Von: Czapp János [mailto:czapp81@freemail.hu]
Gesendet: hétfő, 2008. február 18. 21:41
An: fabian.csalad@t-online.hu
Cc: Kutasi József
Betreff: Lendvai Ildikó levele
From: János Czapp <czapp81@gmail.com>
Date: 2008.02.18. 21:00
Subject: Re: Lendvai Ildikó levele
To: Lendvai Ildikó <ildiko.lendvai@parlament.hu>
Adjon Isten! Kedves Asszonyom!
E témában, Önnél sokkal jobban jártas és sokkal nagyobb tudással bíró Prof. Papp Lajos, már megadta a választ. Az Önökre szavazók szellemi szintje, remekül ábrázolja Hazánk állapotát.
Vádló szemekkel tekintenek Önökre, azok is, akik nem megfelelő orvosi ellátás következtében, már ott ülnek az Atya jobbja mellett. Öntől, többször hallottam, hogy féltik a demokráciát.
Mi is féltjük! Önöktől!
Czapp János.
"Lendvai Ildikó" <ildiko.lendvai@parlament.hu> írta, 2008.02.18.:
Tisztelt Czapp János!
Köszönöm, hogy megtisztelt azzal, hogy megírta véleményüket. Kérem engedje meg, hogy én is elmondjam a mi álláspontunkat. Én éppen az új törvény elfogadásában látom az eszközt arra, hogy az eddig az egészségügybe behatoló kétes üzleti szempontok kontroll alá kerüljenek. Mindnyájan tudjuk, hogy az egészségügyi intézmények körül gyógyszer-, gyógyászati eszköz-, élelmiszer stb. beszállítók, szolgáltatók üzleti vállalkozásainak tömege él meg, anélkül, hogy valaki igazán érdekelt lett volna a profitjuk mértékének, a velük kötött szerződéseknek az ellenőrzésében. Az egyetlen állami egészségbiztosítási pénztár erre nyilvánvalóan nem tudott vállalkozni és különösebb érdekük sem fűződött ehhez. A területi pénztárak nemcsak kevesebb intézmény gazdálkodását tudják figyelni, de érdekük is fűződik ahhoz, hogy a járulékokból ne a beszállítók extraprofitja képződjön. Érdekeltek ebben, hiszen különben nem tudnak gazdálkodni az egészségügyre szánt pénzzel, és ha ehelyett máson spórolnak, akkor a biztosítottak elhagyják őket, más pénztárt választanak. Nem véletlen, hogy az új modellel szembeni kritikák mögött a teljesen jogos és választ igénylő társadalmi kérdések mellett ott vannak a kemény gazdasági ellenérdekek is.
Természetesen tudok jó példákat is arra, hogy a nemzeti egészségügyön belül részben vagy egészben magántulajdonban lévő vállalkozások működjenek, de olyan szabályok között, amelyek garantálják azt, hogy a vállalkozói érdek ne szorítsa háttérbe a legfontosabb emberi és nemzeti érdeket: az egészség védelmét. A jó példák közé tartozik a háziorvosi praxisok magánvállalkozásba kerülése, az ún. praxis-privatizáció, valamint a patikák állami tulajdonának megszűnése. Mindkét intézkedést az Orbán-kormány vitte végbe, és az idő igazolta kezdeményezésüket.
Igazolta annak ellenére, hogy bevallom: annak idején én ugyanazokat az aggódó kérdéseket tettem fel, mint amit most a területi egészségpénztárakkal szemben hallok. Én is aggódtam: vajon az általában 100 %-ban magántulajdonban lévő praxisok nem kerülhetnek-e szembe a szolidaritás elvével? Mi lesz a garancia arra, hogy a magántulajdonban lévő praxisok nem hárítják-e el a szegényebb, idősebb, betegebb embert, akinek még a hálapénz-borítékja is vékonyabb? Szerencsére akkor is, ahogy most is, jogi és érdekeltségi garanciák gondoskodtak ennek ellenkezőjéről. A háziorvosoknak kötelezővé vált fogadni a területükön lakó minden beteget, ahogy ez most a pénztárak esetében lesz. Nem is váltak érdekeltté a betegek közti válogatásban, hiszen jövedelmük a betegek után fizetett átlagos kártyapénzből származik, ami semmilyen összefüggésben nincs a biztosítottak által befizetett kisebb vagy nagyobb járulékösszeggel. Így lesz ez a pénztáraknál is.
Mivel számos bokros teendőik mellett nem várhatom el, hogy az új garanciális elemekkel is megerősített törvényszöveget részletesen is tanulmányozzák, engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket az új modell lényeges elemeire. Az új modellben a biztosítási rendszer egységes, ahogy a járulékoltatás és az ellátás is. Továbbra is a közös kasszába fizetjük be a parlament által meghatározott mértékű jövedelemarányos járulékot, a nyugdíjasok, gyerekek, szociális ellátottak után pedig a jövőben is az állam fizeti be a járulékot. Az eddigi ellátások továbbra is egységesen, ingyenesen járnak, ezek köre változatlan, azon a pénztárak nem változtathatnak. A pénztárak a közös kasszából nem a biztosítottak különböző mértékű járulékát kapják meg, hanem gazdag és szegény, magas és alacsony jövedelmű után egyaránt ugyanazt (a nemtől és életkortól függő) átlagos fejkvótát - egy idősebb kisnyugdíjas után pl. többet, mint egy fiatal menedzser után. Sem joguk, sem érdekük nem fűződik tehát ahhoz, hogy hátrányosan megkülönböztessék az időset, a beteget, a kisjövedelműt. A súlyos betegségek költséges kezelését továbbra is közvetlenül a központi kasszából finanszírozzák.
A pénztárak nem kérhetnek a járulékon és a vizitdíjon felül ellenszolgáltatást az eddig is ingyenes ellátásokért, sőt: átvállalhatják a betegek vizitdíját, kórházi napidíját. A pénztárak elsősorban a hatékonyabb ellátásszervezésben, a biztosítottjaiknak nyújtott jobb szolgáltatásban versenyezhetnek. Mindegyik pénztárnak az állam a többségi tulajdonosa, nélküle semmilyen döntés nem születhet meg. A magánvállalkozások tőkebővítéssel csak kisebbségi tulajdonhoz juthatnak, amelynek fejében országosan összesen kb. 120 Mrdt Ft plusz forrás kerülhet az egészségügybe. A magánbefektetők természetesen idővel vissza akarják kapni befektetésüket, de ezt csak fokozatosan tehetik: az első három évben nem vihetnek ki osztalékot. A törvény ezt követően is 2 %-ban maximálja az osztalékot, amelynek több mint fele természetesen a többségi tulajdonos államé.
Nem kötelező ugyan választani a pénztárak közül (aki nem választ, arról automatikusan az adott területen működő pénztár gondoskodik), de ha valaki elégedetlen, átjelentkezhet egy másik pénztárba anélkül, hogy háziorvost kellene váltania. Budapesten és Pest megyében négy pénztár versenyez majd értünk, de aki nem akar ajánlataikkal foglalkozni, semmit sem kell tennie: az ő ügyeit majd a Budapest déli részén főfelelősként tevékenykedő pénztár intézi, szükség esetén ehhez az ügyfélszolgálathoz fordulhat kérdéseivel és panaszaival.
A pénztárak felügyelő bizottságaiban és az egész rendszer ellenőrzésére hivatott szervezetekben részt vesznek a járulékfizetők (munkavállalók, munkaadók) képviselői.
Ez a modell semmilyen hasonlóságot nem mutat a joggal kritizált amerikai szisztémával, ahol nincs mindenkire kiterjedő kötelező biztosítás, sok millióan kimaradnak a rendszerből, és ahol az állam helyett a biztosítók szabják meg a díjfizetés és az ellátás mértékét. Ilyen rendszert soha nem támogatnék. A jelenlegi tervezet leginkább az osztrák és a német szerkezetet tekintette példának, ahol szintén területi pénztárak működnek. Talán nem véletlen, hogy most mind a négy ún. "visegrádi-ország" hasonló útra lépett. Közülük mi vagyunk a legóvatosabbak, mert nálunk minden új formában megmarad az állami többség.
Természetesen egy ilyen bonyolult kérdésben, ahol nincs Európában két ország, amely egymáshoz teljesen hasonló megoldást választott volna, nem kívánhatom, hogy mindenben egyetértsünk, de remélem, talán végiggondolja a leírtakat.
Tisztelettel
Lendvai Ildikó
