíriában kezelné a helyzetet hat pontos javaslatával. 

1. Az EU-nak évente legalább egymillió menekült befogadására kell felkészülnie, ennek költségei megoszlanának a tagállamok között, valamint a pénz fedezetének előteremtésére kibocsátanának egy közös európai kötvényt is. Minden menekültnek 15 ezer euró járna az első két év kiadásainak finanszírozására. 
2. Sokkal több pénzt kellene pumpálni a Libanonban, Törökországban és Jordániában lévő menekültek ellátásába. Az EU most 1 milliárd eurós segítséget nyújt a három országnak, Soros szerint lehetne ez 20 is, amiből az EU állna 10-et, a világ többi országa, élen az USÁ-val pedig a maradékot. Soros speciális kereskedelmi övezeteket hozna létre Tunéziában és Marokkóban, így a menekültek foglalkoztatása is megoldottá válna. 
3. Közös uniós menekültügyi ügynökség és közös határőrség felállítása. 
4. Biztonságos útvonalak kialakítása Görögországból és Olaszországból. 
5. Váljék globális gyakorlattá az itt vázolt, EU által kialakítandó működési és pénzügyi eljárás. 
6. Az első pontban vázolt évi egymillió menedékkérő integrálása a magánszféra bevonásával, a magánszféra és a menekültek igényeinek összefésülése. 

Vagyis a hat pontos javaslat az európai nemzetállamok végét, az Egyesült Európát célozza. 
"Orbán tervének lényege a nemzeti határok megőrzése, amiben a migránsok képezik az akadályt. A mi tervünk a migránsok megsegítését célozza meg, amiben a nemzeti határok képeznek akadályt" (Soros (Schwartz) György) 

Orbán Viktor a Soros-stratégiáról: 
"Két dolog mozgatja a menekültáradatot. Az egyik a biznisz. Most közvetlen életveszélyben nem lévő emberek özönlenek Európába, mert az embercsempészek felépítettek egy hálózatot. Szinte toborozzák a pénzt, hogy jöjjenek. A másik dolog az aktivisták. Soros György is benne van ebben, mindent támogatnak, ami a szokásos európai életmódot megváltoztatja. Akaratlanul részévé válnak az embercsempészési hálózatnak. Brüsszelben ülnek emberek, akik nem a nemzeti felelősség szempontjából tekintenek erre a folyamatra. vannak emberek akik abból élnek, hogy erről könyveket, elméleteket gyártanak. Nem szabad engedi, ami most zajlik,hogy a jogszerűtlenségre lép az EU. Amikor vezetők a jogon kívüli állapotot természetesnek fogadják el, ártanak a saját népüknek és az Európai Uniónak." 
"Orbán szerint Magyarország ma a stabilitás szigete, azonban szerinte vannak közös veszélyek Európában, ilyen a terrorveszély növekedése, szerinte terroristából egy is sok. A bevándorlók magas száma miatt növekedhet a bűncselekmények száma, de párhuzamosan behozzák az egymás közötti feszültséget is. Európa népei azonban kezdenek felébredni Orbán szerint, mert biztonságukat és kultúrájukat érzik veszélyben." 

Oroszországból évekkel ezelőtt kitiltották 
"Soros finanszírozta azt az orosz ellenzéket, akik lelepleződtek a legutóbbi választások manipulálásával és akik a (hitetlen/bizonytalan/kétkedő) lakosságot utcai zavargásokra uszítva próbálták megdönteni a rendszert. Sorosnak már nincs sok esélye folytatni a mocskos játékait és spekulációit, amelyekkel - a Rothschildokkal, Rockefellerekkel és más sakálokkal szorosan együttműködve, a világ globális pénzügyi rendszerét akarja térdre kényszeríteni." - mondta Putyin. 

A banki shortolásokkal elkövetett gazemberségekről 
Banki shortolásokkal gazdagodott több gazdagnak igazán nem mondható ázsiai országban, de megshortolta Soros György 2008 októberében az OTP-t is! A PSZÁF megbírságolta, de hogy befizette-e a bírságot, annak nem találtuk nyomát. Remélhetőleg halála után ettől függetlenül több milliárdért majd megörökítjük az ő emlékét is, mint a másik amerikás antimagyarét, aki a Kárpátok géniuszának volt a barátja, és nem Magyarországé! 
Arról, amikor a japán jent shortolta meg, bővebben ITT
A banki shortolás betiltását szorgalmazta már 2012-ben az Európai Unió, de "valamiért" ejtették a javaslatot. Az erősebb kutya győzött - bocsánat a kutyáktól! Vajon meddig lesznek még erősebbek ezek az ezerszeres milliárdosok a világ népei ellen vívott gazemberségeiknek köszönhetően? Nagy probléma, hogy a világtőke nagy része a karmaikba került, a kis részével próbálnak "gazdálkodni" a porig alázott nemzetek! 
Fejéről a talpára kell állítani a világot, mert a világ végveszélyben van, és ha nem leszünk észnél, az indiánok sorsára fog/fogunk jutni. A demokrácia hazájában sokat szenvedett őslakosság indián túlélői rezervátumban élnek... 

Békéscsaba, 2015. november 2. 
Alapinformáció: wikipedia 
Összeállította: Anton 
Honlapra igazította: K. M. 


Emlékeztető: "Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető." (Indián közmondás) 
sokkaljobb.hu 
Kapcsolódó: 
   Leállt a kitoloncolás Magyarországról, mert nincs hová kitoloncolni a kiutasított menedékkérőket!(magyarvagyok.info
   Nesze hülye paraszt, itt egy...poszt. A Soros-média vidám világa (888.hu
   Mind muszlimmá fogunk válni, csak még kell egy kis idő! (adatlistazo.hu
   Orbán: A migráció baloldali összeesküvés Európa ellen (mandiner.hu

Az emberiség legalját használja fel a cionista zsidó világuralmi elit! 
Európába menekülnek vissza az oroszok elől a fegyvertelen civilek lefejezésében, szíriai keresztények megkínzásában, keresztre feszítésében, emberek élve elégetésében, gyerekek megbecstelenítésében "vitézkedő" patkányok, az emberiség legalja, az Iszlám Állam gyáva terroristái, akik közül azért egy a migránsoknak szóló videóüzenetem után megeresztett néhány internetes fenyegetést felém is. Azt írta, hogy Németország térdre kényszerítése után foglalkoznak majd Magyarországgal, amely légypiszok lesz csak nekik, szempillantás alatt le fogják győzni. Ha az oroszok úgy rendesen kezelésbe veszik őket, akkor nem fognak ők már senkit sem elpusztítani, mentik az irhájukat, és a brit, francia és más európai országok állampolgárságával rendelkező Iszlám Állam-tagok megpróbálnak gyáván visszaszivárogni az európai liberális posványba. Ezek a férgek addig voltak ennyire bátrak, ameddig az amerikaiak és közel-keleti szövetségeseik pátyolgatták őket. Végre az oroszok rendet tesznek. Isten áldja Oroszországot! 
Gondolom, hogy ez is az oka annak, hogy soha nem látott erők vannak most jelen itt nálunk a határvonalon, örömmel tapasztalom, hogy rengeteg magyar rendőr és katona őrzi a határt Ásotthalomnál. Bízom benne, hogy ez a helyzet az ország más pontjain is. A gond még mindig a horvátországi ballib kormány által szállított bevándorló tízezrekkel van, közöttük bármennyi ISIS-féreg el tud rejtőzni. 
Toroczkai László 



Bekérettem volna Colleen Bellt
Lovas István 2015. november 3. lovasistvan.hu 
Daniel McAdams, a Ron Paul Intézet ügyvezető igazgatója: "Az amerikai diplomácia elő akarja írni másoknak, hogyan viselkedjenek" 


Daniel McAdams az amerikai Béke és Prosperitás Ron Paul Intézetének ügyvezető igazgatója. 12 éven át az amerikai kongresszusban Ron Paul képviselő külpolitikai tanácsadója volt. Washingtonban végzett munkája előtt hét éven át Budapesten dolgozott újságíróként és emberi jogi megfigyelőként. Magyarországon a Brit Helsinki Emberi Jogi Csoport által delegált hivatalos megfigyelőként részt vett a NATO belépésről 1997-ben, a Horn-kormány idején rendezett népszavazáson. Több szavazóhelységben atrocitások érték, mert behatóan kívánta ellenőrizni a késő délután gyanús hirtelenséggel megnövekedett, addig rendkívül gyér részvételi arányt. Amikor tapasztalatairól a Duna Televízió élő adásban akart beszélgetni, és McAdams előzetesen elmondta, mit fog megemlíteni, a tévés zavartan elsietett, és helyette választási tisztviselőket szólaltatott meg. (Ekkor a nemzetközi szervezetek semmi bajt nem találtak a magyarországi médiumok működésében.) 
Az interjút Lovas István telefonon készítette a Texasban tartózkodó Daniel McAdamsszel. 

* * *

Mit gondol Colleen Bell budapesti amerikai nagykövetnek a magyar belügyekbe súlyosan beavatkozó, múlt heti beszédéről? 

- Újabb epizódja volt ez az amerikai-magyar kapcsolatok posztkommunista történetének. Eddig minden Budapestre küldött amerikai nagykövet azt hitte, megmondhatja, mit tegyen Magyarország. És itt nem csak nagykövetekről van szó. Ha visszaemlékszik, mi történt az amerikai kongresszusban, felötlik Tom Lantos képviselő alakja, aki 1992-től, sőt már azelőtt is rendre elmondogatta, hogy a magyar kormánynak ezt és ezt kell tennie. Hírhedtté tette magát azzal, hogyan kiabált a törvényhozásban Magyarország ügyének tárgyalásakor. Emlékszem, egy alkalommal irodája ajtaja előtt két órán át váratott egy Fidesz-küldöttséget csak azért, hogy móresre tanítsa őket. Amikor beengedték a küldöttséget, egy további teljes órán át üvöltözött velük arról, hogy mit kellene tenniük. A baj az, hogy az amerikai nagykövetség nem azon fáradozik teljes erővel, hogy jók legyenek a kétoldalú kapcsolatok. Az is baj velünk a diplomáciai kapcsolatokban, hogy kifejezésre akarjuk juttatni: az Egyesült Államok kivételes nemzet, mi vagyunk azok, akik másoknak megmondják, mit kell tenniük. S ez nemcsak Magyarországra vonatkozik. Időnként úgy viselkedünk, mint amikor a kommunista időkben Szuszlov és Mikoján utasítgatták a magyar kommunistákat. Magyarország úgy hitte, hogy ezen már túl van. És azt hiszem, nincs kedve visszatérni ezekhez az időkhöz. 

Olaszországban a korrupció sokkal súlyosabb a magyarországinál, amit még a Soros-féle Transparency International szervezet korrupciós percepciós listája is alátámaszt. De vajon miért nem jut soha eszébe a római amerikai nagykövetnek, hogy ezért megmossa az olasz kormány fejét? A görög sajtó a velünk szintén nem baráti Freedom House sajtószabadság listáján jóval rosszabbul áll nálunk, de az athéni amerikai nagykövet ezt soha nem teszi szóvá. Miért vagyunk ilyen kivételezettek? 

- A probléma az amerikai kormány álszentsége. Ha a jelenlegi olasz kormányt nem kedvelné Washington, akkor az ottani nagykövet mondana ilyeneket. Sajnos, az amerikai külpolitikának nincs racionális mérőeszköze. Vessen egy pillantást az amerikai-szaúdi viszonyra. Legnagyobb szövetségesünkről van szó. És a fejlevágások világbajnokáról. Ez a Szaúd-Arábia mondja nekünk, amerikaiaknak, hogy az emberi jogok nevében meg kell döntenünk a szíriai kormányt. És Washington támogatja, hogy Szaúd-Arábia legyen az ENSZ emberjogi tanácsának az élén. Ami teljes abszurditás. Biztos, hogy nem menne át egy röhejteszten. S mégis, ezt a világ számos országa támogatja. Amit Magyarországgal tesznek, az abszolút arrogancia. És ebből az arroganciából az egész világnak egyre inkább elege van. A németeknek, az oroszoknak... Az arrogancia Amerika ellen hat. Azt hisszük, hogy végtelenségig fogjuk tudni nyomtatni a világ tartalék valutáját a semmiből. És amikor ennek vége szakad, akkor azon országok ké nyének és kedvének leszünk kiszolgáltatva, amelyeket hosszú évek óta irritálunk. 

Mi a helyzet a sajtószabadság állítólagos hiányával Magyarországon? Vegyük a nagyobb hetilapokat: hat bal- és neoliberális, míg egy jobboldali értékrendet tükröz. Az előbbi ellenzéki lapok a Nyugaton megszokott normákon messze túllépve a legdurvább kifejezéseket használva ócsárolhatják a kormányt, azt írva, amit akarnak. A liberális ellenzék azt állítja, azért ilyen alacsony a támogatottsága, mert nem tudja hallatni a hangját. Miközben az ő ideológiájukat és politikájukat támogatják a legnagyobb internetes portálok is. Nem beszélve arról, hogy a gyakorlatilag média nélküli Jobbik a második legerősebb ellenzéki párt. 

- Azt hiszem, vicc, hogy egy amerikai tisztségviselő olyan médiumokat bíráljon, mint a magyar. A magyar médiabírálat forrása, mint a nagykövet idézte is, a Freedom House nevű civil szervezet. Ez egy hírhedett intézmény. Támogatásának több mint 90 százaléka az amerikai kormánytól ered. Hosszú időn át ápolt kapcsolatokat a CIA-val, beleértve nem egy vezetőjét. Vagyis a Freedom House-t - amely az amerikai kormány meghosszabbított karja -, mint mértékadó forrást idézni, abszurd. Másodszor: miért nem ad az amerikai média szabadsága nagyobb okot az aggodalomra? Amikor az amerikai kormány háborút akar indítani, a Washington Post, a Washington Times, a Wall Street Journal vagy a többi lap, legyen az jobb- vagy baloldali, mindegyike támogatja. Nézze meg, miket írtak az amerikai sajtóban a 2003-as iraki háború előtt! Minden mondatukban orbitális hazugságokat írtak. Noha ennek teljesen tudatában voltak. Ugyanez történt az ukrán államcsínnyel. Egyetlen fősodratú amerikai médium nem b eszélt a puccsban vállalt amerikai szerepről. Egyszerűen ismételgették a kormánypropagandát. Vagyis nem a magyar, hanem az amerikai média állapota aggasztó, mivel kormánypropagandát visszhangoznak. A Jobbik megerősödéséhez pedig nyilván hozzájárulnak a Bell-féle és az elődjei által hangoztatott támadások. A magyarokat annyira irritálja akár a washingtoni, akár a brüsszeli támadás, hogy sokan szeretnék, ha a Fidesznél egy radikálisabb párt reagálna ezekre. 

Ön mit tett volna Colleen Bell beszéde után, ha megfelelő pozícióban lenne nálunk? 

- Feltétlenül behívattam volna, és a szőnyeg szélére állítom. Ez máshol is így történne. Megmondanám Colleen Bellnek, ha folytatja, viselkedésének következményei lesznek a kétoldalú kapcsolatokban. Tudja, amikor Bell elkezdett aggódni a fékek és ellensúlyok ügyében, nevetni kezdtem. Itt, az Egyesült Államokban van egy elnökünk, aki az amerikai haderőt hét országban veti be, nulla kongresszusi felhatalmazással. Noha alkotmányunk megköveteli, hogy a kongresszus háborút hirdessen, mielőtt az elnök bevetné a hadsereget. Obama elnök valójában kihajítja az ablakon ezt az alkotmányos követelést. Vagyis a fékek és ellensúlyok helyzete nálunk sokkal rosszabb állapotban van, mint Magyarországon. A nagykövetasszony szót ejtett még a korrupcióról és a civil szervezetekről. Azokról a civil szervezetekről, amelyeket külföldi kormányok fizetnek, és Magyarországon politikai tevékenységet folytatnak. Ami az Egyesült Államokban teljesen törvénytelen lenne. Nálunk törvénytelennek számítana, ha például az iráni, az orosz vagy a kínai kormány által fizetett nem kormányzati szervezetek működnének azért, hogy velük szoros, baráti szövetségben lévő figurákat válasszanak meg különféle politikai posztokra. Az oroszoknál vagy Izraelben is illegális az ilyesmi. Ezekben az országokban e szervezeteknek külföldi ügynökökként kell magukat bejegyeztetniük. És akkor még nem is beszéltünk az amerikai politikai és gazdasági korrupcióról. 

- Hogy érzi magát Texasban, ahol ön most tartózkodik, az a 27 illegális migráns, akik éhségsztrájkot folytatnak a velük szemben alkalmazott iszonyatos bánásmód miatt? 

- Colleen Bell a migráció ügyében is támadta a magyar kormányt. Pedig ő olyan országot képvisel, ahol az a republikánus Donald Trump lehet nagyon könnyen elnök, aki megígérte, hogy megválasztása esetén 11 millió illegális bevándorlót toloncol ki, és óriási falat épít az amerikai-mexikói határ mentén. Szóval, amikor Bell idegengyűlöletről és hasonlókról beszél Magyarország esetében, olyan nagykövetet hallunk, akinek az országában élénk vita folyik arról, hogy miként csapjanak le az illegális bevándorlókra. Vagyis ez egy élő vita az Egyesült Államokban. 

Mi lehet az oka, hogy Bell asszony hirtelenjében átment támadási üzemmódba? 

- Washingtont nagyon irritálja Orbán Viktor miniszterelnök független szelleme. Azt várnák el tőle, hogy szalutáljon, amikor Amerika mond valamit. Egyre idegesebbek, mert úgy gondolják, hogy ez a magatartás egyfajta vírusként terjed Európában. És az valóban terjed is. A szlovákok és a csehek is fellázadtak a migránsválság miatt. Ezek az országok egyre inkább megtalálják a közös nevezőt. Colleen Bell szappanopera-producer volt, akinek semmiféle szakértelme nem volt Magyarországot illetően. Azaz teljes mértékben a külügyminisztérium tájékoztatásaira és kiokosítására van utalva. E minisztériumi szakértők pedig súlyosan elfogultak. Magam is dolgoztam az amerikai külügyminisztériumban, úgyhogy ezt tapasztalatból mondom. Bell ott azt hallja, hogy milyen szörnyű és veszélyes hely Magyarország; hogy mennyire résen kell lennie, és figyelmeztetik, nehogy engedje, hogy bármit is megússzanak a magyarok. 

És Bell bírálata Paks ügyében? 

Kacagtató volt. Gyakorlatilag azt javasolta, hogy a magyarok ne merjenek körbe nézni és megkeresni a szabad piacon fellelhető legelőnyösebb ajánlatot. El tudná képzelni, hogy a magyarok megmondják az amerikaiaknak, miként gyártsák az F-35-ös és egyéb harci gépeiket? Bellnek semmi köze nem lehet a paksi atomerőmű bővítéséhez. 

Kapcsolódó: 
   Colleen Bell újra megszólalt: az USA bíróság előtt akarja látni a korrupt (USA?) állami vezetőket(magyarnarancs.hu
   A bérplafon azért kell, hogy ne keressenek havi 10 milliót állami cégek vezetői (youtube.com
   Amerikai lapban "hülye bunkózták" le a budapesti nagykövetet (hvg.hu
   Guantanamo: Tizenhárom évig raboskodott az utolsó brit fogoly (orientalista.hu



Meteorológusként sem szabad még ellent mondani a dogmáknak
2015.11.02. hidfo.ru 
Menesztettek állásából egy népszerű francia meteorológust, amiért megkérdőjelezte a globális felmelegedés dogmáját. 


Philippe Verdier 1992 óta működik meteorológusként, több évtizedes tapasztalatait egy idén októberben megjelent könyvben (Climat Investigation) foglalta össze, ami a tudomány, a környezetvédő csoportok és politikai, gazdasági érdekközösségek lobbitevékenysége közti összefonódást vizsgálta. A könyv megjelenését megelőzően több országgyűlési képviselő egy petíciót indított, amiben arra kérték a France Télévisions - állami hírszolgáltató - elnökét, hogy ne engedélyezze a kiadást. A szerzőt a könyv megjelenését követően menesztették állásából. 
Verdier könyvében megkérdőjelezte a globális felmelegedésről kialakult elméleteket, valamint azzal vádolja a kormányt és a médiát, hogy szándékosan félrevezeti a közvéleményt, és egy egész "klímaváltozás-ipart" tart működésben, amit arra terveztek, hogy az embereket rettegésben tartsa. Verdier szerint a klímaváltozás dogmája egy háborús gépezet, aminek feladata nem csak az, hogy általános fenyegetettség érzetet alakítson ki az emberekben, de egész népeket és országokat tart rabláncban. A szerző a szakmában szerzett több mint húsz évi tapasztalat után azt állítja, hogy a tudósok szándékosan manipulálják a közvéleményt, mert ezzel nem csak egész országok lakosságát lehet stresszben tartani, de az országok gazdasági életét is manipulálják, a francia kormány pedig mindehhez hozzájárulását adja. 
Verdier emellett nyílt levelet fogalmazott meg a francia államfőnek, amiben kijelenti; nyilván ő már most értesült arról, hogy a COP21 klímakonferenciának nem lesz semmilyen eredménye, mint az előző húsznak sem. Úgy tesznek, mintha "meg akarnák menteni a világot", de eközben a klímaváltozás kapcsán kialakult dogma visszavezethető egyszerű gazdasági és politikai érdekekre. 
A meteorológus szombaton jelentette be, hogy menesztették a TV-csatornától, és hangsúlyozta, hogy az ő menesztése is élő bizonyítéka annak; a klímaváltozás esetében egy dogmával állunk szemben, annak megkérdőjelezőire pedig se a vélemény szabadságát, se az információ szabadságát kimondó elvek nem érvényesek. 

Kapcsolódó: 
   Áder János: A Kárpát-medence sokkal jobban ki van téve a klímaváltozás hatásának (hirado.hu
   Áder János oldalán te is beszállhatsz a klímaváltozás elleni harcba (444.hu
   Újabb dízelbotrány: Audik és Porschék is érintettek (euronews.com
   A Fidesz-KDNP egyik képviselője sem szavazott igennel a Snowdent védő határozatra (444.hu
   Feltörték és kiszivárogtatták a Vatikán teljes könyvelését (vs.hu
   Egy pap és egy tanácsadónő adta ki a vatikáni bizalmas iratokat (vs.hu
   Merkel ügynök, Hobo tehetségtelen volt, Feró minden pártot lehúzott (atv.hu
   Választások előtt két nappal a török kormány lekapcsolta az ellenzéki médiát (orientalista.hu
   Az ellenséges sereg leborult a Szent Korona előtt (24.hu


Százával érkeznek a feljelentések Angela Merkel ellen hazaárulás miatt
MTI - harcunk.info 
Németországban több száz feljelentés érkezett a szövetségi legfőbb ügyészséghez Angela Merkel kancellár ellen. 



Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes vádhatóság megerősítette a kancellár ellen százas nagyságrendben beérkező feljelentésekről szóló híreket. 
Csaknem 400 olyan büntetőfeljelentést tettek Angela Merkel ellen, amely az ország biztonságát érintő ügyekben illetékes legfőbb ügyészség hatáskörébe tartozik. A hatóság szóvivője a feljelentések tartalmáról nem nyilatkozott, de közölte, hogy valamennyit megvizsgálják. 
A Focus Online és a TAZ című berlini lap beszámolói szerint a feljelentők mindenekelőtt hazaárulással vádolják a kancellárt. A Focus Online gyűjtése szerint az egyik feljelentő azt írta, hogy Angela Merkel a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntésével veszélybe sodorta az alkotmányos rendet, és olyan állapotokat idézett elő, amely akár a németek testi épségét és életét is veszélyeztetheti. 
A feljelentő kiemelte, hogy a "harmadik világból származó, a (német) kultúrától idegen menekültek tömeges és a történelemben példa nélkül álló beáramlása" akár teljes mértékben alááshatja Németország alkotmányos rendjét. A TAZ szerint nyilvánvaló, hogy a feljelentések özöne "jobboldali radikális, populista csoportok tevékenységének tulajdonítható". 
Egy ismert jobboldali radikális portálon egy mintaszöveget is megjelentettek a feljelentők dolgának megkönnyítésére. Holm Putzke, a passaui egyetem büntetőjogra szakosodott kutatója a Focus Online-nak azt mondta, hogy az ilyen feljelentések "teljességgel megalapozatlanok", és a legfőbb ügyészség elutasítja majd őket, egyebek között azért, mert "nincsen arra utaló jel", hogy a jelenlegi migrációs folyamatok fenyegetnék Németország fennmaradását, függetlenségét, területi épségét, alkotmányos rendjét. 

Kapcsolódó: 
   Krematóriummal fenyegetik a menekültek segítőit Németországban (origo.hu
   Minden menekülteknek szánt épületet felgyújtanak a német fiatalok (nemzetiarcvonal.net
   Svédországban is lángolnak a menekültszállók (888.hu
   Miért a magyarokat fasisztázzák a menekültszállásokat felgyújtó németek? (pestisracok.hu
   Ausztriában mindenki puskát vásárol a bevándorlók miatt (pestisracok.hu
   Hamarosan tömegesen fognak halálra fagyni a menekültek a határon (thehungariantimes.hu
   Nálunk ragadnak a kitoloncolt migránsok (444.hu
   Afganisztán az összes Németországból kiutasított afgánt visszafogadja (magyarhirlap.hu
   Az egyik szlovén szervezet abbahagyja a migránsok segélyezését, mert a migránsok elégetik az adományokat (hirtop.in


"A vándor nép keserüli meg ocsuja garázdaságát. Ezeken nagyra nő a rájuk rakott szarv. 
Szítják, tüzelik őket távoli idegenek, akik vizeinket szomjazzák, földjeinket éhezik. 
Ezek egy része sivatag elöl fut, más részük tenger elöl menekül. 
Magyar magyart gyilkol, de a bika hátáról is ide lőnek a hét teve miatt.A nép fele elpusztul. 
A szomszédok megmozdulnak,de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is. 
A megszeppent maradék UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t." (A nyirkai jóslat)


Orbán megpróbálja a lehetetlent? Bős-Nagymaros újratöltve!
2015. november 02. magyarnarancs.hu - civilhetes.net 
Ha van létalapja mai állami berendezkedésünknek, akkor a bős-nagymarosi vízlépcső elleni kiállás a nyolcvanas évek második felében biztosan az. Orbán most ennek is durván nekimegy. 

Forrás: origo.hu

Megvan, hogy mi állhat a magyar és a szlovák miniszterelnök újsütetű csodálatos barátságának hátterében. A Fidesz volt környezetvédelmi államtitkára, Illés Zoltán szerint legalábbis egy titkos Fico-Orbán-paktum születhetett, melynek döntő részét a bős-nagymarosi vízlépcső körüli disznóságok teszik ki. A tervek szerint Magyarország és Szlovákia együtt bújnának ki az ügyben hozott hágai ítélet alól - hinné a fene, a megállapodás Magyarország számára tűnik módfelett előnytelennek - írja a Magyar Narancs. 
A Népszabadság terjedelmes tegnapi cikkében azt olvashatjuk, hogy "Baranyai Gábor - mint maga írja az igazságügyi miniszternek szóló feljegyzésében - a szlovák partnerének 'jelezte, hogy a magyar állam nem tart igényt az erőmű tulajdonjogára és az általa termelt villamos energia 50 százalékára', értsd: lemond az elmúlt 23 év alatt megtermelt, illetve a jövőben megtermelhető áram árának feléről". 
(Hogy ki ez a Baranyai? Nos, ő - most tessék figyelni! - a "Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten, 1977. évi szeptember hó 16. napján aláírt Szerződés ügyében eljáró kormánymeghatalmazott".) A '77-es szerződésé! 
Még azt is írja a lap, hogy a szlovák partner "egyetért azzal, hogy a kérdéskört a lehető legkisebb nyilvánosság mellett kell megpróbálni lezárni. A tárgyalások lezárásának kommunikációja során véleménye szerint annak a hangsúlyozása lenne a legcélravezetőbb, hogy a két fél közötti megegyezés jelenti a valódi győzelmet". Magyarul: sunnyogjuk el az egészet. 
Nos, annyi bizonyos, hogy Kádár János belebukott Bős-Nagymarosba. Horn Gyulának és az első Orbán-kormánynak sem sikerült összehozni anno a dolgot - mindkétszer az állt a próbálkozások hátterében, hogy valami egyéb célra megnyerjük az aktuális szlovák kormány (micsoda kormányok voltak!) támogatását. Most is ez van. 
Orbán azonban elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy lenyomja az egészet Magyarország torkán. Kétségkívül nagyobb rá az esélye, mint Kádárnak volt. 
S ez tragédia. Nem is a vízlépcső miatt. 
Emlékeztető: "Ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet a közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez." (Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem - Részlet) 

Kapcsolódó: 
   A Jobbik is újranyitná a Bős-Nagymarost övező szakmai vitát (alfahir.hu
   Milyen előnyei lennének a negyed évszázada megkezdett projekt befejezésének? (keplilajos.jobbik.hu
   A Szigetköz kálváriája: a bős-nagymarosi vízlépcső (zoldmuzeum.hu
   "Eltűnt 160 milliárd" - Orbán hogy lehet még miniszterelnök? (nepszava.hu
   Túl sok volt a szegény, megszüntették a mutatót (index.hu
   Ma Magyarországon gyermeknek éhezni természetes állapot (atv.hu
   Hozzád is bekopoghatnak hétfőtől, hogy kiderüljön, miből élsz! (mindenegybenblog.net
   BOTRÁNY: Orbán tanácsadója egy szimpla szélhámos? (parameter.sk
   Szemét lett a stadion-beléptetőkapukból is (index.hu
   Röhejes! Ez lett a milliárdos felújításból Siófokon (blikk.hu



Hatalmas blöff a magyar munkapiac sikere

Micskei Lajos 2015.10.30. Origo 
Nyolcvanezer magyar munkanélküli talált állást egy negyedév alatt. Az inaktívak közül is sokan kezdtek ismét dolgozni. Az európai statisztikákban is kiemelkedően teljesít a magyar munkaerőpiac. Első ránézésre, mert ha megnézzük, hogyan alakult a közfoglalkoztatás, és mi lett volna enélkül, akkor rájöhetünk, hogy szinte itthon a legrosszabb a helyzet Európában. 

Hatalmas örömhír, hogy csökken itthon a munkanélküliség. Ráadásul kedvező folyamatok állnak a változás mögött, mert az inaktívak (akik nem is akarnak vagy tudnak dolgozni) közül is egyre többen kerülnek vissza a munkaerőpiacra, miközben a munkanélküliek közül viszonylag kevesen adják fel a munkakeresést. Lehetne örülni, ha elfelejtenénk, hogy Magyarországon már több százezren dolgoznak közmunkásként. 

Fotó: Bielik István - Origo

Ilyenek a jó számok 

Az Eurostat adatai tényleg mosolyt csalhatnak az ember arcára. 
11 százalékkal csökkent a munkanélküliség. 80 ezren találtak munkát, és még 86 ezer olyan ember is munkába állt, akit korábban nem tartottunk számon munkakeresőként. A munkanélküliek 10 százaléka ugyan feladta a munkakeresést, de erre is legyinthetnénk, hiszen máshol sokkal nagyobb arányban döntenek így az emberek. 

Ez történt a munkanélküliekkel 2015 első és második negyedéve között (kattintson a képre, ha több ország adataira is kíváncsi) Forrás: Eurostat

Azoknak a magyaroknak a 23 százaléka talált munkát, akik január és április között kerestek állást. Ez pedig egy nagyon jó szám. A régióban csak Ausztria előzi meg Magyarországot, de ott nem csökkent annyira a munkanélküliség, mint nálunk (azért, mert sokan el is veszítették közben az állásukat). 
Magyarországon első ránézésre minden nagyon egészségesen alakult a munkaerőpiacon. Sokan munkát találtak, alig adták fel a keresést, és csökkent a munkanélküliség. Ezt a fenti diagramon láthatjuk. 

A közmunka húzza a számokat 
A folyamatok is nyomon követhetők: mi történt a munkaerőpiacon az első negyedévről a másodikra fordulva. Az Eurostat adatai alapján azt szemlélteti a lenti ábra, hogy hány munkanélküli talált munkát, mennyi adta fel végleg a keresést, illetve mennyien lettek inaktívak vagy munkanélküliek ebben az időszakban. Az ábrában feltüntettük azt is a KSH adatai alapján, hogy mennyi közmunkás volt az egyes időszakokban. 



35 600 új közmunkás állt munkába a második negyedévben, a létrejött 83 400 új munkahelynek a nagy része közmunka. 
Ha kivesszük a közmunkásokat az Eurostat számaiból, és megnézzük ugyanazt a diagramot, amit fent is elemeztünk, akkor már nincs okunk a mosolyra. 


Ez történt a munkanélküliekkel 2015 első és második negyedéve között, ha nem számolunk azokkal, akik közmunkások lettek (kattintson a képre, ha több ország adataira is kíváncsi) Forrás: Origo

A 80 ezer elhelyezkedő munkanélküli számát csökkentettük az új közmunkásokéval. Hiszen logikusnak tűnik, hogy ők döntenek úgy, hogy elfogadják a közmunkát is. A korrigálás után jól látszik, hogy a régióban is alaposan lemarad Magyarország a munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit nézve. Megelőz minket Románia, Szlovénia, Lengyelország, Csehország és Ausztria is. Egyedül Bulgáriánál jobb nálunk a helyzet. 
A közmunka nélkül nálunk csak minimálisan csökkent a munkanélküliség, míg máshol valóban jelentősen tudtak javítani ezen a mutatón. 
A ma megjelent legfrissebb KSH adatok szerint a harmadik negyedévben újabb 15 ezerrel több közmunkást foglalkoztattak. 

Kimaradtak a rendszerből 
A munkanélküliségi statisztikákban nem szerepelnek, de a munkanélküliek táborához sorolhatók lehetnének azok is, akik maguk után csak az egészségügyi járulékot fizetik (azaz jövedelmük nincs, ahhoz, hogy az alanyi jogon járó egészségügyi ellátásban részesülhessenek, egy minimális összeget be kell fizetniük a tb-nek). E körről a legfrissebb összesítés is tavalyi: a NAV adatai szerint 2014-ben havonta átlagosan 183 795 fő volt, aki maga után rótta le az egészségügyi szolgáltatási járulékot (ennek havi összege 6930 forint). Ez a költségvetésnek évi 16,5 milliárdos bevételt jelentett. 2013-ban 213 621-en, 2012-ben pedig 194 684-en fizettek maguk után tb-t. 

Kapcsolódó: 
   Több lett az új közmunkás, mint aki rendes állást talált (origo.hu
   Reszketünk a munkanélküliségtől (origo.hu
   Négy éve volt ekkora munkanélküliség az EU-ban (origo.hu
   Hét százalék alatt a munkanélküliség (origo.hu
   Csányi Sándor a világ leggazdagabb emberei között (origo.hu
   A belvárosi önkormányzat a Buddha Bar hotel ügyvezetőinek is lepasszolt egy nagy ingatlant áron alul, pályázat nélkül (444.hu
   Államtitkár: a TTIP céljai egybe esnek a magyar kormány törekvéseivel (alfahir.hu
   Lehetetlen a népszavazás: bűnös a kormány, bűnös az ellenzék (munkaspart.hu
   Így ér véget majd a demokrácia (magyaridok.hu


Csúcsra jár a nagyhatalmi játszma Szíriában - a törökök hoppon maradnak?
Káncz Csaba, 2015. november 02. Privátbankár 
Washington komoly kompromisszumos lépéseket tesz Szíria ügyében Moszkva felé. Törökország neo-oszmán külpolitikai vonalvezetése egyelőre bukásra áll. Ráadásul Iránt is bevonták a Szíriáról szóló béketárgyalásokba. 


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja és John Kerry amerikai külügyminiszter (b-j) a szíriai konfliktus rendezését célzó újabb nemzetközi értekezlet végén tartott sajtóértekezleten Bécsben 2015. október 30-án. (MTI/EPA/Georg Hochmuth)

Alig egy hónappal azután, hogy Putyin beszállt a szíriai konfliktusba, az USA múlt pénteken szárazföldi csapatok bevetését jelentette be. Washington Észak-Szíriába, a kurd ellenőrzés alatt álló területre küld pár tucatnyi kommandóst, hogy tanácsokkal támogassák az Iszlám Állam elleni harcot. Ez fordulatot jelent az elnök politikájában, aki hosszú ideig elzárkózott az elől, hogy katonákat vezényeljen a szíriai harctérre, mert el akarta kerülni, hogy egy újabb háborúba keveredjen a Közel-Keleten. 
Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy lépésnek semmifajta nemzetközi jogi alapja nincs, hiszen sem az ENSZ, sem pedig a szír kormány nem hatalmazta fel Obamát ennek a lépésnek a megtételére. Mindenesetre a bejelentéssel Washington gyakorlatilag elismerte, hogy az Iszlám Állam (IS) ellen tavaly indított stratégia kudarcot vallott. A lépés PR-jelentőséggel is bír, hiszen ellensúlyozni kell azt a kialakuló képet, amely szerint Moszkva egy hónap alatt jóval nagyobb kárt okozott az IS-nek, mint Washington egy év alatt. A kommandósok telepítésével Amerika azt is be akarja biztosítani, hogy neki tetsző legyen a "jövő Szíriája". 

De mit szól ehhez Ankara? 
Az új amerikai Szíria-stratégiával párhuzamosan a Pentagon iraki Kurdisztán székvárosába, Erbílbe újabb különleges alakulatokat vezényel, fokozza az iraki erőkkel való együttműködést az IS kezén lévő nyugat-iraki Ramádi visszafoglalása érdekében, megerősíti a Jordániának és Libanonnak nyújtott biztonsági támogatást, valamint A-10-es és F-15-ös harci repülőgépeket telepít a Dél-Törökországban található incirliki légi bázisra. 
Mivel az amerikai kommandósokat Szíriában a kurd területekre dobják át és az ottani kurd erőket (YPG) támogatják, felettébb érdekes kérdés, hogy mit lép erre Ankara? Különösen, hogy a múlt héten kétszer is török légitámadás érte az YPG állásait és Ankara hivatalosan is bejelentette korábban, hogy katonailag fogja megakadályozni a szír kurdokat céljaik elérésében. 
Mi több, Törökország tegnap általános választásokat tartott - a másodikat öt hónapon belül. Ha Erdogan elnök nem szerezte volna vissza az abszolút többségét a parlamentben, akkor leszámolásként újonnan a kurdok elleni fokozottabb fellépésre kerülhetett volna sor. Rejtély, hogy Washington miként óhajtja elmagyarázni Ankarának, hogy gépei török légibázisról felszállva adnak támogatást azon kurd csoportoknak, amelyeket a törökök terroristáknak bélyegeznek. 

Elkerülni a krízist Moszkvával 
Az amerikai vezetés ugyanakkor el akarja kerülni, hogy újra válságossá váljon az USA és Oroszország viszonya, ezért összességében hagyja, hogy a dolgok Moszkva szája íze szerint történjenek
Az amerikai külügyminisztérium ráadásul igyekszik rávenni Oroszországot, hogy álljon az USA mellé a diplomácia rendezés érdekében, miközben Putyin azt sugallja a térség vezetőinek, hogy országa az új erős nagyhatalom a térségben, ezért jó, ha vele tárgyalnak. Az USA még legfőbb követelése, Aszad távozása ügyében is tett egy lépést hátra, jelezte, hogy ezt nem feltétlenül azonnal akarja elérni, hanem esetleg egy átmeneti időszak után. 
Sőt a Bécsben zajló szír béketárgyalásokra a múlt héten már meghívót kapott Irán is, amelynek Irak összeomlása után még erősebb a befolyása a térségbe. A meghívás - orosz kezdeményezésre - az USA-tól érkezett, hiszen Teherán egyre nagyobb szerepet játszik a konfliktusban. Meg nem erősített sajtóértesülések szerint több ezer iráni Forradalmi Gárdista harcol már Asszad elnök oldalán. 
Káncz Csaba jegyzete 

Kapcsolódó: 
   Szíria- Az orosz légierő két nap alatt 237 terrorista célpontot semmisített meg (magyartudat.com
   ISIS fegyveresei titkos olajvezetéket építettek Irakon keresztül Törökországba (tvzvezda.ru
   Fegyveres harci járművek dübörögtek az M7-esen (origo.hu
   Az amerikai katonák ukrajnai jelenléte a minszki egyezmény megszegését jelenti (hidfo.ru
   Porosenko pártja elvesztette többségét a kijevi városi tanácsban (karpathir.com
   Se orosz, se ukrán nem akar harcolni, nincs is háború (24.hu
   Az amerikai katonai jelenlét akadályozza a békefolyamatot Ukrajnában (hidfo.ru
   Szicíliában tüntettek a NATO hadgyakorlata ellen (hidfo.ru



"Az eskü. 
Minthogy a talmudzsidó a gojokat csak állatoknak tekinti, könnyen megérthetjük, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítanak ők a keresztényekkel szemben letett eskünek. És, ha egyszer a Talmud a nemzsidók vagyonát és vérét a zsidók föltétlen tulajdonának jelenti ki, elképzelhetjük, hogy minő komikusnak tűnik föl a talmudzsidó előtt. mikor a goj az enyém-tied felől kezd vele vitatkozni. A talmudzsidó tehát, mikor esküt tesz valamire, azzal a mentalitással teszi, hogy az úgyis semmis." 
Továbbá: lakatospal.hu 


Obama világháborút kockáztatna Szíriáért?
2015. 11. 2. Alfahír 

A különleges erők Szíriába küldése az Egyesült Államok részéről azt a célt szolgálja, hogy "élő pajzsként" használjanak fel kommandósokat, a CIA által kiképzett fegyveresek elleni orosz légicsapásokat akadályozva -. állítja egy ismert brit politikai elemző. 
Finian Cunningham, aki rendszeresen ír a Russia Today, a Sputnik, és az iráni Press TV részére (korábban a Mirror, és az Independent munkatársa is volt) Russia Today honlapján publikált vasárnapi cikkében azt írja, széles körben úgy tekintenek Obama döntésére, mint "az amerikai katonai jelenlét eszkalációjára" az országban. 

Pénteken Barack Obama elnök különleges műveleti csapatok bevetését rendelte el Szíriában, hogy "segítse a mérsékelt ellenzék harcát" a kormány és az Iszlám Állam ellen. A szerző szerint ezzel "kétségtelenül megszegte" azt a korábbi ígéretét, hogy Amerika nem vet be szárazföldi erőket az arab országban. 

A csapatelküldés azt is jelzi, hogy az USA próbál gátat szabni az orosz sikereknek az ellenzéki milíciák elleni küzdelemben - írja Cunningham. 

Méghozzá úgy, hogy az amerikai különleges erőket "élő pajzsként" használják az általuk támogatott fegyveres csoportok védelmében. 

Washingtonnak nem csak azért okoz fejfájást az orosz beavatkozás, mert Aszadot erősíti, hanem azért is, mert a légicsapások jelentős része az USA által kiképzett és felfegyverzett ellenzéki milíciákat éri. Őket Obamáék "mérsékelt ellenzéknek", Puytinék azonban az IÁ-nál alig jobb "terroristáknak" tekintik. Az igazság nyilván valahol a kettő között van - de valószínűleg a moszkvai állásponthoz közelebb. Elég csak azokra a törökországi bázisokon, amerikai szakértők által felkészített harcosokra gondolni, akiknek a fele az első adandó alkalommal átadta teljes felszerelését a szélsőséges dzshádista al-Nuszra Frontnak. 

Nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők azt nyilatkozták az AP hírügynökségnek, hogy kevés lehetőség van az USA által támogatott csoportok megóvására az orosz bombázásokkal szemben. "Obama kormányának kevés lehetősége van, hogy megvédje azokat, akiket titokban kiképzett és felfegyverzett" - ismerték el a névtelen washingtoni források. 

Cunningham úgy véli, a különleges erők Szíriába vezénylése valójában egy erre irányuló elkeseredett próbálkozás. "Obama csapatküldésének igazi célja, hogy korlátozza az orosz támadó műveleteket azáltal, hogy így felmerül az amerikai erők lebombázásának kockázata" - írja a Russia Todayon. Ezt pedig Moszkva nyilván mindenképp szeretné elkerülni, hiszen ez a két világhatalom közötti fegyveres összecsapáshoz is vezethetne. 

Vagyis, ha a Cunningham spekulációja helytálló, akkor Obama kész egy világháborút is kockáztatni, hogy szíriai védenceit kisegítse. Remélem Cunningham téved. Mert, ha nerm, akkor Washingtonban annál is messzebbre gurultak a gyógyszerek, mint eddig sejtettük.. 

Kapcsolódó: 
   EBESZ: tisztességtelen volt a török választás (euronews.com
   A Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah benyomultak a vahhabita terroristák egyik erősségébe Aleppo tartomány déli területén (almasdarnews.com