Magyar kápolnát avattak Doberdóban
2009. május 30. 11:04 MIT http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=24841A doberdói Magyar Kápolna emléket állít az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak - mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken az olaszországi Doberdo del Lagóhoz tartozó Visintini faluban, ahol ökumenikus szertartás keretében felavatta az isonzói csatákban elhunyt hősök emlékének szentelt Magyar Kápolnát.
Az államfő szerint a kápolna elhozza a hazájuk jelenlétét az idegenben nyugvó magyar hősi halottaknak. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a kápolnának külön üzenete van az otthoniak számára is; azok az emberek, baráti társaságok, civil szervezetek ugyanis, akik és amelyek "ennek a nemes ügynek a szolgálatába álltak", a saját közvetlen érdekeiken túl tekintő közösségek kis szigeteit képezik a magyar társadalomban.
Doberdó különös helyet foglal el a magyar nemzet emlékezetében - fogalmazott Sólyom László, felidézve, hogy Doberdónál és az Isonzo mellett 1915 nyarától két és fél évig tartó állóháború mind az osztrák-magyar hadsereg, mind az olaszok számára iszonyatos szenvedésekkel és emberveszteséggel járt. Mint emlékeztetett, az isonzói csatákban százezer magyar katona halt meg, de hangsúlyozta, hogy külön megpróbáltatást jelentett - főleg az alföldi magyar katonáknak - a kegyetlen hegyvidéki terep: a fedezetet nem nyújtó mészkősziklák, ahol csak barlangok vagy robbantott kavernák adtak menedéket, a kőomlások, a nyári hőség és a téli hideg.
A köztársasági elnök kiemelte, a magyar katonák tudták, hogy aki itt elesik, sosem fog magyar földben nyugodni, s talán ezt is akarták ellensúlyozni azzal, hogy a hosszú harcok alatt igyekeztek az idegenben is otthonosságot teremteni. Véleménye szerint ezzel az alapvető lelki igénnyel függhetett össze, hogy a székesfehérvári és szegedi katonák saját, magyar kápolna építésébe kezdtek.
Sólyom László örvendetesnek nevezte, hogy külön olasz-magyar egyezmény is rendelkezik a hadisírok és emlékhelyek gondozásáról, azonban rámutatott arra, hogy a kápolna újjáépítése és mostani felszentelése messze túlmutat a puszta jogi kötelezettségeken. "Azt is bizonyítják, hogy az erkölcsi parancs tovább él mindkét népben" - tette hozzá. Az avatás utáni sajtónyilatkozatában a köztársasági elnök úgy fogalmazott: fontos, hogy "elhoztunk egy darab Magyarországot ezeknek a halottaknak".
A Cappella Ungheresét, a magyar kápolnát az I. világháború idején, 1918-ban magyar katonák kezdték építeni, de az épület befejezetlen maradt. A felújítási és továbbépítési munkálatokat tavaly ősszel kezdték meg. Az újjáépítés finanszírozását a Széchenyi Tudományos Társaság vállalta magára az Újfehértó Városért Alapítvány segítségével, amely ezzel is tisztelgett a város 27 doberdói hősi halottja előtt. A pénteki ceremónián az államfőn kívül mások mellett részt vett Tömböl László, a Honvéd Vezérkar főnöke, Szabó Vilmos külügyi államtitkár, továbbá Doberdo del Lago polgármestere, Friuli Venezia Giulia tartomány elnöke, Uros Krek szlovén honvédelmi államtitkár és Szunai Miklós, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnöke is. Az avatáson olasz, szlovén és magyar megemlékezők egyaránt jelen voltak.
A kápolna megáldása és a koszorúzások után Sólyom László ellátogatott a Monte San Michele háborús emlékhelyre. Délután az államfő koszorút helyezett el a Fogliano Redipuglia községben található, százezer olasz hősi halott hamvait őrző monumentális temetőben, valamint az ugyancsak a községben található Osztrák-magyar Katonai Temetőben is.
---------------------------------------------------------------------
http://www.dh-online.hu/hetvege/20090530_sacra__azaz_szent
| Sacra, azaz szent |
|
Megjelenés dátuma: 2009. május 30. 04:29
Szerző: Tihanyi Tamás
A doberdói Magyar kápolnát honvédek kezdték építeni Visintiniben, a közeli katonai temető mellett, majd 1918 őszén műszaki alakulatok fejezték be kialakítását. Ám néhány nappal az avatást megelőzően befejeződött a háború, ezért a megszentelt helynek tervezett épület kilencven évig más célt szolgált.
Elhagyom Doberdo del Lagót, letérek a Szlovénia felé vezető útról, és megállok Visintiniben. Minden csendes, az ünneplők már messze járnak. Odalépek a kápolna bejáratához, beszívom a friss festék és a mediterrán növények illatát, ujjaimmal végigsimítom egy koszorú nemzeti színű szalagját, s elolvasom a réztáblán a feliratot: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének tiszteletére és az isonzói csatákban elesett hősök emlékére pápai áldással ökumenikus szertartással felszentelve 2009-ben, a hősök napján. Felújította, szentéllyel kibővítette a Széchenyi Tudományos Társaság és az Újfehértó Városért Alapítvány. Szervező munkával segített az Isonzó és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint Doberdo del Lago község önkormányzata.
Tíz éve a magyar és az olasz baráti kör tagjai határozták el, hogy a HTBK fehérvári szervezetével, a budapesti székhelyű Széchenyi Tudományos Társasággal együttműködésben megmentik a kápolnát: utóbbi grémium döntött úgy 2007 nyarán, hogy saját forrásból elvégeztetik a felújítást, miután már készen voltak az építészeti tervek, s rendeződött a jogi helyzet is.
Tovább indulok a legvéresebb csaták helyszínére. Sacra Zona, azaz Szent Zóna, mutatja egy tábla. Ahol járok, ott aratott a halál, ott megmutatkozott, ki a férfi. Előbb San Martino del Carso településen parkolok le, közvetlenül egy gömb alakú ivókút mellett, amely a katonák iszonytató szomjúságára emlékeztet - a harcok során pokolian szenvedtek a forró karszton, a szétrobbanó sziklák és repeszek között. A főtéren áll az épület, amit a fehérvári 17-esek egyik parancsnoka után Damo-kastélynak neveztek annak idején. Átvágok a falun, s fent, a temetődombon megtalálom az 1917-ben emelt, s a helybéliek által 1994-ben helyreállított gúla alakú emlékművet. (Később, a hegyoldalban meglelem a párját, egy hasonló gúlát. A kápolna mellett csupán ez a két emlékmű tiszteleg a magyarok doberdói hősiessége előtt.) Néhány koszorú hervad rajta, valaki rozsdás csajkadarabot, szögesdrótot tett a kőre. A gúla mellett kezdődik a Halálrét, így hívták a területet a székesfehérvári bakák, mert jól ráláttak a mezőre az olasz géppuskások, és sok átfutó, jó fiút lekaszáltak ott.
Az isonzói csaták eredménye egy csekély területsávnyi, csupán két kilométernyi olasz térnyerés volt. A szerény siker sem a bevetett erők és eszközök nagyságával, sem a súlyos véráldozattal nem volt arányban. Az olaszok 36 ezer halottat, 96 ezer sebesültet és 27 ezer foglyot veszítettek, mi 8 ezer holtat, 45 ezer sebesültet és 23 ezer foglyot áldoztunk. A 17-es honvéd gyalogezred 1915 nyarán foglalta el állásait az isonzói fronton, és kezdte meg szenvedéssel, vég nélküli véráldozattal, dicsőséggel és gyásszal járó harcát. Kegyetlen körülmények között kellett helytállni a keményen ismétlődő olasz támadásokkal szemben, amelyek végén az ezred létszáma a harmadára csökkent. Milyen katonák voltak ők? Az alakulatból tizen kaptak arany, 195-en ezüst, négyezren bronz vitézségi érmet. És igyekeztek magukat megvédeni: felraktak 123 ezer homokzsákot, kétezer akadálybakot és négyezer robbantást végeztek...
Ahogy a Monte San Michele oldalát járom, magam is meglelem az erődítéseket. A terület magánkézben van, de nemigen művelik, a hegyoldalt benőtte a bozót, néhol térden csúszva lehet csak előrejutni. Sokat segít a csatatérkutatók könyve, akik szakszerű leírást készítettek a területről, amelynek minden kövéhez vér tapadt valamikor. Felfedezhetőek az olasz és a magyar vonalak maradványai, amelyek néhol csupán tíz-húsz méterre húzódtak egymástól. A bunkerek, kavernák szája ott ásít a bokrok alatt, bennük dermesztő a csend hangja. Egy gazda ér utol a hegyi úton, s magyarázza, merre találom a legfőbb állásokat. Szlovén, nem olasz, ezt kihangsúlyozza, és eszébe sem jut megkérdezni, mit keresek a földjén... Néhány óra telik el, s kezemben egy rozsdás szögesdrótot, két szétesett, oroszosan csajkának hívott evőedényt tartok. A 17-esek állásaiban találtam őket.
A veszteségek egy idő után olyan nagyra nőttek, hogy 1916 nyarán már csak az a baka kapott külön sírt, aki hőstettet hajtott végre, a többiek tömegsírba kerültek. Lapunk elődje idézte a 17-esek egyik főhadnagyának szavait: Elszomorul az arcunk, ha egy bajtársunk sírja felett áll a pap. Harangzúgás, ágyúk üvöltése, koporsó: egy szürkévé fagyott katonakabát, s a bajtárs máris megy föld alatti lakásába. A szentbeszéd kétszeresen fáj: a pap búcsúztat egy baráttól, de emlékeztet arra, hogy mi is meghalunk. .
---------------------------------------------------------------------------------------
