Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. november 4., szerda

20.649 - ​168 Óra > ​A kormány a veszélyforrás – Tordai Bence korrupcióról és megtisztulásró


Feladó:
​​
168 Óra

Dátum: 2015. november 4. 19:01
Tárgy: Lesz egy szikra
Címzett:



Amerika hangja

A baloldali ellenzéki pártok leszerepeltek, az LMP pedig el sem ment arra a vacsorára, amelyen Robert Berschinski külügyi helyettes államtitkár is részt vett szeptember 30-án, Budapesten – tudta meg a 168 Óra. A résztvevők szerint érződött az ellenzék koncepciótlansága, az egyik politikus utólag úgy magyarázkodott: „ennyire azért nem vagyunk bénák". A lap csütörtöki számában megszólal a volt washingtoni nagykövet is. Simonyi András szerint az amerikai kritikák a teljes hazai politikai elitnek szólnak.

Titkok a letelepedési államkötvény körül

A magyar állam a piacon már olcsóbban vehetne fel hitelt, mint amennyiért a letelepedési kötvény kibocsátásával hozzájut. Ráadásul az értékpapírok forgalmazásával a homályos hátterű offshore cégek tulajdonosai milliárdokat kaszálhatnak, részben az adófizetők pénzéből. Az ellenzéki politikusok szerint óriási összegek kerülhetnek magánzsebekbe.

​​
A kormány a veszélyforrás – Tordai Bence korrupcióról és megtisztulásról


Nem csak Rogán, az egész kormány több mint veszélyforrás: megvalósult katasztrófa. Tíz- és százmilliókat, tíz- és százmilliárdokat talicskáznak ki az államkincstárból. Sok esetben még papírjuk is van róla, hiszen törvényeket hoztak a bűncselekmények fedezésére. Ráadásul félniük sem kell, hiszen saját embereik ellenőrzik őket – állítja a PM elnökségi tagja.

Lejár a Fidesz szavatossága is

Ha megtanítjátok a Fideszt követő hatalomnak, hogy így kell kijátszani a demokráciát, akkor soha a büdös életben nem lesz több népszavazás ebben az országban. Nektek sem. Minél sikeresebb a kormánypárti kommunikáció abban, hogy az agressziót, erőszakot, mocskolódást tegye a közvélemény szemében a politika szinonimájává, annál sikeresebbé válnak az ezt gyakorló ellenzéki szereplők is a maguk oldalán.

Lesz egy szikra

Egy éve – becslések szerint – hetvenezer embert vitt utcára a Százezren az internetadó ellen nevű tiltakozás. A szervezők – Köves Nóra, Gulyás Balázs, Gulyás Márton és Füzessy Károly – múlt héten vették át az Európai Civil Fórum díját legjobb állampolgári kampány kategóriában. Köves Nóra, az Eötvös Károly Intézet (Ekint) projektmenedzsere és emberi jogi szakértője dolgozott már Franciaországban, Isztambulban és Koszovóban.